08:41:28
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Közélet (játék felnőtteknek)
Téma: CSURKA ISTVÁN
... Elejére 1. lap 
R.András
Olvasta: 2 | Válasz | 2022. február 04. 19:49 | Sorszám: 80
Isten, nagy I-vel
Tíz éve halt meg Csurka István író, politikus, látnok. Munkásságát könyvei, színdarabjai, politikusi életművét az általa alapított és parlamenti párttá lett MIÉP minősíti. Látnoki hitelességét az idő igazolja. Ahogy múlnak az évek, egyre jobban.

Amit a rendszerváltástól haláláig megjósolt, papírra vetett, ma itt van köröttünk, kevés kivétellel hajszálpontosan. A történelem ismétli önmagát, és Csurka jól ismerte a történelmet, ahogyan egy íróemberhez illő. Már az Antall-korszak elején, mikor az SZDSZ még sikerrel hazudta magát antikommunistának, ő pontosan látta, az csak máz. Hatalomátmentés zajlik, agysorvasztás liberális köntösben. Ha ezt nem vesszük észre – írta, kiáltotta –: végünk, kaméleonoké lesz az ország. Sorosba is belelátott. Látta a Disznófejű Nagyúr mancsait, amint nyúl a magyar öntudatért. Látta a milliárdost, aki már az összeomlás utáni világra gondolt, aki úgy spekulált, hogy a nélkülöző magyarságot fillérekkel le tudja majd kenyerezni.

A mostani világot is megjövendölte. 1998 telén írta: https://magyarnemzet.hu/velemeny/2022/02/isten-nagy-i-vel
Ida
Olvasta: 4 | Válasz | 2013. január 15. 20:38 | Sorszám: 79
Idézet:
Csurka István: Történelemhamisítás - Egy kis „ez-már-volt”

Ha az ember a történelmi előzmények nélkül akar megérteni egyes
jelenségeket, most például az ellenzék és különösen az MSZP és az elillant
SZDSZ vezető köreiből kicsapó megveszekedett nemzetellenességet, könnyen
tévedésbe eshet. Ez a magatartás nem most feltalált harci módszer. Tévedünk,
ha azt hisszük, hogy ennek a nemzetellenességnek csak a választási vereség,
az új törvények, az alkotmányozás és a hatalom visszaszerzésének a vágya a
kiváltója. Nem, ez a gyűlölet zsigeri. Ez, ami most folyik idehaza és
megtölti a kezükben lévő sajtót, a rádióikat, a televízióikat, és szétterjed
külföldön is, majd onnan visszaáramlik voltaképpen csak ismétlődés.
Brüsszel, az Európa Parlament igénybevétele a magyarság ellen és az egész
hatalmas világhálózat rámozdítása Magyarországra egyszer már lejátszódott. S
akkor sem csupán a politikai bukás miatti keserűség váltotta ki, hanem már
akkor is egy nem magyar gyökerű, sőt magyarellenes, kommunista és zsidó
stratégiával és taktikával bíró céltudatos bolsevik támadás volt. A jellege
és a szaga is azonos volt a maival: a kloáka magyargyűlölete volt.


http://www.utolag.com/Egy_kis_ez_mar_volt.htm
Ida
Olvasta: 3 | Válasz | 2013. január 15. 20:38 | Sorszám: 78
negyven rabló
Olvasta: 3 | Válasz | 2013. január 15. 17:42 | Sorszám: 77
Béke poraira!
Néhányan most az ő gondolatai keltette hullámokon próbálnak evezni.
Ida
Olvasta: 3 | Válasz | 2013. január 15. 17:32 | Sorszám: 76
Lassan 1 éve..
iszalag
Olvasta: 4 | Válasz | 2012. február 28. 23:55 | Sorszám: 75
Idézet:
2012.02.05. http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2012/februar/03/19.htm

A megdobált halál – Csurka István emlékezete

Vannak titokzatos, nehezen magyarázható megérzések, amelyek a tudattalan rejtélyesen izgalmas mélyvilágából törnek olykor a felszínre – nemcsak azt bizonyítva, hogy igazából nincsenek véletlenek, hanem egyértelműen felmutatva a tényt: a Fennvaló pontosan tudja, mikor minek kell következnie.

Még nincs két hete, hogy utoljára beszéltem a legújabb kori magyarság egyik legnagyobb emberével. És szintén nincs még két hete, hogy Csurka István lapjában, a Magyar Fórumban hetente olvasható Hungarica varietas rovatomban egyféle – valamiféle! – sugallat hatására felidéztem az egykori kiváló erdélyi református püspök, Makkai Sándor egyik írását: a vidéki udvarházban sötét, baljós éjszakán az öreg kocsis a haldokló kisgyermekért eljött Halál nagykalapos csontváz alakjával találkozván a falu bolondjának hiszi a félhomályban az udvaron átosonó jelenést, s mivel nem köszön vissza, nem is válaszol néki – meséli a halálra rémült konyhaasszonyoknak –, jól megdobálja mérgében…

A megdobált halál példázatát a páratlan, ma már nyugodtan történelminek nevezhető január 21-i, minimum félmilliós demonstráció kapcsán írtam le, mondván, szemébe nevettünk a halálnak – a szándéknak, hogy el akarnak taposni bennünket. És ugyanennek a lapnak a legutóbbi, február 2-i számában Csurka István Döntetlen című írásában – utolsó írásában – ezt a hatalmas tömegmegmozdulást nevezte, igen nagy örömmel és megelégedéssel, a hazánk és a globális újimperializmus közötti háborúban előállt döntetlen egyik fő okának.

Hosszú hónapokkal korábban ő pendítette meg először ennek szükségét lapja hasábjain – megérte ötletének megvalósulását és fényes, nagy győzelmét. Megérte azt is, hogy február 1-jével a színház legnagyobb magyarországi hősszerelmeseként végre lehetett egy színháza, ami ha nem is övé, hanem a magyar drámáé és magyar kultúráé, de éppen így és ezáltal az övé is: ez volt talán legnagyobb vágya az utóbbi esztendőkben.

Akiket szeret a Fennvaló, nemcsak győzedelmesen veszi magához, nemcsak így engedi a közelébe, mint ahogyan most történt, de titokzatos környülállások bonyolult és áttekinthetetlennek tűnő labirintusain, különféle varázslatos áttételeken keresztül hagyja és engedi Lenni is. Így, nagybetűvel. Most, a magyarságot ért hatalmas veszteség első óráiban íme a vigasz: isteni akarat és egészen elképesztő mérvű Elrendezettség pompájában gyönyörködhetünk, felkavart lélekkel, mégis megnyugvásra ítélve.

Nem tudom, hogy Csurka István, az én jó Pista bátyám ismerte-e Makkai Sándor Pista bácsijának, az öreg kocsisnak a történetét a halállal – de szentül meg vagyok győződve róla, hogy e druszájával még akkor is rokonok, ha történetesen nem olvasta a szóban forgó írást. Csurka István ugyanis voltaképpen egyfolytában, Szent László-i vitézséggel és elszántsággal dobálgatta, hajigálta a nemzetére leselkedő halált, és – lásd az utóbbi idők történéseit – sikerült is jócskán megsoroznia. Nem volt éppen könnyű menet, fújtatott is belé, izzadt, akárcsak Szent László király, de másképp egyszerűen nem történhetett. És ha most csak a magyarságot ért csapásként értelmezzük, ami történt – „életének 78-ik évében” stb. –, akkor csak Pista bátyám rosszalló „hö-hö” megjegyzésére vagyunk érdemesek, semmi másra. Ugyanis akkor nem értjük a lényeget. „Élet! Ez most a hívó szó” – írta már 1992 augusztusában a híres-neves Néhány gondolat… utolsó mondataként. A minimum volt, hogy kiebrudalják az általa alapított MDF-ből, és már akkor két-három éve első számú közellenség lévén még húsz esztendőre azzá vált. Aki a halált megdobálta, aki ezt meg tudta tenni, az a férfiú, egy másik Makkai-címet idézve, az Élet fejedelme. Akinek öröklétbe távozása is győzelem.

