Téma: Robot |
|
gajo |
|
Undorító ez a gép! Tűzre vele! |
|
|
gajo |
|
Nevess csak! majd lerúgják a képedről! |
|
gajo |
|
Baromság! Költözzenek az édesanyjuk.... |
|
|
R.András |
|
Tuvalu a metaverzumba költözik Tuvalu lehet az első ország a világon, ami kizárólag csak a kibertérben létezik – jelentette be Simon Kofe, az ország külügyminisztere. Az ország a tervek szerint még akkor is szuverén államként létezne, ha bekövetkezne a legrosszabb forgatókönyv, és a tengerszint emelkedése miatt a sziget víz alá kerülne. Ebben az esetben Tuvalu nem is akárhova, hanem a Metaverzumba (leánykori nevén: a Facebookra) költözne, a sziget természeti kincseit innentől fogva már csak 3D-ben lehetne megcsodálni.
A projekt a Tuvalu’s Future Now (tuvaluiul: Te Ataeao Nei) névre hallgat, és három fő helyi értékre, valamint az ország elsüllyedésére szeretnék vele felhívni a figyelmet. Kofe, aki a külügyminiszteri poszt mellett az Tuvalu igazságügyi és kommunikációs minisztere is, a DevPolicy blogján ismertette a terv részleteit.
Az első megőrizni kívánt érték az olaga fakafenua, a közösségi élet, a második a kaitasi, a közös felelősségvállalás, a harmadik pedig a fale-pili, a jószomszédság. Kofe azt reméli, hogy az akcióval sikerül felhívni a többi ország figyelmét a Tuvalut és az egész Földet fenyegető veszélyekre. A külügyminiszter szerint többek között azért okozhatott máris ekkora károkat a klímaváltozás, mert az országok és a világ vezetői megfeledkeztek ezekről az értékekről (hol van már a jószomszédság erénye?), de azt reméli, hogy a befelé forduló nacionalista politika helyett lehet még remény az együttműködésre is.
Az ország elsüllyed, a domain megmarad
Ha Tuvalu elsüllyed, az ország nagyjából 12 ezer lakójának új otthont kell találnia. Ebben az esetben területi egységről nehéz lenne beszélni, de Kofe azt reméli, hogy a valódi és virtuális világ határainak elmosásával a Metaverzumban mégis lesz rá mód, hogy az ember bejárhassa az ország digitális ikerpárját. A meta-Tuvalu másik fontos célja a helyi kulturális értékek, a nyelv és a szokások megőrzése: ha a legrosszabb forgatókönyv következne be, a tuvaluiak így virtuálisan ápolhatják majd a hagyományaikat. A harmadik cél az ország szuverenitásának megőrzése, ami elég ambíciózusnak tűnik, és több kérdést is felvet: ha a szigetek elsüllyednek, vajon a kormánynak milyen jogköre lehet a virtuális térben intézkedni?
Az ország mindenesetre ezt a kérdést nem bízta a véletlenre: a Te Ataeao Neiben rögzítették, hogy Tuvalu csak azokkal az országokkal fog együttműködni a jövőben, amelyek elismerik az ország jelenlegi határait, és még akkor is tiszteletben tartják azokat, ha a klímaváltozás következményeképpen módosulnának (vagyis ha Tuvalu a víz alá kerülne). Annak ellenére, hogy létrehozzák Tuvalu digitális ikerpárját és megcsinálták a digitalizáció terveit is, a kormány azért nem örülne neki, ha el kellene hagyniuk az országot: ahogy a tervben is hangsúlyozták, ez a legrosszabb forgatókönyv, amivel számolnak, de a migrációt nem tartják megfelelő válasznak a klímaváltozás kihívásaira.
Akármilyen meglepőnek is tűnik, Tuvalu digitalizációja nem lehetetlen, és még csak nem is teljesen példa nélküli. Vannak országok, amelyek a Second Life-ban nyitottak virtuális nagykövetséget, bár az még senkinek nem jutott eszébe, hogy egy országot egy az egyben digitalizáljon.
