| Téma: . |
|
| onogur |
|
Ez remek cikk.
Nem mered betenni a Közéletbe?  |
|
| Login |
|
Pais István
HELLER ÁGNES ÉS AZ „ORDAS ESZMÉK”
(2. rész)
A Hetek-ben napvilágot látott interjúban Heller – akire a korábban említett zsidó önvizsgálat egyáltalán nem jellemző – azt jelenti ki, hogy az antiszemitizmussal „egész Európa átitatódott”; Nyugat-Európa még nagyobb mértékben, mint Magyarország. Hazánkról kijelenti, hogy még nem nézett szembe Auschwitzcal, amely „a legnagyobb magyar temető” lett.
Ennek a filozófus hölgynek nem jutnak eszébe a következő tények:
1) Volt itt egy 133 napos Tanácsköztársaság, amelynek zsidó vezetői milyen bűnöket követtek el országunkkal szemben.
2) Az sem, hogy a Horthy-korszakban milyen okok vezettek a különféle zsidóellenes törvények megszületéséhez.
3) Nem emlékszik rá, hogy a külföldi zsidók közül sokan a második világháború idején nálunk leltek menedéket, és a zsidók üldözésére és deportálására csak a német megszállást követően került sor.
4) Nem jut eszébe, hogy a Szovjetunióból hazatért zsidó vezetők és társaik elárulták ezt az országot, és a hatalmat kíméletlen eszközökkel megszerezve milyen embertelen diktatúrát valósítottak meg nálunk.
5) Miért nem jut eszébe, hogy A kommunizmus fekete könyve c. munka szerzői voltaképp azt a negatív szerepet igyekeztek elmismásolni, amelyet zsidók játszottak a nemzetközi kommunista mozgalomban? Közben pedig szinte csak említést tettek a magyarországi Tanácsköztársaság viselt dolgairól, amelyekkel aztán kötetük itthoni szellemi gondozója, Kun Miklós – Kun Béla unokája – „elfelejtette” kellően kiegészíteni a sok szempontból félrevezető művet. És, persze, ezek után nem csodálkozhatunk azon sem, hogy Kun Miklós felesége, Gereben Ágnes az Antiszemitizmus a Szovjetunióban c. könyvében ugyancsak azt a szerepet igyekszik eliminálni, amelyet zsidók játszottak a bolsevik pártban.
Ha Heller csupán a felsorolt tényeket szem előtt tartaná, akkor rá kéne döbbennie, hogy a zsidóellenesség nem tekinthető valamiféle, a népekre közösen jellemző betegségnek, hanem – mint Spinoza már határozottan rámutatott – létrejöttében ugyancsak, mégpedig elsődlegesen közrejátszott maga a zsidóság is.
Heller, aki az antiszemitizmus kifejezést maga is hibásnak tartja – ám ennek ellenére mégis használja –, és helyette az antijudaizmus vagy judeofóbia szavak használatát tekinti megfelelőnek, úgy véli, hogy akik szerint az „antiszemitizmust meg lehet szüntetni, azok naivak”, mert ez a 2003 éve – azaz Jézus állítólagos születési idejétől – létező jelenség a jövőben is megmarad. És ez nem is meglepő – mondja –, hisz „a templomokban a [keresztény] papok nyíltan vagy burkoltan arról prédikálnak, hogy a zsidók ölték meg Krisztust”. Filozófus hölgyünk szerint e papoknak inkább arról kéne beszélniük, hogy „mit köszönhet a kereszténység a zsidóságnak”, az a kereszténység, amely a gyilkos „Káin szerepével vállalt közösséget”.
Itt álljunk meg egy pillanatra!
A helyzet ugyanis az, hogy a szétszóródott zsidóság azon népek egységbe fogásának az előmozdítója lehetett volna, amelyek közepette élt. Ám – miközben sok szép, értékes dolgot produkált és gyakran a felvilágosult gondolkodást is képviselte számos egyénisége révén – a nemzetközi életben gazdaságilag, politikailag meghatározó része a különféle etnikumok kirablásával foglalkozik már az ókortól. Mégpedig oly módon, hogy az ilyen tevékenységet folytatók hol németnek, hol angolnak, hol franciának vagy éppenséggel magyarnak álcázzák magukat. (A rádiókban, a tévékben, a sajtóban pl. nem az szerepel nálunk, hogy a magyarországi születésű zsidó Soros György, Tom Lantos stb., hanem az, hogy ezek az emberek magyarok. Ám ezeknek az egyéneknek a magyarsághoz a szó pozitív értelmében csak annyi közük van, mint az ökörnek az ábécéhez. Nyilvánvaló ez – többek közt – abból a kötetből is, amely a Kapu-füzetek egyikeként Soros, a Gólem címmel látott napvilágot.)
