Téma: versek - csak úgy - rohanás közben |
|
alexander |
|
AKIT VÁRTAK (A TESTVÉREK)
Júdás testvére, Saul, városának Papja volt, de stallumát feladta, Próféták ivadéka, akit vártak, Páli szivében a talmud mantra.
Tudta, sorsuk vérrel volt megírva, Kinccsel és könnyel veri őket Isten, Vérében volt őseinek kínja - Hisz’ ő sem volt embernek bűntelen.
Arany, bor, nő, hatalom, mind-mind kevés, Zsarolta őt a határtalan ész, Merész edénye volt, sok büszke vágynak, Saul-Messiás, kit oly rég várnak –
Jézus kenyerén hirdette magát, S megszületett a zsiresztény tanítás.
|
|
katáng |
|
Kosztolányi Dezső: Halottak
Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, fejére tompa éjszaka borul, Kleopatra a csókokat feledte, és Shakespeare elfelejtett angolul. Nem ismeri meg itt anya a lányát, sem a tudós ezer bogos talányát. Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhitat, az ima és a csók. Idézetek egy régi-régi műből, kilobbant sejtcsomók.
1935 |
|
alexander |
|
HALOTTI FREE VERSEK Homage a Szabados György zeneművész
Ezért itt, akit láttok kései korokban, És hallottátok e történetet, Bocsássátok meg bukott harcainkat, Bestiális zsarnok szennyesét féltük, Míg reméltünk - hóhér rabságban éltünk - Nem sírtunk és nem is sírunk, S nem is hadakozunk a Múlttal, Úgyszólván a Napot szeretjük csak, Hogy lehessünk, akik vagyunk, bár dúltan – Bármilyen sötét volt, kisütött a Nap, És ezt kívánjuk tinéktek is Magyar testvéreink - Ezt kívánjuk néktek Édeseink… A legkisebb kép is akkora, mint az Isten, Hiszen őt takarja el az ember, Hites, buta igyekezetekkel - De ha meg tudjuk mutatni, mit takar el, Akkor, ezen keresztül láthatóvá válik – A szent, az örökegy, Magyarság szellem. Amiért él-hal a Magyar ember. Mi mindnyájan kis képek vagyunk, És vagy átdereng rajtunk a Teremtő, Vagy elfedjük, és nem dereng át semmi – Így működik a világ, nincs mit tenni, Az emberben ott van az ősalanyiság, Miért fél az ember, hogy így nőjön fel?
Íme a titok, - szeretet, ölelés, És a szabadulás – isten mértéke, - Hogy az ember Jó, és mind az által jó, Hogy lelke mélyén ott él a Teremtés emléke, Az ősalanyiság múlhatatlan érintettsége, Tündöklő csodák, teremtő szépsége –
Lázárok tiltják régi istenünket! Meghasonlást ültetne közénk Káin: Kínok, vérengzések szemfényvesztő ura, Nemzetáruló Júdás ivadékok prókátora, Sújtson le rád, az ártatlan irgalom szava!
Gyermek, ne álmodj rólunk igazat, Vagyunk temetetlen névtelen holtak, Áldozata, körülmetélt, hamis koroknak - Tiszták vagyunk, fényesek akár a Nap, Akiket sírgödrökben arccal a sárba, A fekete föld felé fordítottak – Összedrótozott tagokkal, Hogy még hótában se legyen szabad – Íme, a mammoni, szabadkőműves csapat! Cselekedete fonalán függ: Hóhér és áldozat –
Ordítson értünk, akikért féltünk, Aki érti beszédünk, mondja el, Hogy nem hiába éltünk –
Gyermek! Álmodj a fényről, Abban fürdettük arcodat – Gyermek, ne álmodj a sötétről!
Ne kutasd, ne add fel pisla reményünk! Mikor a jövőtől félünk? Ordasok irtják a fényt erdeinkben – Hitgyülekezetek Jézus képében Hazudják az Istent – Démonai a pusztulásnak, a Gonosznak, Jézus leplével takaróznak.
