| Téma: Határterületek a tudományban |
|
| Bátky János |
|
Most meg fogod érteni, barátom a rohadt életbe mennyit kell ennek keccsölni
idő (T), zsineghossz (l), (nehézségi) gyorsulás (g)
A T lengésidő a két utóbbitól függ. A zsineghossz gondolom, megvan. Ez fix, tegyük fel.
A g attól függ, milyen a környezet, milyen az inga anyaga,...
Pl. beleteheted mézbe. Ha vasgolyó van a végén és aláteszel egy bekapcsolt elektromágnest, akkor másként leng. Ugyanez a helyzet a gravitációval. Tehát a g mindenfajta külső erő "összetevődése". Hm?
|
|
| onogur |
|
Bakker, a tömegvonzás a lényeg, nem a mágnesesség, vagy nem?
Minél tovább beszélgetünk, annál inkább nem értem. |
|
| Bátky János |
|
Aszongyák, a mágneses térerő korrelál a forgási sebességgel...
És lám, a Vénusznak alig van mágneses tere.
A fizikusok úgy csinálják, ha jól tudom, hogy először minden szóbajöhető hatást bekalkulálnak, aztán elkezdik összehasonlítani őket egymással (mérik, kiszámolják). Aztán ami kicsi a többihez képest, azzal nem számolnak tovább, szépen elhanyagolják. |
|
| onogur |
|
|
Ezen a nyelven nem beszélek. |
|
| onogur |
|
Na, mivel egy szellemileg visszamaradott óvodáshoz hasonlítok, ha a fizika kerül szóba:
Először is van némi (mágneses?) tömegvonzása a bolygónak, mely arra kívánná rávenni az ingát, hogy ugyan maradjon már egyhelyben, ha lehetséges!
Vagy nem?
No most ez a valamivel több mint 6 km/h tengelyforgás édeskevés ahhoz, hogy egy ingát kitérítsen a stabil állapotából.
Nem? |
|
| Bátky János |
|
Formulával megsegítelek...
T a lengésidő, omega = 2pi/T, l a hossza
Az átlagos sebesség v = l*omega = 2*pi*l/T. Oksa? |
|
| onogur |
|
Hát nagy fába vágtad a fejszédet, ha egyszer velem akarsz fizikáról vitatkozni.
Ebbe már többen beleőszültek.
Igen, számold ki a Vénuszon lengő inga sebességét!  |
|
|
| onogur |
|
"Ha jól emlékszem ggrV<ggrF és gcfF>>gcfV, azaz úgy néz ki, ugyanaz az inga a Földön gyorsabban leng..."
Kábé háromszázszor gyorsabban? |
|
| Bátky János |
|
Ono, figyi. Meg fogjuk érteni egymást.
Az a formula, amitől idegenkedsz, megfigyelések, mérések eredménye. Azt mondja ki, hogy a sima inga lengésideje csak a fonal hosszától és a nehézségi erőtől függ. Van egy ingád. A földi egyenlítőn mondjuk 1 másodpercet mérsz vele.
Akkor a Vénuszon, ahol a nehézségi erő kb. hasonló vagy kicsit kisebb (ami elsősorban az égitest tömegétől és méretétől függ), a változatlan hosszúságú inga csak az eltérő nehézségi erő miatt produkál más lengésidőt.
Ez volt az egyszerűbb eset, itt nem feltételeztünk tengely körüli forgást.
Ha forgás is van, akkor a formulában a g helyébe ggr+gcf lép, ggr ered a gravitációból, gcf pedig a forgásból (ez függ tehát a forgási sebességedtől).
A Földre: gF=ggrF+gcfF
A Vénuszra gV=ggrV+gcfV
Az inga lengésideje a Földön: TF=2*pi*gyök(l/gF)
A Vénuszon: TV=2*pi*gyök(l/gV)
(l, az inga hossza ugyanaz)
Ha jól emlékszem ggrV<ggrF és gcfF>>gcfV, azaz úgy néz ki, ugyanaz az inga a Földön gyorsabban leng... |
|
| onogur |
|
Nem baj, ha nem értem?
A Föld egy földi nap alatt megfordul a saját tengelye körül. Tehát ha az Egyenlítőn mérünk, akkor ott a forgási sebesség olyan 1666km/h lehet. Ettől leng az igácskánk.
