| Téma: Magyar Unitus Teológiai Intézet ! |
|
| menta |
|
Dicsőség a magasságban Istennek! Üdvözlet mindenkinek! Hogy vagytok? Remélem, jól!
A lelkiismeretünkre hagyatkozhatunk, az nem téved. A 'lelki-ismeret' a ’lélek ismerete’ folyamat, gnózis, ami tisztán az igazságra mutat. Amennyiben nem hazudunk magunknak közben. (De sokat hazudunk magunknak általában, mert az igazság fénye erős, és gyarlóságunk ott mutatkozik, hogy a fényét nem bírjuk elviselni. Ezért pótlékokat teszünk a megismerés útjába, amely elhomályosítja, elsötétíti, és végül lehetetlenné teszi a megismerést.) Az egyházatyák a lelkiismeret kifejezést istenszinonimaként használták, tehát magáról a megismerési folyamatról van szó, nem valamilyen személyről, tárgyról vagy fogalomról: megismerésről. Pontosan: Az ’én’ megismeréséről.
Sorra vesszük majd a következőkben az érzékeket, a kapukat, amelyeken keresztül belépve az Út, az Igazság, az Élet felé haladunk. Az archaikus kultúráktól kezdve a segítő, a pap, a beavatott ezt a belső utat indította el. A szakrális ünnepeken a lelkivezető, pap, énekmondó-költő – mert ez énekbeszéd formában szólt – ezt a mágikus utat nyitotta meg. A hallgatók – mindenki a maga szintjén - rátértek a transzcendens útra. Senkitől semmi elvárhatatlant nem vártak el – a kegyelem szakadatlanul működik –, és mindenki haladt. „Te vagy a feladat!” – tanította a beavató, a pap, a tanító, a mester. Az ősi kínai énekmondó beleénekelte a teremtésmítoszba: „egy közülünk ott volt a teremtésnél”. Ugyanezt évezredek után a metafizikus költő így énekli: „az őssejtig vagyok minden ős”
Békesség a földön a jóakaratú embereknek! |
|
| Rendes Kis |
|
Az igazság forrása.
A hirtelen, derült égből villámcsapásként ránk szakadt trauma, hogy a Szentírás
megingathatatlannak hitt tekintélye, forrásértéke a szemünk láttára szertefoszlott,
erősen fölkavarja körülöttünk az állóvizet. Fölforgatja enervált, posztmodern
életszemléletünket, mely szerint a fontos események már réges-régen, 2000 éve mind
megtörténtek, a fontos események értékelése, értelmezése, írásba foglalása is
lezajlott, mi pedig, itt a jelenben, kicsik vagyunk és jelentéktelenek.
Nem.
A Kinyilatkoztatás lezártnak hitt folyamata váratlanul újra megnyílott. Hirtelen,
fölcsillanó izgalommal, az események fősodrában találjuk magunkat. Sőt, arra is
ráeszmélünk, hogy az Ige, amit hallunk, a teremtő szó: Isten szava, a "legyen" még
mindig zeng, nem hangzott el - a Teremtés pillanatában élünk.
Kiderül, hogy a prófétálásra semmivel sincs kisebb szükségünk, mint 2-3000 évvel
ezelőtt élt eleinknek.
Ezzel együtt persze újra nyakunkba szakad a gond, hogy megítéljük: ki az igazi és
ki a hamis próféta ?
És a döntésben nincs segítségünkre külső autoritás, nem ment föl bennünket a saját,
személyes döntéshozatal alól, hogy az igazság valahol "meg van írva".
Sajnos, nem.
Az igazság kutatásában egyesegyedül a saját lelkiismeret-vizsgálatunkra vagyunk
utalva.
Vissza kell térnünk az őskeresztények életviteléhez.
A Szentlélek valamennyiünkhöz szól, az igazságot valamennyiünknek a lelkiismeretébe
súgja.
Amikor összegyülekezünk, közülünk egy az igazságot ki is mondja.