Most itt van előttem, amint Csurka István vacsorázik, amint újabb fél liter bort rendel, amint lassan, tempósan, kevés szóval, tömören magyaráz valamit, és közben pontosan tudom, hogy ez az idős magyar férfi nemcsak a kortárs magyar drámának, de a magyar közéleti publicisztikának is a legnagyobb alakja: ki kell mondani, hogy a látó emberek, a kiválasztottak, a Fennvaló kedvelt emberpéldányai közé tartozott.

Nemrég írta – egyszer szóban is célzott rá, szép nyárestén kettesben beszélgettünk órák hosszat egy néptelen budai kerthelyiségben –, hogy „az idő méhébe tán valamelyest belelátó szeme és belehalló füle azt súgja, hogy…” Igen, akkurátusan, következetesen diktált neki az égi távíró, és ezzel pontosan tisztában volt. „El kell végeznünk, amire kiválasztattunk” – fejezte be pár éve egyik írását.

Utolsó éjszakáján azt mondta: tudja, hogy szép, tartalmas élete volt. És e nagy élet során mindvégig írt és írt és írt és írt. Nagyon-nagyon sokat. Értünk. A fajtájáért. Ki merészelné állítani, hogy Csurka István meghalt?



Domonkos László
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 23:52 | Sorszám: 74
http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2011/november/04/21.htm
iszalag
Olvasta: 4 | Válasz | 2012. február 28. 23:52 | Sorszám: 73
2011.11.05.

Kerül, amibe kerül...

Csurka István személye újra a figyelem középpontjába került. Főként az Új Színház „nemzetközivé” váló ügye és az Ascher café című esszéje miatt. Mi most mégis 1956-ról kérdeztük először a hetvenhét éves írót, aki felhagyott a nyilvános politizálással, s két új, a mai magyar valóságot megjelenítő drámájával is visszatért az irodalom, a kultúra terepére.

- Sejtettek-e valamit az írók ötvenhatban a forradalom közeledtéből?

- A forradalom előkészítése igen boldog korszaka a magyar irodalomnak, s különösen az olyan fiatal íróknak, mint akkor én voltam. 1956 szeptemberében adták ki az első novelláskötetemet, Tűzugratás címmel. Azok az írók, akikben volt egy kis becsület, természetesen azonnal keresni kezdték a konkrét szerepüket, amikor kitört a forradalom. Ki az írásban, ki a harcban. Én mindkettőben részt vettem. Nemzetőrparancsnok voltam, emiatt tartóztattak le Kádárék a megtorlás folyamán.

- Hogyan lehetett elviselni azt a nyomást, amelyet a Rákosi-féle diktatúra gyakorolt az írókra?

- Én ezzel nem törődtem. A színművészeti főiskola dramaturg szakára jártam, a tanáraim mesélték, mi folyik az írószövetségben, s egyáltalán, az írótársadalomban. Hubay Miklós, Mészöly Dezső és Háy Gyula beszélt erről elsősorban. Az a Háy, akit egyébként szívből utáltam. Persze ő is engem. Emigrációból tért haza, úgy éreztem, nem szereti a magyar irodalmat, igazából nem is ismeri, Móriczot például egyáltalán nem olvasott, így lehetett tanszékvezető tanár a főiskolán.

- Úgy tudni, Rákosi is nagy szerepet tulajdonított az íróknak, az irodalomnak…

- Tény, hogy az írószövetség nagyon felértékelődött a forradalom előtti hónapokban, a hatalom legfontosabb partnerévé vált. Rákosi? Az első novellám 1954-ben jelent meg a Művelt Népben, Nász és pofon címmel. Az akkori ifjúság állapotát igyekeztem megrajzolni benne. Rákosi azonnali fellépést sürgetett ellenem a novella miatt, Déry Tibor védett meg végül egy Rákosival folytatott, kemény vitában.

- Nyilván a megtorlásban sem lankadt az írók iránti figyelem…

- Sőt, Kádárék legelső lépéseinek egyike éppen az írószövetség elhallgattatása lett. Több író is bíróság elé került, például Zelk Zoltán és Háy Gyula is. Ráadásul a Nagy Imre-pernek is voltak „irodalmi” mellékszálai, és azt is tudni lehetett, hogy az új rendszer mindenképpen szeretne egy nagy, átfogó írópert rendezni.

-   Ebbe ön is belekerült volna?

-   Engem egy feljelentés alapján már előbb lefogtak, mint nemzetőrparancsnokot. A Stefánián volt a főiskola diákszállója, ott szerveztem meg a csoportot. Az épület előtt vezetett el a szovjet tankoszlopok útja november negyedikén. Egész nap számoltuk a harckocsikat, csak géppisztolyaink voltak, ezekkel nem lehetett szembeszállni velük.

- Kádár szétkergette az Írószövetséget, de valahogy mégiscsak újra kellett indulnia az irodalmi életnek…

- Az írókat elnémította, az irodalmat elfojtotta a rendszer. De bele is törött ebbe a hatalom bicskája. Azt a szolgálatot, amelyet a kádári vezetés elvárt az írótársadalom egészétől, végül is azoktól kapta meg, akikből később a demokratikus ellenzék lett. Majd pedig az SZDSZ, és az SZDSZ-es világlátású kultúrkör. Csak óvatosan nyert teret az igazi irodalom, s ezt a kibontakozást azonban már nem tudta lefojtani a rendszer.

- Lelkében mennyire volt magyar ez az óvatosan kibontakozó irodalom?

- Nagyon. Először a költészetben lehetett kitapintani a kibontakozást, mindenekelőtt Nagy László versei­ben. Aztán felnőtt mellé egy új költőnemzedék, amelyet többek között Utassy József neve fémjelzett. Majd jöttek a hetvenes évek, az úgynevezett nyitás időszaka, akkor már nem mert keménykedni a hatalom.

- Akkor is erős volt a népies-urbánus megosztottság?

- Beszéltek róla. De csak később, a rendszerváltás előestéjén és rendszerváltás idején erősödött fel igazán. Az urbánus irodalom magyarországi ága tulajdonképpen Párizsban virágzott, Fejtő Ferenc irányításával. Azokban az években az volt az érzése az embernek, hogy elsősorban azok határozzák meg a magyar irodalmat a költészetben, a prózában és a drámában is, akiket egyébként népiesnek lehet nevezni.

- Feltámadhat a tipikusan magyar szívű kultúra? Virágozhat-e még úgy egyszer, ahogy a táncházmozgalom, amely önerejéből bontakozott ki, elnyomhatatlanul, pedig szerették volna elnyomni.

- A magyar kultúra nem szűnt meg, nem tudták megsemmisíteni. Időnként persze úgy tesz a globalokrácia, mintha ez a kultúra nem is létezne, s egyébként is Berlin lenne a magyar kultúra központja. Ez fontos kérdés, alighanem korunk legfontosabb problémája. Mert ennek a hatalomnak már nem a rendőrség vagy az ügyészség, hanem a maga által kreált és a pénzével kézben tartott manipulatív kultúra a fő fegyvere. És csírájában fojtja el a nemzeti kezdeményezéseket.