Vallásilag pedig az, amit a kereszténység és az ezt felvevő népek a zsidóságnak „köszönhetnek”, maga kész tragédia ezen etnikumok számára. Hogy miért? Ezzel összefüggésben az érdeklődő olvasó talál egy viszonylag rövid összefoglalást A filozófia története c. munkámban (291–294. oldal); a 726 oldalas Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák c. kötetemből pedig ezzel kapcsolatosan is képet alkothat magának.
Néhány fontos dolgot azonban szükségesnek tartok itt is megemlíteni.
Ezek közül az egyik az, hogy a kereszténység Bibliájának minden irata – kettő kivételével – zsidó szerzőktől származik. A két kivétel az Apostolok Cselekedetei és a Lukács-evangélium. A hagyomány szerint ezek a görög orvostól, Lukácstól erednek. Ám mivel ez a férfiú annak a zsidó Saul-Pálnak a kísérője volt, aki a saját nézeteit krisztusi tanokként hirdette, ezért az ő írásai is a zsidó vallás szellemiségét árasztják. Annak aztán, hogy a keresztény kánonba csak zsidó szerzőktől származó iratok kerültek bele, tragikus következményei lettek, mert az ily módon a zsidó vallás szellemiségének az uralma alá került kereszténység kiirtotta az őt önként vagy kényszer hatására fölvett népek eredeti kultúráját (pl. a magyarságét is).
Megemlítendő az a fontos tény is, hogy az ókori időkben a különféle etnikumoknál a politeizmus volt a jellemző vallás, és az egyes népek kölcsönösen létezőknek vélték egymás istenségeit, s türelemmel viseltettek egymás vallása iránt. Gondoljunk csak ezzel összefüggésben arra, hogy mily toleráns magatartást tanúsítottak más népek természetfölötti hatalmait illetően a görögök, a perzsák, a rómaiak és a régi időkben – mint erről az Ószövetség jó egynéhány helye tanúskodik – maguk a zsidók is.
Ám amikor az utóbbiak körében – egyes próféták működése következtében – megjelent a Jahvéhoz kötődő, monoteista tendenciájú, ám a következetes egyistenhithez soha el nem jutó felfogás, akkor ez a „kiválasztott néphez” kötődő nézet olyan agresszív türelmetlenség felbukkanását jelentette, amely addig ismeretlen volt az ókorban. (A Tóra számos helye ezzel összefüggésben igen kegyetlen dolgokról tesz említést.)
Maga ez a monoteisztikus, eredetileg a zsidóság kiválasztottságát képviselő álláspont aztán később a kereszténységben azt az alakot ölti, hogy a legigazibb vallás a krisztusi. (II. János Pál pápa néhány évvel a halála előtt egyenesen azt hangoztatta, hogy éppenséggel a római katolicizmus a legigazibb vallás.)
Ennek a monoteizmusnak a szellemében tiltatik meg az ótestamentumi zsidóknak Jahvén kívül más isteneknek a követése. Az Ószövetség szerint ez által vezérelve ölet le más természetfölötti hatalmakat imádó zsidókat Mózes ezerszámra. E szemlélettől áthatva pusztítja el a nyugati kereszténység az „eretnekek” százezreit, a „boszorkányok” millióit, és ennek lesz áldozata körülbelül 80 millió indián Amerikában. És a zsidó vallás monoteizmusából mint ősforrásból fakad az iszlám azon álláspontja is, hogy minden más vallás felett áll.
Ám a kereszténység közvetítésével a krisztusi hitet felvevő népek egyéb dolgokat is „köszönhetnek” a zsidóságnak, e nép agresszív tendenciájú vallásának. Azokat az irracionális tanokat is, amelyek szemben állnak az ésszerű világlátással, amelyek az embert önmaga ellen fordítják és egy fiktív transzcendens világhoz láncolják. A Genezis-könyv alapján pl. a földi halandónak kutyakötelessége hinnie abban, hogy a világot valamiféle istenség teremtette – miközben az említett iratban két, egymás hitelét teljességgel lerontó mítosz szerepel a kozmosz keletkezéséről. A zsidó és a keresztény hívőnek el kell fogadnia, hogy a múltban volt, a jövőben pedig lesz egy, ilyen vagy olyan boldog aranykor – ám a Biblia ebből a szempontból zavaros, gyermeteg nézeteket tartalmaz.
