| Téma: Nagy magyar kortársaink |
|
| iszalag |
|
Idézet:
Mit mondanak hát Vathy Zsuzsa írásai? A mindenféle álságtól mentes, szikár, halál vagyis életmentes elbeszélések, regények és riportok? Azt mondják, hogy az életet élni kell, az irodalmat írni kell, hogy az irodalom nem azért él, mert azt a divatos szemléletgyártók kitalálták, hanem azért, mert az irodalom a szókimondás és a képkimondás művészete a teremtő akaratának megfelelően. Többek között Vathy Zsuzsa keze, szeme és agya segítségével magától értetődően működik.
http://www.mmakademia.hu/ab/2/208.php |
|
| iszalag |
|
Vathy Zsuzsa: Szülész és szobrász
Amikor már nem volt kétséges, hogy gyermekük lesz, sõt egészen biztosak lehettek benne, az asszony azt mondta a férfinak: szerelmes férjem, én most, másodszorra itthon akarok szülni. A férfinak kellett egy kis idõ, míg megtalálta a választ. Szerelmes feleségem; mondta, azt csinálsz, amit akarsz, de én ebben nem akarok részt venni. Van elég hely itt elõl, elfértek, én majd hátul kivárom, és ha megszületett a gyermek, megünnepeljük.
Múlt az idõ, abban az évben szép, meleg nyár volt, a gyermek, vagyis a magzat rendben fejlõdött az anyja méhében. A szülõk, mint mindig, ezen a nyáron is elmentek a hevesi Eötvös József középiskola muvésztáborába, mert szobrászok mind a ketten.
A tábori foglalkozások sokadik hetében, egyik éjjel az asszony arra ébredt: álmában szülési fájdalmai voltak. Háromnegyed egy volt. Még átúszott a fején, furcsa nap volt ez az utolsó, egész délelõtt feküdt a fûben, jobbra fordult, balta fordult, nem volt semmi baja, csak éppen felkelni nem volt kedve. Ekkor megszólalt egy hang, és azt mondta neki: mint ellés elõtt a macskák. Felült. - Hogy? Mi?! - Azért feküdtél, mert az energiáidat gyûjtötted.
A férfi - a szülések közeledtével a férfiak éberen alusznak, sokkal éberebben, mint a feleségük - felült mellette, és azt kérdezte, megyünk?
Elindultak Budapest felé. Vitték magukkal a hároméves nagyfiukat is, és remélték, minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Igen ám, de már a harmadik falunál háromperces fájások jöttek. A fiúgyermek aludt a hátsó ülésen, az anya szintén a hátsó ülésen vajúdott, az apa - aki mintegy huszonöt évvel ezelott a Mohácsi Emlékpark számára fiatal, tehetséges szobrászként huszonkilenc "munkát" készített, ott láthatók azóta is - vezette az autót.
Egy benzinkútnál megállnak, telefonálnak az orvosnõnek, hogy már csak hetven kilométer, az semmi, hamarosan Pesten lesznek, a benzinkutasok, amikor meghal1ják, hogy az asszony a kocsiban vajúdik, elszédülnek.
Jönnek tovább, de nem sokáig, a szülés, öntörvényûen zajlik, a fájások nemsokára egypercesek.
A hatvankettes és a hatvanegyes kilométerjelzõk között azután megállnak. Az asszony ekkor érzi az elsõ tolófájást, a visszafojtott jaj-jajból kiáltás lesz, az egyik kezével az autóra támaszkodik, a másikkal a férjére.
Örökre emlékezetes, szép pillanat. A fájások rövid szünetében a férfi és a nõ átöleli egymást, mindketten tudják: innét nem mehetnek tovább, itt fog megtörténni, aminek történnie kell. Kamionok húznak el mellettük, a nappali, kánikulai meleg ekkor fordul át hûvösbe, háromnegyed kettõ lehet.
A férfi még nem ocsúdott fel a különös dermedtségbõl, igen, ez a pontos szó, meg volt dermedve a gondolattól, képes lesz-e elvégezni a rámért feladatot. Arra tisztán emlékszik õ is, hogy megölelték egymást, és tudták, minden másképp lesz, mint ahogy elképzelték, hogy a vészvillogót már megálláskor bekapcsolta, és erõsen figyelt, hogy a kéziféket is behúzza.
Azután már ott álltak a füvön. Az asszony térdre ereszkedett - az orvosától megtanulta, "úgy szülj, ahogy neked jó", és a természeti népek tapasztalatai szerint ez leginkább a térdelés vagy a guggolás. Erõsen összpontosított arra is: a legfontosabb az, hogy te fogod megszülni, minden úgy lesz, ahogy te csinálod, bízzál magadban, és ne gondolj a szenvedésre, a fájdalmakra, arra, hogy egy asszonyállat vagy, akinek nincs más dolga, mint elviselni, ami rá vár.