- Nyilván azt fogja mondani, ezért kavarog a vihar az Új Színház körül is…

- Ezért. Magyar drámákat akarunk játszani. Régit és újat. Újat például Gyurcsányról. Mindezt persze meztelenség és obszcenitás nélkül. Visszaadva ezzel a színészi hivatás, a jellemábrázoló alkotás rangját. Töredeznek le a darabok a birodalmukról, ezért idegesek az ellenségeink.

A szolnoki, a debreceni és a kecskeméti színházat már visszavette a magyar kultúra. Egy kicsit talán Győrt is.

- Az már biztos, hogy az Új Színház Sütő-darabot nem játszhat majd. Pedig azok magyar drámák. Csakhogy letiltották az örökösök.

- Cselényi László, a Duna tévé korábbi elnöke a Sütő család tagja. Cselényi ellen vizsgálat folyik, amelyben azt próbálják kideríteni a hatóságok, mi történt a Duna tévé pénzével az elnöksége idején. Egyesek nyilván megüzenték az örökösöknek, ha letiltanak, az hatással lehet erre a vizsgálatra.

- Önt most újra az antiszemitizmus vezéralakjának nevezi a liberális oldal. Különösen azóta, hogy publikálta Ascher café című esszéjét. Ez az írás az 1992-es Csurka-tanulmány kistestvére. Mi volt a célja vele?

- Nevén nevezni a dolgokat és a jelenségeket. Ennyi. Minden írónak ez a dolga. És teszem ezt azért, mert ez a nép tiszta és világos látás nélkül sohasem lesz képes megvédeni magát.

- Antiszemita iromány. Ezt mondják.

- Egy rendszerről, egy hatalmi és uralmi szisztémáról írtam, nem a munkatársaimról és barátaimról, akik között számos izraelita ember van. Nem egyik legjobb barátomról, Gáli Jóskáról, az auschwitzi túlélőről írtam. Hol voltak hangos és hőbörgő vádlóim akkor, amikor Jóskát temettük 1981-ben, Nagymaroson?! És titkosrendőrök gyűrűjében álltunk a koporsója felett. Én mondtam a gyászbeszédet, és egyáltalán nem volt biztos, hogy aznap még haza is jöhetünk. Nem tudnak eltántorítani semmilyen váddal és bélyeggel. Teszem a dolgom, kerül, amibe kerül.

Sinkovics Ferenc



(Forrás: Magyar Hírlap)
iszalag
Olvasta: 4 | Válasz | 2012. február 28. 23:43 | Sorszám: 72
2012.02.24.

Az induló Magyar Fórum

Csurka István több mint 20 évvel ezelőtt írt cikkét idézzük, mely ugyan 1990 karácsonya előtt készült, de először a Vasárnapi Újságban hangzott el, és nyomtatásban is megjelent. Emlékeznek, ezt az írását forgatta ki az SZDSZ által irányított sajtó, ebből szűrték le azt, hogy Csurka István a szakmai hozzáértést bolsevik trükknek nevezi.

Idézet:
A Szakma

Ilyentájt, az adventi elcsendesedésben nem volna illő érdesen megszólalni. Mégis ezt kell tennem. Ez így nem mehet tovább!

Van a magyar történelemben egy iszonyatos ismétlődés, folyamatosan hallható fekete ritmusa az önpusztításnak. Minden ütemmel közelebb dűl ez a nép a végzetes legrosszabbhoz.

1867 után, amikor Deák Ferenc messzire látásával a nemzet nemesi elitje kiegyezett a Habsburg-házzal, egy-két évtized alatt szárba szökkent a magyar élet. Megindult a polgárosodás, fejlődésnek indult az ipar, a kereskedelem, világvárossá nőtt Budapest, a magyarság a monarchia vezető nemzete lett, csak egyvalamit nem volt képes megoldani: nagy népi tömegei birtokon kívül maradtak. Elsősorban a magyar ajkú milliók kiszolgáltatottsága nemhogy csökkent volna a fejlődéssel párhuzamosan, hanem inkább nőtt.

Ezért nem bírta ki a nemzeti liberalizmus dualista rendszere a háborúvesztést, ezért lett a háború legnagyobb vesztese a magyarság. Mert nemcsak az ország nemzetiségei nem érezték sajátjuknak az országot, de a magyarság tengődő, kitántorgó népi tömegei sem.

Aztán rendszerváltás következett.

A Horthy-rendszer sok tekintetben sikeres volt. Ügyesen és sokszor hősiesen tartotta életben az összezsugorított országot, történt valamelyes korszerűsödés. Anyaország lettünk, és figyeltünk a többi magyarra. De annak a nagy igazságtalanságnak a megoldásában, amelyik sírba taszította a dualista Magyarországot, jóformán semmit nem tett. A nép nagy tömegei változatlanul nem érezték hazájuknak az országot, mert nem volt földjük. Nem szűnt meg a kitántorgás. Kettéhasította a nemzetet az uralkodó rétegek közönye a „puszták népe” iránt. A népi mozgalom irodalomban és politikában éppen ez ellen lázadt föl.

S mi történt a második világháború után?

A függetlenség teljesen elveszett. Az egész nemzet a vesztes oldalra szorult. A vékony moszkovita réteget leszámítva mindenki a kiszolgáltatott, árnyékos oldalra került, az egykori úr is, meg az egykori paraszt is. Fokozatok persze voltak. Ez a nagy közös szenvedés, az összetartozásnak ez a nyomás alatt született élménye hozta létre az ötvenhatos forradalmat, a nemzeti csodát.

És utána megint rendszerváltás következett.

S mi történt? A magát szocialistának és munkásuralminak mondó rendszer magnetizálva hajolt vissza a Horthy-rendszer legrosszabb népellenességéhez, és fortélyos félelmekkel keltve igazította vissza az órákat a nagy kettéhasításhoz. Munkásnak és parasztnak, kiszolgáltatott szegény embernek volt a legrosszabb lenni a kádári Magyarországon. A gyengék, az érdekérvényesítésből már vagy még kiszorultak, tehát a fiatalok és a nyugdíjasok – mármint bizonyos nyugdíjasok! – kerültek ebbe a lenti nemzetrészbe, és mire a rendszer elérkezett a kikerülhetetlen bukás szakaszába, tisztán látható módon osztódott a haszonélvezőkre és kiszolgáltatottakra. És még a kitántorgás is folytatódott, csak most nem a kétkeziek indultak el a nagy kikötők felé. Nem lett elviselhetőbb a lét Kádár alatt, mint volt Rákosi alatt? Dehogyisnem! Csak a halálos kór nem lett orvosolva, csak a legrosszabb folytatódott, immár százados méretben. A hasadás, az ősi bűn, amely oly keserűvé teszi a milliókat ezen a tájon.

Most ismét rendszerváltozás van az országban. Legalábbis azt mondják. Magam már, hadd valljam meg lehajtott fejjel, szégyellem, hogy egyszer is kimondtam. Mert nincs, mert a sorozat folytatódik. Politikailag persze át lett meszelve a kirakat. Eltűntek a süllyesztőben az egykori haramiavezérek, és látszólag a szabadság is nagyobb lett. Korszerűsödésnek is van jele. Ez most egy jobb rendszer, mint ami tavaly volt. Mennek ki a megszálló csapatok.