A Jahvét vagy a Jézust követőnek hinnie kell abban, hogy (a Biblia állítása szerint) volt egy természetfölötti hatalom részéről valamiféle erkölcsi kinyilatkoztatás – ám a Szentírás olvasója azt tapasztalja, hogy a Tórában ezzel összefüggésben két, egymásnak ellentmondó tízparancsolati szöveg szerepel. Közülük az egyik két helyen, az Exodus-ban (20. fejezet) és a Deuteronomium-ban (5. fejezet), a másik pedig – meglepő módon – szintén az Exodusban (34. fejezet) olvasható. Maga ez az utóbbi a 2. két, épen maradt kőtábla történetéhez kötődik, és benne az első változat közismert tíz rendelkezése közül csupán három van jelen.
Ezek a következők:
Ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem!
Ne csinálj faragott képet, öntött bálványokat, és azokat kultikus jelleggel ne tiszteld!
Tartsd meg a szombatot!
A másik hét rendelkezés (Ne ölj! Ne lopj! Tisztelt apádat, anyádat! stb.) viszont nem szerepel benne. Helyettük egészen más rendelkezésekkel találkozunk.
Például ilyenekkel:
A pészachot tartsd meg!
Minden zsengét az istenségnek áldozzál!
A hetek ünnepét üld meg!
Minden férfiú évenként háromszor jelenjék meg az istenség színe előtt!
Ne főzz kecskegidát az anyja tejében! stb.
Heller és az őt interjúvoló Tihanyi Péter zsidóságellenes „ordas eszmékről” beszélnek. Ám – mint szót ejtettem róla – a vallásilag szentesített „ordas eszmék” a zsidó nép keretében fogantak meg, és onnét kerültek át – sajátos módosulással – a kereszténységbe. És ilyen eszmék nem csupán a zsidó szerzőktől eredő Bibliában – annak is főként az ótestamentumi részében, tehát a jahvei vallás kánonjában – hemzsegnek, hanem az utóbbi értelmezéséből megszületett Talmudban is, amelyet az időszámításunk szerinti 500-as év táján zártak le, és amelyből a 19. század második felében egy csomót idézett hazánk parlamentjében a maga képviselőtársainak a némely zsidók által megnyomorított Istóczy Győző.
Néhány ezek közül:
„Ha a zsidók nem lennének, nem lenne áldás a földön, se napvilág, se eső.”
„Mert hát különbség van minden dolgokban; s valamint az emberek az állatok felett állanak: úgy állanak a zsidók a világ többi népei felett.”
„Ti izraeliták emberek vagytok, a többi népek nem emberek; mert az ő lelkeik a tisztátalan szellemtől származnak, Izrael lelkei pedig Isten szelleméből.”
„Isten a zsidóknak hatalmat adott minden népek vagyona és vére felett.”
„A goj (a nem zsidó) megrablása meg van engedve.”
„Helyes dolog őket (a nem-zsidókat) kezeiddel megölnöd. Aki az istentelenek (nem-zsidók) vérét ontja, Istennek áldozatot hoz.”
„Az a parancs, hogy »Ne ölj!« annyit tesz, hogy Izraelből való embert nem szabad megölnöd; a gojim (nem-zsidók) pedig nem izraeliták.”
„Aki egy lelket Izraelből megöl, annak annyiba vétetik, mintha az egész világot megölte volna; aki pedig egy izraelita lelket megtart, annak annyiba vétetik, mintha az egész világot megtartotta volna.”
A kérdéseim: Vajon mit szólna Heller és az őt meginterjúvoló Tihanyi Péter, ha az idézett talmudi szövegekben szereplő zsidók és gojok közti viszonyt megfordítanánk? Ha azt mondanánk, pl. hogy a magyar ember, a zsidó pedig állat? Ha azt az elvet vallanánk, hogy a magyaroké a zsidók élete és vagyona? És ha azt is kimondanánk, hogy a zsidóság nemzetközileg rabló, Palesztinában pedig gyilkos tevékenységet folytató része az említett bibliai-talmudi elvek szerint cselekszik?
Azonnal nagy lenne a felzúdulás. Ám e helyett inkább talán némi önkritikát kéne gyakorolni, s nem ártana a humánum és a szerénység útjára lépni. Ha aztán ez a lépés megtörténne, akkor eltűnne a zsidóellenesség is, és nem lehetne azt állítani nagy hazugon, hogy ez utóbbi örökké megmarad.