És ha sikerül is, ez még mindig nem jelent megoldást: Jeff Kettle, a Glasgow-i Egyetem mérnöke szerint az internet 2025-re a világ energiatermelésének 20 százalékát fogja felemészteni, az ehhez hasonló gigaprojektek pedig még tovább emelhetik az energiaigényt – és ha nem fenntartható forrásokból fedezik hozzá az áramot, azzal tovább gyorsulhat a felmelegedés, a végén pedig Tuvalunak tényleg nem lesz más választása, mint végleg az internetre költözni, akárki akárhogy is ismeri el az ország jelenlegi határait. Az akciótervben azért ezzel is számolnak: azt mindenesetre kikötötték, hogy ha a szigeteket elönti a tenger, a .TV domain azért megmarad. Az is valami. ... https://qubit.hu/2022/11/17/tuvalu-a-metaverzumba-koltozik?utm_source=related ... |
|
gajo |
|
Szemétre a kitalálókkal is! Karóba húzni mind! |
|
R.András |
|
EGOVERZUM. Az vagy, ahogyan a világot érzékeled? A testünkben, elmékben, lelkünkben és ezáltal a személyes létünkben végbemenő folyamatok első indító impulzusa, valamely érzékelésünkből és az elménk által generált reakcióinkból fakad. Az érzékszerveinken keresztüli érzékeléseink többnyire egyértelműek, azonban azok értékelése, értelmezése, már egy saját szubjektív személyes folyamatunk. Hogy mit és hogyan érzékelünk, már az is jelentős különbségeket mutat az emberek között, az pedig, hogy ezeket hogyan értelmezzük, minek, milyen jelentőséget tulajdonítunk, ott egyenesen más-más személyes emberi dimenziókról beszélhetünk. Ennek következtében, az emberi reakciók, cselekvések is, egy adott információra, fényévnyi különbségeket mutatnak. Van egy olyan fogalom, amely rendkívül jól leírja azt az állapotot, melyet az emberi ego, képes észrevétlenül belekódolni a személyes világunkba: valóság torzítás. A valóság torzításnak, mint rendkívül veszélyes és káros logikai torzulást okozó állapotnak, súlyos mellékhatásai és következményei lehetnek, melyek megoldhatatlannak tűnő szituációkat teremtenek számunkra. Állandósuló konfliktusok környezetünkkel, folyamatos félreértések, ingerültség, sokat sérülő igazságérzet, melyek az első jelei lehetnek annak, hogy valami nincs rendben. Aztln jön, a háborúban állni a hozzánk közelállókkal, majd az egész világgal, a semmi nem sikerül, senki nem ért meg, mindenki szemét és hazudik verziók a folytatásai, az életünkben megjelenő, ugyanakkor belőlünk induló szomorú, fájdalmas, rendkívül fárasztó, elcsigázó folyamatoknak. Az ego szorgalmasan megtesz mindent annak érdekében, hogy eszünkbe nem jusson magunkat hibáztatni, hangosak, dühösek, vagyunk, harcolunk kardunkat lengetve, akár fenyegető fellépéssel, vagy csak halkan az orrunk alatt elégedetlenkedve, de semmiképpen nem gondolunk arra, hogy a hiba „a mi készülékünkben van”! A saját kialakult „egoverzumunkban” élünk, mi vagyunk a jók és mindenki más a rossz, az emberek, a rendszer, a folyamatok, de még véletlenül sem mi. Ez az állapot, sajnos sok mindent elronthat. Emberi kapcsolatokat, jól induló életfolyamatokat, szépen épülő életpályákat. Aki ebben az állapotban éli az életét, nagyon sok veszteség éri, család, barátok, munkahely, anyagi természetű dolgok, a lelki, érzelmi veszteségekről nem is beszélve. Van megoldás, kiút ebből az állapotból is, az első és legfontosabb felismerni hogy a személyes érzékelés, értékelés rendszerünk nem megfelelően működik. Ezután felfedni, megtalálni és feldolgozni ezek