12:42:54
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Közélet (játék felnőtteknek)
Téma: A Temetetlen halott
... Elejére 1. lap 
iszalag
Olvasta: 1 | Válasz | 2010. július 01. 09:43 | Sorszám: 64
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'
2006

Idézet:
Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!
- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.

http://matula.hu/index.php?section=article&rel=52&id=631

Olvasta: 1 | Válasz | 2010. július 01. 09:38 | Sorszám: 63
Idézet:
No és Kádár? Ő nem szervezett fegyveres bandákat, mégis bemártotta Brezsnyevnél. Vele mi volt a baj? Talán nem hívta meg vadászni?
- Hát ha erre kíváncsiak, meghívott vadászni, sosem volt olyan kisszerű ember, mint amilyennek manapság beállítják. Nem titkolom, voltak köztünk nézetkülönbségek, de megvolt bennünk a kölcsönös tisztelet a másik iránt. Én nem "mártottam be" senkit, csupán a véleményemet közöltem a szovjet elvtársakkal. A mai napig úgy gondolom, hogy Kádár János nagy hibát vétett az úgynevezett "reformtörekvések" támogatásával. Meg lehet nézni, mi lett az eredménye.
Maguk Kádárral 1956 végén találtak a hatalom közepibe. Ön épp belügyminiszter volt, mint Kádár 1949-ben. Adott tanácsokat, hogyan kell vezetni a rendőrséget?
- Az más volt. 1957-ben súlyos, akut problémák voltak az országban, azokat kellett megoldani, Kádár János belügyminisztersége esetén pedig még az épülő szocializmust kellett erősíteni. Az ellenforradalom bukása utáni zavaros helyzetben a rendőrség ehhez kevés lett volna, ezért volt szükséges a Munkásőrség megalakítása. Azok, akik ma diktatúráról beszélnek, talán utánanézhetnének, mennyien jelentkeztek a Munkásőrségbe teljesen önként és meg fognak lepődni...

Olvasta: 1 | Válasz | 2010. július 01. 09:38 | Sorszám: 62
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'
Idézet:

Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!

- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.
iszalag
Olvasta: 1 | Válasz | 2010. július 01. 09:38 | Sorszám: 62
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'
Idézet:

Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!

- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...