Ellenberger a Vénusz a 38.000 km egyenlítőn mért tengelyforgását 243 földi nap alatt teszi meg, tehát a forgási sebessége olyan 6,5 km/h.
Lehetetlen, hogy ezt egy inga szemmel érzékelhetően kimutassa! |
|
| Bátky János |
|
|
off Attól pedig mentsen meg az emberiség, hogy egy szakember benézzen ide... megkapnám a magamét... on |
|
| Bátky János |
|
|
Igen. A Vénusz tömege kicsit kisebb a Földénél, tehát kisebb periódussal, de lengene. Súlytalanságban nem leng, megáll ott, ahová beállítottad (végtelen idő), egy fekete lyukon pedig -ha bírod cérnával- beáll függőlegesre, pengetheted. Megállt az időd. Nulla. |
|
| Bátky János |
|
De az inga lengésidejének képletét még csak fogod?
Volt egy hüje ötletem a relativitáselmélet kialakulására, amit csillagász barátom se vett komolyan (én se egészen), de nagyon egyszerű.
Arról van szó, hogy l és g. Tehát van egy egyszerű formula, amely összeköti a(z) (lengés)időt (T), a (zsinór)hosszat (l, tér) és a gravitációt (g).
Albert körbenézett, mit alkottak újabban. Megtalálta Lorentz és Minkowski cikkeit arról, hogy a mozgás sebességétől függhet a tárgyak hossza, növekvő sebességnél megrövidülnek a dolgok (Lorentz-kontrakció a neve). Innen ügyesen kihozta a speciális elméletet, azaz amely tartalmazza, hogy nagy sebességeknél a hossz csökken, tehát a mért idő is, amit az inga mér.
Aztán arra gondolhatott volna, ott van a g is a képletben. Tehát a tömeg az időt befolyásolja. Fellapozta Riemann úttörő munkáját a görbült terek leírásáról. (Riemann zseniális 19. századi német matematikus volt, 44 évesen halt meg szegény.) Biztos láttál demokat, hogyan nyom be egy gumilepedőt egy vasgolyó. Minél nehezebb, annál inkább. Ha meg mozog rajta, viszi magával a deformációt a gumin. Nagyjából úgy képzeld el ezt az egészet, hogy Einstein Riemann módszerével és feltételezve, hogy a csillagászati tömegek is így deformálják a teret, megalkotta az elméletet, amit akkor nem is nagyon hittek el neki. Nem is ezért kapott Nobel-díjat, hanem fotoelektromos elméletéért. Azóta majd mindent mérésekkel igazoltak. Tehát a gravitáció hat az időre.
Nem tudom, ennél egyszerűbben lehet-e szemléltetni azt, amit állítólag nem lehet. |
|
| onogur |
|
|
Egyáltalán biztos, hogy a Vénuszon lengene az az inga? |
|
| onogur |
|
Ne törődj velem!
A gimiben egy fizikatanárt lenyugdíjaztam, a másodikkal meg abban a kompromisszumos megoldásban egyeztünk ki, hogy én nem kérdezek semmit sem, ő meg évvégén megadja a kettest. |
|
| Bátky János |
|
Nem egészen értelek. Attól is függ, mi a pontosság. Ingával természetesen nem lehet pontosan időt mérni úgy, mint egy atomórával.
Abban viszont igazad van, elkapkodtam a szöveget, hüjeség lett.
Arról van szó, hogy 1. az inga lengési síkját megtartja. A Foucault-inga alatt a Föld fordul el. Ezzel lehetett bizonyítani, a Föld forog. 2. ha rögzíted az inga hosszát, másodpercingát hozhatsz létre, ez adott szélességi kör mentén kb. 1 másodpercet mér mindenhol, ahol nincs jelentős sűrűségváltozás a földben.
A Vénuszon át kell kalibrálni, mert a g más. Tehát a rögzített hosszúságú inga pl. arra jó, ha nem kalibrálod, hogy a g-t meg lehet mérni vele, ha a lengésidejét már tudod. off Egyébként ha a lengésideje változik, akkor valami történt a hosszal vagy a g-vel. on
Azt hiszem, ez sem érthetőbb... |
|
| onogur |
|
Piszkosul nem értem, de hát síkhülye vagyok a fizikához.
