| Téma: Neuroscience |
|
| rafiki |
|
|
Ha nem ismeri a latin betűket és nem tud anyanyelvi szinten angolul, akkor ő egy senki. |
|
| Bátky János |
|
Egy Betelgeuse-lakó a saját kis interstelláris utazási módszereivel, kvantuntumvákuum-technológiájával, stb. lazán elbukna a legprimitívebb IQ-tesztünkön is |
|
| rafiki |
|
Most annyiban fogjuk érinteni az alaptémát, hogy az intelligenciáról lesz szó.
Azt mondjuk: ez meg ez az ember intelligens. Vajon mit értünk alatta? Meg tudná
valaki fogalmazni? (korábban láttuk mi az VALÓJÁBAN az intelligencia!)
Founk egy IQ tesztet és kitöltetjük. Ha megfelelő pontot elért az illető,
akkor szeretjük, egyébként meg utáljuk/sajnáljuk stb. Hol vagyunk már attól,
hogy az intelligencia megléte, mértéke szelekciós előnyt jelentett! Az embereket
klasszifikáljuk az IQ-teszt eredménye alapján, ami azt jelenti hogy egyeseket
indokolatlanul előnyben részesítünk, másokat pedig ugyanilyen indokolatlanul
társadalmi gettóba zárunk. Nem kéne bevallani és azt mondani: az intelligencia
számunkra az, amit az IQ-teszt mér?
Mert mit is mér az IQ teszt? Egyrészt a kérdéseket el kell olvasni, értelmezni
szükséges, kell hozzá bizonyos műveltség és értékrend, bizonyos mértékü
logika.
Az egyik probléma ott van, hogy kik is állítják össze az IQ-teszteket?
Legyenek nagyon okosak, mondjuk 120-as IQ-júak. Kérdezem én! miként
leszenek képesek ezek az emberek olyan feladatsort összeállítani, amivel
korrektül megmérhető egy 160 IQ közeli ember? Olyan ez, mintha egy
szabócentivel akarnánk megmérni egy 5 méteres távot, úgy, hogy
a szabócentit nem emelheted föl! És ez csak az egyik hibaforrás és
nem is a legnagyobb. Egy jóslás, ha már itt tartunk: az IQ tesztek
az alacsonyabb tartományokban pontosabban (itt és most == könnyebben
reprodukálhatóbban) mérnek.
Az igazi gond ott van, hogy a tesztek VERBÁLISAK! Miért is baj ez?
Azért mert az intelligencia nem korlátozódik a verbális csatornákra.
Evolúciós szempontból azt is mondhatnánk, hogy minden evóluciósan
hasznos SZÁNDÉKOS cselekvés intelligens cselekvés. Próbáljuk meg
ez alapján osztályozni az intelligencia altípusait.
Meglátásom szerint 4 kategóriában lehet gondolkodni:
- verbális intelligencia
- numerikus intelligencia
- érzékelési intelligencia
- motorikus intelligencia
Mindenki rendelkezik valamennyiből ilyen-olyan mértékben. Tulajdonképpen
az egyes intelligenciatípusok az előre behuzalozott kapcsolatok
mennyiségét és minőségét írják le. (ezért öröklődik). Az intelligencia,
ugyanúgy, mint az FCsV-k által meghatározott MOTIVÁCIÓ vektoriálisan
értelmezhető. Nézzük mit is jelent ez:
Egyrészt jelenti azt, hogy vannak prototípusaink, másrészt pedig azt, hogy
a társadalmi egymásrautaltság szükségszerű.
Részletesebben:
---------------
Vizsgáljuk meg a csak egy(1) kiterjedésben kimagaslókat, ők lesznek a prototípusok:
Verbális maximum
prototípus: szabályalkotó vagy axiomatikus
foglalkozás: bíró
Numerikus maximum
prototípus: technológia átadó vagy archivátor
foglalkozás: matematikus
Érzékelési maximum
prototípus: látó vagy konstruktőr
foglalkozás: építész
Motorikus maximum
prototípus: végrehajtó vagy terminátor
foglalkozás: táncos
Az érzékelési típusnál azért vettem a "látót" mert a bejövő info zöme (kb 80 %-a)
a szemünkön megy keresztül! Analógia: halló, stb.
A csak egy dimenzióban csúcsot produkálók az autisták. A több csúcsban
kiemelkedők pedig a zsenik.
Úgye milyen más ez, mint az IQ-teszt, ami zömmel verbális plusz némi
numerikus intelligenciát mér? Képzeljük el a feladatot: át kell adni
egy tudást a következő generációnak. Milyen eszközt választ a fehér
ember és milyet a néger? A fehér elmeséli, a néger eltáncolja!
Elérték a céljukat? El!
Miért is eröltetjük akkor bele a saját kis blanco-morf rendszerünkbe
azokat, akiket tök másra tenírozott az evolúció sok-százezer éven keresztül?
(A válasz ott van fölül: a verbálisok a szabályalkotók!)
