| Téma: [b]F[/b]Éljen az MSZP-SZDSZ kormány! |
| Rendes Kis |
|
Guido Westerwelle német külügyminiszter közleményében azt írta: Horn külügyminiszterként véghezvitt bátor tetteit a németek soha nem felejtik el. Felidézte: 1989-ben külügyminiszterként „szó szerint szétvágta az Európát 40 évig megosztó vasfüggönyt", amikor pedig nem sokkal később bejelentette, hogy Magyarország engedélyezi a volt NDK több ezer polgárának a kiutazást Nyugatra, „végérvényesen bebiztosította a helyét a történelemkönyvekben".
Pufajkától a vasfüggöny lebontásáig
kronika.ro
Valamennyi magyarországi parlamenti párt részvétét fejezte ki amiatt, hogy életének 81. évében, szerdán meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök.
... www.facebook.com/Pesszimiska?hc_location=stream |
|
|
| Rendes Kis |
|
Nem lett volna semmi probléma, ha Gorbacsov példáját követi, megmarad a hős vasfüggöny-nyitó szerepében és csöndben tengeti a milliomosok szürke hétköznapjait.
Ha nem jön vissza 94-ben, a kutyát sem érdekelte volna a pufajkás múltja. |
|
| iszalag |
|
Horn gyugyu.... some mostani problémánkat okozta...
|
|
|
| iszalag |
|
Tellér, ismét (2009)
TELLÉR GYULA
Középfajú pártdráma
(Esszé az SZDSZ mivoltáról)
párttörténetet írok, írásomat mégis egy dátummal és egy eseménnyel
november 13-án a Jurta Színházban a Szabad Kezdeményezések
nevű laza politikai szerveződés bázisán, hosszú vita után
Demokraták Szövetsége (SZDSZ) nevű politikai párt.
pottyant, fontos előzményei voltak.
INDÍTÉK ÉS REKRUTÁCIÓ
forradalom leverése után gazdaságban-politikában ismét előállt
helyzet. A forradalom utáni szétziláltságból helyreállított
tervgazdaság teljesítménye messze elmaradt a kívánatostól
helyzeten az ismert politikai és fegyelmezési eszközökkel
lehetett változtatni. Elkerülhetetlenül felmerült a mélyebb reformok
„tervgazdálkodás új rendszerének” 1957 első napjaiban
– a vállalati szabadság némi növelése ellenére – késlekedett.
mint mindig – a kényes politikai helyzetre hivatkoztak.
jelen volt, jelen volt a rá vonatkozó baljós tudás, hogy
sztálinista tervgazdaság előbb-utóbb összeomlik, jelen voltak a
1950-es évek közepén jelző közgazdászok, valamint továbbra
általuk javasolt (és 1955 táján kísérletek tárgyát is képező)
a tervgazdaság szerkezetébe, működésébe a tisztánlátás,
teljesítménymérés és a hatékonyság javítása érdekében piacgazdasági
beépíteni. Ezek a gondolatok végül, a körülmények nyomása
tízévnyi késéssel – a politikai vezetés által 1966-ban elhatározott,
bevezetett új gazdaságirányítási rendszerben (közkeletű nevén
mechanizmusban” testet is öltöttek.
évtized alatt azonban – a rendszer toldása-foldása során s
növekedésével – a bennfentesek, a legféltettebb titkok tudói
pártvezetés, a PM, az MNB, a KSH, az OT s az ezekhez kapcsolódó
kutatóintézetek, egyetemi tanszékek egyes vezető káderei, Nyers Rezső,
Tardos Márton, Nagy Tamás, Mátyás Antal stb.) számára
világossá vált, hogy a szocializmus ilyen eszközökkel s főleg: az adott nagypolitikai
struktúrák ellenállásával szemben megjavíthatatlan. A párt felső
köreiben a mechanizmusreform továbbvitele körül igazi háború bontakozott
ki azok között, akik a jelen hatalmat nem akarták kiengedni a kezükből,
és azok között, akik ezt a hatalmat a jövőben is birtokolni, gyakorolni akarták.
Ez a küzdelem tipikus elitharc volt, a társadalomnak semmi része sem
volt benne. Olyanok küzdöttek, akik nem képviselni akarták a társadalmat,
hanem rajta – történelmi küldetésük tudatában – uralkodni. A reformpárti
bennfentesek és munkatársaik, bizalmasaik – nem utolsósorban ’56-os megpróbáltatásaikra
emlékezve – mindinkább szembefordultak a rendszer adott
formájával egy jobb változat kialakítása érdekében.