Ha ilyen baszott lassan pörög a Vénusz, akkor hogyan lehetne PONTOS időmérést végezni egy ingával? Próbáld meg képletek nélkül egy tízéves gyereknek is felfogható módon elmagyarázni! |
|
| Bátky János |
|
Nem egészen így van, ono. A rotációs idő nem változtatja meg az inga fonalának hosszát, a g pedig elsősorban -nem túl szélsőséges esetekben- a bolygó tömegétől és sugarától függ.
g~ gamma*M/R^2.
Arra pedig mindig jó, hogy kimutasd, pl. hogy a fotonrakétád tömeghez közeledik-e változni fog a lengésideje. |
|
| onogur |
|
"ingával mindig és mindenhol mérhetsz időt."
Már amennyiben a Föld nevű bolygón állsz.
A Vénuszon például már zűrös lenne ez az időmérő módszer, hiszen 243 nap alatt fordul meg a saját tengelye körül, tehát ennyi egy vénuszi "nap". |
|
| Bátky János |
|
Nehéz ügy. Az idő fogalma a változáshoz kötött. Mérni is valamely változáson keresztül lehet. Például a lehető legegyszerűbb módon ingával mindig és mindenhol mérhetsz időt. 1. kérdés: független-e a tudatunktól? Ha nincs órád és egy cserepes virágot nézel egy elszigetelt szobában, a változását nem észleled. Persze az éhséged jelezni fog, de ez is változás. Ha a fogorvosnál ülsz és fáj a fogad, de nincs órád, fél óra 5 órának is tűnhet.
A vátozást úgy érzékeled, hogy összehasonlítasz. A korábbi állapottal való összehasonlítás viszont memóriát tételez fel. Lenne-e időtudatunk, ha nem lenne memóriánk? Szerintem nem. Akkor az inga sem érne semmit.
off
Ha valakinek rémlik az inga lengésidejének formulája:
T=2*pi*négyzetgyök(l/g), akkor némi fizikai ismerettel már közel juthat a rel. elmélethez l... hosszúság->speciális rel., g... gravitációs térerősség->általános rel. kis elvonatkoztatással, persze.
on |
|
| gyaloggos |
|
. "Mivel az "ido folyamán végbemeno változás" egy tény"
Erről jutott eszembe: miként lehet az időt meghatározni:
pl.: az idő az anyag változása a térben.
.......? |
|
| Bátky János |
|
Elolvasom majd. De elég lett volna, ha csak az első kötet címét adod meg a szerző neve mellett. |
|
| gyaloggos |
|
Ha, estleg valaki nem olvasta még.
Az evolúciós elmélet öt kritikus pontja Darth NewL
Dr. Ray Bohlin
-------------- -------------------- -------------------- -------------------- ------
A hiányzó láncszem
A darwini elmélet növekvo válsága egyre nyilvánvalóbbá válik. Egyre több munkájuk van a teremtéselméletet és más nem-darwini elveket vallóknak, és több befogadó fülre találnak, mint eddig bármikor. Ebben az értekezésben azt szeretném kifejteni, hogy mit vélek annak az öt kritikus területnek, ahol a darwinizmus és általában a fejlodéselmélet hibás. Ezek a következok:
A darwini fejlodéselmélet mechanizmusának megalapozatlansága
Az élet keletkezésével kapcsolatos, muködoképes modellek felállítására irányuló tanulmányok teljes kudarca
Az evolúciós elmélet mechanizmusa képtelen magyarázatot adni a bonyolult átalakulások eredetére
A vak óramuves hipotézis képtelensége
Biológiai bizonyíték van arra, hogy a természet törvénye nem az állandó változás, hanem az idok során fennálló morfológiai stabilitás
A fejlodéselmélet elonyben részesítésének legfobb oka arra a zavarodottságra vezetheto vissza, hogy az emberek mire is gondolnak, amikor az evolúcióról beszélnek. Az evolúció félreértheto kifejezés. Ha az evolúció egyszeruen annyit jelent, hogy " ido során végbemeno változás," az nem vitatható. A molylepke, a hawaii bormuslica, és még a galapagoszi pintyoke is világos példa az idok során végbemeno változásra. Ha valaki azt mondja, hogy az evolúciónak ez a formája tény, nos legyen. Sok tudós azonban túlmegy ezen az állításon. Mivel az "ido folyamán végbemeno változás" egy tény, érvelésük szerint az is tény, hogy a moly, a bormuslica és a pintyoke mind-mind egy távoli közös ostol származnak. Ezzel azonban kitérés a válaszadás elol.
