Csontos János
Cím nélküli versek
Az ómodor, mint szép anakronizmus, a rojtos égen függelék-bazár. Tépázza bár rövidlátó cinizmus, a láthatár az mégsem léthatár. Az újhazákban mélabús a múlás, pár nemzedék még koloncot cipel. A volt idő, akár a vakondtúrás, a gazdát indulattal tölti el. Hisz mit sem ér a csillagképi másság, tűnt égövön csiszolt tapasztalat: nincs optika, hogy sebét látva lássák, ki elvérzett a gézkötés alatt.
Csontos János
Egy mondat a hazugságról
Hol hazugság van, ott hazugság van, nemcsak elit körökben, nemcsak a közlönyökben,
a hajbókoló médiában, nemcsak a vér szagában galoppozó rendőrpatákban, ott hazugság van
nemcsak vigéc-serényen elhadart szóvivésben, széjjelkenésben, póráz-kitüntetésben,
nemcsak a bíró bűvös szavában: egy se bűnös! – ott hazugság van nemcsak a zabolátlan
szabadság-zsolozsmában, globális nyomulásban, ahogy szédítnek élőt virtuál-kéjnők,
nemcsak a nyíltan elkent adatban, kilencven évig titkos hírekben,
a szem elé nyomult ujj ívében, merre mozdulj, hol hazugság van, ott hazugság van
nemcsak a profi szinten felrakott álca-sminkben s a púder mögött csalárdan futó megannyi ráncban,
a káosz humuszán sarjadt pátosz rokokójában, szűkülő szemhatárban,
az van az éjben halkan duruzsló stúdiózajban, szűrt jelben, ami a szívre lebben,
abban, ahogy az éter, e roppant űr-katéter köldökzsinórján lógva fogva tart rejtett kódja,
agykufár világháló résein szertemálló élted negédes álom, mi a múlásba átnyom,
mert hazugság van nemcsak vezérblogokban, kiszivárogtatásban, fizetett kommentárban,
nevetőizomban, kabaré-ágyúszóban, a vagyban és az ésben, újratemetésben,
ott a múltban s a mostban, átmentett előjogban, piros helikopterben, koffernyi kádkövekben,
az van a pofátlan közpénz-brosúrákban, csiszolt statisztikában, káromkodásban,
mert hazugság ott van jelenvalóan mindenekben, ahol félrenéz az Isten,
mert hazugság van a híradó-szignálban, a hűvös vágóképben, a puszta köszönésben,
ahogy túlkoros gyermek dadog a CNN-nek, angolja korrekt pidzsin, lehetnénk Fidzsin,
nemcsak elvtársi drótban, frakció-padsorokban fegyelmi voksolásban, meddő fantomvitákban,
az ott van a júdáscsókban, ahogy így szól a társad: mást ne is lássak,
az utcán oly unottan spriccelő vízágyúkban, az eladósodásban, privatizációban,
ahogy egyszer csak körötted a lég megfagy, mert ott van az üdvtanokban,
nemcsak az áltatásban, ott van a hitvallásban, a habzó szómámorban, csendjeidben is ott van,
mert vágyaidban sem vagy magadban, ott van a reklámszpotban, perekben és porokban,
mert esendőnek látod, amit már meggyalázott, tőle fogantál, ő lesz a végső ágytál,
Brüsszelben, Budapesten, lélekben és a testben, óriásplakát-mázban, lefejelt kamerában,
mintha nyitva az ország, s akik kifosztják, sokallják az árat, lelkesebb tapsra várnak,
midőn magadba zárulsz, hasztalan, hogyha ráunsz, sorsod kiszabták: volt-nincs igazság,
mire megjössz, minden más, még halálod is sommás, referendummal sem megy: kivet a nemzet,
az éltető medence egyetlen nagy kelepce, mert hazugság szól igenből, tagadásból,
limuzin hátuljából, lekapcsolt gázórából, intim kongresszusokból, eljátszott sokkból,
szemeid fennakadnak, kilövi gumi-csillag, anonim zsoldos, panaszra menj a Holdhoz,
mi düböröghet, hallod?, kísértetmozdony kattog, sínjét bátran leküzdték, s most roppant büszkék,
cikáz az elme, az van minden szokatlan kommunikációban, zsákmány-adóban,
kanonizációban, kicsinált kultúrában, süppedő fotelekben elcsalt közbeszerzésben,
a feketén-fehéren nyomott síri levélben, az néz rád tévéd szemén át,
s mert minden gondban ott van, ott kétes holnapodban, bevallásodban, nagycsoportos fiadban,
bor helyett lőre, menekülnél előle, akként európázik, agyad sós lében ázik,
elér, hiába mennél, nincsen jobb hajcsár ennél, forintod vízjelébe véred építené be,
beléd szervesül, átmos, elátkoz, lelepleznéd, de leple üres levegőt fed le,
néznéd, de azt se érted, amit ő megidézett, bár volna elég ok kerülni szakadékot,
amikor megismerted, hagytad, játssza a szentet, így aztán ő ural már, monopoljogú kalmár,
milyen is volt – s de rég volt – a derűs égbolt, ünneplőt öltött lélek: odaégtek,
képzeteit e banda mind rád erőszakolja, ha nézed, egyre hízik, csak közönyödben bízik,
hol hazugság van: ne higgy többé arányban, szépség és jog kifárad, magad is hazugság vagy,
nincsen becsed, se tiszted, többé neked se hisznek, kígyónyelv undok enyve ragaszt a mennyre,
örvénylő szennye árad elcsalt históriának, szorongunk szűkös mában, elfeledett imában,
mert ahol hazugság van, a szív is hazátlan, e vers is, az ilyen mantra, nem hajaz dalra,
mert ott vár e sátáni oltár, övé e földi zsoltár: az sem igaz, hogy voltál.
Csak erős idegzetűeknek!!! http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20160509_Izlelgetjuk_de_Csontos |