10:39:47
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Közélet (játék felnőtteknek)
Téma: A Temetetlen halott
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. szeptember 21. 20:58 | Sorszám: 69
Eichmann is ezt mondta..

Olvasva | Válasz | 2010. szeptember 21. 20:58 | Sorszám: 68
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'
2006

Idézet:Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!
- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.

http://matula.hu/index.php?section=article&rel=52&id=631

Olvasva | Válasz | 2010. július 01. 09:46 | Sorszám: 67

Olvasva | Válasz | 2010. július 01. 09:45 | Sorszám: 66
"A magyar Krisztus" - mondta Nagyról nemrégiben az őt megformáló lengyel színész, Jan Nowicki.
Idézet:

"A lengyelek mindig túloznak, ha hősökről van szó, a magyarokkal ellentétben rendkívül megbecsülik a sajátjaikat" - finomít Nowicki értékelésén a rendező. Pedig a Krisztus-párhuzam cseppet sem erőltetett a film esetében: valódi passiót látunk - a történet háromnegyedrészt börtönben játszódik, az ott átélt szenvedés adja a film gerincét.

Nagy Imre életét csupán visszatekintéséből ismerjük meg, amikor snagovi fogságában írni kezdi önéletrajzát. "Majd nyugodtabb körülmények között, józanabb fejjel valamikor hozzáfogok az októberi események hű és pártos marxista feldolgozásához" - e meghökkentő sorok, melyeket ugyancsak Nagy Imre szintén Snagovban vetett papírra, kimaradtak a filmből. Ahogy személyiségének a fenti idézet által illusztrálható ellentmondásossága is. Egyenes, törésektől mentes életútja sejlik fel a frontot megjárt későbbi moszkovitának, aki mindig zsebében hord néhány rögöt a somogyi szülőföldből, s először kedélyes urasággá - ezt a képet őrzi róla a rendező, aki személyesen is ismerte "Imre bácsit" -, majd mártírrá érik.

PS Méltó emléket állított MÉszáros Márta! Végre!

Olvasva | Válasz | 2010. július 01. 09:44 | Sorszám: 65
Idézet:
Az alkotás, amely Nagy Imréről szól.

És nem a forradalomról - annak történéseit ennek megfelelően meglehetős felületességgel is kezeli. Korabeli filmfelvételek és ma felvett, antikolt képsorok montázsa pereg mindjárt az elején, sebes rohanás a Rajk-temetéstől egészen november 4-ig. Valójában csak itt kezdődik a film, Nagy Imre híres rádióbeszédével, melyet egyik legnagyobb politikai hibájaként szokás felróni. Az utcán harcolók bátorításként fogadhatták az elhangzottakat - "Csapataink harcban állnak" -, pedig Nagy röviddel azelőtt telefonon utasította a katonai alakulatokat az ellenállás beszüntetésére -, s ez sok ember életébe került. Mindez nem szerepel a filmben: Nagy, a politikus nem érdekli a rendezőt.

Olvasva | Válasz | 2010. július 01. 09:43 | Sorszám: 64
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'
2006

Idézet:
Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!
- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.

http://matula.hu/index.php?section=article&rel=52&id=631
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. július 01. 09:43 | Sorszám: 64
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'
2006

Idézet:
Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!
- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.

http://matula.hu/index.php?section=article&rel=52&id=631
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. július 01. 09:38 | Sorszám: 63
Idézet:
No és Kádár? Ő nem szervezett fegyveres bandákat, mégis bemártotta Brezsnyevnél. Vele mi volt a baj? Talán nem hívta meg vadászni?
- Hát ha erre kíváncsiak, meghívott vadászni, sosem volt olyan kisszerű ember, mint amilyennek manapság beállítják. Nem titkolom, voltak köztünk nézetkülönbségek, de megvolt bennünk a kölcsönös tisztelet a másik iránt. Én nem "mártottam be" senkit, csupán a véleményemet közöltem a szovjet elvtársakkal. A mai napig úgy gondolom, hogy Kádár János nagy hibát vétett az úgynevezett "reformtörekvések" támogatásával. Meg lehet nézni, mi lett az eredménye.
Maguk Kádárral 1956 végén találtak a hatalom közepibe. Ön épp belügyminiszter volt, mint Kádár 1949-ben. Adott tanácsokat, hogyan kell vezetni a rendőrséget?
- Az más volt. 1957-ben súlyos, akut problémák voltak az országban, azokat kellett megoldani, Kádár János belügyminisztersége esetén pedig még az épülő szocializmust kellett erősíteni. Az ellenforradalom bukása utáni zavaros helyzetben a rendőrség ehhez kevés lett volna, ezért volt szükséges a Munkásőrség megalakítása. Azok, akik ma diktatúráról beszélnek, talán utánanézhetnének, mennyien jelentkeztek a Munkásőrségbe teljesen önként és meg fognak lepődni...

Olvasva | Válasz | 2010. július 01. 09:38 | Sorszám: 62
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'
Idézet:

Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!

- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. július 01. 09:38 | Sorszám: 62
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'
Idézet:

Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!

- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...