Téma: Egészségmegőrzés |
R.András |
|
Nagy Emma és Tóth Emma kapták idén a Budakalászi polgárok egészségéért díjat | 2025. július 03. Július 2-án a Semmelweis nap alkalmából köszöntötték a város egészségügyi és szociális intézményeiben dolgozókat és az önkéntes munkát végzőket. A magyar egészségügy napja alkalmából a Faluházban megtartott eseményen átadták a „Budakalászi polgálrok egészségéért” díjat is. Idén Tóth Emma, a 4. számú háziorvosi körzet szakápolója és Nagy Emma, a 20. éves jubileumát ünneplő Egészségklub önkéntes munkatársa kapták a városi elismerést. Az ünnepségen Forián-Szabó Gergely polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Bagdy György, Széchenyi-, Akadémiai és Semmelweis-díjas egyetemi tanár mondott beszédet. A neves orvos-biológus 35 éve Budakalász lakója, és egyebek mellett meghatározó szerepe volt a Semmelweis Egyetem által városunkban szervezett egészségfelmérő vizsgálatsorozat megszervezésében és lebonyolításában. Az ünnepi köszöntő és Rák Béla Artisjus-díjas gitárművész előadása után Forián-Szabó Gergely polgármester adta át az idei „Budakalászi polgárok egészségéért” díjat. A budakalásziak jelölései és a képviselő-testület döntése nyomán Nagy Emma, az idén 20 éves jubileumát ünneplő Egészségklub munkatársa, valamint Tóth Emma, a 4. számú háziorvosi körzet szakápolója vehette át az elismerést. Nagy Emma az Egészségklub aktív tagjaként heti rendszerességgel tart jógaórákat, valamint jógatáborokat szervez, ahol a testmozgás mellett az egészséges életmód népszerűsítése áll a középpontban. Húsz éve türelemmel, szelídséggel és szakmai elhivatottsággal szolgálja Budakalász lakóit, a testi-lelki harmóniájuk megteremtését. Tóth Emma közel húsz éve dolgozik szakápolóként Budakalász 4. számú háziorvosi körzetében. Megbízható, lelkiismeretes munkájáról, segítőkész hozzáállásáról és kiváló szervezőkészségéről ismert. Nemcsak saját körzetében, hanem városi szinten is aktív szereplője volt több egészségügyi fejlesztésnek. Kollégái mindig számíthatnak rá, elkötelezett munkája meghatározó Budakalász alapellátásban. Az ünnepség végén Nagel István alpolgármester mondott pohárköszöntőt, majd közös koccintással és vendéglátással köszönte meg Budakalász az egészségügyben és szociális szférában dolgozók áldozatos munkáját. Július 1-je Semmelweis-nap, egyben a magyar egészségügy napja. 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz okának felfedezésében és a fertőzés leküzdésében. ... https://www.budakalasz.hu/nagy-emma-es-toth-emma-kaptak-iden-a-budakalaszi-po ... |
|
R.András |
|
A 108 gyógynövényből álló étrend-kiegészítő 10 féle területen enyhítheti a panaszokat. A különleges receptúrán több, mint 100 éves szakmai tapasztalattal rendelkező természetgyógyász és kertészmérnök csapatunk dolgozott zánkai gyógynövény központunkban. A termékkel akár 4-5 féle étrend-kiegészítő szedése kiváltható! Enyhítheti a tüneteket és panaszokat, melynek eredményeként újra fiatalos, lendülettel teli mindennapok elé nézhetünk. 
