11:55:38
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Hit, Tudomány
Téma: Az ima ereje
keresztkem
Olvasta: 2 | Válasz | 2024. június 02. 01:23 | Sorszám: 1541
Napi Evangélium

"...A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére."
Mk 14,12-16. 22-26


"...Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. június 01. 03:00 | Sorszám: 1540
Napi Evangélium

"...Abban az időben Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: A mennyből volt, azt fogja felelni: Hát akkor miért nem hittetek neki? Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”"
Mk 11,27-33




"...Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 31. 01:42 | Sorszám: 1539
Napi Evangélium

"...Miután Jézus a tömeg örömujjongása közben bevonult Jeruzsálembe, fölment a templomba. Ott körülnézett, és mindent szemügyre vett. Mivel már esteledett, a tizenkét apostollal együtt kiment Betániába. Amikor másnap eljöttek Betániából, Jézus megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valami gyümölcsöt. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor így szólt: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai is hallották ezt.
Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta, és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyen a templom területén. Azután megmagyarázta: „Hát nem azt tanítja az Írás: „Az én házamat minden nép az imádság házának nevezi majd?” Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Amikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, miképpen okozzák vesztét. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért. Amikor beesteledett, Jézus tanítványaival együtt elhagyta a várost.
Másnap reggel, amikor a fügefa mellett vitt el az útjuk, látták, hogy tövestül elszáradt. Péter visszaemlékezve Jézus szavaira, így szólt hozzá: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus ezt válaszolta nekik: „Higgyetek az Istenben! Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: „Emelkedjél föl, és vesd magad a tengerbe”, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, az valóban úgy is lesz. Azért mondom nektek, bármit kértek imádsággal, higgyétek, hogy megkapjátok, és el is nyeritek. Amikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg annak, akire nehezteltek, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! Mert ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.”"
Mk 11,11-26



"...Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. május 30. 01:29 | Sorszám: 1538
Napi Evangélium

"...Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt Felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton."
Mk 10,46-52


"...Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. május 29. 02:13 | Sorszám: 1537
Napi Evangélium

"...Abban az időben: Jézus és a tanítványok úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, a tanítványok pedig aggódva követték őt. Jézus ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, hogy mi vár reá. „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, kiszolgáltatják a pogányoknak, és azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik. De harmadnapra feltámad.” Akkor Zebedeus fiai, Jakab és János, odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt Felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.”
Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek! Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és a bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”"
Mk 10,32-45





"...Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 28. 02:38 | Sorszám: 1536
Napi Evangélium

"...A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”"
Mk 10,28-31



"...Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek! Segítsd a családtagokat, hogy az evangéliumhoz méltóan éljenek!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 27. 00:17 | Sorszám: 1535
Napi Evangélium

"...Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”"
Mk 10,17-27





"...Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. május 26. 07:02 | Sorszám: 1534
Napi Evangélium

"...Abban az időben a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”"
Mt 28,16-20



"...Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. május 25. 04:54 | Sorszám: 1533
Napi Evangélium

"...Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket."
Mk 10,13-16



"...Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 24. 05:54 | Sorszám: 1532
Napi Evangélium

"...Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket. Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.”"
Mk 10,1-12



"...Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket! Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 23. 05:13 | Sorszám: 1531
Napi Evangélium

"...Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”"
Lk 22,14-20



"...Urunk, Jézusunk, te támasztasz a mi szívünkben lelki éhséget tanításod és önmagad iránt. Táplálj minket az igazság tanításával és éltess minket önmagaddal, az élő kenyérrel, hogy élet legyen bennünk! Tápláld testünket és lelkünket! Szavad és szent tested nélkül nincs élet bennünk és nem juthatunk el az örök életre sem. Te vagy számunkra az élő kenyér, te vagy az áldozat kenyere, te vagy a szeretet kenyere, te vagy a gondoskodás kenyere, te vagy a hálaadás kenyere. Te önmagadat osztod és adod nekünk. Taníts meg minket arra, hogy önmagunkat adjuk embertársainknak, utánozva ezzel a te példádat, a te áldozatodat, a te felajánlásodat és a te szeretetedet."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 22. 06:29 | Sorszám: 1530
Napi Evangélium

"...Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.”"
Mk 9,38-40



"...Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 21. 04:57 | Sorszám: 1529
Napi Evangélium

"...Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”"
Mk 9,30-37




"...Vezesd, ó, Krisztus az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a nyolc boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 20. 02:42 | Sorszám: 1528
Napi Evangélium

"...Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”"
Mk 9,14-29





"...Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 19. 07:25 | Sorszám: 1527
Napi Evangélium

"...Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”"
Jn 20,19-23




"...Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása! Teremtsd meg az egységet és a közösséget Istennel és az Egyházzal! Add meg nekünk a lelki újjászületést, hogy elmúljanak félelmeink, megértsük Krisztus tanítását és az Egyház minden időkre szóló küldetéséhez csatlakozva mi is Krisztus tanúi legyünk a világban! Add, hogy Isten szavának hallgatása által újjászülessek a hitben! Segíts, hogy a szentáldozás és az imádság legyen erőforrásom! Tölts el erőddel, hogy a szeretet gyakorlásában hűséges legyek!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 18. 02:24 | Sorszám: 1526
Napi Evangélium

"...Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene."
Jn 21,20-25




"...Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 17. 03:57 | Sorszám: 1525
Napi Evangélium

"...Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”"
Jn 21,15-19



"...Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 16. 09:14 | Sorszám: 1524
Napi Evangélium

"...Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek."
Jn 17,20-26





"...Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 15. 06:37 | Sorszám: 1523
Napi Evangélium

"...Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban."
Jn 17,11b-19




"...Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 14. 09:51 | Sorszám: 1522
Napi Evangélium

"...Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”"
Jn 17,1-11a


"...Urunk, Jézus! Te minket is a mennybe vársz. Megmutatod nekünk az utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat, és azt szeretnéd, ha mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaidként erre a sorsra számíthatunk. Segíts, hogy ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor az apostoloknak adtál, s amely nekünk is szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!” Segíts, hogy hűséges tanítványaid legyünk, hozzád vezessük az embereket! Segíts felismernünk, hogy ez a mi küldetésünk!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 13. 06:17 | Sorszám: 1521
Napi Evangélium

"...Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”"
Jn 16,29-33



"...Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 12. 07:07 | Sorszám: 1520
Napi Evangélium

"...Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket."
Mk 16,15-2




"...Urunk, Jézus Krisztus! Köszönjük neked azt a tanítást, amely lehetővé tette számunkra, hogy jobban megértsük az Atya akaratát. A Szentlélek világosítsa meg értelmünket, és adjon nekünk erőt mindannak megvalósítására, amit Isten kér tőlünk. Máriához, édesanyádhoz hasonlóan nem csak hallgatni szeretnénk téged, hanem bátran vállalkozunk követésedre és a tanúságtételre. Segíts minket, hogy hitünket minden helyzetben bátran megvalljuk! Segíts, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád és földi életünk után eljussunk a mennyországba!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 11. 03:36 | Sorszám: 1519
Napi Evangélium

"...Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához."
Jn 16,23b-28


"...Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te! Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 10. 00:31 | Sorszám: 1518
Napi Evangélium

"...Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem."
Jn 16,20-23a




"...Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
keresztkem
Olvasta: 4 | Válasz | 2024. május 09. 05:00 | Sorszám: 1517
Napi Evangélium

"...Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”"
Jn 16,16-20




"...Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...