Téma: versek - csak úgy - rohanás közben |
|
lámpás |
|
Örömmel üdvözlök itt mindenkit! Örülök, hogy idetaláltam!
Beteszem, hogy itt is meglegyen:
Kányádi Sándor: ELSZÁLLTAK…
Fölszálltak a csókák, elszálltak a varjak, az öreg toronyról hét határba tartnak.
Egy, csak egy maradt itt, az az egy is hallgat, sütheti a nap és verheti a harmat.
El nem mozdul, mintha odafagyott volna, azt se tudjuk, vajon varjú-e vagy csóka.
Hiába vallatják a verebek – hallgat, némán ül hírnöke annyi zivatarnak.
Noszogatják, küldik: hussanj te is, menj ki zsíros barázdából eleséget szedni.
Megszólalt harmadnap, de csak annyit mondott: csiricsári népre nem hagyom a tornyot.
|
|
katáng |
|
Áprily Lajos
Téli jelentés
Jelentem a völgyemből, emberek: alusznak jég alatt a víz-erek. Az árva ház ma Senki otthona, elment a fák és rózsák Asszonya, sötét ünneplőjébe öltözött s a túlsó hegyoldalba költözött. A nyírfán sír az őszapó-sereg. Sírjon. Ne űzd el, téli fergeteg.
|
|
gajo |
|
"Vadonatúj cifra szűröm, Nem vöttem, csak alám gyűröm." |
|
gajo |
|
Kérdő Szűcs Ernő /betyár/
»Magyar embör összeüti a bokáját, Oszt átkarolja a kedves babáját. Ez az élet úgysem sok, Használják fel magyarok.
Szabó Miska, Szabó Pál Hírös futóbëtyár. Bëtyár vagyok az Alföldön, Az életömet a Pusztán tőtöm.
Szilaj csikó a fakó, A legjobb ménesbül való. Vadonatúj cifra szűröm, Nem vöttem, csak alám gyűröm.
Patyolat ing lobog rajtam, Nem szöröztem, csakúgy kaptam. Bokrétás kalapom, a selyöm, Félrecsapom, úgy viselöm. Néha jobbra, néha balra, Kacsintok a szép lányokra.
Magas a vásárhelyi torony, De még magasabb az orrom. Karcsú a vásárhelyi lány, De az orcája halovány.
Várost én csak ritkán látok, Tisztölöm a szabadságot.
Éjjel-nappal lovon járok, Mert kergetnek a zsandárok.
Isten neki, kergessenek, Sohsë fognak el engemet, Mint a madár a réten, Fogva van már az én szívem.
Kint a Pusztán ëgy csárda van, Azt azúta, amiúta fölemelték, Azt azúta nem meszelték. Varga Julcsa a csárdába,
A szerelmem régtül fogva, Ő tartja a szívem fogva. Mert, amiúta Juliska felnőtt, Nem tartott ő más szeretőt.
Zsandárokat láttam gyünni utánam, De mán hiába, nem érnek A futós lovam nyomába. Jaj, de ugat a csárdásné kutyája, A Szabó-gyerökök őgyelögnek az udvarába.
Szabó Miska mondja, Én bekötöm oda a lovamat, Még az éjjel, a csárdásnéval Kimulatom magamat.
Csárdásné! Nekünk sűlt halat süssön kend, Azután mög fehér bort adjon kend. Szolgálóját a sarokra strázsának állítsa ki kend, Ha zsandár gyün, híradással lögyön kend.
Ëccör csak a szógáló szalad befelé Kilenc zsandár közelödik fegyverbe. A futóbëtyár akkor fölugrik pejlovára, Oszt elnyargal a vásárhelyi Pusztába.
Szabó Palkót kötözik a kocsiba. Kocsi után nyerítözik a lova. Në nyerítözz, édös-kedves paripám, Szabó Palkó, én vótam a të gazdád.
De most mán ëngöm visznek a szögedi várba, Ott ítélnek ëngöm föl az akasztófára. Fakó lovam lába nyomát Kilenc pandúr, hat csöndbiztos járja,
Gyüttömet a tömlöctartó Szögedében, Hej, de régön várja! Mögittam a böcsületöm, A fődet is kirúgtam alúlam, Pedig valamikor sápadt arcú öregasszony Ëgyetlen ëgy reménysége vótam.
Ha möghalok, ha fölkötnek, A síromra nem borul lë sönki. Nem visznek a temetőbe, Árokparton fogok mögpihenni.
Nem lösz virág a síromon, Nem hull rëá a szentölt főd göröngye. Csak ëgy sápadt arcú öregasszony Gyün ki hozzám, lopva, titkon, Mert én vótam mindön büszkesége.
De sok várost, de sok falut bejártam. De sok üres istállóba mögháltam. De nem tanáltam magam alá paripát, Elloptam a komisszáros pejlovát.