Az igazi kérdés az, hogy a moly, a muslinca és a pintyoke honnan származnak eredetileg, hogyan jelentek meg eloször? A jelenlegi genetikai változatok természetes kiválasztódásának közismert példái nem adnak választ arra, hogy hogyan lettek a lovak, a darazsak, a harkályok és a ma élo sokféle állat. Az evolucionisták szerint ennél a pontnál lépnek be a képbe a mutációk. Azonban a mutációk sem javítanak a dolgon. A baktérium mutációkkal folytatott sok évtizedes kísérletezésérol szólva Pierre-Paul Grasse francia zoológus ezt mondta:
Mi haszna van a végtelen számú mutációknak, ha azok változatlanok maradnak? Mindent összevéve, a baktériumok és vírusok mutációi csupán örökletes ingadozások egy közbülso állapot körül; eltolódás jobbra, eltolódás balra, de nincs dönto evolúciós hatásuk.
Amikor a darwinizmus evolúcióelméletérol beszélek, az új biológiai formák eredetérol van szó, új adaptív struktúrákra, morfológiai és biokémiai nóvumokra hivatkozom. Pontosan ez az, amit még nem magyaráztak meg. Amikor az emberek megkérdojelezik az olyan komplex adaptációk eredetének népszeru magyarázatait, mint a gerincesek végtagjai, a szexuális reprodukció, a harkály nyelve, vagy a kétéltuek kemény héjú tojásai, akkor rendszerint hosszasan sorolják nekik annak okait, hogy ezek a struktúrák miért is olyan fontosak azoknak az élo szervezeteknek a számára. Pontosabban, ezeknek a struktúráknak a szelektív elonyét hozzák fel kialakulásuk indokaként. Ezzel azonban ismét megkerülik a kérdést. Nem elegendo, ha az evolucionista egy bizonyos struktúrának a funkcióját megmagyarázza. Amit meg kell magyarázni, az ezeknek a struktúráknak a mechanisztikus eredete!
A természetes kiválasztódás arra ad magyarázatot, hogy az élo szervezetek hogyan alkalmazkodnak a kisebb környezeti változásokhoz. A természetes kiválasztódás lehetové teszi az élo szervezetek számára, hogy azt tegyék, amit Isten parancsolt nekik, hogy tegyenek. Azaz hogy szaporodjanak és sokasodjanak. A természetes kiválasztódás azonban nem ad magyarázatot arra a dönto kérdésre, hogy a bonyolult adaptációk hogyan jöttek létre eloször.
Az élet eredete
Elhitették velünk, hogy nem túl nehéz elképzelni egy olyan mechanizmust, amelyben szerves molekulák jöhetnek létre a földön annak kezdeti korszakában, és azok élo, magát megsokszorozó sejtté szervezodnek. Tulajdonképpen annak biztos tudata, hogy ez - állítólag - megtörténhet, szolgál alapjául annak a népszeru hiedelemnek, hogy sok olyan bolygó van a naprendszerben, amelyen van élet. Ennél semmi nem állhat távolabb az igazságtól.
Az elso kísérletek azt mutatták, hogy viszonylag könnyu létrehozni az élet néhány építoelemét, mint pl. aminosavakat, a fehérjék alkotórészeit. Azonban az 1953-as Miller-Urey-féle kísérletet követo eufóriát 1993-ban felváltotta egy paradigma válság az élet keletkezésének kutatásában. Az elképzelt, mégis muködoképes, ammóniából, hidrogénbol, metánból és vízgozbol megvalósítható atmoszférát felváltotta a nitrogénbol, széndioxidból, szénmonoxidból, hidrogénszulfidból és hidrogéncianidból álló realisztikusabb, ám szegényesebb légkör. Ez az az anyag, amely a vulkánokból tör elo. Az ilyen légkör egy sokkal nagyobb kihívást jelent. Az élethez fontos molekulák sokkal ritkábbak. Még károsabb a légkörben lévo vízgozbol felszabaduló oxigénmolekula jelenlétének lehetosége. A molekuláris oxigén minden, biológiailag fontos molekula létrejöttéhez vezeto reakciót tönkretenne.
