Téma: Határrevízió |
|
gajo |
|
Minden szomszédunk /talán kivéve a horvátokat, és szlovéneket/ utál bennünket, ne legyenek illúzióink, amikor lehet elvágják a torkunk. |
|
gajo |
|
Idézet: Védelmi együttműködés Magyarország és Szlovákia között
|
|
huszárló |
|
Ez diló, ha a nagy elégedettségeben nem látja, ahogy a felvidéki magyarság szép lassan beolvad a nagy demokratikus létben... |
|
Rendes Kis |
|
Védelmi együttműködés Magyarország és Szlovákia között
A Magyarország és Szlovákia közti védelmi együttműködés tapasztalatairól és fejlesztéséről egyeztetett Benkő Tibor, Magyarország honvéd vezérkari főnöke Jaroslav Bakával, a pozsonyi parlament védelmi bizottságának az elnökével csütörtökön Pozsonyban.
A találkozón a két ország védelmi erőinek folyamatban lévő közös projektjein kívül terítékre kerültek még a védelmi együttműködés fejlesztésének lehetőségei, valamint a visegrádi négyek csoportján belül 2016-ig kialakítandó közös harccsoport témája is. Ez utóbbi egy csaknem 3 ezer fős egység lesz, amely hat hónapos rotációban lát majd el készültségi feladatokat az Európai Unió számára.
A találkozót követően Benkő Tibor az MTI-nek elmondta: a legnagyobb mértékig pozitívan ítélték meg a két ország közötti kapcsolatot, és egyidejűleg megvizsgálták az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit is. Rámutatott: erre többek között a két ország által létrehozott Kiválósági Központok terén is lehetőség adódik.
... http://erdely.ma/tarsmagyarsag.php?id=139091&cim=vedelmi_egyuttmukodes_magyar ... |
|
|
|
|
|
Rendes Kis |
|
Zabola, a kultúrközség erdely.ma Újra kell írni vidékünk és főleg Zabola történelmét. A régebbi történelemszemlélet szerint a Mikes grófok a románokat a 18. század közepén hozták be. Ez tévedés, mivel a románok – saját bevallásuk szerint – legalább kétezer éve vannak itt. Ezek szerint a Mikesek még régebb. Így ezer esztendővel visszább kell vinni az órát, amely a magyarok ittlétét méri.
... http://erdely.ma/kisregio.php?id=136372&cim=zabola_a_kulturkozseg |
|
|
|
|
|
LL.kedő |
|
Az Árpádsávos zászló sem a francia vagy zsidó fogalmak szerinti árja tiszta egynemzet jelképe, hanem az eleve hét törzsből, hét nemzetségből, hét nemzetből, szövetségi állammá szerveződött Árpádháziak, összetartozás jelképe. És természetesen e szövetség organikus részei voltak az utolsó bevonuláskor a Kárpát medencében itt lévő minden nemzetek, és nemzetiségek, és a később bekéreckedett, idemenekült (slovák) hordák, nemzeteségek, nemzetek.
Vagyis való igaz hogy a trikolor a nemzetállami, soviniszta jelkép (Francia, Zsidó mintára), és az Árpádsávos lobogó pedig a kárpátmedencei nemzetek összetartozásának jelképe (az őszinte, tiszta Magyar lelkület szerint). |
|
Rendes Kis |
|
Wien-re van saját szavunk, mégsem érezzük magunkat osztráknak ... ... Esetleg az osztrákok érezhetik magukat ungarndeutschnak ... Ha bekéredzkednek a Szent Korona oltalma alá ... |
|
huszárló |
|
Mi is azt mondjuk Bécs, attól az még Wien... |
|
Rendes Kis |
|
Volt. Trianonig volt. Trianon előtt szlovák testvéreink Uherskoban éltek és az uher nemzet részének érezték magukat. |
|
huszárló |
|
Oké, nincs olyan, hogy "uher nemzet" és nem is volt soha. Az, hogy magyar, viszont jó régen van. |
|
|
Rendes Kis |
|
Sajnos, a "magyar" szavunk kétértelmű: egyaránt jelenti a maďarski etnikumot meg a Kárpát-medencét lakó soknemzetiségű uher nemzetet.
Sajnos, a trikolór - a franciák szándékának megfelelően - a nemzetiségi ellentétek szimbólumává vált.
Részemről rendben: legyen (maradjon) a bikolor (az Árpád-sávos) az uher nemzet jelképe. |
|
onogur |
|
"Ezért a nemzetállami jelképek (beleértve a magyar trikolórt is) használata helytelen."
A magyar trikolór NEM nemzetállami jelkép. Martinovics Ignác találta ki, ő akarta bevezettetni, de először csak 1848-ban használták, francia példára. Az Árpád-sávos zászló viszont ősi és nemzetállami jelkép. Más nem is lehet nemzetállami jelkép, újat kitalálni felesleges. |
|
Rendes Kis |
|
Ebben benne van a kék szín is, de még hiányzik belőle a sárga, ami az egységet Erdéllyel is szimbolizálja. Az egység jele: a pentakolor. 1848-ban az egy Jókai gondolta annyira komolyan az uniót, hogy ötszínű kokárdát hordott. 1988. márc. 15-én én is azt tettem. |
|
Rendes Kis |
|
Én is ezt mondom: valóban vigyázni kell az elnevezések és jelképek használatával. Uherskonak nem én, hanem tót testvéreink nevezik a közös hazánkat. Ők nevezik uher királynak közös uralkodóinkat, akik kormányozták közös, soknemzetiségű nemzetünket. Viszont: mi se nevezzük Csonka-Magyarországot Magyarországnak és az elválasztó jelképek helyett az egység jelképeit használjuk. Uhersko = Magyarország. Maďarsko = Csonka-Magyarország. Ez utóbbinak a jelképe a trikolór. Ahelyett kell olyan egyesítő jelképet találni, mint a Rákóczié vagy ez: |
|
huszárló |
|
Akinek megvan, miféle jelképei voltak. Mint a későbbi királyainknak is megvannak. Egy se nevezte magát uherskoi királynak. Tehát ne hamisíts te sem. Se a középkorban, se utána nem volt gond, ki melyik etnikum tagja, fontosabb volt a rendi és a vallási hova tartozása a Szent Korona országában. Lehetett oláh, horvát, szász vagy tót, akkor nem ez volt a legelső szempont. |
|
Rendes Kis |
|
Miért ? Szent István az ő királyuk is volt. Ezt mi is így gondoljuk és ők is így gondolják. |
|