Miután bemutattam jó néhány olyan bibliai és talmudi jelenséget, amely antihumánus és gátolja az emberi szellem szárnyalását, s amelyet a kereszténység, valamint az őt felvevő sok nép „köszönhet” a zsidóságnak, lépjünk tovább, és nézzük meg, még milyen sajátos dolgok szerepelnek a Heller által adott interjúban.
A filozófusnő a magyarok szemére veti, hogy a zsidók deportálását nem akadályozták meg. Úgy látszik – bár bölcselő – nem törekszik logikus gondolkodásra. Mert hát mit tehettek volna a németek által megszállt hazánkban az egyszerű magyar polgárok, akik azt sem tudták, miről van szó? És vajon mit tettek egyes itthoni zsidó vezetők népük elhurcolása ellen? Továbbá: ha a nyugati hatalmak tudtak – az országaikban élő zsidókkal együtt – arról, hogy léteznek koncentrációs táborok, akkor miért nem az ezekhez vezető utakat, hanem a német városok polgári lakosságát bombázták? Heller a magyarokat hibáztatja azért is, hogy a megmaradt 200 000 zsidónak kb. a fele 1945 után elhagyta hazánkat. De hát kik voltak ekkortájt nálunk a hatalom birtokosai? A Rákosi-klikk zsidó tagjai. Ezek pedig, ugye, a magyarokat ajnározták...
Ugyancsak filozófushoz méltatlan Heller azon állítása is, mely szerint a jövőben a holokauszt, ez az európai ügy „megismétlődik”, ami „nem lehetetlen, hanem tény”, és ez a történés „egy össznépi dühroham következtében akár több tízezer embert is megölhet”.
Legyen szabad ide vonatkozóan Heller figyelmébe ajánlanom Hegel megjegyzését, amely szerint a bagoly csak az alkony beálltával kezd röpülni, s amellyel a kiváló német bölcselő a következőt akarta szimbolikusan kifejezni: hogy mi lesz, azt csak akkor tudjuk megmondani, ha ez vagy az a történés már végbement. Vagyis: Heller a jövőbeli holokausztot nem állíthatja tényként.
Ez a valóság tényei által nem zavart hölgy egyébként úgy véli, hogy a szóban forgó tragikus történésre csak Európában kerülhet sor, Amerikában (= USA?) viszont nem, mert „ott a demokrácia olyan erős, olyan természetes, és hogy úgy mondjam, olyan házias, hogy minden megrázkódtatást kibír”. A kérdésem: biztos ez? Ha ugyanis az USA kormánya továbbra is az ottani zsidó és az ortodox keresztény lobbi által meghatározott politikát folytatja, ha Izraelt továbbra is támogatja anyagilag és politikailag a közel-keleti népek ellen irányuló tevékenységében, akkor könnyen bekövetkezhet, hogy e nagy észak-amerikai országban is fölerősödik a zsidóellenesség.
Heller ez utóbbi kapcsán úgy véli, ennek az ókorban az egyik előidéző oka az volt, hogy a római isteneket el nem ismerő, nekik nem hódoló zsidókat ateistáknak gondolták, és emiatt gyűlölték meg őket. Ezek szerint a politeizmus követői oly ostobák voltak, hogy a monoteizmus talaján álló zsidókat istentagadóknak vélték. Hogy egy filozófusnő ilyen badarságot miként jelenthet ki, nem tudom. És ez a véleménye azért is sántít, mivel a jahvizmus a Római Birodalomban az elfogadott vallások közé tartozott – bár ugyanakkor egyes uralkodók igyekeztek a követőit a római istenségek kultuszára kényszeríteni.
Abban viszont igaza van Hellernek, hogy a zsidókat istengyilkosoknak tekintő keresztény egyházi álláspont komoly mértékben közrehatott az antijudaizmus létében a régi időktől napjainkig. Heller a „tökkelütött hülyeségek” körébe sorolja azokat a nézeteket, amelyek a gojok részéről a zsidóságot különféle, számukra rossz dolgok előidézőjének tartják, „az ördög szószólójává, szócsövévé” teszik, ma pedig már olyan „világ-összeesküvésről” szólnak, hogy New Yorkból és Tel-Avivból irányítják Budapestet, Putyint és az egész földkerekséget, s azt állítják, hogy „a világbékét leginkább az agresszor és hódító Izrael fenyegeti”.
