Téma: Duna @ Kultúra |
|
R.András |
|
Az előkészületeket végző katonák és katasztrófavédők egyelőre csak annyit tudnak tenni, hogy a Hableány elsüllyedt roncsait teljesen körbehatárolták, felvonultatták az összes műszaki eszközt, darukat, pontonhidakat, amelyek majd a roncs kiemeléséhez szükségesek lesznek. Mivel az árvíz sodrása továbbra is életveszélyes, így napközben többször is próbamerüléseket hajtottak végre.
Az egyik búvár a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy leereszkedve a meder aljára, még a speciális létrát sem tudta elengedni, olyan nagy a víz sodrása. A tegnap délutáni próbamerülések során az egyik búvár csak nagy nehézségek árán tudott a felszínre jönni, munkatársai azonban a felszínre húzták a férfit. Az áradó Duna miatt egyelőre megközelíthetetlen a hajóroncs A Magyar Nemzet úgy tudja, a szállodahajó kapitánya elleni gyanúsítás arra épül, hogy a Viking Sigyn hajózószemélyzetének a vízi KRESZ értelmében fel kellett volna vennie a rádiókapcsolatot a Hableány hajózószemélyzetével. Az áldozatul esett hajó hegymenetben, a parthoz közelebb, de a fősodorban szintén hegymenetben közlekedő Viking Sigyn előtt hajózott. A vízi KRESZ szerint a hátsó hajónak közölnie kell az előtte/mellette haladóval, hogy előzésére készül, és hogy melyik oldalon halad el mellette. A szállodahajó elektronikai navigációs rendszereinek adatai, a kormányállásban rögzített hangfelvétel azonban azt bizonyítja, hogy még csak kísérletet sem tettek a kapcsolatfelvételre, sőt a Viking Sigyn hangjelzést sem adott, amivel figyelmeztethette volna a környezetében hajózókat.
A gyanúsítást az a tény is megalapozza, hogy a Viking Sigyn az ütközés után még vagy fél kilométert haladt felfelé, majd félreállt, ám a fedélzetéről senki sem értesítette a hatóságokat arról, hogy mi történt. Emlékezetes, hogy a tragédiáról annak bekövetkezte után tíz perccel egy, a térségben hajózó turistahajó egyik utasa értesítette a hatóságokat, a mentést pedig civil hajók személyzete és utasai kezdték meg. ... https://gondola.hu/cikkek/113282-Eletveszelyes_akciora_keszul_a_nemzetkozi_bu ... |
|
|
|
R.András |
|
Ma teljesítettük a Dr. Rácz György emléktúrát a húgommal és 2 klubtaggal az Esztergom nevű 4párevezős hajóban, Szentendréről a Rómaiig !
|
|
dejszen |
|
Eszement ötletek! Csupa sík, téglalap, kocka, szöglet... A koszos, csapzott várost kellene előbb helyrepofozni. Az árvízre, jégzajlásra már nem is gondolnak?
|
|
|
mpd |
|
Egyáltalán, a dinnyehéj úszik-e a vízen? kipróbálta már valaki? |
|
|
rafiki |
|
** STOP **
Két "Duna" nevű topik van, az egyiket át kéne nevezni! |
|
menta |
|
Az nem jó. Dunai konföderáció. Jó lett volna? |
|
mackó |
|
Majd a Tiszán nézzük, hogy úszik el a dinnyehéj ... |
|
|
|
|
|
|
|
Rendes Kis |
|
Azt álmodtam, hogy a Dunán evezek. Pontosabban nem evezek, csak sodródom, mint a bennszülöttek a tutajon, a Kongó folyón. Node én dunai bennszülött vagyok, nekem eveznem kéne. Lássuk csak, hiszen itt vannak az evezők, szépen hosszában a csónakba fektetve, ahogy kell. Igenám, de az evezőt a villába kell tenni - de hol a villa ? Ja, hiszen ez az én saját hajóm, ennek behajthatós villája van, ott van az szépen behajtva !
|
|
|
Békáscity |
|
igen, az a nyúlgát - mely és a Duna közé ártérbe építettek, és oda nyaralóra kaptak engedélyt ... Demszkyéktől |
|
negyven rabló |
|
Idézet: A Nánási + Királyok útján végig van töltés.
Hehe! Most jól megnéztem a gúglin és tényleg van! Kicsit megdöbbentem, mert ölég gyakran járok ott bringával a Budakalász tábláig, vagy Szentendréig és kifelé menetben jobboldalon, egy rövid szakaszon kívül fel sem tűnt! Igaz, szemüveget nem szoktam vinni!
No, akkor hajrá! Nem kérünk gátat, le a gonosz gátakarókkal! |
|
Rendes Kis |
|
A Nánási + Királyok útján végig van töltés. Akik a gáton kívülre építkeztek, annak tudatában tették, hogy ártérre építkeznek. Ártérben is lehet élni: vannak vízi emberek. Nálunk, akiket a tavalyi árvízkor ki akartak telepíteni az ártérből, értetlenkedtek: mi ok volna rá ? ... A víz nem ellenség, hanem jóbarát. Szóval: nem kell még egy gát. Ezt a gátat lehet, erősítgetni, csinosítgatni, a vízügyi lobbi így is bekaszálhatja a megfelelő számú milliárdokat. Az ingatlan lobbinak meg toll a fülébe. |
|
negyven rabló |
|
Azér' a Nánási út és a part között van "néhány" ház, nyaraló, üdülő, szálloda, amik nem engedély nélkül épültek. Jó, tudom, 100 éve is így volt, hogy a parti telkeket elöntötte a víz. A Nánási-Királyok útján is csak egy rövid részen van töltés. Szóval nem kérünk gátat? (Tényleg nem kötözködni akarok, de olyan fokú dilettantizmus birtokában vagyok gát-ügyben, hogy muszáj tudakozódnom.) |
|
Rendes Kis |
|
A védvonal a Nánási útnál van. Odáig jöhet a víz, mert az árterület. |
|
negyven rabló |
|
Értem. A víz meg csak jöjjön, oszt kész?
(Annyira értek hozzá, hogy ha a válaszod "a maradék gátat akar" lett volna, akkor azt kérdezném, hogy miért nem tartják tiszteletben a természetet?) |
|