Az ország azonban semmivel sem lett függetlenebb. A függés mikéntje változott csupán. Eddig a bennünket leigázó hatalom rabló ösztönének, parancsainak voltunk kiszolgáltatva, most a pusztulásnak és a tehetetlenségnek.

És különben is: a mai világrend olyan, hogy szinte másodlagos valamely államrend politikai filozófiája és jellege, lehet elnyomó és lehet demokratikusnak mondott, az a kérdés, milyen anyagi erő felett rendelkezik, mennyire tud beilleszkedni, és e beilleszkedéssel részesülni a világgazdaság javaiból, illetve mennyire van kiszolgáltatva az e világgazdaságot uralma alatt tartó pénzügyi és ipari központoknak.

Magyarországot ma a pénztelensége és az adós volta teszi kiszolgáltatottá.

Meg van ugyan adva a lehetősége a korszerű európai társadalomszervezésnek, de csak papíron, mert a kádári elit által felhalmozott adósság az egész nemzetet terheli. Azokat a rétegeket pedig, amelyeket a kádári rendszer szétvert, szinte halálosan. A kisemberek ma már nem tudnak tömörülni és védekezni.

Újra itt van tehát a mai, újnak mondott rendszerben is a százados kiszolgáltatottság, és mit sem számít, hogy most nem vodkára uborkát harapó KGB-tisztek a mindenható tanácsadók, hanem szenvtelen bankárok, akik a maguk logikájával természetesen nincsenek és nem is lehetnek tekintettel a magyarság évszázados kettéosztottságára.

Nincs rendszerváltás, mert a kádári időkben kialakult vezető rétegek át tudják hárítani az elherdált dollár milliárdok terheit az összességre és leginkább az akkor is kiszolgáltatottakra, az ártatlanokra.

Nincs elszámoltatás, mert ha az elszámoltatást kívánó tömegek kerülnének felülre, első ítéletük ez lenne: nem fizetünk! Így tehát a Kádárék által a nemzetközi pénzpiacon felvett dollár milliárdok azt a hatalmi elitet védik, amelyik felvette, amelyik elherdálta.

Természetesen ostobaság volna a szenvtelen külhoni bankárokat okolni. Nem kívánhatjuk tőlük, hogy Illyés Gyula vagy Sinka István népiségével lássák a magyar életet.

A következmény viszont iszonyatos. A kettéhasadt állapot fennáll, és minden jel arra mutat, hogy fenn is marad.

Ezért érzi úgy sok millió magyar, hogy nem történt rendszerváltás. Sokat ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a régi pártállami emberek, a régi párt-elit mindenütt a helyén maradt. Ez igaz, de ez ma már idejétmúlt megfogalmazás.

Az egykori párt-elitet ma úgy hívják, hogy a Szakma.

A Szakma. Nagybetűvel írva és mondva.

Ma minden kérdésben a Szakma dönt. Ma a Szakma privatizál és a Szakma engedi meg a kormánynak és az Országgyűlésnek, hogy úgy tegyen, mintha hatalmon volna.

A Szakma a jövőben azokat fogja megbüntetni, akik azt merik mondani, hogy nincs rendszerváltás.

Én azért a jövőben is bátorkodom majd beleszólni szakmai kérdésekbe.



Csurka István


(Elhangzott a Vasárnapi Újság 1990. december 16-i műsorában.)
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 23:37 | Sorszám: 71
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2472:lakaslev ...
iszalag
Olvasta: 6 | Válasz | 2012. február 28. 23:37 | Sorszám: 70
Lakásleválasztás
Csurka István
Magyar Fórum, XXI. évfolyam, 20. szám

Ma reggel, 2009. május 18-án az MR-I 180 percében, vagyis a közszolgálati rádióban, amelyet az adófizetők pénzéből tartanak fenn, de egyelőre majdnem teljes mértékben az adószedők, régebben regálé bérlők és a milliárdos nemzetidegenek vezetése alatt áll, a hírekben közölték egy általam kevéssé ismert közvélemény-kutató cég adatát, amely szerint a Magyar Gárdát a magyarok 8-10 százaléka nem utasítja el, sőt inkább kedveli. Ezzel a kis hírrel, amelynek semmilyen indítéka, oka nem volt, semmihez nem kapcsolódott, Balóné Morvai Krisztina és a gárdát működtető Jobbik óriási előnyhöz lett juttatva a közelgető európai választásokon. A többi párt, ha helyet kap is a hírekben, csak és kizárólag a választási blokkban szerepelhet. Vagyis a hallgatók többsége által elkattintott részben. A kivételezés szándéka nyilvánvaló: felfejleszteni a Jobbikot. Még az MSZP-vel szemben is, de annak érdekében. Ezt a hírt a hírszerkesztőség beavatott tagja, titkosszolgálati embere, a legfelsőbb körök megbízottja helyeztethette el a műsorban. A kora reggeli, még álmos és ennélfogva még öntudatlan fogékonyságú agyakban megtapad ez a hír. Azt sugallja, hogy a Jobbikra leadott szavazat, akármit mond majd később a Fidesz, nem vész el, mert a Jobbik 8-10 százalékon áll. Már most.



(A kormány képes erő: A trójai Baló-hölgy, Szima Judit rendőrhölgy, Gárdista hölgy)