Vajon Heller – jegyzem meg mindezzel kapcsolatosan – miként vélekedik azokról a humanista zsidókról, akik ugyanezt a véleményt hangoztatják? Továbbá: vajon miként ítéli meg azoknak a zsidóknak a tevékenységét, akik országokat tettek tönkre holmi pénzügyi műveletekkel? Ahogy pl. Soros György, a Sztálinnal együtt budapesti díszpolgár is cselekedett délkelet-ázsiai államokkal. Egyúttal arra is kíváncsi lennék, szerinte kik voltak azok a külföldi barátok, akik az SZDSZ-nek – az utóbbi egyik vezetője szerint – 1994-ben azt a tanácsot adták – és főként: miért? –, hogy lépjen szövetségre az akkori választásokon abszolút többséget szerzett MSZP-vel. Azzal a párttal, amely ellen az SZDSZ korábban olyan „erősen hadakozott”, s amelynek a jelöltjét, a korábbi ügynököt, Medgyessy Pétert elfogadta miniszterelnöknek.
Nemrégiben pedig ennek az SZDSZ-nek a támogatásával került a köztársasági elnök funkciójába Sólyom László. Az a jogász, akinek az általam megnézett két lexikon szerint nincs apja, anyja – úgy látszik, ősnemzéssel jött a világra –; akinek nincs felesége és gyereke, de azért akinek a (nem létező) neje az egyik hetilapban Sólyom Erzsébet néven interjút adott – ám közben „elfelejtette” megemlíteni, hogy milyen pártkáder volt az apja. Azt a Sólyom Lászlót segítette az SZDSZ a köztársasági elnök funkciójába, aki elment Szlovákiába, de ott nem állt szóba a magyarokkal; aki ellátogatott az egyik külföldi országba, és ott kijelentette, hogy nekünk nincs gondunk a Beneš-dekrétumokkal. Vajon kitől kapott felhatalmazást arra, hogy a mi nevünkben ilyesmit tegyen? Talán nem is tartja magát magyarnak? Ezt azért kérdezem, mert azt is megcselekedte, hogy újévi beszédét a nemzeti lobogó mellőzésével mondta el. Továbbá ebben a beszédben kijelentette, hogy Magyarországon nincs egyetlen olyan párt sem, amely „hazánk tönkretételére törekednék”. Hát az SZDSZ nem ilyen alakulat, melynek a vezetői most mindent privatizálni óhajtanak – vajon kiknek? –, imamalomként ismételgetve, hogy az állam a legrosszabb gazda? Ám jó néhányuk felmenői korábban épp az állami tulajdon mindeneknél üdvösebb voltáról beszéltek.
S még valami: nem vagyok hívő, de ennek ellenére mélyen felháborít, hogy az „elfogulatlan” Sólyom László a kb. 3000 zsidó vallású embernek üdvözletet küldött a Makkabeusok csodás történetéhez kötődő hanuka [chanukka] alkalmával, ám a karácsonyt ünneplő több millió hazai keresztényről „megfeledkezett”.
És mindezen elgondolkodva fölteszem magamnak a kérdést: vajon kinek az érdekeit képviselte köztársasági elnökként az SZDSZ-es Göncz Árpád, és milyen titokzatos hatalmak, kinek az érdekében mozgatják Sólyom Lászlót?
Vajon Heller Ágnes e kérdésekre mit válaszolna? |
|
| Login |
|
Gondolkodó
Pais István
HELLER ÁGNES ÉS AZ „ORDAS ESZMÉK”
(2. rész)
A Hetek-ben napvilágot látott interjúban Heller – akire a korábban említett zsidó önvizsgálat egyáltalán nem jellemző – azt jelenti ki, hogy az antiszemitizmussal „egész Európa átitatódott”; Nyugat-Európa még nagyobb mértékben, mint Magyarország. Hazánkról kijelenti, hogy még nem nézett szembe Auschwitzcal, amely „a legnagyobb magyar temető” lett.
Ennek a filozófus hölgynek nem jutnak eszébe a következő tények:
1) Volt itt egy 133 napos Tanácsköztársaság, amelynek zsidó vezetői milyen bűnöket követtek el országunkkal szemben.
2) Az sem, hogy a Horthy-korszakban milyen okok vezettek a különféle zsidóellenes törvények megszületéséhez.
3) Nem emlékszik rá, hogy a külföldi zsidók közül sokan a második világháború idején nálunk leltek menedéket, és a zsidók üldözésére és deportálására csak a német megszállást követően került sor.
4) Nem jut eszébe, hogy a Szovjetunióból hazatért zsidó vezetők és társaik elárulták ezt az országot, és a hatalmat kíméletlen eszközökkel megszerezve milyen embertelen diktatúrát valósítottak meg nálunk.
