| Téma: Költészet. |
|
| panda |
|
Weöres Sándor: Kereszt-árnykép
A keresztnek felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
«itt van a te utad»
a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
«vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad»
a keresztnek alsó
ága földre mutat:
«vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.»
|
|
| Rendes Kis |
|
Tenroku negyedik évében, az ötödik hónap huszonegyedik napján En’jú
császár meglátogatta az elsőrangú hercegnőt, és rangót játszottak,
majd amikor a hercegnő – vesztes lévén – a hetedik hónap hetedik
napján lakomát rendezett a győztes számára, egy legyezőt küldött az
udvarhölgyeknek, melyre Nakacukasza vásznat ragasztott, és ezt a
verset szőtte bele:
Mennyei folyó
partja hűvös ma este,
csillagünnepen.
Legyezőm szelét mégis
szövőleányra bízzam?
Nakacukasza: Szemelvények gyűjteménye (Vegyes témájú dalok, ősz,
1088.)
Fordította: Fittler Áron
... http://ujnautilus.info/nakacukasza-koltemenyei |
|
| Békáscity |
|
Kétely
Kételyek felhői alatt vergődve
- "Ha", "Talán", és "Csak ne ártsak" -
nem juthatsz egyről a kettőre,
megbénítanak szürke árnyak.
Cseppeket hullathatnak felhők?
Vad szelek ragadhatnak magukkal?
Nos, bár szárnyaid még esendők,
tarts csak bátran a madarakkal!
(a szerződ régi kedves klubtársunk : Gyöngy ) |
|
|
| Békáscity |
|
enedek Elek: Piros pünkösd napján
Nyílik már, nyílik már
A pünkösdi rózsa,
Eredj, lányom, gyöngyvirágom,
Szakassz egyet róla.
Szakassz egyet róla,
Tűzd a kalapomba,
Virágosan, bokrétásan
Megyek a templomba.
Nem illik a virág
Nagyapó kalapján.
Illik bizony, gyöngyvirágom,
Piros pünkösd napján.
Piros pünkösd napján
Mosolyog az ég is,
Ide azt a piros rózsát,
Hadd mosolygok én is.
Rózsa, rózsa, rózsa,
Szép pünkösdi rózsa!
Eredj, lányom, magadnak is
Szakassz egyet róla!
Egyet a hajadba,
Egyet kalapomba,
Virágosan, bokrétásan
Megyünk a templomba! |
|
| alexander |
|
AZ EMLÉKEZÉS EGYETEME -2
(In memoriam: Csoóri Sándor)
Az első versek - majd a börtön évek.
A véres hóban vergődő madár,
Kezeden - arcodon az idő jelei, -
Halál járta út, mely karjaiba zár.
A csönd. A tél. A világ-egyedülség.
Az ember emésztő dühe maga ellen.
A fölingerelt eszmék, mint a tüskék,
Hűség karmai Tebenned és énbennem.
II
És ma? Sírásója támadt a magyarnak,
Magyarfób csúfolja ötvenhat kincsét -
Uram, adj megnyugvást a megtagadottnak,
Ne oltsa el lángját a keserűség.
Égre csap már az árulás illata,
Megcsúfol a rontás Júdás szava -
Hiába múltak el a börtön évek,
Tort ülhet feletted ellenséged?
Béklyóban jársz ma is a börtön udvarán,
A rendszerváltás mázas, vörös mákonyán –
NTK Horváth Sándor - Kaposvár |
|
|
| alexander |
|
SEREGSZÁMLA
ÖTVENHATOS VETERÁN
Mindig alázva, félre lökve,
állok „bolond a hegytetőn” –
megrabolt szívű, semmi koldus,
földhöz csapom a fejfedőm –
Uram Isten – szólok magamhoz –
elrontottad az életem,
megvertél büszke, szabad szívvel,
mikor magyarnak születtem –
Kártyára, nőkre, jó-barátra,
tellett időm, és kedvem is,
de bánat, baj, bogáncsa karmolt,
ha jártam a sors erdeit –
Már földre döntve, alig élek,
Jó szóra sóváran, szenvedőn –
más hiányom nincs, mégis félek:
elfogy lassan a tetterőm –
Uram kérlek, ne hagyj magamra,
szabadságharcos vén vitézt,
leharcolt szívű, árva koldust,
megaláz minden semmiség –
Uram kérlek, ne hagyj magamra,
száll fohászom a szent hegyen,
csak egy perc és dalolok újra,
hisz’ hozzád szól most is énekem.