A koacervátumoknak, a mikroszféráknak, az „RNS világnak" és egyebek forgatókönyveinek mind megvan a maga komoly szépséghibája, amely a szakterületen mindenki számára nyilvánvaló, kivéve azokat, akik egy bizonyos ilyen forgatókönyvön dolgoznak. Ezt a kínos helyzetet néhányan maguk közt bizalmasan paradigma válságnak nevezik. Nincs központi konkurens modell, csak számos önvezérelt forgatókönyv. Még azokat a kísérleteket is súlyos kritikák illetik, amelyekben a kutatók a föld kezdeti állapotát próbálják meg szimulálni. Ezeknél a kísérleteknél általában azzal biztosítják be magukat, hogy tisztított reagenseket, izolált energiaforrásokat, túlzott energiaszinteket használnak, és olyan eljárásokat, amelyek a valóságtól távol álló módon irányítják a reakciót a kívánt végtermék elérése felé. A létrejött anyagokat pedig pontosan azoktól a romboló hatású energiaforrásoktól védelmezik, amelyek azokat tulajdonképpen eloször létrehozták.
Klaus Dose meglehetosen jól foglalta össze a valós helyzetet:
„Az élet keletkezése mikéntjének meghatározása céljából több mint 30 éve végzett kémiai és molekuláris kísérletezés nem a kérdés megoldásához, hanem annak felismerésére vezetett, hogy a földi élet keletkezésnek problémája mennyire óriási méretu. Jelenleg a fo elméletekrol folytatott minden vita és a tárgykörben végzett minden kísérlet patthelyzetet eredményez, vagy a tájékozatlanság beismeréséhez vezet." [Interdisciplinary Science Review 13(1988):348-56.]
Bármilyen megdöbbentoek is azonban ezek a gondok, nem ezek jelentik az igazi problémát. A legfobb nehézséget a kémiai evolúciós forgatókönyvekben az okozza, hogy mivel magyarázható a DNS információs kódja, ha az alkotó értelem kimarad az egyenletbol. A DNS hordozza a genetikai kódot, a genetikus tervet az élo szervezet létrehozásához és fenntartásához. A DNS tevékenységét gyakran nyelvtani kifejezésekkel élve így írjuk le: a DNS „átírása" az RNS, és az RNS "fordítása" a fehérje; a genetikusok „genetikai kódról" beszélnek. Mindezeknek a szavaknak a jelentése magába foglalja az intelligenciát, és a DNS információs kódja értelmes eloprogramozást tételez fel, míg a pusztán magától való eredetnél ez nincsen. A kémiai kísérletek során létre lehet hozni kis nukleotid sorozatokat kis DNS molekulák kialakításához, de ezek ettol még semmit nem jelentenek. A szigorúan magától létrejövo életben információs kódnak semmilyen forrása nincs.
A fejlodéselmélet képtelen magyarázatot adni a bonyolult átalakulásokra
Az egyetlen és legnagyobb probléma a fejlodéselméletet valló biológusok számára talán a morfológiai és biokémiai újdonságok megoldatlan problémája. Másszóval, az evolúciós elmélet néhány vonatkozása pontosan leírja, hogy a létezo szervezetek milyen jól alkalmazkodtak a környezetükhöz, de nagyon gyenge magyarázatot ad arra, hogy a szükséges alkalmazkodó struktúrák hogyan jöttek létre legeloször.
A bonyolult struktúrák - mint például a szem és a harkály meghökkentoen érdekes nyelve - darwini magyarázatai távolról sem próbálják megmagyarázni, hogy ezek a szervek hogyan alakultak ki mutáció és természetes kiválasztódás útján. Darwinnak foként a szem kialakulása nem okozott semmilyen problémát. Egyetlen javaslata az volt, hogy figyeljük meg a szemek változatosságát a természetben. Néhány szem összetettebb és sokoldalúbb, mint a többi, és képzeljünk el egy fokozatos sorrendet kezdve az egyszeru szemektol az összetettebb szemekig. Azonban még a nagyszeru harvardi evolucionista, Ernst Mayr is belátta, hogy a természetben eloforduló különféle szemek nem igazán állíthatók az egyszerutol az összetettig sorrendbe. Inkább azt mondta, hogy a szemeknek valószínuleg több mint negyvenszer kellett átalakulniuk a természetben. Darwin agyréme soha nem oldódott meg. Csak még negyvenszer olyan ijeszto lett az evolucionisták számára.