De a szavaira a gyülekezetnek nem kötelező rámondania az "ámen"-t.
Rátesszük a lelkiismeretünk mérlegére, ha igazat mondott, akkor igen, ha hamisan
prófétált, akkor nem.
Sajnos, a lelkiismeretünk - gyarlók vagyunk - nem tévedhetetlen. Nem mindig
rezonálunk a Szentlélek szavára megfelelőképpen, nem mindig végezzük el a
lelkiismeret-vizsgálatot teljes mélységében. A prófétálás igazsága valójában csak
utólag, gyümölcseiről ismerszik meg.
Ezért, sajnos, föl kell készülnünk arra, hogy velünk is meg fognak ismétlődni a
Szentírásból ismert történetek, hogy alkalmasint lehurrogjuk és csak utólag
rehabilitáljuk az igaz prófétáinkat ... |
|
|
| Rendes Kis |
|
Ez most, ezen a héten fogalmazódott bennem meg, hogy én eredendően "vallássérült" vagyok.
A nagyapám református, a nagymamám katolikus volt, az iskolában pedig marxista nevelést
kaptam. Az magától értődő volt a számomra, hogy a családomban bízzak jobban, és kevésbé
abban, amit az iskolában hallottam. Ezt utólag megerősítette, amikor nyilvánosságra hozták,
hogy a kommunisták szakmányban hazudtak. A kommunizmus idején ez kényelmes helyzetbe hozta
a papokat, mert az, hogy a kommunisták hazudnak, "bizonyította" azt hogy a papok igazat
mondanak. Ám a kommunizmus bukása felszínre hozta azt a problémát, hogy a papok egymásnak
ellentmondanak.
Ez magyarázza a szenvedélyes elkötelezettségemet az unió iránt. |
|
| Rendes Kis |
|
"A hagyománybeli különbségek felszámolása többnyire csak oly módon sikerült, hogy mindkét
részről puszta félreértésekként kezelték őket: a dogmatikai ellentmondásokat liturgikus
változatoknak, a latin és a görög vagy szír nyelvi formulák tartalmi ellentmondásait
nagyvonalúan fordítási eltéréseknek minősítették. A lényeg a Róma püspökének helyzetét
meghatározó tan és a római szertartások átvétele volt."
... https://hu.wikipedia.org/wiki/Keleti_katolikus_egyh%C3%A1zak
Ez első ránézésre szép és diplomatikus megoldásnak látszik: a felek méltóságukat megőrizve
zárhatják le a vitáikat.
A megoldás második ránézésre azért mégsem annyira szép: ez azért mégiscsak azt jelenti,
hogy az unióra lépő csatlakozik Rómához, ám Róma egyetlen lépést sem tesz a csatlakozó
irányába.
Pedig Róma nem mondhatja el magáról, hogy tántorodás nélkül járt az igaz úton.
Ha csak a bűnbocsátó cédulák kérdését veszem, abban pl. igenis Luthernek volt igaza.
Szóval, az uniót nem lehet úgy elképzelni, hogy az elszakadt bárányok "visszatérnek"
Rómához.
Nem.
Az összes elszakadt részegyházak visszatérnek az igaz hithez, Jézushoz. |
|
|
|
| Rendes Kis |
|
Jézus „a legjobb hithirdető és maga az evangélium” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 209)
Az egyház valóban kiterjeszti ölelő karjait, hogy korlátlanul befogadjon minden népet, különbségtétel
nélkül, és hirdesse mindenkinek: „Isten a szeretet” (1 Jn 4, 8.16)
... http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=2146 |
|
| Rendes Kis |
|
Az Atyának
és Fiúnak
és Szentlélek
Istennek
nevében
Kedves Testvérek !
Betelt az idő.
Gyengeségből, gyarlóságból, hiúságból, 1001 féle okból, idestova 2000 éve halogatjuk a megtérésünket.
Elég volt.
Valósítsuk meg a testvéri egységet. |
|
|