5) Miért nem jut eszébe, hogy A kommunizmus fekete könyve c. munka szerzői voltaképp azt a negatív szerepet igyekeztek elmismásolni, amelyet zsidók játszottak a nemzetközi kommunista mozgalomban? Közben pedig szinte csak említést tettek a magyarországi Tanácsköztársaság viselt dolgairól, amelyekkel aztán kötetük itthoni szellemi gondozója, Kun Miklós – Kun Béla unokája – „elfelejtette” kellően kiegészíteni a sok szempontból félrevezető művet. És, persze, ezek után nem csodálkozhatunk azon sem, hogy Kun Miklós felesége, Gereben Ágnes az Antiszemitizmus a Szovjetunióban c. könyvében ugyancsak azt a szerepet igyekszik eliminálni, amelyet zsidók játszottak a bolsevik pártban.
Ha Heller csupán a felsorolt tényeket szem előtt tartaná, akkor rá kéne döbbennie, hogy a zsidóellenesség nem tekinthető valamiféle, a népekre közösen jellemző betegségnek, hanem – mint Spinoza már határozottan rámutatott – létrejöttében ugyancsak, mégpedig elsődlegesen közrejátszott maga a zsidóság is.
Heller, aki az antiszemitizmus kifejezést maga is hibásnak tartja – ám ennek ellenére mégis használja –, és helyette az antijudaizmus vagy judeofóbia szavak használatát tekinti megfelelőnek, úgy véli, hogy akik szerint az „antiszemitizmust meg lehet szüntetni, azok naivak”, mert ez a 2003 éve – azaz Jézus állítólagos születési idejétől – létező jelenség a jövőben is megmarad. És ez nem is meglepő – mondja –, hisz „a templomokban a [keresztény] papok nyíltan vagy burkoltan arról prédikálnak, hogy a zsidók ölték meg Krisztust”. Filozófus hölgyünk szerint e papoknak inkább arról kéne beszélniük, hogy „mit köszönhet a kereszténység a zsidóságnak”, az a kereszténység, amely a gyilkos „Káin szerepével vállalt közösséget”.
Itt álljunk meg egy pillanatra!
A helyzet ugyanis az, hogy a szétszóródott zsidóság azon népek egységbe fogásának az előmozdítója lehetett volna, amelyek közepette élt. Ám – miközben sok szép, értékes dolgot produkált és gyakran a felvilágosult gondolkodást is képviselte számos egyénisége révén – a nemzetközi életben gazdaságilag, politikailag meghatározó része a különféle etnikumok kirablásával foglalkozik már az ókortól. Mégpedig oly módon, hogy az ilyen tevékenységet folytatók hol németnek, hol angolnak, hol franciának vagy éppenséggel magyarnak álcázzák magukat. (A rádiókban, a tévékben, a sajtóban pl. nem az szerepel nálunk, hogy a magyarországi születésű zsidó Soros György, Tom Lantos stb., hanem az, hogy ezek az emberek magyarok. Ám ezeknek az egyéneknek a magyarsághoz a szó pozitív értelmében csak annyi közük van, mint az ökörnek az ábécéhez. Nyilvánvaló ez – többek közt – abból a kötetből is, amely a Kapu-füzetek egyikeként Soros, a Gólem címmel látott napvilágot.)
Vallásilag pedig az, amit a kereszténység és az ezt felvevő népek a zsidóságnak „köszönhetnek”, maga kész tragédia ezen etnikumok számára. Hogy miért? Ezzel összefüggésben az érdeklődő olvasó talál egy viszonylag rövid összefoglalást A filozófia története c. munkámban (291–294. oldal); a 726 oldalas Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák c. kötetemből pedig ezzel kapcsolatosan is képet alkothat magának.
Néhány fontos dolgot azonban szükségesnek tartok itt is megemlíteni.
Ezek közül az egyik az, hogy a kereszténység Bibliájának minden irata – kettő kivételével – zsidó szerzőktől származik. A két kivétel az Apostolok Cselekedetei és a Lukács-evangélium. A hagyomány szerint ezek a görög orvostól, Lukácstól erednek. Ám mivel ez a férfiú annak a zsidó Saul-Pálnak a kísérője volt, aki a saját nézeteit krisztusi tanokként hirdette, ezért az ő írásai is a zsidó vallás szellemiségét árasztják. Annak aztán, hogy a keresztény kánonba csak zsidó szerzőktől származó iratok kerültek bele, tragikus következményei lettek, mert az ily módon a zsidó vallás szellemiségének az uralma alá került kereszténység kiirtotta az őt önként vagy kényszer hatására fölvett népek eredeti kultúráját (pl. a magyarságét is).