Wallace Arthur így írt 1987-ben megjelent, Az élet teóriái címu könyvében (Theories of Life):
Alátámasztható , hogy nincs közvetlen bizonyíték a Darwintól eredo közös osre, a fekete Biston Betularia bizonyára nem az! A végén még be kell látnunk, hogy nem igazán tudjuk, hogyan is keletkeztek a közös osök.
Keith Stewart Thomson 1992-ben ezt írta Az amerikai zoológusban (American Zoologist ):
Míg a nagy morfológiai újdonságok problémájára továbbra sincs megoldás, makacsul kitartó makroevolúciós érdeklodésnek vagyunk tanúi...ez kihívást állít a vaskalaposságnak: szembeszáll azzal a nézettel, hogy az összefoglaló elmélet mindent megmagyaráz, amit csak az evolúciós folyamatokról tudnunk kell.
Az, hogy a nagy morfológiai újdonságok megjelenésére nem tud magyarázatot adni, nem az egyetlen hibája az evolúciós elméletnek. Néhányan állítják, hogy a molekuláris struktúrákat még nehezebb megmagyarázni. A közelmúltban Michael Behe sejtbiológus úgy jellemezte a sejtek molekulaszerkezetét, hogy azok megmásíthatatlanul bonyolult rendszerek, melyeknek minden komponensük jelenlétére szükségük van ahhoz, hogy muködoképesek legyenek. Errol mindjárt a csillangók molekuláris muködése, az elektronátvitel, a fehérjeszintézis és a sejtkiválasztás jut az eszünkbe. Ha a rendszerek megmásíthatatlanul összetettek, akkor hogyan alakulhatnak ki lassan, hosszú ido alatt olyan rendszerekbol, amelyeknek eredetileg valami más volt a rendeltetésük? Míg az utóbbi tíz évben a Journal of Molecular Evolution cikkek százait közölte a különféle fehérjék és nukleinsavak molekuláris homológiájáról és a törzsfejlodésrol, nem közölt egyetlen olyan cikket sem, amely megpróbált volna magyarázatot adni az egyszeru biomolekuláris rendszer eredetére. Azok, akik a molekuláris evolúciót életmuvüknek tekintik, buzgón tanulmányozzák az emberi citokróm c molekula és a baktériumokban eloforduló citokróm c molekula kapcsolatát, ahelyett, hogy arra az ennél alapvetobb kérdésre adnának választ, hogy honnan is származik maga a citokróm c molekula! Kétségtelen tehát, hogy akár a fo morfológiai újdonságokról esik szó, - mint például a denevérek és a madarak szárnya, a halak és a bálnák úszáshoz való alkalmazkodása, az emberi szem, - vagy akár a mitokondriumok és a riboszómák molekuláris szub-mikroszkópikus muködésérol, - az evolúciós elméletnek nem sikerült magyarázatot adnia arra, hogy ezek a struktúrák hogyan jöhettek létre kizárólag saját maguktól.
A vak óramuves hipotézis képtelensége
Richar d Dawkins 1986-ban megjelent, A vak óramuves (The Blind Watchmaker) c. könyvében kijelenti: "A biológia mint tudomány olyan bonyolult dolgokkal foglalkozik, amelyek azt a látszatot keltik, mintha bizonyos célra tervezték volna oket." Kifejti, hogy
A természetes kiválasztódás egy vak óramuves - vak, mert nem lát elore, nem számol a következményekkel és nem céltudatos. Mégis, a természetes kiválasztódás élo bizonyítékai mérhetetlen nagy benyomást keltenek bennünk, mivel olyan tervszeruséget mutatnak, mintha egy óramuves készítette volna oket, - kivitelezésük és tervezésük káprázata lenyugöz minket.