A szülés vagy három percig tartott. A második hatalmas fájásnál az asszony már nem törõdött vele, hogy visszatartsa a kiáltását - a hároméves gyermek erre ébredt fel. Sírt, mert sötét volt, és nem látott semmit, azt kérdezte az apjától, mit csinálsz anyával.
Az asszony már térdelt, jobb kezével érezte a gyermek fejét, de a sötétben ki látja, hogy tényleg a feje-e. Végre megvan az orra, persze hogy a feje! A második nyomásra kijött a gyerek. A férfi nem emlékszik rá, hogy került a felesége háta mögé, ott volt, térdelt, és nehogy a földre essen a jövevény, felfogta, majd a köldökzsinórral együtt a felesége mellére tette.
A gyermek nem sírt fel, de ezúttal nem lehetett tudni, hogy ez rosszat jelent-e vagy jót. Nem jelentett rosszat. Az anya a törülközõbe és pulóverbe csavart gyermekkel s az elvágatlan köldökzsinórral a mellén, ölében a hároméves nagyfiú fejével a hátsó ülésen ül. Az apa - húsz éve a fõiskola tanára, késõbb tanszékvezetõje, akinek a Vatikánban, a Magyarok Nagyasszonya kápolnájában három dombormûve látható - megtörölte a kezét, valószínûleg a ruhájában, és visszaült a kormányhoz. Különösebb izgalom nélkül hazaértek.
Az asszony a saját lábán ment fel emeleti otthonukba, akkor jutottak el odáig, hogy megnézzék, fiuk vagy lányuk született. Fiú volt. Az M3-ason ez eszükbe sem jutott. Aztán megjött az orvosnõ, a placenta már az õ segítségével került elõ, s fél ötkor, megmosdatva anya, újszülött, a már négytagú család együtt aludt el, az otthoni ágyán.
Ez az öröm második pillanata volt. A harmadik az, amikor másnap együtt ültek az asztalnál. A család negyedik tagja a másik szobában, a bölcsõben, egyébként minden olyan volt, mint máskor.
A férfiak nagy része horrorként eli meg a szülést, a nõk többnyire a csillapíthatatlan fájdalmak rémségét, az orvosok, érthetõ módon, a nyakra tekeredett köldökzsinór és minden életveszély jelenvalóságát.
Van egy másik lehetõség is. A nõ és a férfi nemcsak létrehoznak egy gyermeket, hanem, különös véletlen folytán, a szülés segédmunkásai is lesznek. Nemcsak közelrõl látják és átélik, hanem egyszerû munkásemberekként segédkeznek a teremtés sokadik megvalósulásában.
http://www.birth.hu/cikkek_szules_es_szobrasz.htm |
|
|
| iszalag |
|
/Átírtam.. de nem találom a feljegyzéseim között.. |
|
|
| iszalag |
|
(43) Csókay András,
Idézet:
aki az agysebészet területén ugyanolyan magaslatokra jutott, mint barátja Papp Lajos a szívműtétek terén, elmondta, hogyan kell megküzdenie naponta az idegenszívű kórházi vezetéssel. Példaként említette, hogy amikor 155 festményt kiállítottak a Szent János Kórházban, a vezetőség próbálta levetetni vele a keresztény ihletettségű képeket a falról. Csókay Andrásnak ebben a pillanatban az jutott eszébe, vajon mit tenne helyében Papp professzor? Majd a telefonhívásig el sem jutott, máris tudta, hogy a képeknek a helyükön kell maradniuk. Barsi Balázs ferences szerzetes is ebben erősítette meg őt, így azóta kerüli a találkozást a főnökével, de a képek fenn maradtak és vigaszt nyújtanak a betegeknek.
|
|
| iszalag |
|
Idézet:
Szíved a kezemben tartottam
„Mielőtt belekezdenék szent munkámba, meggyógyítani a Te teremtményedet, hozzád fohászkodom, a Te magasságos székedhez, hogy adj nekem erőt, bátorságot, energiát, hogy munkámat teljes hittel végezhessem…” – hallhattuk Majmonidesz, Az orvos imája című versét Takács Bence tolmácsolásában, melyet Papp professzor is szívesen elimádkozott az egyes műtétek előtt. Ezen a csodás esten megtudhattuk, az orvos-tudománynak nincs határa, s a szívműtét nélkülözhetetlen Mestere maga Jézus. Ezen az estén közénk szállt a szeretet, hallani lehetett a csönd erejét, az egykori műtött és életben maradó emberek hallatlan ragaszkodását professzorukhoz..
http://tornadohirkuldo.blogspot.com |
|
|