Megemlítendő az a fontos tény is, hogy az ókori időkben a különféle etnikumoknál a politeizmus volt a jellemző vallás, és az egyes népek kölcsönösen létezőknek vélték egymás istenségeit, s türelemmel viseltettek egymás vallása iránt. Gondoljunk csak ezzel összefüggésben arra, hogy mily toleráns magatartást tanúsítottak más népek természetfölötti hatalmait illetően a görögök, a perzsák, a rómaiak és a régi időkben – mint erről az Ószövetség jó egynéhány helye tanúskodik – maguk a zsidók is.
Ám amikor az utóbbiak körében – egyes próféták működése következtében – megjelent a Jahvéhoz kötődő, monoteista tendenciájú, ám a következetes egyistenhithez soha el nem jutó felfogás, akkor ez a „kiválasztott néphez” kötődő nézet olyan agresszív türelmetlenség felbukkanását jelentette, amely addig ismeretlen volt az ókorban. (A Tóra számos helye ezzel összefüggésben igen kegyetlen dolgokról tesz említést.)
Maga ez a monoteisztikus, eredetileg a zsidóság kiválasztottságát képviselő álláspont aztán később a kereszténységben azt az alakot ölti, hogy a legigazibb vallás a krisztusi. (II. János Pál pápa néhány évvel a halála előtt egyenesen azt hangoztatta, hogy éppenséggel a római katolicizmus a legigazibb vallás.)
Ennek a monoteizmusnak a szellemében tiltatik meg az ótestamentumi zsidóknak Jahvén kívül más isteneknek a követése. Az Ószövetség szerint ez által vezérelve ölet le más természetfölötti hatalmakat imádó zsidókat Mózes ezerszámra. E szemlélettől áthatva pusztítja el a nyugati kereszténység az „eretnekek” százezreit, a „boszorkányok” millióit, és ennek lesz áldozata körülbelül 80 millió indián Amerikában. És a zsidó vallás monoteizmusából mint ősforrásból fakad az iszlám azon álláspontja is, hogy minden más vallás felett áll.
Ám a kereszténység közvetítésével a krisztusi hitet felvevő népek egyéb dolgokat is „köszönhetnek” a zsidóságnak, e nép agresszív tendenciájú vallásának. Azokat az irracionális tanokat is, amelyek szemben állnak az ésszerű világlátással, amelyek az embert önmaga ellen fordítják és egy fiktív transzcendens világhoz láncolják. A Genezis-könyv alapján pl. a földi halandónak kutyakötelessége hinnie abban, hogy a világot valamiféle istenség teremtette – miközben az említett iratban két, egymás hitelét teljességgel lerontó mítosz szerepel a kozmosz keletkezéséről. A zsidó és a keresztény hívőnek el kell fogadnia, hogy a múltban volt, a jövőben pedig lesz egy, ilyen vagy olyan boldog aranykor – ám a Biblia ebből a szempontból zavaros, gyermeteg nézeteket tartalmaz.
A Jahvét vagy a Jézust követőnek hinnie kell abban, hogy (a Biblia állítása szerint) volt egy természetfölötti hatalom részéről valamiféle erkölcsi kinyilatkoztatás – ám a Szentírás olvasója azt tapasztalja, hogy a Tórában ezzel összefüggésben két, egymásnak ellentmondó tízparancsolati szöveg szerepel. Közülük az egyik két helyen, az Exodus-ban (20. fejezet) és a Deuteronomium-ban (5. fejezet), a másik pedig – meglepő módon – szintén az Exodusban (34. fejezet) olvasható. Maga ez az utóbbi a 2. két, épen maradt kőtábla történetéhez kötődik, és benne az első változat közismert tíz rendelkezése közül csupán három van jelen.
Ezek a következők:
Ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem!
Ne csinálj faragott képet, öntött bálványokat, és azokat kultikus jelleggel ne tiszteld!
Tartsd meg a szombatot!
A másik hét rendelkezés (Ne ölj! Ne lopj! Tisztelt apádat, anyádat! stb.) viszont nem szerepel benne. Helyettük egészen más rendelkezésekkel találkozunk.
Például ilyenekkel:
A pészachot tartsd meg!
Minden zsengét az istenségnek áldozzál!
A hetek ünnepét üld meg!
Minden férfiú évenként háromszor jelenjék meg az istenség színe előtt!
Ne főzz kecskegidát az anyja tejében! stb.