Philip Johnson, a darwinizmus bírálója csíposen megjegyezte, hogy ez az óramuves nem csupán vak, de nincs is magánál! Dawkins késobb leírja, hogy ez a folyamat hogyan idézhette elo az emlosök szárnyainak kifejlodését. Azt mondja:
Hogyan lettek a szárnyak? Sok állat ágról ágra ugrál, és néha leesik a földre. Különösen kicsi állatoknál, a légáramlat a teljes testfelületet felkapja, és ez megkönnyíti az ugrást, vagy megállítja a zuhanást, miközben a test, mint egy repülogép szárnyszelvényeként muködik. Segítene a felületnek a súlyhoz viszonyított arányának növelése, például az ízületek között kinövo borlebenyek által...Nem számít, hogy az elso szárnylapok mennyire kicsinyek voltak és mennyire nem voltak szárnyszeruek. Kell lennie egy bizonyos magasságnak, nevezzük m-nek, amelynél az állat éppen kitörné a nyakát, ha abból a magasságból leesne. Ebben a kritikus zónában, a testfelület szélfogó és zuhanást megállító képességének akármilyen módon történo javulása,- bármennyire kicsi is ez a javulás, - dönthet életrol és halálról. A természetes kiválasztódás tehát kedvez az apró szárnylebeny prototípusoknak. Amikor ezek a kis lebenyecskék már általánossá válnak, a kritikus m magasság kissé nagyobb lesz. Most a szárnylebenyek csekély növekedése dönt élet és halál között. És így tovább, a megfelelo szárnyak kifejlodéséig.
Ez elsore csábítóan meggyozonek hangozhat, azonban három téves feltételezést tartalmaz.
Az elso kétséges feltevés az, hogy a természet képes biztosítani egy bizonyos faj azon kedvezo mutációinak egész láncolatát, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy folyamatos fejlodés során a mellso lábak szárnyakká változzanak. Mi a nagyobb csoda, a pillanatnyi változás, vagy apró változások ezreinek egész sorozata?
A második feltételezés az, hogy "minden egyenlo." Ezeknek a mutációknak nem szabad, hogy legyenek másodlagos ártalmas hatásai. Hogyan oldódik meg ezeknek a teremtményeknek a kapaszkodási képessége, mialatt ezek a szárnylebenyek nonek? Ezeket a kis sárkányszeru állatokat lassan meg is lehet fogni akkor, amikor éppen veszítik el fákon való alkalmazkodóképesség üket, de "kifejlodo" szárnyaikat még nem tudják teljesen használatba venni. Vagy pedig lehetnek olyan, a dologgal látszólag kapcsolatba nem hozható és elore nem látható hatások, amelyek ezeknek az állatoknak a túlélését veszélyeztetik. A harmadik hibás feltevés a mesterséges kiválasztás gyakran használt analógiája. "Ha a mesterséges kiválasztással oly sokra lehet menni pusztán néhány év alatt," mondogatják, "akkor gondoljuk csak el, hogy a természetes kiválasztódás mit képes produkálni évmilliók alatt." A mesterséges kiválasztás azonban azért muködik, mert benne az elorelátás a céltudatossággal ötvözodik, melynek hiánya alkotja a vak órásmester meghatározó tulajdonságát. Ráadásul, a mesterséges kiválasztás ténylegesen demonstrálja a változás korlátait, mivel a kiválasztási folyamat végpontja rendszerint nagyon hamar elérkezik.
A vak óramuves hipotézis, ha gondosan elemezzük, a fantáziaszülte történeteknek abba a kategóriájába tartozik, amelyek szórakoztatóak, azonban a valósághoz semmi közük nincs.
A változékonysággal szemben állandóság
A fennmaradt kövületek a szervezeteknek egyik formából a másikba történo fokozatos kifejlodése helyett „hirtelen megjelenésrol" és „állandóságról" tanúskodnak. Az új típusok hirtelen jelennek meg, és megjelenésük után csak nagyon kevéssé változnak. A kövületekben megmutatkozó fokozatos változások ritka voltát, mint a paleontológia gyártási titkát, Steven J. Gould of Harvard hozta nyilvánosságra. Gould paleontológiai szempontból az állandóságra, mint „adatokra" hivatkozik. Ezek jelentos megfigyelések.