További információk: https://naturelet.hu/tell/ |
|
|
|
R.András |
|
Érezze magát kiválóan a vSherpa Máriatövis + Articsóka kapszulákkal! Ez a különleges étrend-kiegészítő 200 mg szilimarint tartalmazó máriatövis kivonattal és 150 mg articsóka kivonattal, ami elősegíti a máj egészségét és támogatja az emésztőrendszer optimális működését. ... A szilimarin erős antioxidáns, amely védelmet nyújt a májsejteknek, míg a cinarin az articsókában segít az epe termelésében és az emésztés javításában. Válassza a vSherpa természetes megoldását, amely környezetbarát csomagolásban és helyi GMP auditált üzemünk minőségi garanciájával érkezik. ... https://vsherpa.hu/pages/vsherpa-mariatovis-articsoka |
|
|
R.András |
|
* Detox program algával: Tisztítsd meg a tested természetesen! Az alga kapszula egy valódi szuperélelmiszer, amely segíthet megszabadítani szervezetedet a káros méreganyagoktól. * Az alga gazdag klorofillban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban, amelyek támogatják a májat és elősegítik a méregtelenítést. * Hogyan építsd be a napi rutinodba? Kezdd a reggelt egy pohár vízzel és 2 alga kapszulával. Kövesd a napi ajánlott mennyiséget, hogy fenntartsd az energiaszinted és támogasd a szervezeted tisztulását. Igyál sok vizet a hatékony méregtelenítés érdekében! * Tudatos élet, természetes megoldások. Próbáld ki az alga kapszulát, és érezd a különbséget! Kattints és fedezt fel az előnyeit neked hogyan segíthet a mindennapi étrendedbenhttps://xn--zldalga-90a.hu/ ... www.facebook.com/photo/?fbid=1509050006656539&set=a.982663755961836 |
|
R.András |
|
Miért fontos a máj egészsége. Az emberi szervezet elsődleges szűrőrendszerét képviseli. A méreganyagokat salakanyaggá alakítja, tisztítja a vért, és a tápanyagokat és gyógyszereket metabolizálja, hogy a szervezet számára a legfontosabb fehérjéket biztosítsa. Májméregtelenítés: ✅ Segít a méregtelenítésben ✅ Támogatja a máj működését ✅ Segíti a májsejtek regenerálódását ✅ Támogatja az immunitást ✅ Segíti a testsúlyszabályozást Bizonyított májméregtelenítés ... https://herbavitality.com/hu/shop/liver-detox/ |
|
R.András |
|
* Támogasd a Májad Egészségét! ... Gyors kiszállítás raktárról, akár már másnapra! * A máj mintegy ötszázféle feladatot lát el, ezek közül a két legfontosabb: megtisztítja a vért az anyagcsere salakanyagaitól, és hasonlóképpen bánik a hormonokkal, a gyógyszerekkel és az alkohollal. - * Amikor nehéz, fűszeres, tartósítószeres ételeket eszünk, alkoholt vagy gyógyszereket fogyasztunk, akkor igen sportszerűtlen kihívások elé állítjuk. A máj az egyik legfontosabb szervünk. - ... Válaszd a minőségi megoldást, és próbáld ki a Vitaking 500mg-os Máriatövist! Szerezd be itt! ... https://www.vitaminkiraly.hu/mariatovis-mag-500mg-vitaking |
|
R.András |
|
* 15% a Máriatövis + kolin termékre * "Imádom a máriatövist, mert természetes módon segít méregteleníteni a májat." – K. Irén Ha a legjobb támogatást és védelmet szeretné nyújtani májának, segíthet a Máriatövis + kolin termékkel. Váltsa be a BEST15 kódot a kosárban és a további 15% kedvezmény az Öné! * Méregtelenítő képesség * A máj működése és védelme * Zsíranyagcsere * Antioxidáns működés * Szilimarin + kolin (B4-vitamin) + cink Próbálja ki a legjobb májvédelmet * https://www.futunatura.hu/szilimarin-mariatovis |
|
R.András |
|
* Az exkluzív máj- és béltisztító csomagunk előnyeit kihasználva adj testednek egy teljes mélytisztítást az ünnepek elmúltával! * A természetes Silymarin Complex ötvözet támogatja a máj működését és felgyorsítja a szervezet méregtelenítési folyamatait. * A bélrendszer az, amely biztonságosan eltávolítja a méreganyagokat a szervezetből, ezért az Unibiotic probiotikus kultúrákkal gondoskodj Te is az egészséges bélflórádról! Exkluzív hozzáférés a SILYMARIN + UNIBIOTIC csomaghoz! ... https://egeszsegesbor.carniumbotanicals.hu/zsirmaj |
|
R.András |
|