Hasonló törekvést képviseltek azok a – többségükben Kádár börtöneit
(esetleg már Rákosi börtöneit is) megjárt – volt politikusok, értelmiségiek
(Donáth Ferenc, Vásárhelyi Miklós, Hegedűs B. András, Litván György, Göncz
Árpád, Tánczos Gábor stb.), akik a szocializmus sztálinista alapstruktúrái
ellen Nagy Imre mögé húzódva már 1956 előtt felléptek, hogy puccsal vegyék
át Rákositól a hatalmat, s agresszív, robbanásveszélyes, a szocializmust
is destabilizáló politikáját valami jobbra, fenntarthatóbbra cseréljék. Ennek
a politizáló értelmiségi csoportnak a tagjai a Nagy Imrét és egyes társait
kivégeztető Kádár uralmát eleve nem fogadták el, s eleve a rendszer, pontosabban:
a hatalomgyakorlás ilyen vagy olyan megváltoztatásában gondolkodtak.
A politikába a Rákosi-rendszerben és a Kádár-rendszerben erősen involválódott
kádereknek a ’40-es és ’50-es években született gyerekei közül egyeseket
ugyancsak nem hagyott érintetlenül ’56 szelleme. Ők úgy gondolták
(esetleg a családi beszélgetések alapján tényszerűen is tudták): szüleik a
Rákosi-rendszerben vagy a forradalom leverésekor jóvátehetetlen hibákat,
sőt bűnöket követtek el, s velük szemben lázadva, hozzájuk képest új utakat,
új, követhető ideákat és ideálokat kerestek. Tájékozódásuk iránya sem
érdektelen. Egyesek Mao Ce-tung szigorú eszméiben találtak iránymutatást
(Demszky, Haraszti, Pór), mások a fiatal és az „igazi” Marx nézeteiben tájékozódtak
(Földes László excentrikus professzor előadásainak hallgatói; a
„Grundrisse” nagy divatja), vagy a Sztálin által meg nem hamisított, „igazi”
Lenin irányában tapogatództak (Bauer, Juhász stb.). De az „ötvenhatosok”
nyomán egyre nagyobb ázsiója támadt az amúgy erős liberális hangsúlyokkal
átértelmezett Bibó István eszméinek vagy általában a nemzetek feletti
liberalizmusnak is.
Végezetül megemlítem, hogy a gazdaságirányítás fentebb említett alapintézményeiben
(OT, PM és Pénzügykutató, KSH, MNB, Közgazdaságtudo-mányi Kutató Intézet, Szövetkezeti Kutató Intézet, egyetemi tanszékek stb.)
az idősebb bennfentesek mellett és hatásuk alatt a ’70-es és a ’80-as években
felnőtt egy igen tehetséges, a makropénzügyek, a tervezés, a vállalati gazdálkodás
stb. kérdéseiben igen tájékozott, ugyancsak bennfentes, a gazdaság
és a politika legféltettebb titkait is ismerő ifjú tudósnemzedék, melynek
túlnyomóan „urbánus” tagjai (Antal László, Bokros Lajos, Csillag István, Lengyel
László, Soós Károly Attila, Horváth Piroska, Bauer Tamás, Pető Iván, Kis
János, Magyar Bálint, Voszka Éva, Szalai Erzsébet, Surányi György, Gegesi
István stb. stb.) az elődeiknél elfogulatlanabb és radikálisabb gazdaságszerkezeti
és intézményszerkezeti változásban gondolkodtak. Azaz őket is |
|
| iszalag |
|
http://sofar.sofargo.hu/hu/node/43766
TELLÉR GYULA Berendezkedés után kiegyezés?
, 2005, december 22 - 15:48
* Heti Válasz
* JNA24 médiafigyelő
Forrás: Heti Válasz
Tellér Gyula
A második világháború pusztítása, a hatalmas területi, anyagi és emberveszteség igen súlyos csapást mért a magyar társadalomra. Mindennek társadalomszerkezeti következményei azonban - meglepő módon - csak viszonylagosak voltak. A frontokon elszenvedett katonai vereség és a frontok átvonulása következtében elszenvedett lakossági veszteség, a zsidóság elpusztítása és az életben maradottak elvándorlása, a svábság kitelepítése, a felvidéki magyarság áttelepítése, a földtulajdonos és tőketulajdonos uralkodó osztályok felmorzsolása és emigrációba kényszerítése vagy éppen a földosztás a társadalom réteg- és osztályszerkezetét csak kevéssé, inkább csak belső arányaiban érintette.