Arra kéröm komisszáros uramat, Në lűjje ki alúlam a lovamat, Fogjátok mög azt a bëtyár mindönit, Lovát félti, nem a saját életit.«”
|
|
katáng |
|
Népszerűsítetted! Az is nagyon fontos. |
|
|
katáng |
|
Ma nem ilyen volt! Szellő borzolta a fákat, a levelek meg andalogva, táncot lejtve tartottak a föld felé.
Valahogy így: |
|
katáng |
|
Ez így van, de tudod-e miért hiányoltam a szép és igaz után a jót? Eszembe jutott egy régi hírdetés, ahol mind a három jelen volt. |
|
gajo |
|
Kányádi Sándor
November
Nyugaton, keleten vörös az ég alja. Régről nem kelepel kéményen a gólya.
Csóka- s varjúsereg lepi el a fákat, véget a szél se vet a nagy csárogásnak.
Pedig fúj, ahogyan fújni tud november, birkózik a csupasz hegyekkel, vizekkel.
Bömböl a szél, süvölt, dühében már jajgat: túlcsárogják dühét a csókák és a varjak. * |
|
Rendes Kis |
|
Vagy, talán így aforisztikusabb: "A november nagyon szép, de nem annyira nagyon jó - ez a fájdalmas igazság ..." |
|
Rendes Kis |
|
Hát ... a november szép és igaz ... de nem jó |
|
katáng |
|
SZép! (Lehet, hogy még nem láttam hangát? ) |
|
katáng |
|
Ne feledkezzünk meg a trió 3. tagjáról sem! (SZÉP) JÓ! (IGAZ)
Kosztolányi Dezső: Őszi reggel
Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, megannyi dús, tündöklő ékszerét. Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról, és elgurul, akár a brilliáns. A pompa ez, részvéttelen, derült, magába-forduló tökéletesség. Jobb volna élni. Ámde túl a fák már aranykezükkel intenek nekem. |
|
iszalag |
|
Idézet: "L'adieu J'ai cueilli ce brin de bruyere L'automne est morte souviens-t'en Nous ne nous verrons plus sur terre Odeur du temps Brin de bruyere Et souviens-toi que je t'attends " Guillaume Apollinaire
"Letépem ezt a hangaszálat már tudhatod, az ősz halott e földön többé sose látlak, ó idő szaga hangaszálak és várlak téged, tudhatod."
|
|
|
|
katáng |
|
Juhász Gyula: November
Nem is búcsúzott, elment szótalan, Az ifjúságom, íme, odavan.
Nem is tudtam, hogy ő valaha volt, Hisz mindig búról és gondról dalolt.
Nem is szerettem fanyar új borát, Asszonytalan és pénztelen sorát.
Nem is sirattam el, csak csöndesen Elbámulok az eltűnt éveken:
És ma sír, zúg, búg, zendül az avar: Holt ifjúságom most élni akar!
|
|
gajo |
|
* Sinka István:
El ne felejtsd én Jézusom
Ispánunkat, Hajdu Andort Nagylaposon szél ütötte s három nagyszakállú orvos forgolódott körülötte.
Ám erősen érte a szél a pocakost és a szava az is elállt s harmadnapra megfagyott a szíve hava.
Fehér gyolcsra terítették s vártuk, hogy majd a sírba hull a túlvilágra… Oda is bé engedné az urat az Úr?
Bagi Mári az együgyű, az éhségben, a kínban szent, látta is, a lelkit, hogy az esti füsttel az égbe ment.
Bizony, nagy úr volt az ispán, rossz hátammal csak én tudom – de ezt el ne felejtsd neki én Uram és én Jézusom. * |
|
|
gajo |
|
* JUHÁSZ GYULA : Ősz
Opálos színei bágyadt ködében Leszáll reám a kora alkonyat, Kései tűzrózsák nyílnak a réten, S az égen a mély csöndesség fogad. Nagy topolyafák gallya hullong gyéren, És sötétben hallgat a tó, S a kolomp úgy méláz a lomha légben, Mint altató.
Hűs szele húz át az ősznek a réten, Fázik a lelkem, érzi a deret, Keresnék valamit a messzeségben, Kihunyt fényt, elnémult üzenetet... Oly hirtelen borult az est fölébem, S az ősz oly gyorsan rámtalált, Úgy állok itt a hervadó vidéken, Mint a topolyafák. * |
|
gajo |
|
Áprily Lajos: Szeptemberi fák
Bükkök smaragd színét erezve fent az első pár vörös folt megjelent.
Állunk. Kezedben késő kék virág. Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.
Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon. Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.
Amerre vitte buggyanó sebét, bíboros vére freccsent szerteszét.
Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért, hogy tékozolta, nézd, a drága vért.
S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol, hörögve összeroskad valahol. |
|
|