| Téma: Szép, új világ |
|
|
|
| Rendes Kis |
|
 Luis Venegas de Henestrosa: 2 Canciones del "Libro de cifra nueva" ~ Spanish Music in the New Spain
Közzététel: 2012. szept. 3.
Dos canciones del "Libro de cifra nueva para tecla, arpa y vihuela" (1557) de Luis Venegas de Henestrosa (ca.1510-1570) :
- Cancion: "Demandez vous" de Thomas Crequillon ( Crecquillon ) (1480-1557) / Venegas de Henestrosa.
- Canción: "Je vous" de autor Anónimo / Venegas de Henestrosa.
Luis Venegas de Henestrosa (Ecija, actual provincia de Sevilla hacia 1510 - Taracena, en la provincia de Guadalajara, 27 de diciembre de 1570) compositor espa?ol, del Siglo de oro. Se sabe poco de su vida. Formó parte del séquito del cardenal Juan Pardo de Tavera (1472-1545) arzobispo de Santiago de Compostela y más tarde de Toledo, mecenas e influyente personaje. Aparece a principio de la década de 1530 como asalariado del cardenal, al servicio del cual estará hasta la muerte del prelado. Al parecer era sacerdote, porque se le menciona en 1543 como párroco de la iglesia de Hontova (hoy Hontoba, en la provincia de Guadalajara).
Publicó en 1557, en la imprenta de Juan de Brocar de Alcalá de Henares, el Libro de cifra nueva para tecla, Arpa y Vihuela, del que no quedan más que dos ejemplares conservados en la Biblioteca Nacional de Madrid. Contiene más de 200 piezas para arpa, clavicordio o vihuela.
El propósito de la obra era la demostración de una tablatura de escritura musical inventada por el mismo Henestrosa, que tenía las indicaciones sobre las digitaciones y los principios de la notación medida. La mayor parte de las piezas son transcripciones o arreglos de pasajes de otros compositores, espa?oles o franceses, identificados por sus nombres, de los géneros más variados: danzas, fantasías instrumentales, piezas vocales profanas y sagradas. Entre ellas hay algunas que pueden ser originales de Henestrosa, sin que haya prueba convincente.
Obra extraída del álbum: El arte de fantasía.
Interpretan: Andrew Lawrence-King y The Harp Consort. Andrew Lawrence-King (Clavecín) , Lee Santana (Vihuela), Hille Perl (Viola da gamba), Steven Player (Guitarra Renacentista), Helen Coombs (Órgano).
Harmonia Mundo.
Música Virreinal, Música Colonial |
|
| Rendes Kis |
|
A Föld középpontja
"Vexilla regis prodeunt inferni
felénk: azért előre nézz, keresve" -
szólt mesterem - "ha fel tudnád ismerni."
Mint mikor vaskos pára lengedez le,
vagy féltekénk már elborúl az éjben,
malmot ha látsz szélben forogni messze:
egy oly alkotmányt akkor látni véltem,
s gondoltam, szorosan mögéje térek
vezéremnek: - más enyhhely nincs e szélben!
Oly helyen jártam - versbe venni félek -,
hol átlátszón, mint szálka az üvegben,
egészen jég alatt volt minden lélek;
s feküdt vagy állt, szobornál merevebben,
fejest vagy talpast, - s volt kinek a lába
arcához görbült, gyötrelmes ivekben.
Amint elértünk annyival alábbra,
hogy mesteremnek megmutatni tetszett
azt, aki a legszebb volt hajdanában,
elémbe állt és ilyen szóval edzett:
"Itt Dis és itt a hely, hol kell valóban,
hogy bátorsággal magadat övedzed."
Hogy lettem ekkor megdermedve szótlan,
megírnom, olvasó, hiába kéred,
mert kevés lenne azt megírni szóban.
Még nem halál, s már nem volt bennem élet;
értse, kiben van képzelet csirája,
hogy lelkem élet s halál közt mivé lett.
A borzasztó birodalom királya,
a jégben állt, kiütve fele mellet.
S több volnék én egy óriáshoz állva,
mint egy óriás volna karja mellett.
Számítsd ki hát, hogy ilyen taghoz illjen,
testének lenni mekkorának kellett!
Ha szép olyan volt, mint most rút amilyen,
s mégis Alkotóját bántotta bűne,
méltó, hogy minden rossz belőle keljen.
Ó, mily csodás volt, hogy előmbe tűne,
s megláttam három arcot, a fején;
egyik elől volt, vérvörös a színe.
A másik kettő válla tetején
nőtt ezzel össze, felezvén a vállat;
s egymással hátul, a taraj helyén.
S a jobb arc fehér, s sárga között állott,
s a bal, mint amily népek kóborolják
a földet, hol a Nilus völgynek árad.
