| Téma: Magyar Unitus Teológiai Intézet ! |
|
|
| Rendes Kis |
|
(Gyönyörű a párbeszéd, hangsúlyozottan érdektelen témáról, hiszen ezt mindketten látták a saját szemükkel: "Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?" - "Senki, Uram".
Pedig itt milyen zaftosat lehetne a nő lelkében vájkálni vagy a megmentő szerepében tetszelegni ...) |
|
|
| Rendes Kis |
|
Bűn, bűnbánat, bűnbocsánat
Jézus így tanít:
Idézet:
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre,
és így szóltak hozzá: "Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték.
Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?"
Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön.
De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: "Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!"
Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön,
ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: "Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?"
"Senki, Uram" - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!"
(Jn 8,3-11)
Vegyük észre, hogy az asszony semmiféle bűnbánatot nem mutat. Jézustól "teljesen ingyen", anélkül hogy azt bármi módon
kiérdemelné, megszolgálná, kapja a bűnbocsánatot.
Azt is vegyük észre, hogy amit Jézustól kap, az kevesebb (több) mint megbocsátás: elbocsátás (elengedés: "Menj [békével]").
A megbocsátásban ott volna a személyes részvétel: az azt jelentené, hogy "én" (Isten) adok neked valamit, az ügyben "én" (Isten) is
sértett vagyok, de nem veszek elégtételt.
Az elbocsátás ennél kevesebb (több): nagylány vagy, tudod mit kell tenned, "nekem" (Istennek) nem kell beavatkoznom,
magad is tudod, ki az ügyben a sértett, mit és hogyan kell jóvátenned.
Az elengedés nem megengedés: a bűn bűn, a bűnös bűnt követett el, amit nem szabadott volna és amit a jövőben sem szabad.
De a bűnnel összesen ennyi a teendő: abba kell hagyni.
Nem szabad újra elkövetni.
Gromon András, amikor elemzi ezt az evangéliumi részletet, azt írja: gyanítja, hogy a mondat 2. fele ["de többé
ne vétkezzél"] a megkövezés helyszínén nem hangzott el. Jézus ezt gondolta ugyan, de finomabb lélek volt annál, hogy ezt ki is mondja,
az asszony magától is tudta, hogy ezt kell tennie, a szentíró ezt csak didaktikus szándékkal - nekünk - írta oda. |
|
|
|
| Rendes Kis |
|
Bevezetés
Az emberben a legmélyebben gyökerező vágy az igazság megtalálása.
A legfőbb, sőt egyetlen életcél: hogy magunk is igazzá váljunk, megigazuljunk.
Elérhető-e ez a cél ?
Van-e igazság ?
Hány igazság van ?
Az igaz hit védelmében eleink halált megvető bátorsággal kaszabolták a törököket.
Viszont ellenségünk, a török ugyanolyan erejű igazságérzettel kaszabolt minket.
Később az igaz ügy nevében hurcolták el egymást és küldték gályára vagy máglyára
keresztények és keresztyének.
És napjainkban is hitvitázó elszántsággal gyilkolják egymást karikaturisták és
terroristák.
Pedig ezeknek a borzalmaknak nem kellett volna és nem kellene megtörténnie.
Van egy jó hírem, 2000 éves: az igazság megszületett, anya szülte.
Köztünk élt, tanított és törvénykezett.
Eltörölte a bűnt, a büntetést és a bosszút.
Azóta az egyetlen igazság a szeretet.
Van igazság, egyetlen igazság van: Ő az.
Őt kell megtalálnunk.
Ezt a találkozást fogja leírni (gyarló szavaival) az unitus teológia. |
|
| Rendes Kis |
|
 Egy korsó sör – A kommunizmus áldozatainak emléknapjára
Semmi sem olyan hatásos, mint amikor te meséled el a történteket, te, aki átélted. Amikor fontosnak tartod, hogy átadd gyermekednek,
unokádnak élményeidet, mert egy dolog a történelemkönyv és szépirodalmi alkotás, más dolog a megélt valóság. A kollektív emlékezetért
mi vagyunk a felelősök Nincs olyan család, közösség, intézmény, melyet a diktatúra elnyomása nem érintett volna, és mi mégis mintha
kollektív amnéziában szenvednénk.