NTK HS Kaposvár, 2014. |
|
| alexander |
|
KÉPTELEN SZONETT
motto: Én nem leszek a szürkék hegedőse
Tanít a múlt – a kard ívére
Írta nemzetünk büszke sorsát,
A márciusi Magyarország –
S Los Angeles „Petőfi népe”?
A gettó vágyak kitörése –
Égő Városok – a szabadság-
Harc visszfénye lett az igazság
Júdás pénze, bűnbeesése?
Milyen múltat, s jövőt temetnek
Lázító, pokoli érdekek?
Ahol semmi sem igaz „soha”?
A törvényben bízni nem lehet,
Keresztre Jűdások szegeznek,
Jövőnk így lesz a sors fintora?
|
|
| keresztkem |
|
Kiss Judit Ágnes az általam KÖLTŐI TEHETSÉGE de NŐI SZÉPSÉGE miatt is nagyrabecsült hölgy írja Szó című, számomra kedves versében:
"Hazádból, hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt."
Bölcs.Szép.Bölcsen szép.
keresztkem |
|
| alexander |
|
2014. ÚJ ÉV REGGELIG
Háromszor bőgött fel a vad sziréna -
Sok, agyhalott piás ült asztalok mögött,
Tivornya-rongy idő az éj után szökött, -
Kopár az irgalom szilveszter hajnalon.
Költők meséit ünnepelték éjjel -
Elégtek arcok, képek, holdas éjek -
Szemek mögé hajolt a néma fájdalom,
Nyilallt a jaj, az alabástrom hajnalon.
Ma reggel "Háromszor zúg sziréni hang" -
Feltámadásra és halálra szánva -
Krisztust dicsérve ítél az Úr dörögve:
Rossz volt a terv, mi embert szült halálra.
Égett az elme, mint a fáklya lángja -
Liliom eszmék estek sírt gyalázva -
Keresztfa árnya mered már az égre -
Reményünk függött rajta megfeszítve.
Ki hozta el nekünk a sárga csillagot?
Ki szórja itt közénk a vörös írmagot?
Pokoli mániák raknak reánk igát,
Tanító Mesterünk sem élhetett tovább.
A bűnös háromszor hal meg hajnalonta,
Hatágú, szemúr csillag jele éget -
Keresztes templomok, Judás pribékek -
Jézust körül metélve ünnepelnek.
|
|
| alexander |
|
NOVUS ORDO SECLÓRUM
DITROIT STIGMÁJA: Indián holokauszt
Mottó: HÁLAADÁS NAPI ÁLDÁS:
Atyák bűne pusztít, mint a rák!
Indiánok kiirtása,
Holokauszt kamatőre,
Meghasonlott bukásának, -
Újvilági temetője.
Fölmagzott a holo elme,
Stallumot köt a nyakába,
Sófár zengi sirámait.
Életet öl bűnös szája.
Luciferi húsdaráló,
Véres kezű, hamis gesztus,
Istene a mindent látó,
Mammonita Antikrisztus.
Nézd meg jól az ellenséged -
Halott szeme szinte lángol -
Csapdát állít, szinte reszket
Gyűlölete parazsától.
Bűnbe ejt a sandasága,
Hazugságot kohol, vádol,
Kancásodik gyilkos vágya
Rejtőzködő éjszakákon,
Alá aknáz jó-tanácsa,
Pénzt számol és nyereséget,
Még a lelkét is megölné
A jézusi kereszténynek.
Megtagadták rabbi szóval, -
Torokmetsző sémi népek, -
Áldozattá tették Jézust,
Prozelita gyülevészek -
Farizeus coda:
Saulusi új metéltek,
Sötét szívvel prófétálnak,
Félelmetes szentbeszédet -
Holokosztot a világnak.
|
|
| alexander |
|
- megérintett az ősök szelleme, íme -
AZ EMLÉKEZÉS EGYETEME
2014 a zs. befektetők perzsa vására
Motto:
Már nincsenek államférfiak,
Akik a hazáért életet adtak -
Törpe akarnokok, hamis cselédek:
Törvénykeznek, a rabosított népnek -
Stróman-párt manipulál éjjel-nappal,
Tele a padlás zsiresztény kacattal -
Őseink menekültek voltak egykor -
Mondja, kinek színes rongy a trikolor!
