| Téma: Olvastátok? (14.) |
|
| iszalag |
|
Gillemot László
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az 1957. évi Kossuth-díjak odaítéléseiről.
A Kormány … a Kossuth-díj II. fokozatával tünteti ki Gillemot Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, egyetemi tanárt, a hazai nyersanyagokból történő titángyártás módszerének elvi kidolgozásáért és félüzemi megvalósításáért. (Magyar Közlöny) |
|
| iszalag |
|
Részlet abból a levélből, melyet az Orbán-kormány tárca nélküli minisztere küldött válaszul Mihala Ferenc kérdéseire
Tisztelt Mihala Úr!
…
Az említett kutatásokkal összefüggésben megállapítható, hogy az 1950-es években az ún. fémtiszta titán ára magas volt, valamint rendkívüli stratégiai jelentőséggel bírt. … Dr. Gillemot fia által megerősítést nyert, hogy az említett kutatásokat a professzornak utasításra kellett befejeznie, az egyetemről az ún. zárt zónából a teljes dokumentációs anyagot védőkíséret mellett ismeretlen helyre szállították.
Budapest, 1999. július 5.
Üdvözlettel, Dr. Szabó Gábor |
|
| iszalag |
|
Eltűnik a tó
Balogh Zoltán – mint a Hévízi-tó és kórház üzemeltetője – nem volt hajlandó aláírni az erre vonatkozó határozatot, mert tisztában volt vele, hogy így megszűnne az a túlnyomás, amely által a gyógyvíz beáramlik a tó medrébe. „Kiszippantották volna a tavat, sőt, rövid időn belül a budapesti gyógyforrások is elapadtak volna, hiszen a Dunántúl karsztvízkészlete összefüggő rendszert képez” – magyarázta a rendszerváltás előtt komoly bátorságot igénylő lázadása okát a Heteknek Balogh doktor.
A hosszas csatározás – melyben részt vett többek között Kapolyi László akkori ipari miniszter – végül meghozta az eredményt: a Grósz Károlyt váltó Németh Miklós kormányfő – állítólag a fokozódó népharag hatására is – leállíttatta a tervet.
Fegyveres kísérettel ismeretlen helyre
A történet azonban – legalábbis Balogh Zoltán számára – ekkor kezdett érdekessé válni: a főorvos ugyanis nem értette, miért éri (érte) meg drága eljárással víz alól felhozni a bauxitot (egy köbméter bauxit kinyeréséhez ki kellett szivattyúzni 200 köbméter ivóvizet, melynek 60 százalékát a Dunába eresztették), amikor a környéken öt, a vízréteg felett elhelyezkedő bauxitlelőhely volt ismert. Mi tudhat az irdatlan költséggel kinyert nyírádi bauxit, hogy még a Hévízi-tavat, a budapesti gyógyfürdőket és a Közép-Dunántúl ivóvízbázisát is beáldozták volna érte?
Balogh Zoltán hosszú kutatómunkába fogott, melynek során megismerkedett Mihala Ferenc gépészmérnökkel, akitől megtudta: a nyírádi bauxit titka a benne lévő fémtitán, ez a rendkívül értékes, stratégiai nyersanyag.
Mihala Ferenc – címzetes egyetemi docens – ma 83 éves, kecskeméti nyugdíjas. 1974-ben a Nehézipari Minisztérium mérnökeként az úgynevezett titánprogram vezetőjévé nevezték ki: ki kellett dolgoznia a titánérc feldolgozásának módszerét. A kísérletek sikerrel jártak, ám Mihala nem értette, miért nem vonták be a folyamatba Gillemot (Zsilmó) László professzort, aki Magyarországon mindenkinél jobban értett a titánhoz.
Mihala is a múlt nyomába eredt, és kiderítette: 1949-ben Európában az elsők között Gillemot professzor kezdett kutatásokba a titánnal kapcsolatosan.
Sikereit bizonyítja, hogy a hazai nyersanyagból történő fémtitán előállításáért 1957-ben Kossuth-díjat kapott. Annál meglepőbb tehát, hogy 1958-ban kutatóintézete összes műszerét és a teljes dokumentációt teherautókra rakva, fegyveres védőkísérettel „ismeretlen helyre” szállították.