Farizeus szellem lopja el Szívetekből a fényt – oh, te szegény Kirabolt és megtévesztett ember – Ne add rabtartók kezére gyermeked: A Megváltódtól kapott kincsedet!
Íme, így leplezi magát az álnok, Itt áll előtted, pőrén, mégsem látod? Kufárok kamat rabságában élünk - Nem sírtunk és nem is sírunk, S nem is hadakozunk a Múlttal, Úgyszólván a Napot szeretjük csak, És ezt kívánjuk tinéktek is Székely testvéreink, Ezt kívánjuk innen, a porból, Most és mindörökké eleink és Édeseink… Hogy lehessünk, akik vagyunk, szabadok!
Atilla és Tudun* gyermekei: Felvidéki, és Erdélyi, Fekete magyarok.
NTK Horváth Sándor Kaposvár 2012
|
|
alexander |
|
ENIGMA TURBÓ Mozgósítaná Sötétség angyalait A pénz hatalom, Pusztuljon Magyarország Egy vásári futamon!
|
|
|
mandala |
|
Szabó Lőrinc
Sugártörés
Bármelyik perc: nem tudhattam soha, mi valóság és mi fantázia körülöttem: a burok lebegett, tágult, szűkűlt, ahogy a képzelet röpdösött benne: anyagtalanúl, láthatatlan-tapinthatatlanúl gurúlt velem a védő csillogás, a szakadatlan képhamisitás, a buborék, a lélek, lépteim szerint, engedve bármilyen kicsiny nyomásnak, mozdulatnak, ingatag hiedelemnek, minden gondolat lehelletének, s az icipici sugártörés, amellyel falai a fényt, kint s bent, eltolták, már olyan zavart teremtett, hogy mindúntalan ütköznöm kellett, s nem tudtam, miért: mást szidtam a tévedéseimért.
|
|
gajo |
|
Dsida Jenő
Az utolsó miatyánk
Parányi pirula. Itt a lámpaoltás. Miatyánk ki vagy a mennyekben! Megint egy sikoltás.
Aludni, aludni, csend, nyugalom, béke. Szenteltessék meg a Te neved! Lesz-e ennek vége?
Magas bácsi sóhajt, aki meghal, jól jár. Jöjjön el a Te országod! Hat az altató már.
Csillagok villognak. Hunyorogva int egy. Legyen meg a Te akaratod! Nekem minden mindegy.
1938 |
|
katáng |
|
Tömör önéletrajz
József Attila: Talán eltűnök hirtelen...
Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön száritottam. Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát a vágy, mely idegenbe tévedt. Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha értelmét az anyai szónak. Majd árva lettem, mostoha s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek.
1937. november |
|
Gyöngy |
|
Párvers II. (két különböző személytől)
Kontrapunkt
Legyek könnycsepp az arcodon, egy halk mosoly az ajkadon, egy elcsuklás a hangodon. Egy piciny folt a szíveden, egy rezzenés a lelkeden, egy borzongás a testeden, egy pillantás a szemeden.
Mosoly legyél a szememben forró sugárzás szívemben ajakamon zengő ének szívek apró istenének .
|
|
Gyöngy |
|
Párvers (két különböző személytől)
Nem akarok kapni, Sem túlszárnyalni, Néha csak repülni,
És önmagammal lenni. Szükségét érezni Ha kell, menekülni, De kezeteket fogni, És bennetek hinni: Szívetekkel élni És bilincsbe veretni.