Később aztán, kézbe véve a lapokat, észreveszem a közleményt a Népszabadságban is. Kiderül, hogy a kutatást a Progresszív Intézet végezte el. A helyzet így már sokkal világosabb: A P. I. saját intézmény. Mert a progreszszió, mint olyan, itt már Nagy-Magyarországon privatizáltatott, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály és Kun Béla által. Progresszív itt csak liberális, radikálisan baloldali és bolsevista lehet. A Progresszió zsidó privilégium. Nem csodálkoznék, ha ma a Wallis Rt. kezelésében állna a műintézet, és a szegény, öngyilkos libatenyésztők pénzét folyatná át a magyar progresszióba.
Ez a manipuláció magasiskolája. Azt jelenti, hogy a háttérirányítók, a kormány, az MSZP–SZDSZ és az izraeli ügyintézők a Jobbik felfuttatását tartják a legfontosabbnak – a Fidesz és a MIÉP ellenében. De nyugodtan elmondhatjuk, hogy a magyarság újbóli megvezetése, becsapása céljából. Ez közvetlenül a 66%-os pécsi Fidesz-győzelem utáni hétfőn történt, annak ellensúlyozására. A Progreszszív Intézet már a Jobbikra teszi a hangsúlyt. Természetesen minden nap történik valami hasonló. Belövést minden nap kap a gyanútlan választó, akinek elege van az egész liberális rendszerből. (Kedden, amikor az írást javítom, megint Jobbik-hírt hallok: a gárdás Jobbik szerződést köt a Tettrekész rendőrökkel. Azaz már két gárdája van. Ez már döfi!) A Magyar Szocialista Párt ma már kísérletet sem tesz arra, hogy megvédje eszméit, megszorító csomagjait, Internacionáléját, már csak a Jobbikot pumpálja fel hírekkel, mint Obama a bankokat ezermilliárd dollárokkal. Focinyelven a Jobbik most egy becsúszó szerelés.
Ezt a helyzetet ma kevesen ismerik és ismerhetik fel. Jószerivel csak azok, akik a Magyar Fórumot olvassák, és akikhez eljut Kövér László egynémely magvas megállapítása erről a politikai alakzatról. Mert a nemzeti oldal mintha szégyellne védekezni. Ha a pergőszájú Morvai Krisztina azt mondja: „magunkfajta”, mindenki meg van hatva, még akkor is, ha református és úriember, ami tudvalévőleg kizárná a csodálkozást.
Morvai Krisztinával interjút készített az egyik nemzeti irányú, mértékadó hetilap, a Heti Válasz. A sok felesleges és könnyen megválaszolható, inkább csak mentesítésként ható kérdés után végre majdnem keresztkérdést tesz fel Stumpf András, a riporter: – Akkor konkretizáljuk: Orbán Viktor magunkfajta vagy magukfajta? Morvai Krisztina természetesen kitér. Azt mondja: Nem kategorizálok kényszeresen minden embert, csak azért, mert írtam egy könyvet Magunkfajták címmel. Higgye el, sem önt, sem szüleimet nem így határozom meg. – Aki érti ezt a választ, annak fúrópajzzsal vájták ki a fülét. Mi az, hogy „kényszeresen kategorizálni”? Hol tanítják ezt? Freudban van ilyen álomfejtés? A budapesti iskolában, mely a lélektan csúcsa – kényszeresen kategorizálnak? Mindenesetre szép, hogy Morvai Krisztina a szüleit sem kényszeres kategorizálással határozza meg. Talán nem is tudja róluk, mifajták. Kényszermagyarok vagy kényszerzsidók? Magunkfajták-e, vagy másfajták?
Mindenesetre a magyar progressziónak, lásd Kun Bélától a Wallis Rt.-ig, mindig gondja volt a szülők meghatározása. Lukács György például, a nagy progresszív, dúsgazdag bankárcsaládból származott – persze kényszeresen –, s ezek fényesen eltartották, fizették esztétikai tevékenységét, mígnem jött a kommün, és ő ugyancsak kényszeresen komisszár lett a szolnoki hadtestben, majd ugyancsak kényszeres kategorizálással vörös bakákat végeztetett ki, mivel nem harcoltak elég elszántan a vörösök, a proletárok ügyéért. Mi több, szökdöstek. Krisztinánk pedig most, mint szuperprogresszív, a gumilövedékező rendőrség ellen harcol és a Tettrekészekkel szövetkezik. Nem harcol viszont a magyar rendőrség egyenruhájába bujt izraeli alakulatok ellen. Mert az akár holokauszttagadás is lehetne, az pedig nem fér bele a jogvédelembe.
Az ifjú Stumpf beletörődik a válaszba és felteszi a keresztkérdést: És a férjét, Baló Györgyöt? – ti. kategorizálja-e kényszeresen. Őt tipikusan magukfajtának tartják a radikáljobbos közegben, amelyben amúgy is mindig kérdés, hogy ki az ügynök.
Balóné Morvai Krisztina válasza erre a kissé zavaros keresztkérdésre, lenyűgöző. Majd anyaságát emeli pajzsként maga elé. Ezt merje kikezdeni valaki. – A gyerekeknek az a legjobb, ha mindkét szülő neveli őket, de életvitelszerűen már nem élünk együtt. Egy házban két külön háztartást vezetünk.
Íme, egy igazi, áldozatra is kész anya. Merhet itt még valaki, különösen egy férfi, tovább kérdezni? Hogy mégis hogyan van ez? Hogyan van a ház elválasztva, és mi az elhidegülés oka? Kinek van valakije, ki a hűtlen, vagy ki unt meg kit? Miért nem bírják már az éjszakákat egymás mellett tölteni? Egy házban két háztartás a gyermekekért ez egyenesen hősies, de hogyan van a lakás elválasztva? Fallal vagy firhanggal? Nekünk erős a gyanúnk, hogy csak az utóbbival. Lelóg a hosszú-hoszszú golyó füzér, mint régen a nyári konyhák ajtajában, csak félre kell csapni, és már odaát vagyok a másik életvitelszerűségben. Hétfőn, szerdán, pénteken Baló főz a gyerekeknek, sóletet libaaprólékkal, kedden, csütörtökön, szombaton Krisztina görhét öregtarhonyával.
A házasságok nem így szoktak megromlani, politikai okokból, ez mese. Ez a házaspár példás együttélésben, valószínűleg kölcsönös szeretetben él egy közös célért, ami kétségtelenül tiszteletre méltó, az azonban, hogy Krisztina kényszeresen hazudik a különélésről, egyáltalán nem az. Az a közös műsor része.
Baló György, a régi és a mai liberálbolsi rendszer tájékoztatási főembere, nem lehet jobbikos. Ő csak ellenezheti azt. Morvai Krisztina nemzeti, radikális elkötelezettségét viszont az teszi hősiessé, hogy még házassága megromlását is vállalja az ügy érdekében. De a dolog százszázalékosan egyeztetve van nemcsak Baló Györggyel, hanem a megbízók széles körével és a titkosszolgálatokkal is.
Ez a következő kérdésekből világosan kiderül. – Arra a helyzetre felkészült lélekben, hogy a választási éjszakán műsorvezetőként a férje interjúvolja majd önt? Krisztina válasza: –Ha jól tudom – itt a firhang másik oldalán… – eldőlt, hogy nem Gyuri vezeti a választási műsort, úgyhogy ettől nem kell tartani.
Igen, ez eldőlt. Baló György 2009. február 8-án leköszönt a képernyőről. A neki készült „A szólás szabadsága” című műsor vezetéséről és minden képernyőn való megjelenésről. Ezt a félreállást olyan szép csendben vette tudomásul az egész médiaelit, mint annak idején azt, amikor egyes elvtársakat „más fontos megbízatásuk miatt” felmentettek a miniszterségük vagy más tisztségük alól. Baló félreállt, mert ha minden héten látják a képét a képernyőn és hallják gyomor-raccsolását, az megnehezíti Morvai Krisztina érvényesülését a radikális jobboldalon. Ha van tehát példás összetartás két ember között, akkor ez az. A férfi lemond a karrierjéről – legalábbis egy időre és eltűnik, hogy a felesége érvényesüljön.
