Téma: Kedély |
|
|
menta |
|
Csaba testvér szava szép és igaz. "Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége" De hát ez egy tiszta eset: általános az alany - mert hát ki is mondaná? Ezt saját tapasztalat alapján kell megítélni. Saját megismerésen nyugvó tapasztalatom alapján mondom: közel a vég. Tegyük a dolgunkat addig is. Ma délutáni kincslelés volt:
Lackfi János BÁJOS BAGATELL
Az emberfia mit teszen köp egy kicsike vért nem mondja hogy nahát nahát nem kérdezi miért
Díszzsebkendőbe köhögi s behajtogatja majd középtájra a díszköpést behajtja majd a bajt
S a mellényzsebébe teszi van szíve, afölé tán megfog egy ólomgolyót az a kicsike lé |
|
gajo |
|
Idézet: Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége,
Ez egy tiszta eset lenne, én sem tennék mást...
|
|
|
Rendes Kis |
|
"Arra buzdítok minden kedves Olvasót, hogy ne foglalkozzon a világ hisztijével, inkább ültessen a kertbe egy fát, gondozza a rózsabokrokat, főzzön valami finomat, kedveskedjenek pajkosan egymással, és tegyék rendbe az otthonukat. Ettől jobb lesz a világ, értékesebb lesz az élet. Viszont ha bosszankodnak, pánikba esünk, akkor legfeljebb csak idegesebb lesz a világ. Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége, akkor is szépen megöntözném a virágaimat és ebéd közben megnevettetném a gyermekeinket, mert a jó Isten ezt a feladatot bízta rám, és mert talán a friss virágok között, derűs együttlétben a világvége is elviselhetőbb lesz."
Böjte Csaba ... www.facebook.com/anita.nemes.16/posts/943883392345466 |
|
glens |
|
Úgy láccik Tina ennyit ér.
Ezek szerint az érzelmi intelligencia egyedül a keresztnév függvénye. |
|
|
|
panda |
|
Mi van, excrementum, kinéztél a lukon?
|
|
hulot |
|
Mi a baj, szívemszotty?!
|
|
|
Békáscity |
|
- tök a tromf ! (szokta volt Anyám mondani) |
|
|
|
|
Rendes Kis |
|
I’m now nearly 79. At 16 I took responsibility for Tibet and lost my freedom. At 24 I lost my country and became a refugee. I’ve met difficulties, but as the saying goes: ‘Wherever you’re happy, you can call home, and whoever is kind to you is like your parents.’ I’ve been happy and at home in the world at large. Living a meaningful life isn’t just a matter of money; it’s about dedicating your life to helping others. ... https://www.facebook.com/DalaiLama?fref=nf |
|
katáng |
|
Nők Bíborszínű Kalapban
A nő 3 évesen belenéz a tükörbe, és királynőt lát; 8 évesen belenéz a tükörbe, és Hamupipőkét lát; 15 évesen belenéz a tükörbe, és csúf mostohatestvért lát /Anyu így nem mehetek iskolába /; 20 évesen belenéz a tükörbe, és túlságosan kövér / sovány, túlságosan alacsony/ magas, túlságosan göndör/ egyenes hajú, nőt lát, de úgy dönt, kimegy úgy, ahogy van; 30 évesen belenéz a tükörbe, és túlságosan kövér / sovány, túlságosan alacsony / magas, túlságosan göndör / sima hajú nőt lát, de úgy dönt, hogy nincs ideje ezen változtatni és most is, kimegy, úgy ahogy van; 40 évesen belenéz a tükörbe, és egy nagyon, nagyon, nagyon.... de azt mondja, hogy legalább tiszta vagyok, és kimegy úgy, ahogy van; 50 évesen belenéz a tükörbe, és azt mondja, ez vagyok én, és oda megy, ahova kedve tartja; 60 évesen belenéz a tükörbe, és eszébe jutnak mindazok az emberek, akiket már sohasem lát meg a tükörben; természetesen kimegy; 70 évesen belenéz a tükörbe, és bölcsességet, vidámságot, huncutságot lát; kimegy és élvezi az életet; 80 évesen nem fárasztja a látását. Felteszi bíborszínű kalapját, és kimegy viccelődni ezzel a bolondos világgal.
Lehet, hogy előbb fel kellene tennünk azt a bíborszínű kalapot. |
|
Rendes Kis |
|
„Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.” (Márai Sándor) ... www.facebook.com/photo.php?fbid=717171071649527&set=gm.715971805110124&type=1 ...
Kommentár: Szerintem a tapintat nem ellentéte a jóságnak, hanem megnyilvánulása.
|
|
Rendes Kis |
|
In order to understand the way our brains behave, we can observe our emotions and their effects. In the past, it seemed as though science and spirituality were opposed to each other. However, it’s not a useful division to maintain, because the one tradition deals with knowledge of the material world and the other with the inner world of the mind; we need to know about both. ... www.facebook.com/DalaiLama |
|
alexander |
|
Tűz volt a Yukon melletti kórházban. Miután eloltották a tüzet, a tűzoltók főnöke jelenti a főorvosnak.- A tüzet eloltottuk. Az alagsorban találtunk három áldozatot. Mesterséges légzést alkalmazva kettőt sikeresen visszahoztuk az életbe, a harmadik sajnos nem járt sikerrel. A főorvos elájul - amikor magához tér, mondja a tűzoltónak:- Tudja maga azt, hogy az alagsorban nincs semmi más, csak a hullaház? |
|
|
Rendes Kis |
|
If we are demoralized, sad and only complain, we’ll not solve our problems. If we only pray for a solution, we’ll not solve our problems. We need to face them, to deal with them without violence, but with confidence - and never give up. If you adopt a non-violent approach, but are also hesitant within, you’ll not succeed. You have to have confidence and keep up your efforts - in other words, never give up. ... www.facebook.com/DalaiLama |
|
Rendes Kis |
|
We need to strengthen such inner values as contentment, patience and tolerance, as well as compassion for others. Keeping in mind that it is expressions of affection rather than money and power that attract real friends, compassion is the key to ensuring our own well-being. ... www.facebook.com/DalaiLama?ref=stream&hc_location=stream |
|
keresztkem |
|
Mihamarabbi TELJES FELÉPÜLÉST KIVÁNUNK a drága Placid atyának.Mert --bármilyen hihetetlen--MÉG SOK FÖLADAT VÁR RÁ! Isten Szent Áldását és Szent Reménységét kérem REÁ--a gyógyuláshoz! keresztkem |
|
|
|