Magyar hitünk, nyelvünk, írásunk sem volt, -
Szól a nemzetáruló, Simon kolomp.
Haynau "Finnugrista" kazár népe,
Szemet vetett Atilla örökére -
Vaskori polip köt bennünket gúzsba -
A mammonita, globalista druzsba –
Mozdulj Testvérem, lépj a Napkapun át,
Te légy, ki uralja az energiát!
Itt az idő, szabaddá lenni: Rajta!
Ne habozz már Magyar, állj végre talpra!
Kaposvár, 2013. karácsonyán
|
|
|
| alexander |
|
KI VÉDI MEG A SASOKAT?
Ki látta már a sas halálát?)
Ki látott sast, mely fészkéhez repül
csőrében zsákmányolt eleséggel?
Ki látta a zsákmányszerzőt,
amint penge-lét éles késeként
erőterében rohamra lendül?
A sikoltó, ásító téren át,
milyen ösztön vezeti rohamát?
Ki tanította: örvénylő időbe
hullani a halálos zuhanást?
Ki látott sast fészkéhez repülni?
csőrébe vett vízzel és reménnyel
repülni esőben szelekkel szemben?
repülni golyók kereszttüzében?
Szárnyal bátran minden rémségen át,
de amikor végre fészkéhez ér,
vak tébolyában mindent felzabál?
A természetben, törvényen kívül,
vad dzsungelében csak az ember él
rosszat, jót kiélve – igen – idült
vággyal pusztít rég e sártekén.
Már megkezdődött a vég nyitánya,
még sincs sorsunknak kapitánya,
Ki védi meg a sasokat holnap,
ha kobalt ég alatt nem süt majd Nap,
s a törvényt tisztelők elhullanak?
A víz, s a jég elszökik – minden kék
delfin-sikollyal menekül, a szél
lezárja bolygónk kék szemét, s a lét
nyom nélkül elhagyja kékcsillag börtönét…
***
ŐRIZD MEG MAGODNAK
(A gengszterváltásról)
Az időtől terhes karcsú hajókat
hajtja a szél napnyugatnak,
hajtja még a remény
és a rakoncátlan, tiszta, déli szél,
a romlott gyümölcsöt termő, Éden felé.
De nem vár ott senki a parton,
már rég nem kedves vendég az idegen.
Ki vermeli el a titkos lezüllést,
mely újra kikel a kertben, fövenyen?
Mammon?
Ő szórja közénk a viszály magvait,
keveri korpával a kását,
és veri magasra a gyűlölet lázát?
Ő tudja, milyen szemét tornyai
növekednek az öbölben,
S miért épülnek gátak a parton,
amikor a reménytelenség
néma hajói úsznak a ködben,
és nincs, aki befogadja őket?
Félnek közel, és távol is félnek,
(ahol csak gondtalan emberek élnek)
mert az álmok holt dagálya – a remény
és csalódás könny hulláma
már marja dús partjaikat.
Nézzetek keletre!
A halottak feltámadtak,
megváltó szavatokra várnak –
tízmillió jel a mezőben,
és százmillió –
ahol a zsíros barázda
fehér csontokat hány ki magából,
ahol mézet és meszet izzadnak
a tanúkövek – azt kérdezik:
Ugye nem vesztek el az évszázadok?
Ugye élnek még a földön emberek?
Igaz emberek!
ledöntöttétek a zsarnokot,
és nem ittatok a szabadság élő vizéből,
nem írták tele a költők
a tiszta lapokat a hajnal jó ízéről –
mondaná az egykori költő-óriás –
micsoda rendszerváltozás?
Akik beolvasztották a szobrokat,
és nem találtak helyükre illő másokat,
nem tettek mást, egyebet,
mint egykor az „égi gyermek”,
a nagy fáraó: II. Ramszesz,
aki kivésette a régi neveket,
és sajátjával örökíttette a dicső tetteket.
Vagy más időben, Róma őrült császára,
Aki a maga fejét cserélte ki egy éjszakán
a standard szobrok talapzatán.
Nem volt 89-ben egy sem,
aki joggal felkapaszkodhatott volna
azokra a talapzatokra,
aki most a remény és az igazság
szavait újra elmondja:
mindenetek meg lesz, még ma,
jólét, szabadság, gazdagság
öröme vár – ez a hiány!
Ez a hiány növeszt most üres traverzeket,
itt van a valóság – eljött felismerése,
a hiány, a nincs kiált az égre!