okait és kijönni ebből az állapotból, a következő lépcsőfokok. Ezen folyamatok a legtöbb esetben, igénylik a külső segítséget. Napjainkban már inkább menő, mit ciki, szakemberhez fordulni személyes lelki problémákkal, tanácsadásért, life coaching programokért, terápiákért. Ne legyünk önmagunk ellenségei, ne csapjuk be önmagunkat és ezáltal az egész világot a saját „egoverzumunkkal”. Nem, nem kell mindent egyformán érzékelni, nem kell szigorú szellemi-érzelmi keretekben, sablonokban élni az életünket, a realitás érzék, a tiszta és egészséges érzelemvilág és gondolkodás, nem foszt meg a személyes érzékelésünk és értékelésünk szabadságától. A Kiteljesedés Coaching™ program során, az igazi én felépítésétől elindulva, felemelő változásokon keresztül juthatunk el, céljaink vágyaink beteljesítéséig. Alija Pongracz - Fulfillment Coaching ... www.facebook.com/photo/?fbid=143743908393509&set=a.105575775543656 |
|
gajo |
|
Éjjenek a géprombolók!!!! |
|
R.András |
|
Pozsonyvezekényről Dortmundig a robottal. Kis iskola, szenzációs siker Komoly sikereket könyvelhet el az elmúlt időszakban a pozsonyvezekényi magyar kisiskola. Az intézmény egy, negyedikes diákokból álló csapata kategóriájában első helyezést ért el az országos robotika versenyen, Kassán. A pozsonyvezekényi diákok alig egy hónapja foglalkoznak a robotikával behatóbban, igyekezetük rögtön a dortmundi Európa Bajnokságig repíti majd a kis csapatot. ... https://ma7.sk/tajaink/pozsonyvezekenyrol-dortmundig-a-robottal-kis-iskola-sz ... |
|
gajo |
|
Éjjenek a géprombolók!!!!! |
|
|
gajo |
|
Se árú, se kártya! |
|
pandala |
|
na, most már csak egy lépés a kommunizmus.... ha nem vonnák le a kártyáról .. )) |
|
|
|
R.András |
|
IoT megoldások kiállítását és versenyét rendezik Budapesten
IoT megoldások kiállítását, konferenciáját és versenyét rendezi meg második alkalommal a MOHAnet Mobilsystems Zrt. május 25-26-án, a seregszemlén közel 30 hazai és külföldi vállalat vesz részt és mutatja be "okos megoldását" az újpesti UP Rendezvénytérben - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Yettel IoT Live Show elnevezésű szakmai rendezvény egyik izgalmas pontja lesz az IoT Nagydíj, amelyen számos vállalat méri össze M2M - Machine to Machine, azaz a gépek közötti adatáralmáson alapuló technológiai fejlesztését. A verseny összdíjazása 3 millió forint, arra a kiállítók mellett bármely piaci szereplő beadhatja pályázatát.
Mint írták, az IoT (Internet of Thigs - dolgok internete) megoldások az élet részévé váltak, a privátszférában és a munkakörnyezetben is egyre több az olyan alkalmazás, amely online, a gépek kommunikációja által nyújt segítséget vagy támogatást a hétköznapokban. ... https://gondola.hu/hirek/287380-IoT_megoldasok_kiallitasat_es_versenyet_rende ... |
|
R.András |
|
CIPOLLA (a VÁLLALKOZÓ-hoz): Ön meglehetősen akaratos férfiú. Ön vadul akar. Ezzel némileg megnehezíti a feladatomat. Az eredményemen azonban az ön ellenszegülése mit sem változtat. A szabadság is valami, ami van, az akarat is valami, ami van; akaratszabadság azonban nincs, mert az akarat, amely tulajdon szabadságára irányul, a semmibe nyúl. Önnek szabadságában áll húzni vagy nem húzni. De ha húz, helyesen fog húzni, annál biztosabban, minél önállóbban szeretne cselekedni. ... www.barkaonline.hu/szepirodalom/5324-mario-es-a-varazslo |
|
gajo |
|
Na elmennek a ....!!! |
|
|
|
|
|
|
|
|