Idézet:

---

A közelmúlt vitái során ugyan csak közvetetten merült fel a japán Isze beli sintoista szentély együttes 478-ban megépített híres Külső Szentélyének a példája(4) – gyakran hivatkoznak rá olyanok, akik szívesen látnák elpusztult történeti emlékek újjáépítését. A középkori sintoista hagyomány szerint 20 évenként, talán emberöltőnként, újonnan megépítik az isten házát. Az építés mindig azonos eszközök és alapanyagok felhasználásával, szinte rítus-szerűen történik. Mára már csak egyetlen ilyen, állandóan megújuló emlék maradt meg Japánban. A templomot fennállásának 20. esztendeje után szétbontják, a fa alkotóelemeket elégetik. A régi templom életének utolsó éveiben kezdik meg a minden szempontból pontos másolat építését. Mire a régebbi templom kora lejár, elkészül az új. Ennek az állandó körforgásnak ideológiai – és hangsúlyozottan ideológiai és nem műemlékvédelmi – alapja van. Bizonyítja ezt, hogy Isze tengerpartján áll a híres sziklaházaspár, amelyeket Izanagival és Izanamival az égi és a földi istenségekkel azonosítanak. A két istenség egyesülését a két sziklára kötött háncskötél szimbolizálja. A kötelet minden év 1. havának 5. napján kicserélik, megújítják. Ez is épp úgy ideológiai megfontolás következménye, amint a II. világháború utáni újjáépítéseket is hangsúlyosan nem műemlékvédelmi argumentumokkal magyarázták.

---