Leromboltátok a tegnapi bálványt,
és hogy ne maradjon üres az állvány,
most helyére állítjátok Mammont,
akiben már rég mindenki csalódott:
mindenetek meglesz, mindenetek lesz…
Majd holnap – hajtogatja egy elakadt
őrült gramofon – a tegnapi csoda-
váró a földre zuhant, az égen,
álmok helyett fantomokat kutat,
de a délibáb helyén a pőre
valóság csatangol: ég a tarló,
szalma lángol, holokauszt
könny futamokat kerget a szél,
élet hová mehetnél?
amikor az ablakon minden nap
bekopog a hívatlan vendég,
amikor a gyomor mélyén
szűköl a puszta lét, új szavakat
tanít a magyar, mélyszegény közösség.
Ahogy megszólalok,
megfagynak számban a szavak –
ólmosak – és nem jó az ok, mégis igaz,
fogva tartanak a téli démonok.
Visszahúzódik, didereg a lelkem,
szakadó paplana: hó! Istenem!
Te tudod, nem ilyen életre szegődtem,
és látom már, úgy végzem, ahogy kezdtem.
Ahogy megszülettem,
száz gyermekkori emlék
forog velem, mint a mókuskerék,
kapaszkodom beléd,
elhagyott gyermek életem,
ölelj magadhoz és ne engedd,
hogy kinyíljon bennem,
könnyesen szomorú énekem.
De nem szól már a dal,
csak a harangütés kong a hóesésben
és felveri szívemet az éjben,
a csendes, téli zendülés.
Ha lett volna több, jó esélyem?
talán üstökös, vagy Göncölszekér
is lehettem, lettem volna én…
nem ilyen hunyorgó, megfagyott csillag,
mely bukdácsol az égbolt peremén,
és hiába jég és hó: mégis elég.
Hiába kérdtem tőletek,
mosolytalan mammon istenek:
Ki mondja meg? mire jó a harc, a harag?
s ha kaland? miért szomorú az élet?
miért fenyeget az utolsó ítélet?
és kiért szól a lélekharang?
Hamis a Törvény, az élet silány,
törmelék, maszkabál –
A tolvaj – rendőrért kiabál,
a trükk, oly régi, mint a világ –
az egyik becsapja a másikát!
A Hyde parkban napestig agitál
egy megélhetési forradalmár –
Kihasználnak, játszanak veled,
púpos lelkű akarnokok…
Ember, hát legalább azt ne feledd!
ami a szívedben fogant,
a lelked üdvét, a sorsodat,
garasokért, az uzsorásnak, el ne add!
|
|
| Rendes Kis |
|
Nem is tudtam, hogy József Attila nem a Józsefvárosban (hanem a Ferencvárosban) született ... |
|
| alexander |
|
ÁLDÁS
Galambként bízni. -
és szállni az ég felé?
E szűzi remény –
a szív, forrása, -
Pünkösd szép mágiája, -
Szentkoronája.
|
|
| keresztkem |
|
'Másik kései
Tudtad, drága Anyám, hogy kit és mire hagysz itt,
mikor leintetted a túlra vivő taxit?
A lelkiismeret-kín, mondd csak, utólért?
Vagy neveltem volna magamat én keményre,
mit váltig takargattál, észrevéve--
a nem gonosz is lakol mindenért.
Nappalom bujkálás, és gyógyszer hozza álmom:
teher, sőt átok ül e lankadt, kósza árnyon;
ha szép szót lel,biztos, hogy hazudik:
a mondhatatlant bűvészkedi szóvá,
mije a rábízottból maradt, azt is szerteszórná
(nem ezt igérte valaha a huszadik..)
Nem nyafogok, hisz most már késő;
nevemmel terhes már a véső
--ha ugyan állítanak sírkövet...
Mit meg kell járnom még, az út, tán pár arasznyi--
figyelmem lassan már csak arra tud tapadni,
hogy onnan milyen hívás jöhet.
(Tatár Sándor)
lemásolta:
keresztkem
P.s.: Mert nagyon megrendítette az ifjú költő verese |
|
| alexander |
|
TESTAMENTOM
Ha keveseknek szánod?