Igaz, nem dicső harcról és elbukásról, szabadságvágyról és nemzeti összefogásról szólnak azok az évtizedek, amelyekre a kudarc ellenére
is érdemes emlékezni – de az elnyomás keserűsége, a félelem fojtogatása, az agymosás, a kompromisszumok, a felvállalt vagy megjátszott
szerep a túlélésért – egyéni és közösségi életünk kitörülhetetlen részei.
Amikor áldozatokról beszélünk, hajlamosak vagyunk azokra gondolni, akik életüket adták, a mártírokra. Számomra február 25-e nemcsak
róluk szól, hanem mindnyájunkról. Mind áldozatunk voltunk – árulók és beárultak, kivégzettek és megfélemlített lapulók, kollaboránsok
és ellenállók, a névtelen és arctalan csendben tűrő és szenvedő tömeg.
Február 25-e személyes életemben is fontos dátum – lányom születésének napja. Ő már egy új világba született, ahol a kenyeret, vajat,
cukrot nem dekára mérik, ahol gyertyát csak ünnepélyes alkalmakkor gyújtunk, ahol oda utazunk, ahová engedi a zsebünk, ahol szabadon
kinyilváníthatjuk véleményünket, ahol többé-kevésbé azok lehetünk, akik valójában vagyunk.
Új világ, új veszélyekkel és kihívásokkal – de ezt a világot csak akkor értheti meg igazán, ha tudja, hogy mire épül fel. Ha tudja és
ismeri a múltat, könnyebben eligazodik a jelenben és valószínűbb, hogy nemzedéke bölcsebben tudja majd alakítani a jövendőt.
A kommunizmusra való kollektív emlékezet jelenleg még nagyon ellentmondásos és diffúz, ezért is értékelődik fel az egyéni emlékezetünk
felelőssége. Talán több időnek kell eltelnie, hogy a társadalom tisztán és érzelemmentesen tudjon közelíteni a kérdéshez, de nekünk,
egyéneknek, csak ez az élet és idő adatott. Nekünk most kell felvállalnunk a részünket az emlékezésben, elmondanunk történetünket
családban, egyházban, közösségben és megadni a jövő nemzedéknek az esélyt az emlékezésre. Hogy ennek milyen jelei lesznek majd – egy
korsó sör vagy valami más – ki tudja?
Pap Mária, unitárius lelkész, püspöki titkár
unitarius.org
... http://erdely.ma/publicisztika.php?id=182119&cim=egy_korso_sor_a_kommunizmus_ ... |
|
| Rendes Kis |
|
Az igazság forrása.
A hirtelen, derült égből villámcsapásként ránk szakadt trauma, hogy a Szentírás
megingathatatlannak hitt tekintélye, forrásértéke a szemünk láttára szertefoszlott,
erősen fölkavarja körülöttünk az állóvizet. Fölforgatja enervált, posztmodern
életszemléletünket, mely szerint a fontos események már réges-régen, 2000 éve mind
megtörténtek, a fontos események értékelése, értelmezése, írásba foglalása is
lezajlott, mi pedig, itt a jelenben, kicsik vagyunk és jelentéktelenek.
Nem.
A Kinyilatkoztatás lezártnak hitt folyamata váratlanul újra megnyílott. Hirtelen,
fölcsillanó izgalommal, az események fősodrában találjuk magunkat. Sőt, arra is
ráeszmélünk, hogy az Ige, amit hallunk, a teremtő szó: Isten szava, a "legyen" még
mindig zeng, nem hangzott el - a Teremtés pillanatában élünk.
Kiderül, hogy a prófétálásra semmivel sincs kisebb szükségünk, mint 2-3000 évvel
ezelőtt élt eleinknek.
Ezzel együtt persze újra nyakunkba szakad a gond, hogy megítéljük: ki az igazi és
ki a hamis próféta ?
És a döntésben nincs segítségünkre külső autoritás, nem ment föl bennünket a saját,
személyes döntéshozatal alól, hogy az igazság valahol "meg van írva".
Sajnos, nem.
Az igazság kutatásában egyesegyedül a saját lelkiismeret-vizsgálatunkra vagyunk
utalva.