Természetesen ez nem csak a család döntése. Ahogyan e fölött a nem is csekély jelentőségű tény fölött átsiklott az egész sajtó, ahogy nem temették a cézárt, ahogy mindjárt kimondták a különélést és rábólintottak, az mindent elárul. Ez központi program.
De más is kitűnik ebből a válaszból. A lemondáshoz nincs egy szava sem a tévé vezetésének, és a rivális tévék sem rágódnak rajta. Baló balra el és készen van. Miért? Mert mindenki be van avatva. Felsőbb vagy Moszad- határozat, hogy Morvai Krisztina és a Jobbik feltörése elől minden akadályt el kell hárítani. Tudja ezt a kormány, Szilvásy, a Nemzetbiztonsági Hivatal, amely belőtt már a közéletbe egy Bácsfi Dianát, egy roma polgárjogi mozgalmat, egy Toroczkai-Budaházyt és még sok mindenki mást, zavargásokat és gyújtogatásokat. Ugyan miért ne tudná megtenni ezt egy volt ENSZ-tisztviselőnővel, akinek könnyebb is a legendáját felépíteni, tekintettel arra, hogy külföldön kezdődött, az ENSZ-ben. A rendőrség is tudja ki kicsoda, mindenki tudja, csak a nagyközönség nem sejt semmit. A polgár azon rágódik, hogy együtt élnek-e? Persze, mert a hálószoba mindig érdekesebb egy kicsivel. De a dolog ördögi, mégpedig kényszeresen az. Baló lemond, a háttérből szervezi a Jobbik felfuttatását, a közvélemény elé pedig oda van lökve egy politikai okból szétment házasság, ami persze képtelenség. A legodaadóbb összedolgozás esete forog fenn – az ügy érdekében. A rendszer, a liberális állások, a gyakorlati hatalom megtartása érdekében.
A háttérirányítók látják, hogy a választáshoz közeledve, az ajánlószelvény-gyűjtéstől a gárda felfújásáig, a cigányviskók soha fel nem derített felgyújtásáig, a zavarkeltés minden fogásáig és zsidó betelepedésig, a lakóparki helyfoglalásokig Baló most a képernyőn veszélyes a kitűzött célokra. Ha műsort vezet, állásfoglalása elkerülhetetlen. Szét kell tépni a házasságot, Balót a süllyesztőbe! És ő vállalja. Krisztina pedig hazudik egy nagyot, egy progresszívat. –Ahogy attól sem kellett tartani soha, hogy miatta – ti. Gyuri miatt – a Jobbik előnyt élvezne a közszolgálati televízióban. Leginkább az elhallgatás technikáját alkalmazzák a programunkkal kapcsolatban, ahogy a sajtótermékek többsége is – a jobboldali lapokkal együtt. A „magukfajták” modellje érvényesül. És végigmondja mindazt, ami a MIÉP évtizedes elhallgatására érvényes és szemenszedett hazugság a Jobbikra nézve, hiszen annak a felfuttatása a „progresszívek” utolsó reménye. Kormányprogram. Csak két nap a hét elején: cikk a Népszabadságban, reggeli hír a rádióban, másnap reggel újabb hír, s már ki is van védve, hogy a szavazat nem vész el, mint ahogy a teljes sajtó állította két választási kampányban, hogy a MIÉP-re adott szavazat elvész.
Baló lemondása nem képzelhető el csak egyeztetett eljárásként. Beletartozik ebbe az is, hogy a Jobbik a MIÉP minden régebbi és új programpontját, meghirdetett, sokszor kifejtett gondolatát átveheti, senki nem tesz ezért szemrehányást Vona Gáborkának és a többieknek. Csak egyben nem követhetik az anyapártot. A riport felvezető szövegében azt írják, hogy Morvai Krisztina szerint Magyarország a magyaroké, de a holokauszttagadás nem fér bele.
Természetesen a MIÉP-ben sem mindenki holokauszttagadó, de egyáltalán nem erről van szó. A progresszívak folyamatos uralmához, a sajtó és a képernyő birtoklásához és a bankok megtartásához kell a hatalomnak egy olyan radikális párt, amely végeredményben „politikailag korrekt”. Mindegy, hogy mit mond, mindegy, hogy kitől és honnan veszi, amit mond. Mindegy, csak a rendszer alapját ne bántsa. A rendszer alapja pedig, s benne a Baló-félék hegemóniája, a holokauszt mítoszán alapszik, 1945, a „felszabadulás” óta.
Mert a holokausztmítosz ma nem csak a gázkamrák képtelenségét jelenti, és nemcsak a hatmillió zsidó áldozat ugyancsak képtelen túlzását, hanem az azóta kialakult világrend, és különösen az európai rendszer hitelesítését és alázatos elfogadását is. A nemzetállam elvetését. A kizsákmányolás állandó fokozását, a háborúk szükségletének megfelelően. A család felszámolásának és ebből következően a nemzeti öntudatok háttérbe szorításának rendszerét is el kell fogadni, amikor valaki a mítoszt elfogadja. A gázkamra már-már szinte mellékes. A világ nagyobbik része, az ázsiai, afrikai, latin-amerikai népek többsége nem is hallott a dologról. A mai nyomora érdekli, amelyet annak a rendszernek is köszönhet, amely a holokausztmítosz kialakulásával keletkezett. Morvai Krisztina tehát mondhat, amit akar, lehet a legkitűnőbb jogvédő tanulmányok írója, ő bizony rendszerfenntartó, miként a kedves férje, Baló György is. Megbízást teljesít a Jobbik élén, noha nem tagja a pártnak.
A művelet tökéletesen meg van szervezve, a gárdától a putrik égetéséig, az SZDSZ-ellenességtől az ENSZ-állásból való kitessékelésig. Mint talán néhányan tudják, Morvai Krisztina ENSZ-tisztviselő volt, de kitették, mert gondját viselte a palesztin nőknek. Emberi jogaikat akarta érvényesíteni. Csak csodálni lehet a vakságát, hogy ezen ENSZ-tevékenykedése közben soha nem vette észre, hogy Izrael minden ENSZ-határozatnak ellenáll, egyetlenegyet sem tart be, környezetében azt bombáz le, akit akar, egyszóval törvényen felül áll. Ha valahol, hát az ENSZ-ben ez kiviláglik. S az pedig, hogy ez a mindent szabad Izraelnek mennyire függ össze a holokauszt óriási erővel, most már tiltó törvényekkel is fenntartott mítoszával, áldozatszámával, az bizony észrevehető volna egy olyan kritikus elme számára, mint Morvai Krisztina. Csak hát a legendaképzés ott kezdődött, az ENSZ-ből való kiebrudalás legendájával. Aztán folytatódott a jogvédelmi harccal, a rendőrség kárhoztatásával, majd most a különéléssel, s az egészből kirajzolódik egy csodálatos nő, aki pontosan úgy, mint a bankárfiú Lukács György, vagy a gazdag nyíregyházi fakereskedő család sarja, Szamuelly Tibor felismeri az igazságot és átáll, családjával szemben az igaz oldalra. Balóné Morvai Krisztinát a Jobbik élére helyezték, miután felismerte a Jobbik MIÉP-től átvett igazságait – egy kivétellel. A szívnek meg kell hasadni, annyira szép.
Reméljük persze, majdcsak elcsitulnak a háborgások és Krisztina kijut Brüsszelbe, Baló Gyuri meg utánamegy. Itthon hagyják a firhangos villát, és mindenki talál valami elfoglaltságot magának, vagy a holokausztiparban, vagy az EU-ban, ami egyre megy. Újra összejön a család, és szépen, békében ülik meg a széder-estéket.