A lényeg tehát nem az, hogy milyen mechanizmust használunk, hanem az,
hogy az adott mechanizmust mennyire vagyunk képesek az ABSZTRAKCIÓ
szolgálatába állítani. Más szavakkal: mennyire vagyunk képesek
egy bemenetet a megfelelő mintára rácsatlakoztatni!
A kitérő végére értünk. Nemsokára következik egy összegzés.
|
|
| iszalag |
|
 Marslakók vagyunk ??
bárcsak ..igy lenne |
|
| rafiki |
|
Reméljük a NASA és az FBI nem olvasgatja, nem cél segíteni őket (-::
Legjobb titkosítás egyébként a magyar nyelv (-:: |
|
|
| rafiki |
|
|
Ne felejtsük a műfajt: BLOG! Azaz: csak úgy firkálgatunk magunknak. |
|
| Bátky János |
|
Ha nem teccik, lehet más topikokat olvasgatni! |
|
|
|
| rafiki |
|
Sajnos kevéssé ismerem Sagan-t.
A következőkben pihentetőül teszünk egy kis kitérőt és
lerántjuk a leplet a fehér ember fajta-sovinizmusáról (-::
A téma ez lesz: az intelligencia fajtái. |
|
| iszalag |
|
|
(Az alapján, amiket írtál, kerestem elő Sagant..De nem találtam pontosan - még amit szerettem volna.. a tanulással kapcsolatosan, hasomló nézetei voltak. Csodás ember volt.). |
|
|
| rafiki |
|
Hol is hagytuk abba? A "tanulás" fogalmát kéne körbejárni...
Eddig elég gördülékenyen haladtuk. Az egész rendszertől semmiféle aktivitást nem vártunk
azon kívül hogy:
1. a cella továbbítsa a bejövő jelet.
2. ha intelligensen akarunk viselkedni, akkor a bementeket állapotát változtatni kell
tudni. (beengedünk egy jelet: össze_kapcsolódás, kizárunk egy jelet: szétkapcsolódás)
Igen ám, de az élet rövid. Nem indulhatunk nulláról, és, ha hozzá akarunk tenni az
eddigiekhöz, akkor valamilyen módon gyorsított folyamatként át kell élnünk az egész
civilizáció történetét. Ezt a folyamatot hívjuk tanulásnak.
Van egy másik tanulás-fogalom is: Ha belenyúlunk a tűzbe, megégetjük az ujjunkat.
Fáj? Naná, tehát nem nyúlunk bele többet. Ezt a jelenséget, mint önállóan megszerezhető
élményt itt most tapasztalásnak fogjuk nevezni, hogy megkülönböztessük a konzervként
kapott információktól. (A tapasztalásban és a tanulásban az a közös, hogy mindkettő módosítja a mintakészletünket.)
A tanulás jelentősége pont abban áll, hogy nem magunknak kell mindent megtapasztalni. Egy
kicsit hasonlít ez arra, amikor a méhen belüli fejlődés gyorsítva lepörgeti az egész
evolúciót. (Mondtam, hogy a tanulás hasonlít az evolúcióra, sőt talán azonos is vele
bizonyos szempontból!)
Nézzük miként értelmezhető ez a mi kis modellünkben? A tanulás nem más, mint kész minták
átvétele és összhangba hozása a korábbi mintákkal. Rendkívül energiaigényes folyamat!
Vajon miért?
Amikor tanulunk, nem rendelkezünk azzal a mintával, amelyet átvenni készülünk. Az csak
fokozatosan alakul ki. De honnan tudjuk, hogy a mi kis mintácskánk nem azonos azzal, amit
kínálnak nekünk? A mintát nem egyszűren struktúraként vesszük át, hanem egy input-output
készletként. Az elvárás pedig az, hogy a kapott inputokból állítsuk elő az ELVÁRT
outputot.
Ehhez két dologra van szükségünk: memóriára és összehasonlitó berendezésre. Egyrészt
tárolnunk kell az egyes próbálkozások eredményét, másrészt az eredményt össze kell tudni
hasonlítani a referencia_outputtal. Az eltérés mértéke a hibajel.
Egészen eddig villanásszerűek a dolgok. De a hibajel megjelenése és lekezelés új
helyzetet teremt: elsődleges törekvésünk, hogy a hibajelet csökkentsük. Két lehetőségünk
van:
1. eldobhatjuk azt a mintát, ami a hibajelet generálta,
2. módosíthatunk a mintán.
Az első pont valójában a teljesen fals út kudarcélménye. Különösebben nem kell vele
törődni, gyorsan túl van rajta az ember. (Hozzárendelünk egy FCsV-t és már lépünk
is tovább.)