Támogassa mája egészségét természetesen! Ismerje meg a Májerő Plusz folyékony gombakivonatot, amely a pecsétviaszgomba, bokrosgomba és máriatövis tökéletes összhangjával segíti: ✔ A máj és epe működésének támogatását ✔ A méregtelenítést és májregenerálást ✔ A nehézfémek kivezetését a szervezetből * Vegyszermentes és BIO – csak tiszta, természetes alapanyagok. * Magyar termelői gombából készült, szakértők bevonásával. * Magas hatóanyag-tartalom a maximális hatásért. Tegyen lépést mája egészségéért most! Ne hagyja ki, kezdje el a méregtelenítést és regenerálást természetes módon! ... https://gombadr.hu/shop/gomba-dr-majero-plusz-gombakivonat/ |
|
R.András |
|
Mi NEM májat tisztítunk, hanem gyógynövényekkel segítjük a regenerálódását természetes összetevőkkel. * Javítja a májfunkciók működését * 29 gyógynövényt tartalmaz * Gondosan kifejlesztett recept, évtizedes tapasztalat * Magyar termék, megbízható forrásból * 60 napos visszavásárlási garancia Vásárlás: https://naturelet.hu/amarum/ |
|
R.András |
|
Wáberer György elindította privát oldalát TikTokon! A Wáberer Medical Center tulajdonosa privát fiókjával mostantól betekintést enged egészségtudatos, sportos hétköznapjaiba. Víziója minél szélesebb kört megmozgatni és az egészséges életmódhoz vezető útra terelni, melynek mostantól nemcsak a klinika edukációs tartalmai, de az ő személyes oldala is színteret ad az online felületeken. Inspirálódjon Ön is első kézből! ... www.facebook.com/waberermedicalcenter/posts/pfbid02YTdjqsNiiRFvFmBtEhT4nr4DJd ... |
|
|
R.András |
|
Tiszta máj és gyönyörű testalkat ! Gyakori fáradtság és kimerültség, folyamatos hízás - főként deréktájon, lassú emésztés, bőrproblémák… ezek a tünetek azt jelzik, hogy mája tisztításra szorul. A zsírmáj első jelei: www.naturesfinest.hu/landing/healthy-liver/ |
|
|
|
R.András |
|
Házi méregtelenítés a tiszta májért és lapos hasért?
A testben van egy fontos szerv, amely kulcsfontosságú szerepet játszik a zsírégetésben, de szinte soha nem beszélnek róla ... Ez a máj. Tehát, ha le akarunk adni felesleges kilókat (különösen a hasi területen), javasolt visszaadni a máj teljes erejét. Hogyan tisztíthatja meg a máját, azt itt tudja meg: https://egeszseg-24.hu/flow/lc-o-vn/sp/lc-o-vn |
|
R.András |
|
Egészséges máj és átalakult test
Egy neves orvos szerint a makacs hasi zsír megszabadulásának kulcsa nem a kemény diétában vagy a megerőltető testmozgásban rejlik ... hanem a máj tisztításában (amely a zsíranyagcseréért felelős) és a méreganyagok kiürítésében a szervezetből. ... hanem a máj tisztításában (amely a zsíranyagcseréért felelős) és a méreganyagok eltávolításában a szervezetből. A máj tisztításának legjobb módját itt tudhatod meg: https://egeszseg-24.hu/flow/lc-tsl2/sp/lc-tsl2 |
|
|
R.András |
|
Hiszünk abban, hogy az egészség nem csupán egy állapot, hanem egy folyamatosan karbantartott érték. A Wáberer Medical Centerben arra törekszünk, hogy mindenki megkapja az ehhez szükséges segítséget, útmutatást és ellátást – a széleskörű szűrésektől kezdve, a személyre szabott gondoskodásig. A szűrővizsgálatok, a korai diagnózis és az időben megkezdett kezelés lehetőséget ad arra, hogy a legsúlyosabb betegségek is elkerülhetőek legyenek. https://wmc.hu/ ... www.facebook.com/watch/?v=8483552831742687 |
|
pandala |
|
A süket, a néma, a sánta és a kopasz elment lopni .... - Fussunk, fussunk, szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk! - mondta a néma a süketnek, amikor a vak meglátta a csőszt! .... ;-) |
|
pandala |
|
".... A következő határérték a 3867 lépés, ennek a napi rendszeres megtétele ugyanis az összes betegségből eredendő haláleset kockázatát csökkenti. ..."  |
|
pandala |
|
https://ripost.hu/medicina/2024/11/egeszseg-lepes-kutatok
" Megdőlt a napi 10 ezer lépéses irányadó mennyiség.
Ha rendelkezel okostelefonnal, ami még a lépéseidet is számolja, akkor biztos hallottad már az elhíresült mondatot, miszerint az egészséged érdekében napi 10 ezer lépést kell megtenned a szakértők szerint. Ezt azonban kevesen teljesítik, ha csak nem egész nap járkálós munkát teljesítenek, vagy direkt oda figyelnek rá, hogy a boltba menet, vagy kutyasétáltatás közben nagyobb távokat gyalogoljanak. Jó hírünk van azonban azoknak, akik nem mindig tudják teljesíteni ezt a számot, ugyanis egy új kutatás szerint legalább 2337 lépést kell megtennünk az alap egészségünkért, de minél többet teszünk meg, annál jobb. "
Hurrá, akkor lehet h még sem veszek Nordic túrabotot ... Épp' mostanában határoztam el rá magam ....
|
|