Bilincsbe verve? Karod nem tárhatod. Kezem fogod - te vezetsz, én vezetlek? Röppensz kifelé nyíló tenyeremből. Tán meg se tudod, mennyire szeretlek.
|
|
gajo |
|
Szép a zene is... |
|
Gyöngy |
|
http://www.youtube.com/watch?v=zeUMjpYGaW0
Viktor Hugo - Mert minden földi lélek
Mert minden földi lélek valakibe átszáll, mint illat, ének, láng vagy zene;
mert minden élet annak, amit szeret, rózsákat mindig ad, vagy töviseket;
mert április a lombnak víg zajokat saz alvó éj a gondnak nyugalmat ad;
mert vizet a virágnak az ébredő hajnal, cinkét a fáknak levegő,
s mert a keserű hullám ha partra hág; a földnek, rásimulván, csókokat ád;
és; csüggve karjaidban az ajkadon, a legjobbat amim van, neked adom!
Gondolatom fogadd hát - csak sírni tud, ha nincs veled s tehozzád zokogva fut!
Vágyaim vándorolnak Mindig feléd! Fogadd minden napomnak árnyát, tüzét!
Üdvöm gyanútlanul és Mámorosan Hizelgő dalra gyúl és Hozzád suhan!
Lelkem vitorla nélkül Száll tétova, S csak te vagy végül a csillaga!
Vedd múzsámat, kit álma házadba visz s ki sírni kezd, ha látja, hogy sírsz te is!
S vedd – égi szent varázskincs! - vedd a szívem, amelyben semmi más nincs, csak szerelem! |
|
katáng |
|
Weöres Sándor: Üdvösség
Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem, amikor szeretni tudtam, és szeretnek-e, nem kérdeztem. Csak ennyi történt teljes életemben, egyébkor szakadékba buktam. Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem. |
|
gajo |
|
Amit prózában nem lehet elmondani. |
|
katáng |
|
Ady Endre
Krisztus-kereszt az erdőn
Havas Krisztus-kereszt az erdőn, Holdas, nagy, téli éjszakában: Régi emlék. Csörgős szánkóval Valamikor én arra jártam Holdas, nagy, téli éjszakában.
Az apám még vidám legény volt, Dalolt, hogyha keresztre nézett, Én meg az apám fia voltam, Ki unta a faragott képet S dalolt, hogyha keresztre nézett.
Két nyakas, magyar kálvinista, Miként az Idő, úgy röpültünk, Apa, fiú: egy Igen s egy Nem, Egymás mellett dalolva ültünk S miként az Idő, úgy röpültünk.
Húsz éve elmult s gondolatban Ott röpül a szánom az éjben S amit akkor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen. Ott röpül a szánom az éjben. |
|
katáng |
|
Áprily Lajos: Akarsz-e fényt?
Homály. A bimbós sombokor ködpermetegben ázik. Hozok egy ágat, vízbe tedd, vázádban kivirágzik.
Pár nap s kibontja szirmait, mintha kénlánggal égne. S a verandán szétsugaraz a tavasz szőkesége.
1959. március |
|
katáng |
|
Vagy adjon nekik örök nyugodalmat. |
|
iszalag |
|
Gyönyörű! Isten éltesse az Édesanyákat! |
|
katáng |
|
Kosztolányi: Anya
Megláncoltál megint a karjaiddal, anyám, anyám.
Reám raktad a gyöngeséged mázsás bilincseit.
Most hordalak fájó lelkemben téged, amint te hordtál.
Rád gondolok, kávédra, könnyeidre, özvegyi fődre.
Veszekszem én veled és gondjaiddal, foggal-körömmel.
Ha vidáman ballagnék egymagamban, mellettem lépkedsz.
Első nő rég-elveszett édenemből, Éva leánya.
Gyötörsz te is, áldott, s én mint gavallér, sírva szeretlek.
|
|
katáng |
|
Április 11. a költészet napja, egyben József Attila születésének 105. évfordulója
Születésnapomra
Harminckét éves lettem én – meglepetés e költemény csecse becse:
ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam.
Harminckét évem elszelelt s még havi kétszáz sose telt. Az ám, Hazám!
Lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll-koptató szegény legény.