A 2. pont viszont nagyon érdekes! Nézzük milyen eszközök vannak a kezünkben a minta
módosításához: megszüntethetünk egy kapcsolatot, létrehozhatunk egy kapcsolatot és
talán megváltoztathatjuk egy kapcsolat jellegét. Vizsgáljuk meg ezt a mechanizmust
egyetlen csatorna esetében! Belátható, hogy még egy nem túl bonyolult esetben is
óriási számú lehetőséget kell átvizsgálni: föl kell deríteni, hogy egy új kapcsolat
létrehozása BÁRHOL a csatornába, vagy ennek ellentetje: egy kapcsolat megszüntetése,
milyen módosulást eredményez a hibajelben. Valószínűleg a kezdeti minták igen nagyok
(== minden mindennel összeköttetésben van), ezért tanulják meg a kisgyerkek lassan
az első szavakat. A minták méretének csökkenését jól jelzi a beszédtanulás viharos
korszaka. Ez tehát a tanulás energia- és időigényének titka.
Még egy kérdés feltehetünk, tudunk rá válaszolni! Miért van az, hogy az egyes képességek
jól körülhatárolható központtal rendelkeznek? Ezt már érintettük korábban, akkor
geometriai okokat sejtettünk. És valóban! Amikor elkezdünk szisztematikusan próbálkozni
egy minta csiszolásakor (== kapcsolat bontás, kapcsolat építés), hol is kezdjük a munkát?
Hát persze, hogy a szomszédban! És mit is jelent ez? Ez kérem azt jelenti, hogy egy minta
kialakulásának a kulcsa nem a pozízióban, hanem a számosságban van! Azaz az agyban bárhol,
bármilyen minta kialakítható, ha a rendelkezésre álló cellák száma egy határértéknél nagyobb! (További feltétel, hogy az input ANATÓMIAILAG odavezethető legyen.)
Végül egy jóslat: a minták valószínüleg totipotens területeken jönnek létre és a hibajel
javítása zömmel kapcsolatok megszüntetését jelenti. Ennek az oka abban van, hogy nem
tudomást venni egy bejövő jelről sokkal egyszerűbb (ezt egy cella egyoldalúan is
megteheti), mint létrehozni egy új kapcsolatot (ehhez 2 cella közreműködése kell.)
Ez a totipotencia lehet például az oka a csecsemők inadekvát viselkedésének, sőt
lehet, hogy az újszülött agya egyetlen nagy minta, ami persze teljesen zajos
kimeneteket produkál.
Gondoljuk csak el, hogy a másik szélsőség a null_potenciál! Mennyi ideig tartana
megtanulni egy verset, ha közben a neuronoknak csápokat [(-::] kéne növeszteniük?
|
|
|
|
| rafiki |
|
|
Na, akkor pihizünk egy kicsit (-:. |
|
| iszalag |
|
Idő kell hozzá, legalábbs nekem. (De az nem baj..)
/Szerintem nagyon jó, és nagyon hasonlóan gondolkodsz Lábos Elemérrel, akivel szeretnélek összehozni, és akinek az írásait beidéztem..
Továbbá Neumann is hasonlóan közelítette meg anno ezt a problémát
|
|
| rafiki |
|
|
Nem tudom mennyire követhető eddig... )-:: |
|
| rafiki |
|
|
Bem tudom mennyire követhető eddig... )-:: |
|
|
| rafiki |
|
"...bármi, ami kimerítõen és egyértelmûen szavakba önthetõ, megfelelõ véges neuronhálózattal ipso facto realizálható..."
Ennek a kapujában vagyunk... Még egy kis türelem (-:: |
|
| iszalag |
|
Neumann lelkesedett a MCP modell teljesítõképességéért:
"...bármi, ami kimerítõen és egyértelmûen szavakba önthetõ, megfelelõ véges neuronhálózattal ipso facto realizálható..."
Mindazonáltal könyvének utolsó fejezetének címe: "Az agy nem a matematika nyelvét használja". Nyilvánvaló, hogy az analógia korlátait jól látta Neumann:
"... a mi matematikánk külsõ formái nem feltétlenül relevánsak annak mérlegelésére, hogy milyen matematikai vagy logikai nyelvet használ valójában a központi idegrendszer."
http://www.kfki.hu/chemonet/hun/eloado/neuro/fej2.html
|
|
| iszalag |
|
Te is írhatatd volna:
Idézet:
Az agy a hierarchikus struktúrák prototípusának tekinthetõ, így az egymásra épülõ szintek szervezõdésének megismeréséhez, és az idegrendszer mint egész megértéséhez két ellentétes szempontot kell szem elõtt tartani: az "egyszerûséget" és a "bonyolultságot". Az egyszerûségre való törekvést elsõsorban a matematikai modellek kezelhetõségének igénye, míg a bonyolultságot a természet várja el.
Az idegrendszer a bonyolult rendszerek mintapéldája, és mûködésének megértéséhez valóban szükség van mondjuk elektronmikroszkópos (anatómiai) és mikroelektródás (élettani) megfigyelésekre, a fogalmak tisztázásához szükséges filozófiai elemzésre, a dinamikus rendszerek elméletén alapuló matematikai modellezésre (Érdi 1993, Érdi 1996, Arbib, Érdi, Szentágothai megjelenés alatt).
www.kfki.hu/chemonet/hun/eloado/neuro/fej2.html |
|
|
|