S mindenik alatt két nagy szárny motollált,
amekkora illik ily nagy madárnak:
tengeren sem láttam még ily vitorlát.
S nem tollból vannak ám ezek a szárnyak:
bőregérszárnyak! - és csapkodja, rázza,
hogy három szelek tőlük szerteszállnak.
Ezektől jött fagy Kocitusz tavára;
s hat szemmel sír örökké, s három állon
csöpög le folyton könnye, s véres nyála.
És úgy zúz egy-egy bűnöst mind a három
száján fogával, mint tiló a kendert
gyötörve mind, hogy mind egyszerre fájjon.
És azt, ki elülső szájába hemperg,
fogánál jobban karma tépi, hátán
csontig olykor nyúzván a bűnös embert.
"Fenn akit legjobban gyötör a Sátán" -
Szólt költőm - "Júdás az Iskarióti.
Feje benn van, lába kilóg a száján.
A másik kettő, kiknek feje lóg ki:
az Brutus - a fekete szájból ez csügg,
ládd, hogy nyújtózik, nem tud szót se szólni.
Meg Cassius - nézd azt a vastag testüt.
De már az éj közelget; már mi mostan
mindent láttunk, utunkat újra kezdjük."
Amint kivánta, nyakába fogóztam,
és ő alkalmas helyen és időben,
mikor szétnyilt a Sátán szárnya hosszan,
megkapaszkodott a szőrös csipőben,
és így szállt, szőrről csipeszkedve szőrre,
a tömött szőr, s jég közt ereszkedőben.
Mikor ott voltunk, ahol a csipőre
forgó comb illik, csípő vastagába:
fáradtan és aggódva, útam őre
fejjel fordult oda, hol volt a lába,
és úgy fogózott, mint föl aki mászik,
azt hittem, visszamászunk kín honába.
"Ilyen lépcsőn megyünk már, jól vigyázz itt!"
szólt költőm, mint lankadt utas lihegve,
"ily út visz onnan, hol a Bűn tanyázik."
Aztán kilépett át egy szirtüregre,
és engemet leültetett a szélén,
s gonddal ő is mellém ereszkedett le.
Szemem most felvetettem, szinte félvén
látni, mint láttam Lucifert viszont, -
s láttam - lábával éghez evickélvén!
Hogy bámulást éreztem, és iszonyt,
gondolja, ki tudatlan most se tudja,
mily pontot hágtam át, és mily viszonyt.
"Talpra!" - szólt mesterem - "mert rossz az útja,
és hosszu még célunknak, és a nap már
pályáját harmadfél órája futja."
Szép padló, mint a palotás uraknál
nem volt itt: sem természetvájt üregnél
egyéb, rossz földnél, fénytelen falaknál.
"Mielőtt e mélységből kivezetnél" -
szóltam amint felszöktem talpra - "mester,
tévedés ellen néhány szót tehetnél:
A jég hová lett? S hogy fordult igy ez fel
lábbal az égnek? s a nap merre hágott,
hogy ily hamar hajnal cserélt az esttel?"
Azt hiszed, túl vagy még" - (szavamba vágott) -
"a centrumon, hol szőrén kézre fogtam
a férget, mely lyukasztja e világot?
Túl voltál, amíg lefelé mozogtam;
de fordúlván a ponton áthatoltál,
mely felé minden súly hull, mindenhonnan.
S már a másik félgömbön, szembe voltál
azzal, melyre a Nagy Száraz födélt
borít, amelynek csúcsa volt az oltár,
hol halt, ki bűntelen foganva élt,
S a Judeccának ép e kis köröcske
felel meg, melybe most a lábad ért.
Reggel van itt, amikor ott tul este. -
Ez meg, akinek lépcsőnk lett a szőre,
csak úgy áll, mint előbb állt, megszögezve.
Ez oldalon bukott az égből ő le;
s a kontinens, mely előbb itt terült el,
féltében tenger alá bújt előle,
és a mi féltekénkre menekült fel;
s ami maradt, tán őt kerülni hagyta,
üreggé e helyet, és hegynek ült fel."
Egy barlang száll itt kifelé haladva,
még oly mély, mint e sírja Belzebubnak.
Nem látható, de hanggal tudtul adja
egy csermely, melynek habjai lezúgnak
a szirtnek e mély magavájta résén;
s kigyózván nagy lejtője nincs ez útnak.
E titkos úton át a mester és én
visszaindultunk világos világba;
s a pihenésre gondolni se késvén,
kusztunk föl, ő elől és én nyomába,
míg a sok szépből, melyet az ég hordoz
láttam egynémit, egy kis karikába:
és így jutottunk ki a csillagokhoz.
... http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/isteni1.htm#35 |
|
|