De nem lettem, mert Szegeden eltanácsolt az egyetem fura ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért a „Nincsen apám" versemért, a hont kivont
szablyával óvta ellenem. Ideidézi szellemem hevét s nevét:
„Ön, amíg szóból értek én, nem lesz tanár e földtekén" – gagyog s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj -
Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní tani!
|
|
katáng |
|
Babits Mihály:
Húsvét előtt
S ha kiszakad ajkam, akkor is, e vad, vad március évadán, izgatva belül az izgatott fákkal, a harci márciusi inni való sós, vérizü széltől részegen, a felleg alatt, sodrában a szörnyü malomnak:
ha szétszakad ajkam, akkor is, ha vérbe lábbad a dallal és magam sem hallva a nagy Malom zúgásán át, dalomnak izét a kínnak izén tudnám csak érezni, akkor is mennyi a vér! - szakadjon a véres ének!
Van most dícsérni hősöket, Istenem! van óriások vak diadalmait zengeni, gépeket, ádáz munkára hűlni borogatott ágyúk izzó torkait: de nem győzelmi ének az énekem, érctalpait a tipró diadalnak nem tisztelem én, sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március friss vérizgalma nem türi géphalált zengeni, malmokat; inkább szerelmet, embert, életeket, meg nem alvadt fürge vért: s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is ez inni való sós vérizü szélben, a felleg alatt, sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat őröl, nemzeteket, százados korlátokat roppantva tör szét, érczabolát, multak acél hiteit, s lélekkel a testet, dupla halál vércafatává morzsolva a szűz Hold arcába köpi s egy nemzedéket egy kerék- forgása lejárat:
én mégsem a gépet énekelem márciusba, most mikor a levegőn, a szél erején érezni nedves izét vérünk nedvének, drága magyar vér italának: nekem mikor ittam e sós levegőt, kisebzett szájam és a szók most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is, magyar dal március évadán, szélnek tör a véres ének! Én nem a győztest énekelem, nem a nép-gépet, a vak hőst, kinek minden lépése halál, tekintetétől ájul a szó, kéznyomása szolgaság, hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót, ki először el meri mondani, kiáltani, bátor, bátor, azt a varázsszót, százezrek várta, lélekzetadó, szent, embermegváltó, visszaadó, nemzetmegmentő, kapunyitó, szabadító drága szót, hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már! Aki alszik, aludjon, aki él az éljen, a szegény hős pihenjen, szegény nép reméljen. Szóljanak a harangok, szóljon allelujja! mire jön új március, viruljunk ki újra! egyik rész a munkára, másik temetésre adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre!
Ó, béke! béke! legyen béke már! Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra. Testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra! Ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon Isten bort, buzát, |
|
katáng |
|
Áprily:Varjú a hóban
A hídláb porhavas jegén egy habfehér sirályraj kikötött. Magános varju áll köztük középen, figyelő fejjel, némán, feketén. Nem így álltál az emberek között: idegen arccal, furcsán és sötéten?
|
|
|
lámpás |
|
Lásd: 784-es hozzászólást. |
|
lámpás |
|
Örömmel üdvözlök itt mindenkit! Örülök, hogy idetaláltam!
Beteszem, hogy itt is meglegyen:
Kányádi Sándor: ELSZÁLLTAK…
Fölszálltak a csókák, elszálltak a varjak, az öreg toronyról hét határba tartnak.
Egy, csak egy maradt itt, az az egy is hallgat, sütheti a nap és verheti a harmat.
El nem mozdul, mintha odafagyott volna, azt se tudjuk, vajon varjú-e vagy csóka.
Hiába vallatják a verebek – hallgat, némán ül hírnöke annyi zivatarnak.
Noszogatják, küldik: hussanj te is, menj ki zsíros barázdából eleséget szedni.
Megszólalt harmadnap, de csak annyit mondott: csiricsári népre nem hagyom a tornyot.
|
|
|