Téma: Szellem és szerelem |
|
búzavirág |
|
A reményhez
Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném.
Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!
|
|
|
búzavirág |
|
A boldogság
Most jázminos lugasban, E nyári hűvös estvén, Lillámmal űlök együtt: Lillám velem danolgat És csókolódva tréfál, Míg barna szép hajával Zefir susogva játszik.
Itt egy üveg borocskát A zőld gyepágyra tettem És gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam, Amott Anakreonnak Kellő danái vannak Kaskámba friss eperrel.
Egy öszveséggel íly sok Gyönyörűt, becsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél?
|
|
búzavirág |
|
Az álomhoz
Soká jön erre Lilla, A hitszegő soká jön. Jer addig, édes álom! Jer, e setét lugasról Hints mák-olajt szememre, Fedezz be kárpitoddal S a gondokat fejemről Legyezd le szárnyaiddal. De ha eljön a leányka: Sem mák-olaj, se kárpit Nem kell, magad se kellesz; Csak menj el, édes álom! Elmúlatunk mi ketten.
|
|
búzavirág |
|
Lillához
Leányka! hű szerelmem Tüzét miért kerűlöd? Ne félj; ez a beteg szív Dobog csupán tenéked: Ez a te birtokodban Nyög és imádja képed.
Leláncozott rabodtól Ugyan miért remegsz hát?
|
|
búzavirág |
|
Tartózkodó kérelem
A hatalmas szerelemnek Megemésztő tüze bánt. Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyörű kis tulipánt!
Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tűz, Ajakid harmatozása Sok ezer gondot elűz.
Teljesítsd angyali szókkal, Szeretőd amire kért: Ezer ambrózia csókkal Fizetek válaszodért.
|
|
búzavirág |
|
A víg poéta
Vígan tőltöm életemet, A bú, tudom, el nem temet, Valamíg, Múzsák, veletek Itt lehetek. Itt van Fébus, itt Pallás is,
Itt Erato, ha kell, más is, Múlatok veletek. A Pegazus vizeit Látom csergedezve itt, Ennél jobb helyt nem lelek.
|
|
|
Rendes Kis |
|
Már régóta élt bennem a gyanú és erre most Czakó Gábor ráerősített, hogy a szerelem nemhogy nem feltételezi a testiséget, hanem majdhogynem kizárja azt. Aszondja, Csokonai majd elepedett Lilláért, minden követ megmozgatott, hogy megkapja, ám amikor már adták volna, akkor a költő lelépett. Azt is mondja, hogy József Attila a legmaterialistább korszakában írta az Ódát, amelyben az imádott nő csodálatos belső szerveit átszellemíti ...
|
|
|