A száz év alatt szervesen nőtt, egyre erősebben kispolgári-polgári jelleget öltő társadalom ilyen jellege mindezzel nem változott, sőt a földosztással még csak erőteljesebbé vált. Az 1940-es évek végétől azonban két olyan nagy erejű hatás érte a magyar társadalmat, melyeknek hatalmas nyomai a társadalom szerkezetében ma is ott láthatók. Ezekkel a hatásokkal, ezekkel a nyomokkal számos írás foglalkozott, elég, ha röviden emlékeztetünk rájuk. |
|
|
| iszalag |
|
Idézet:
Tizenhárom évvel ezelőtt írt levele - melyben az aggastyán már nyilvánvalóan nem önmagáért, hanem az országért aggódott - hatástalan volt, hiszen az energiaszektor nagy részét már előzőleg, 1995-ben és 1996-ban külföldi kézbe - részben külföldi állami kézbe - adta a Horn-Kuncze-kormány, Suchmann Tamás, majd Csiha Judit privatizációs miniszter.
Akkor az árak csökkentésével indokolták a döntést, jelenleg az energiaárak hazánkban a legmagasabbak az Európai Unión belül. Nem véletlen, hogy hétfőn hatósági árszabályozást jelentett be a kormány, hogy állami erő korlátozza a külföldi tulajdonosok profitéhségét
|
|
|
| iszalag |
|
Idézet:
A Mátrai Erõmû ügyében, mint a privatizációs ügyekben általában a nemzetnek az ÁPV Rt. kezében lévõ termelõ vagyona az alapja. A gazdaság külsõ és belsõ egyensúlyának megteremtésére rohamszerû és szinte korlátlan privatizációra vállalkozó Horn-kormány a villamos erõmûvek gyors privatizációja mellett döntött. Egyebek közt igen olcsón eladta a német RWE–EVS konzorciumnak a Mátrai Erõmûvet, méghozzá olyan titkos garanciákkal, hogy a konzorcium a meglévõk mellé Bükkábrányban új erõmûvi blokkokat építhet, s azokat – bár az átlagosnál jóval drágábban termelik az áramot – közvetlenül a paksi atomerõmû után kapcsolja rá a hálózatra, így garantálva bevételüket. Az 1995. december 7-én a nyilvánosság kizárásával megkötött kiegészítõ szerzõdésben az ÁPV Rt. vállalja, hogy az új, lignitbázisú erõmû megvalósítása és üzemeltetése kérdésében az ÁPV Rt. többségi tulajdonában lévõ Magyar Villamos Mûvek Vállalat a Mátrai Erõmû közgyûlésén együtt szavaz az RWE–EVS konzorciummal. 1996-ban, nem sokkal az ügy lebonyolítása után, a bonyolító Kovács István, az ÁPV Rt. vezérigazgatója az RWE alkalmazásába lépett havi 18 ezer márkás fizetésért. Ehhez miniszteri engedélyre volt szükség. Csiha Judit privatizációs miniszter (aki viszont maga is ekkoriban vett fel nyolcmillió forint összegû VIP-hitelt) Kovács Istvánnak a szükséges engedélyt megadta. Mondjuk-e el megint, hogy egyebek közt az olcsón privatizált erõmû hozta be a költségvetésbe azt a sürgõs pénzt, amelyen – megint csak: egyebek közt – a Postabank sok tízmilliárdos szanálási akcióit végrehajthatták, hogy legyen mibõl VIP-hitelt adni? A pénz nagyobb része nyilván máshová ment. De a nagy folyam mellett az ellenkezõ irányban szaladó kis folyamot lehetetlen nem észrevenni.
|
|
|
| iszalag |
|
kutato
227 olvasás | Válasz | 2002. május 23. 08:39 | Sorszám: 2
Talán az utolsó bekezdés a legfontosabb: reméljük nem fog ismétlődni! (2002)
Ez a rendszer tehát a költségvetésbõl három irányba: a jegybank mögött a kereskedelmi bankok irányába és a rossz hitelek felvevõinek irányába, továbbá az állampapírokat vásárló befektetõk irányába áramoltat évente sok százmilliárd forintnyi pénzt, melyet megint csak az egyensúly érdekében s ugyancsak a gazdaságfejlesztési lehetõségei vagy a társadalmi újraelosztás elõl vonnak el. Ezzel az adósságcsere révén egy újabb uzsorakör jött létre, mely mûködési elveiben és eredményében az elsõhöz hasonló, amennyiben rajta keresztül végsõ soron mindhárom irányban nagyobbrészt külsõ jogcímesekhez áramlik a pénz. Az 1974 és 1997 közötti húsz-egynéhány évet, mint a pénzügyi apparátus politikája uralkodóvá válásának idõszakát jellemezhetjük. Ez a ma is jelentõs szerepet játszó csoport - újra hangsúlyozzuk - a Valutaalap felõl érkezett gazdaság- és társadalomideológiájával (Friedman, Hayek, Popper, Rawls stb.) és a nemzetközi pénzügyi rendszer jelentõs támogatásával a magyar politika önálló hatalmi centrumává vált, s segédcsapataival a hanyatló szocializmus összeroppantásának, az MSZMP kiszorításának, a felnyitott gazdaság kiépítésének egyik fõszereplõje volt. |
|
|