iszalag
Olvasta: 4 | Válasz | 2012. február 28. 23:16 | Sorszám: 69
Idézet:
..neki köszönhetjük, hogy Trianonról ma már széles körben mint nemzeti tragédiáról beszélhetünk, és nem mint jól megérdemelt büntetésről. Sok természetesnek ható gondolat volt karanténba zárva, a karantén ajtaját pedig ő feszítette fel. Aki a Magyar Fórumot kezébe vette, elsősorban Csurka írására volt kíváncsi. A címlapon – a múlt héttől már fekete betűkkel – ott áll: Csurka István lapja. Minden betű, minden gondolat Csurka Istvántól eredt, a többiek, mi, csak asszisztáltunk, csak a véleményére, meglátásaira, iránymutatására vártunk, hogy abból merítkezve hozzáadjuk a laphoz a saját szerény gondolatainkat.
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 23:16 | Sorszám: 68
http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2012/februar/24/17.htm
iszalag
Olvasta: 4 | Válasz | 2012. február 28. 23:15 | Sorszám: 67
Idézet:
Lehet-e tovább?

Csurka István 23 éve minden héten megírta elemző publicisztikáját. Ezek az írások 23 év alatt átalakították Magyarországot, megváltoztatták a közgondolkodást és olyan, már-már elfeledett, korábban a politikában értelmezhetetlen kifejezéseket támasztottak fel, mint igazság, nemzeti egység, magyar megmaradás
.

ww.miep.hu/fuggetlenseg/2012/februar/24/17.htm
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 23:05 | Sorszám: 66
iszalag
Olvasta: 4 | Válasz | 2012. február 28. 23:01 | Sorszám: 65
2012. február 9. csütörtök at 20:58

“Egy dráma utolsó felvonása

Meghalt Csurka István. A magyarság, a „magyar igazság és élet” harcosa volt. Ady és Szabó Dezső harcainak folytatója, az „Eb ura fakó, Ugocsa non coronat” erkölcse és esztétikája jegyében. Soha ilyen erővel nem zajlott még háború a magyar nép tudatáért, lelkéért, szelleméért, mint az elmúlt két évtizedben. Csurka István minden írása, tette arra irányult, hogy a magyarság ne veszítse el önmagát ebben a harcban, legyen tisztában önmagával és ellenségeivel. Ezért járt mindig a tűzvonalban, ezért vállalta, hogy hazai és nemzetközi balliberális kommandók jól látható célpontja legyen. Nem mondhatjuk, hogy magányos harcos volt, hiszen voltak társai a harcban, voltak barátai, hívei és rajongói is. Mégis, a magányos harcosok fajtájából való volt, egyszerűen azért, mert annyira egyéni és öntörvényű volt, hogy nem lehetett más, csak magányos, társaktól körülvéve is. Nem akármilyen ellenségei voltak, nem daliás időkben kellett lovagi tornák bajnokaival vívnia, hanem a minden korszerű fegyverrel felszerelt, magyarságra fenekedő bandákkal, a világ fölötti uralmat bitorló oligarchákkal és a hazai árulókkal. Tudta, hogy milyen harcot vállal, hogy kikkel áll szemben. 1987 szeptemberében Lakiteleken, a Lezsák-ház udvarán felállított sátorban mondta: „golyófogónak még jó leszek”. Szépen, meghatóan őszintén hangzott akkor az a mondat. Utóbb az élet igazolta is a korábbi felajánlást, de tudjuk, hogy Csurka István nem golyófogó volt, hanem az az ember, aki ugyan magára szabadította az antiszemitizmus, a nacionalizmus, a rassziz­mus összes vádját, de a valóságban publicisztikájában igyekezett hétről hétre felvilágosítani nemzetét a magyarság mai helyzetéről és létének legnagyobb veszélyeiről. Nem uszítva, hanem elemezve. Legnagyobb vállalkozása a Magyar Fórum volt, és benne a heti publicisztika, hogy ébredjen magára ez a nép és nézzen szembe a helyzetével. Ha Csurka olykor tévedett, ha időnként el is ragadta az indulat, igazságai éltek és uralták írá­sait. Nem volt „politikusalkat”, mert az öntörvényűségnek, az önálló gondolkodásnak és a szókimondásnak azon a fokán, amely egész lényére és elhivatottságára jellemző volt, képtelenség beilleszkedni a hazugságok és az árulások hálózatába. Ám a maga egyedi, heroikus módján mégiscsak politikus ember volt a javából, olyan, aki látni és láttatni akar, és aki egyéni sorsát bármikor, feltétel nélkül alárendeli a közösség létérdekeinek. Természetes, hogy annak idején nem maradhatott sokáig az Antall-kormány körletében, szembe kellett kerülnie azzal a politikával. Magyar radikalizmusa a liberális radikalizmus és a liberalizmustól fertőzött „mérsékeltek” vagy a karrier­jükért alkudozók ellenségévé tette. Kicsiben alkudni is tudott, nagyban, a hazája ellenében soha. Ezen az erkölcsi és gondolati alapon lett az egész rendszerváltásnak nevezett országpusztítás nagy ellenlábasa és művelőinek kíméletlen bírálója. Megállni azonban a bírálatnál sem akart. Cselekvő, alkotó emberként újabb és újabb kísérleteket tett a kisebbségbe szorított magyarság saját intézményeinek a létrehozására. Nemcsak pártot szervezett, hanem a Magyar Igazság és Élet pártja mellett a Magyar Fórum heti és havi változatát, a Pannon Rádiót, a Bocskai István Szabadegyetemet. Tisztában volt az erőviszonyokkal, ezért bármennyire öntörvényű volt is, támogatni tudott másokat, másfajta politikusokat, ha meglátta bennük a magyarság iránti elkötelezettség jeleit. Ez jellemezte azt az időszakot, amikor Csurka István és pártja a Országgyűlésben helyet foglalhatott és frakciót alakíthatott, de ez jellemezte legutóbb az Orbán-kormány melletti kiállását is. Bár sok minden nem tetszett neki a Fidesz-kormány működésében sem, de hitte, hogy ez a kabinet az ország, a nemzet érdekében dolgozik, ezért becsülte erőfeszítéseit, és határozottan melléje állt. Különösen támadói ellenében. Csurka szövetkezni is hajlandó volt másokkal. Sőt jó néhányszor kezdeményezője is volt a szövetkezésnek, ha a lelki, szellemi, magyar utas rokonra talált valakiben vagy valamilyen szervezetben. Nem csak és nem is elsősorban rajta múlott, hogy e kísérletek nem sikerültek. A megosztott és megfélemlített magyar közélet betegsége rombolt itt is.

Csurka István mindenekelőtt drámaíró volt. Az új magyar drámaírás legtehetségesebbje, a Ki lesz a bálanya, a Döglött aknák, a Házmestersirató és számos más kitűnő színpadi mű írója. Hosszú, kényszerű szünet után a tavalyi év termése új drámája: A hatodik koporsó. Csoda-e, hogy minden támadás, rágalom közepette neki legjobban az fájt, hogy a korábbi darabjait nem állították színpadra, hogy a rendszerváltás egyik élharcosaként jobban mellőzték most őt, mint a szilenciummal büntető kádári időkben? Csoda-e, hogy az utóbbi években leginkább színházra vágyott, lelkéhez, életművéhez méltó magyar színházra? Ez most az Új Színházzal mintha valóra válhatott volna. Aztán jöttek a gyáva kisegzisztenciák, a nyomorúságos elhatárolódók, hogy színdarabjuk vagy jogelődjük műveinek bemutatását letiltsák Csurka színházában. Azután jött az antiszemitizmus és a fasizmus rágalma, jött a tüntetés a színház előtt, a szokásos nyilatkozatok, ordítozások, jajveszékelések. Jöttek a megkésett „antifasiszták”. Eközben a magyar drámaírás mestere kórházba került, halálos beteg lett. Dörner György és Pozsgai Zsolt még a napokban átvette a színházat, de Csurka István már nem lehetett ott, csak levelet küldött szeretettel s szeretetre intve a társulatot. És szombaton hajnaltájt úgy távozott az élők sorából, hogy nem érhette meg színháza indulását, sem legújabb drámája bemutatását.

Egész élete – színházzal és színház nélkül is – egy sokfelvonásos dráma volt. Az életmű ebben a drámafolyamban teljesedett ki. Akinek öröm, hogy Csurka István már nem lépheti át a színháza küszöbét, az örüljön. Nekünk marad a gyász, a főhajtás tisztessége és az emlékezés barátunkra. Az életmű pedig sokakban, magyarokban, gondolkodó emberekben tovább él.”

