| Téma: versek - csak úgy - rohanás közben |
|
| gajo |
|
Kérdő Szűcs Ernő /betyár/
»Magyar embör összeüti a bokáját,
Oszt átkarolja a kedves babáját.
Ez az élet úgysem sok,
Használják fel magyarok.
Szabó Miska, Szabó Pál
Hírös futóbëtyár.
Bëtyár vagyok az Alföldön,
Az életömet a Pusztán tőtöm.
Szilaj csikó a fakó,
A legjobb ménesbül való.
Vadonatúj cifra szűröm,
Nem vöttem, csak alám gyűröm.
Patyolat ing lobog rajtam,
Nem szöröztem, csakúgy kaptam.
Bokrétás kalapom, a selyöm,
Félrecsapom, úgy viselöm.
Néha jobbra, néha balra,
Kacsintok a szép lányokra.
Magas a vásárhelyi torony,
De még magasabb az orrom.
Karcsú a vásárhelyi lány,
De az orcája halovány.
Várost én csak ritkán látok,
Tisztölöm a szabadságot.
Éjjel-nappal lovon járok,
Mert kergetnek a zsandárok.
Isten neki, kergessenek,
Sohsë fognak el engemet,
Mint a madár a réten,
Fogva van már az én szívem.
Kint a Pusztán ëgy csárda van,
Azt azúta, amiúta fölemelték,
Azt azúta nem meszelték.
Varga Julcsa a csárdába,
A szerelmem régtül fogva,
Ő tartja a szívem fogva.
Mert, amiúta Juliska felnőtt,
Nem tartott ő más szeretőt.
Zsandárokat láttam gyünni utánam,
De mán hiába, nem érnek
A futós lovam nyomába.
Jaj, de ugat a csárdásné kutyája,
A Szabó-gyerökök őgyelögnek az udvarába.
Szabó Miska mondja,
Én bekötöm oda a lovamat,
Még az éjjel, a csárdásnéval
Kimulatom magamat.
Csárdásné! Nekünk sűlt halat süssön kend,
Azután mög fehér bort adjon kend.
Szolgálóját a sarokra strázsának állítsa ki kend,
Ha zsandár gyün, híradással lögyön kend.
Ëccör csak a szógáló szalad befelé
Kilenc zsandár közelödik fegyverbe.
A futóbëtyár akkor fölugrik pejlovára,
Oszt elnyargal a vásárhelyi Pusztába.
Szabó Palkót kötözik a kocsiba.
Kocsi után nyerítözik a lova.
Në nyerítözz, édös-kedves paripám,
Szabó Palkó, én vótam a të gazdád.
De most mán ëngöm visznek a szögedi várba,
Ott ítélnek ëngöm föl az akasztófára.
Fakó lovam lába nyomát
Kilenc pandúr, hat csöndbiztos járja,
Gyüttömet a tömlöctartó Szögedében,
Hej, de régön várja!
Mögittam a böcsületöm,
A fődet is kirúgtam alúlam,
Pedig valamikor sápadt arcú öregasszony
Ëgyetlen ëgy reménysége vótam.
Ha möghalok, ha fölkötnek,
A síromra nem borul lë sönki.
Nem visznek a temetőbe,
Árokparton fogok mögpihenni.
Nem lösz virág a síromon,
Nem hull rëá a szentölt főd göröngye.
Csak ëgy sápadt arcú öregasszony
Gyün ki hozzám, lopva, titkon,
Mert én vótam mindön büszkesége.
De sok várost, de sok falut bejártam.
De sok üres istállóba mögháltam.
De nem tanáltam magam alá paripát,
Elloptam a komisszáros pejlovát.
Arra kéröm komisszáros uramat,
Në lűjje ki alúlam a lovamat,
Fogjátok mög azt a bëtyár mindönit,
Lovát félti, nem a saját életit.«”
|
|
| katáng |
|
Népszerűsítetted!  Az is nagyon fontos. |
|
|
| katáng |
|
Ma nem ilyen volt! Szellő borzolta a fákat, a levelek meg andalogva, táncot lejtve tartottak a föld felé.
Valahogy így:  |
|
| katáng |
|
Ez így van, de tudod-e miért hiányoltam a szép és igaz után a jót?
Eszembe jutott egy régi hírdetés, ahol mind a három jelen volt. |
|
| gajo |
|
Kányádi Sándor
November
Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.
Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.
Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.
Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak.
* |
|
| Rendes Kis |
|
|
Vagy, talán így aforisztikusabb: "A november nagyon szép, de nem annyira nagyon jó - ez a fájdalmas igazság ..." |
|
| Rendes Kis |
|
Hát ... a november szép és igaz ... de nem jó   |
|
| katáng |
|
SZép! (Lehet, hogy még nem láttam hangát?  ) |
|
| katáng |
|
Ne feledkezzünk meg a trió 3. tagjáról sem! (SZÉP) JÓ! (IGAZ)
Kosztolányi Dezső: Őszi reggel
Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem. |
|
| iszalag |
|
Idézet:
"L'adieu J'ai cueilli ce brin de bruyere
L'automne est morte souviens-t'en
Nous ne nous verrons plus sur terre
Odeur du temps Brin de bruyere
Et souviens-toi que je t'attends " 
Guillaume Apollinaire
"Letépem ezt a hangaszálat
már tudhatod, az ősz halott
e földön többé sose látlak,
ó idő szaga hangaszálak
és várlak téged, tudhatod."
|
|
|
|
| katáng |
|
Juhász Gyula: November
Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme, odavan.
Nem is tudtam, hogy ő valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.
Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.
Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:
És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!
|
|
| gajo |
|
*
Sinka István:
El ne felejtsd én Jézusom
Ispánunkat, Hajdu Andort
Nagylaposon szél ütötte
s három nagyszakállú orvos
forgolódott körülötte.
Ám erősen érte a szél
a pocakost és a szava
az is elállt s harmadnapra
megfagyott a szíve hava.
Fehér gyolcsra terítették
s vártuk, hogy majd a sírba hull
a túlvilágra… Oda is bé
engedné az urat az Úr?
Bagi Mári az együgyű,
az éhségben, a kínban szent,
látta is, a lelkit, hogy az
esti füsttel az égbe ment.
Bizony, nagy úr volt az ispán,
rossz hátammal csak én tudom –
de ezt el ne felejtsd neki
én Uram és én Jézusom.
* |
|
|
| gajo |
|
*
JUHÁSZ GYULA : Ősz
Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten,
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren,
És sötétben hallgat a tó,
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.
Hűs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet...
Oly hirtelen borult az est fölébem,
S az ősz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.
* |
|
| gajo |
|
Áprily Lajos: Szeptemberi fák
Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.
Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.
Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.
Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.
Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.
S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol. |
|
|