Téma: Oroszország, Kína, és a jövő... |
|
panda |
|
http://index.hu/tech/2013/11/23/lopakodo_dront_fejlesztett_kina/
Lopakodó drónt fejlesztett Kína Index 2013. november 23., szombat 17:33 | [2 órája frissítve] |
Kína lopakodó drónt tesztelt – írja a Business Insider. Az „Éles kard” nevű pilóta nélküli repülőgép Kína fegyverkezésének újabb állomása. Lejátszás
Kína hadserege a második legnagyobb a világon, százalékban kifejezett növekedése évről évre kétszámjegyű.
Néhány hete a japán kormány jelentette be, hogy egy drón repült el a japánul Szenkaku-szigetek felett. A szigetcsoport most Japánhoz tartozik, ezt a kínaiak vitatják. Nyolc szigetből áll, ebből öt kisebb, a maradék három pedig lakhatatlan szikla, összkiterjedésük hét négyzetkilométer.
„A sikeres repülés azt mutatja, hogy a nemzet csökkentette a Kína és a nyugat közti légierő-különbséget. Kína a negyedik a világon, aki lopakodó drónt képes használni” – írta a China Daily az esetről. A nyilvánosságra hozott képek amerikai drónokra hasonlítanak.
Az állami televízió szerint a csütörtöki tesztrepülés, mely 20 percig tartott, Kína „kiemelkedően jelentős fejlemény.”
|
|
|