Darwin kiszámította, hogy a fajok között végtelen sok átmeneti formának kell lennie. A paleontológia, - a kövületek tanulmányozásának tudománya szerint azonban az igazság az, hogy az új formák hirtelen, az evolúciós elmélet által hangoztatott „fokozatos" változások minden nyoma nélkül jelentek meg. Nemcsak hogy hirtelen jelentek meg, de a megjelent új formák viszonylag változatlanok maradtak mind a mai napig, vagy amíg ki nem haltak. Néhány állat és növény változatlan maradt szó szerint több százmillió évig. Ezek az „élo kövületek" az evolucionistákat még annál is jobban zavarják, mint amennyire azt gyakran beismerik. Nagyon tanulságos foleg az egyik teremtmény, a tüskés hal példája. Az elso élo tüskés halat 1938-ban találták Madagaszkár partjainál. Azt gondolták, hogy a tüskés halak már 100 millió éve kihaltak. A legtöbb evolucionista azonban ebben a felfedezésben azt a nagyszeru lehetoséget látta, hogy egy négylábú os megnyilvánulásának lehetnek majd szemtanúi. A tüskés halak hasonlítanak a kétéltuek feltételezett oseire. Azt remélték, hogy a mai tüskés halnál találnak nyomokat arra nézve, hogy a halak hogyan alkalmazkodtak a szárazföldi élethez, mivel nem csupán a teljes csontváz, hanem minden belso szerv is rendelkezésre állt. A vizsgálat eredménye nagy csalódást okozott. A mai tüskés hal nem mutatta semmilyen jelét a szárazföldi körülményekhez alkalmazkodott belso szerveknek. A tüskés hal egy hal - sem több, sem kevesebb. Csontos uszonyai kivételesen jól tervezett evezoként a mélytengeri környezetben az irányváltoztatást szolgálják, nem pedig a késobbi kétéltuek osvégtagjai.
A hirtelen megjelenés problémáját a legjobban a kanadai Sziklás Hegységben talált Burgess Shale mutatja be. A Burgess Shale azt szemlélteti, hogy a kambriumi korban, - amelyet az evolucionisták 500 millió évvel ezelottre becsülnek, - a földön élo állatok majdnem minden alapveto törzse, - az állatok feltételezett közös osei, - egy földtani pillanatban jött létre, melyet csupán 20-30 millió évben határoztak meg, és azóta semmi új nem jelent meg. A kambriumi robbanás, ahogyan nevezik, egyenesen elképeszto. A szivacsokról, medúzákról, férgekrol, ízeltlábúakról, puhatestuekrol, tüskésboruekrol és sok más furcsa teremtményrol kiderült, hogy a kambriumban hirtelen jelentek meg, minden arra mutató jel nélkül, hogy mitol származnának, sot arra sem utalt semmi, hogy bármi közük lenne egymáshoz. Ez ellentmond a darwinizmusnak azzal az állításával, hogy minden új törzs egy elozoleg létezo közös osbol jön létre hosszú ido alatt. A kambriumi robbanás homlokegyenest ellentéte a darwini fejlodéselméletnek.
Ha Darwin ma élne, azt hiszem, hogy szörnyen csalódott lenne. Kevesebb bizonyíték van elméletére napjainkban, mint amikor élt. Az emberi szem kifejlodésének lehetosége esetleg borzongással töltötte el, azonban ennél a legegyszerubb sejt szervezete is összehasonlíthatatla nul bonyolultabb. Ennek gondolata valószínuleg idegösszeomlással járna Darwin számára!
© 1993 Probe Ministries
-------------- -------------------- -------------------- -------------------- ------
---------- -------------------- -------------------- -------------------- ----------
A szerzorol
Raymond G. Bohlin a Probe Ministries elnöke. Diplomáit az Illinoisi Egyetemen (doktori, állattan), Észak-Texas Állam Egyetemén (a tudományok doktora, népesség genetika) és a Texasi Egyetemen Dallasban (a tudományok doktora, bölcsészdoktor, molekuláris biológia) szerezte. Társszerzoje A biológiai változás természetes határai (The Natural Limits to Biological Change) címu könyvnek, a Teremtés, evolúció és a modern tudomány (Creation, Evolution and Modern Science) foszerkesztoje volt és számos cikket publikált. Dr. Bohlint a Discovery Institute's Center a tudomány és a kultúra megújításáért 1997-98-ban és 2000-ben tudományos munkatársaként ismerte el.
|
|
| Bátky János |
|
Ebben igazad van, én mégis valami látens prenatális dezirációt sejtek a dolog mögött. A védtelenséget sugallja mindenképp. De az is lehet, hogy csak simán kirámolta a pénzrekeszt (nem kártyás volt!). Húha, ono, most esett le a tantusz. |
|
|