Csak versekben hagyd hátra:
Megértik mind, és ha kell,
Így száll majd Szájról-szájra:
„Vissza a gyökerekhez,
Hol hazát teremtettek…”
Atilla népe ültess fát,
Óvd a Kárpátok otthonát –
Így irtsd a homály vadonát!
|
|
| hulot |
|
V. R.: A HÁNYINGER ÉVE
Beszorítva az
idő sarkába,
sikítok,
mint megkínzott
patkány,
támadva
e
hiénakorra,
ajánlom
a feketeálarcos
kivégzőosztagnak:
négy golyót
küldjön
szívembe,
gyomromba,
térdembe,
ágyékomba,
biztos ami
biztos, kettőt
feketedobozomba,
átkozott, lidérces,
szelíd
homlokomba.
*
Összetört
poharak
éve,
hányinger
éve,
térdig
tőzsdehírben,
vérben,
hatvannyolcas,
ócska
slágert
fütyörészve,
markában
macskakővel,
könnytáskás,
karikás szemmel,
belsőzsebében
kettes
cseresnyésüveggel,
ballag
még
a ködben
néhány
ötvenes. |
|
|
| hulot |
|
OK,
Federico García Lorca
Alvajáró románc
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.
Lány álmodoz könyöklőben,
árnyék borul derekára,
zöld a haja, zöld a húsa,
hült ezüst a szeme-párja.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Cigányhold süt cigánylányra.
Már minden a leányt nézi,
ő nem érzi, nem is látja.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Dércsillagok vonulása,
uszonya a homály-halnak
virradatot hoz világra.
Ím, a szelet, mint a smirgli,
érdes füge-lomb sikálja,
a hegy agavé-bozontja
nagy vadmacska borzas háta.
Ó, ki jönne? Honnan jönne?
Könyöklőben a lány árva.
Zöld a haja, zöld a húsa,
ecet-özön lett az álma.
Cimbora, én elcserélném
hátasomat a házával,
tükrével a kantárt, nyerget,
késemet a pokrócával,
mert én vérben lovagoltam
a cabrai hegyen által.
Kis cimbora, ha tehetném,
egyezséget kötnék bátran,
de én nem én vagyok immár,
és a házam se a házam.
Cimbora, a magam ágyán
illőn várnék a halálra,
vaságyra, ha ledűlhetnék,
jó hollandi gyolcs havába!
Mellem torkig fölhasítva,
ekkora a sebem, látja.
Lát a szemem barna rózsát
fehér ingen háromszázat.
Övkendőd is vértől büdös,
dagadozik vérben ázva.
De én nem én vagyok immár
és a házam se a házam.
Akkor menjünk föl a hegyre,
hegy-párkányok határába.
Hadd menjek föl a magasba,
föl a magas kő-hazába,
hold-párkányok alá menjünk,
vízömlésbe, zuhogásba!
*
Két cimbora megy a hegyre,
föl a magas kő-hazába,
elcsöppent könnyük, vérük
azt az utat kicifrázza.
Imbolyognak bádog-lámpák,
borítják a tetőt lázba.
Fölsebzi a hajnal bőrét
üvegdobok roppanása.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Két cimbora megy a hegyre,
hosszú ott a szél fuvása -
epe, ménta, bazsalikom
ízét szárítja a szájba.
Cimbora! A lányod hol van?
Hol a kesergő, az árva?
Várt az téged számtalanszor,
szűntelenül jöttöd várta.
Zöld könyöklőn arca harmat,
fekete volt haja sátra!
Ciszternában a cigánylány.
Síma vízen ring az árva.
Zöld a haja, zöld a húsa,
hűlt ezüst a szeme-párja.
Fönn lebeg, mert a hold vette
fényes-jeges agyarára.
Édes lett az éj is végül,
mint egy kedves tér magánya.
Künn a kapun részeg zsaruk
zörömböltek, de hiába.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.
 |
|
| panda |
|
Nah, mi lesz? Mindenkinek dolgoznia kell majd?? 
|
|
| alexander |
|
BALJÓS ÉVFORDULÓK: 2014
1514.
Megásta sírod
A pápa, királygyilkos,
szent háborúja -
1914.
Ősi bölcselet::
Nem az vagy, mid van, hanem
mit elpackáztál -
Jövőnk stigmája:
2014.
közelít a vég!
|
|
| alexander |
|
KEATS UTÁN SZABADON
„hogyha a vers nem levélként születik,”
ahogy levelek nőnek a fákon,
akkor jobb lesz, ha az ihlet kertésze
letöri a rügyeket az ágon –
|
|
|