Bíró Zoltán írása
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 22:59 | Sorszám: 64
Gyászoljuk Csurka Istvánt

Idézet:

Vajon vannak az életben véletlenek? Gyermekkori barátommal beszéltem tegnap telefonon, azt javasolta, hogy vegyem meg az e heti Magyar Fórumot, egy nem politikai tartalmú írása miatt, hiszen ismerem a riportalanyt. Ma reggel a szakadó hóesésben elmentem a benzinkúthoz és megvettem az újságot. Lehet talán az utolsó megjelent számát… Pedig évekig előfizetői voltunk a Csurka István főszerkesztésében megjelent hetilapnak. A második oldalon hetente olvashattuk Csurka István publicisztikáit, az utoljára megjelent lapszámban “Döntetlen” címmel jelent meg talán utolsó írása.


http://amipilvaxunk.eu/?p=3968
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 22:58 | Sorszám: 63
Idézet:
Nehezen találok szavakat. Szégyellem, sokkal kevésbé ismertem Csurka Istvánt a drámaírót, mint Csurka Istvánt a közéleti személyt és publicistát. Hogy milyen politikus volt, azt lehetetlen pár mondatba foglalni. Ott volt Lakiteleken, ott ült az Ellenzéki Kerekasztalnál, tagja volt az első szabadon választott parlament kormánypártjának. Hamar átlátott szitán, amikor számára elfogadhatatlan dolgok történtek, felvállalta a pártszakadást, elindult a Magyar Úton a Magyar Igazság és Élet Pártjának megalapításával. 1998-ban pártját a parlamentbe vezette és mindvégig konstruktív, tisztességes parlamenti munkát végzett ellenzékből. Szemben az akkor is FIDESZ vezette kormánykoalícióval, már akkor átlátta, mennyire döntő a médiahatalom, részese volt a Pannon Rádiónak és haláláig szerkesztette a Magyar Fórumot.

Jóvátehetetlen “bűnei” voltak: az “Apák és fiúk” című írásával lerántotta a leplet az SZDSZ néhány prominens figurájának a családi hátteréről. Mindig éles szemmel látta meg az összefüggéseket, jövendölései rendre beigazolódtak, tolla erejével utolsó leheletéig kérhetetlenül harcolt Magyarország megmentéséért. Amikor már nem vett részt a politikai életben, akkor is állandóan célkeresztben tartották, a legaljasabb módon támadták.

Csurka István irodalmi és politikai munkássága a jövőből visszatekintve lesz kikristályosodva megítélhető. Elvesztettünk egy hazafit, hiánya sokunkban sötét űrt nyitott. Isten áldása kísérje, óvja, védje Magyarországot odafentről is!


http://amipilvaxunk.eu/?p=3968
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 22:52 | Sorszám: 62
Apák és fiúk.“
In: Magyar Fórum 1990. március 31.(II.évf.-13.sz.-2.l.).
A cikket a Vásárhelyi Ujság cimü hódmezővásárhelyi lapból vették át s szerzője ifj. Grezsa Ferenc.
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 22:51 | Sorszám: 61
Idézet:
Az 1991 júniusában Budapesten tartózkodó Simon Wiesenthal, a bécsi székhelyű Zsidó Dokumentációs Központ vezetője Szálasi és a nyilasok írásaihoz hasonlította Csurka szövegeit.

Csurka – a vele készült interjúban – így reagált az elhangzottakra:

„...Az író egy kicsit feszeng, ha olyan kollégáról kell nyilatkoznia, akit nem olvasott. Wiesenthal nem feszeng, hanem fenyeget. Milyen jogon? Igaz, Wiesenthal nem író, hiába van könyve, akár több is, hanem náci felkutató. Kérlelhetetlenül felkutatja a zsidókat bántalmazó, ma már igencsak aggastyán nácikat és elítélteti őket. Bárhogy nézem, ez már nemcsak igazságszolgáltatás, hanem bosszú is..., és ez bennem visszatetszést kelt. Hiszen én a keresztyényi megbocsátás szellemében nevelkedtem...” 71
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 22:49 | Sorszám: 60
1990 márc
Magyar Fórum
Apák és fiúk
„...még csak fel sem ötlik egyetlen lapban sem a három közül, hogy esetleg egy hazai magyarnak is lehet valami igazságos érdeke, hogy neki is vannak emberi jogai...“ 6
Bár kijelenti, hogy Izrael Állammal semmilyen baja nincsen, de ennek teljesen ellentmondva, a cikk végén azt írja: „...Benedek úrnak (Benedek Pál, a tel-avivi Új Kelet című magyarnyelvű napilap főszerkesztője-N.A.) pedig talán azt kellene ezek után jelenteni, hogy van-e “magyarországi származású” azok között a fegyveresek között, akik tucatszámra lődösik le a fegyvertelen arab tüntetőket. És ha van, kik befolyásolják őket. Parancsra gyilkolnak vagy indulatból. Gyűlölik netán az arabokat?...”
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 22:48 | Sorszám: 59
1990 márc
Magyar Fórum
Apák és fiúk
Idézet:
..az elvtársak most sorra beadják pályázatukat az MTI vezérigazgatói posztjára, de közben aknamunkát folytatnak az ellen a Kormány ellen, amelyikkel ki akarják neveztetni magukat...Mindig van egy olyan csoport, amelyik külföldre hivatkozással, ott való elitéltetéssel akart kiszorítani magyarokat a magyar közéletből. Régen Moszkva volt a legfölsőbb magyar fórum. Most a volt bolsik új Kremleket keresnek...”
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 22:46 | Sorszám: 58
1990 márc
Magyar Fórum

Idézet:
..megjelent az Apák és fiúk című írás.
.. a Szabad Demokraták Szövetségét próbálta meg lejáratni azzal, hogy az alapítók származását, illetve politikai múltját vette górcső alá.

például az egyik politikusnak azt rótták fel, hogy szülei az „izraeli kommunista párt alapítói“ közé tartoztak, míg a másik, feltűnően németes hangzású név viselőjének, hogy „19-es népbiztos utóda” – ráadásul többségében zsidó származású embereket választottak ki –, a származást és a politikai hovatartozás közé egyenlőjelet tettek, így a választópolgárokkal azt akarták elhitetni, hogy a már csak származásilag is „idegen érdekeket“ képviselő emberek akarnak a magyarság bizalmába férkőzni, és ezek az emberek nem vezethetik az országot, nem nyerhetnek a választásokon.


http://www.antiszemitizmus.hu/a+demokracia+vadhajtasai+ii+1.html
iszalag
Olvasta: 4 | Válasz | 2012. február 28. 22:42 | Sorszám: 57
Vasárnapi Újság
1990. január 14
Idézet:


“Veszélyes...” címmel olvasta fel jegyzetét. 45 Csurka nyíltan támadta a volt elitet, a „bolsevistákat“, a tévéseket, a „népnyúzó pénzügyi lobbit” . 46 De beszélt nép-nemzeti gerincű magyarokról, akiket „rágalmak özönével tönkre lehet tenni” , majd kijelentette: „...amíg a megkülönböztetés elve a klikkhez, szektához tartozás, amíg ami népi, az eleve gyanús, amíg egy törpe kisebbség el tudja fogadtatni az egész társadalommal, hogy csak az ő igazsága az igazság, és minden, ami az ő körén kívülről jön elvetendő, és amíg ez a nagy országnak mutatott – most radikálisan liberálisnak mondott – irányvonal ugyanazokból a marxista-lukácsista baloldali gyökerekből táplálkozik, mint a Kádár-Aczél korszakban, addig nincs kilátás arra, hogy a magyarság nagy népi tömegei jól érezzék magukat a saját hazájukban” .


http://www.antiszemitizmus.hu/a+demokracia+vadhajtasai+ii+1.html
iszalag
Olvasta: 3 | Válasz | 2012. február 28. 20:29 | Sorszám: 56
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3454:hataloms ...
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...