Vissza kell térnünk az őskeresztények életviteléhez.
A Szentlélek valamennyiünkhöz szól, az igazságot valamennyiünknek a lelkiismeretébe
súgja.
Amikor összegyülekezünk, közülünk egy az igazságot ki is mondja.
De a szavaira a gyülekezetnek nem kötelező rámondania az "ámen"-t.
Rátesszük a lelkiismeretünk mérlegére, ha igazat mondott, akkor igen, ha hamisan
prófétált, akkor nem.
Sajnos, a lelkiismeretünk - gyarlók vagyunk - nem tévedhetetlen. Nem mindig
rezonálunk a Szentlélek szavára megfelelőképpen, nem mindig végezzük el a
lelkiismeret-vizsgálatot teljes mélységében. A prófétálás igazsága valójában csak
utólag, gyümölcseiről ismerszik meg.
Ezért, sajnos, föl kell készülnünk arra, hogy velünk is meg fognak ismétlődni a
Szentírásból ismert történetek, hogy alkalmasint lehurrogjuk és csak utólag
rehabilitáljuk az igaz prófétáinkat ... |
|
|
| Rendes Kis |
|
Ez most, ezen a héten fogalmazódott bennem meg, hogy én eredendően "vallássérült" vagyok.
A nagyapám református, a nagymamám katolikus volt, az iskolában pedig marxista nevelést
kaptam. Az magától értődő volt a számomra, hogy a családomban bízzak jobban, és kevésbé
abban, amit az iskolában hallottam. Ezt utólag megerősítette, amikor nyilvánosságra hozták,
hogy a kommunisták szakmányban hazudtak. A kommunizmus idején ez kényelmes helyzetbe hozta
a papokat, mert az, hogy a kommunisták hazudnak, "bizonyította" azt hogy a papok igazat
mondanak. Ám a kommunizmus bukása felszínre hozta azt a problémát, hogy a papok egymásnak
ellentmondanak.
Ez magyarázza a szenvedélyes elkötelezettségemet az unió iránt. |
|
| Rendes Kis |
|
"A hagyománybeli különbségek felszámolása többnyire csak oly módon sikerült, hogy mindkét
részről puszta félreértésekként kezelték őket: a dogmatikai ellentmondásokat liturgikus
változatoknak, a latin és a görög vagy szír nyelvi formulák tartalmi ellentmondásait
nagyvonalúan fordítási eltéréseknek minősítették. A lényeg a Róma püspökének helyzetét
meghatározó tan és a római szertartások átvétele volt."
... https://hu.wikipedia.org/wiki/Keleti_katolikus_egyh%C3%A1zak
Ez első ránézésre szép és diplomatikus megoldásnak látszik: a felek méltóságukat megőrizve
zárhatják le a vitáikat.
A megoldás második ránézésre azért mégsem annyira szép: ez azért mégiscsak azt jelenti,
hogy az unióra lépő csatlakozik Rómához, ám Róma egyetlen lépést sem tesz a csatlakozó
irányába.
Pedig Róma nem mondhatja el magáról, hogy tántorodás nélkül járt az igaz úton.
Ha csak a bűnbocsátó cédulák kérdését veszem, abban pl. igenis Luthernek volt igaza.
Szóval, az uniót nem lehet úgy elképzelni, hogy az elszakadt bárányok "visszatérnek"
Rómához.
Nem.
Az összes elszakadt részegyházak visszatérnek az igaz hithez, Jézushoz. |
|
|
|
| Rendes Kis |
|
Jézus „a legjobb hithirdető és maga az evangélium” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 209)
Az egyház valóban kiterjeszti ölelő karjait, hogy korlátlanul befogadjon minden népet, különbségtétel
nélkül, és hirdesse mindenkinek: „Isten a szeretet” (1 Jn 4, 8.16)
... http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=2146 |
|
| Rendes Kis |
|
Az Atyának
és Fiúnak
és Szentlélek
Istennek
nevében
Kedves Testvérek !
Betelt az idő.
Gyengeségből, gyarlóságból, hiúságból, 1001 féle okból, idestova 2000 éve halogatjuk a megtérésünket.
Elég volt.
Valósítsuk meg a testvéri egységet. |
|
|