„Érthetetlennek tűnt, miért kellett a professzornak annyit kínlódnia, amikor a Tudományos Akadémia minden évi jelentésében dicsérte az eredményeit” – mondta a Heteknek Mihala Ferenc.
Cserekereskedelem
Balogh Zoltán – többek között Mihala információira, illetve a titkosítás alóli levéltári iratokra alapozva – arra a következtetésre jutott, hogy Gillemot professzor ellehetetlenítése, illetve a Hévízi-tó – hajszál híján megúszott – tönkretétele egy tőről fakad.
A nyirádi bauxit olyan magas arányban tartalmazott fémtitánt, hogy kinyerése minden pénzt megért. Csak sajnos nem nekünk, hanem a Szovjetuniónak. Az 1962-ben Apró Antal miniszterelnök-helyettes által aláírt, húsz évre szóló szovjet–magyar timföld-alumínium szerződés értelmében a magyar nyersanyagot a Szovjetunióba szállították, ott feldolgozták, és alumíniumként kaptuk vissza.
A hivatalos indoklás szerint erre azért volt szükség, mert Magyarország nem rendelkezett feldolgozó kapacitással. Mihala Ferenc máshonnan közelíti a kérdést: „A nyírádi bauxit az alumínium szempontjából kifejezetten gyenge minőségű volt, ráadásul a víz alól kellett felhozni. A benne lévő titán értéke viszont kimagaslott. A hülyegyerek is rájött volna, hogy óriási üzlet, ha elviszik a bauxitot, visszahozzák az alumíniumot, a titánt viszont megtartják maguknak. Ehhez még KGB-iskola sem kellett” – vélekedett Mihala.
Korabeli szakértői becslések szerint Magyarország mintegy 4 millió tonna fémtitánnal rendelkezett. A titán világpiaci ára 1974-ben – amikor az ország az első százmillió dolláros hitelt kényszerült felvenni – kilogrammonként tíz dollár volt. |
|
| iszalag |
|
Balogh Zoltán reumatológus főorvost 1987-ben nevezték ki a hévízi-gyógyfürdő és kórház igazgatójává, hogy felépítse az egy évvel korábban leégett tóépületet, és helyreállítsa az intézmény működését.
Hamar kiderült azonban, hogy vannak súlyosabb problémák is Hévízen: Magyarországon a hatvanas évek óta folyt a karsztvízrendszer alatti szén- és timföldbányászat, ami a kristálytiszta karsztvízréteg fokozatos vékonyodásával, és a víz eltékozlásával járt. 1987-ben újabb tízméternyi karsztvízréteg kiemeléséről határoztak az illetékesek, hogy a Hévíztől 30 kilométerre található nyírádi térségből kinyerhessék a bauxitot. |
|
|
| iszalag |
|
Titkos üzletek a béketáborban
Hová tűnt a dollármilliárdokat érő titánkészletünk?
Nem 22 milliárd dollár államadóssággal, hanem valutatartalékkal hagyhattuk volna magunk mögött a szocializmust, ha nem „ajándékozzuk” a Szovjetuniónak rendkívül értékes titánkészletünket. Legalábbis ezt állítja egy főorvos és egy gépészmérnök – évtizedes kutatómunkájukra hivatkozva. Az illetékes természetesen cáfol.
 |
|
|
| iszalag |
|
http://www.scitech.mtesz.hu/51landmark/gillemot.htm
Demands for aluminium increased after World War II. Parallelly, the issues of the processibility of larger-quantity bauxite components such as iron and titanium came into the centre of research.
László Gillemot stood at the head of these research activities. Since 2 tons of alumina is required for the production of 1 ton of metallic aluminium, which quantity could be produced from 2.5-3 tons of bauxite. Some bauxites, however, contain about 2.5% titanium dioxide. Thence follows that about 50 kg metallic titanium may accompany each ton of aluminium produced.
In 1957, the professor was the first to produce a titanium sponge to be turned into a solid rod of metallic titanium. He received his second Kossuth Award for the production of this material. Metallic titanium-making in Hungary opened new vistas for steel alloying as well. "Completely different types of steel can be made using metallic titanium as an alloying element", he wrote in the Department Reports of the Hungarian Academy of Sciences. |
|
|
|
|