Heller és az őt interjúvoló Tihanyi Péter zsidóságellenes „ordas eszmékről” beszélnek. Ám – mint szót ejtettem róla – a vallásilag szentesített „ordas eszmék” a zsidó nép keretében fogantak meg, és onnét kerültek át – sajátos módosulással – a kereszténységbe. És ilyen eszmék nem csupán a zsidó szerzőktől eredő Bibliában – annak is főként az ótestamentumi részében, tehát a jahvei vallás kánonjában – hemzsegnek, hanem az utóbbi értelmezéséből megszületett Talmudban is, amelyet az időszámításunk szerinti 500-as év táján zártak le, és amelyből a 19. század második felében egy csomót idézett hazánk parlamentjében a maga képviselőtársainak a némely zsidók által megnyomorított Istóczy Győző.
Néhány ezek közül:
„Ha a zsidók nem lennének, nem lenne áldás a földön, se napvilág, se eső.”
„Mert hát különbség van minden dolgokban; s valamint az emberek az állatok felett állanak: úgy állanak a zsidók a világ többi népei felett.”
„Ti izraeliták emberek vagytok, a többi népek nem emberek; mert az ő lelkeik a tisztátalan szellemtől származnak, Izrael lelkei pedig Isten szelleméből.”
„Isten a zsidóknak hatalmat adott minden népek vagyona és vére felett.”
„A goj (a nem zsidó) megrablása meg van engedve.”
„Helyes dolog őket (a nem-zsidókat) kezeiddel megölnöd. Aki az istentelenek (nem-zsidók) vérét ontja, Istennek áldozatot hoz.”
„Az a parancs, hogy »Ne ölj!« annyit tesz, hogy Izraelből való embert nem szabad megölnöd; a gojim (nem-zsidók) pedig nem izraeliták.”
„Aki egy lelket Izraelből megöl, annak annyiba vétetik, mintha az egész világot megölte volna; aki pedig egy izraelita lelket megtart, annak annyiba vétetik, mintha az egész világot megtartotta volna.”
A kérdéseim: Vajon mit szólna Heller és az őt meginterjúvoló Tihanyi Péter, ha az idézett talmudi szövegekben szereplő zsidók és gojok közti viszonyt megfordítanánk? Ha azt mondanánk, pl. hogy a magyar ember, a zsidó pedig állat? Ha azt az elvet vallanánk, hogy a magyaroké a zsidók élete és vagyona? És ha azt is kimondanánk, hogy a zsidóság nemzetközileg rabló, Palesztinában pedig gyilkos tevékenységet folytató része az említett bibliai-talmudi elvek szerint cselekszik?
Azonnal nagy lenne a felzúdulás. Ám e helyett inkább talán némi önkritikát kéne gyakorolni, s nem ártana a humánum és a szerénység útjára lépni. Ha aztán ez a lépés megtörténne, akkor eltűnne a zsidóellenesség is, és nem lehetne azt állítani nagy hazugon, hogy ez utóbbi örökké megmarad.
Miután bemutattam jó néhány olyan bibliai és talmudi jelenséget, amely antihumánus és gátolja az emberi szellem szárnyalását, s amelyet a kereszténység, valamint az őt felvevő sok nép „köszönhet” a zsidóságnak, lépjünk tovább, és nézzük meg, még milyen sajátos dolgok szerepelnek a Heller által adott interjúban.
A filozófusnő a magyarok szemére veti, hogy a zsidók deportálását nem akadályozták meg. Úgy látszik – bár bölcselő – nem törekszik logikus gondolkodásra. Mert hát mit tehettek volna a németek által megszállt hazánkban az egyszerű magyar polgárok, akik azt sem tudták, miről van szó? És vajon mit tettek egyes itthoni zsidó vezetők népük elhurcolása ellen? Továbbá: ha a nyugati hatalmak tudtak – az országaikban élő zsidókkal együtt – arról, hogy léteznek koncentrációs táborok, akkor miért nem az ezekhez vezető utakat, hanem a német városok polgári lakosságát bombázták? Heller a magyarokat hibáztatja azért is, hogy a megmaradt 200 000 zsidónak kb. a fele 1945 után elhagyta hazánkat. De hát kik voltak ekkortájt nálunk a hatalom birtokosai? A Rákosi-klikk zsidó tagjai. Ezek pedig, ugye, a magyarokat ajnározták...
Ugyancsak filozófushoz méltatlan Heller azon állítása is, mely szerint a jövőben a holokauszt, ez az európai ügy „megismétlődik”, ami „nem lehetetlen, hanem tény”, és ez a történés „egy össznépi dühroham következtében akár több tízezer embert is megölhet”.
Legyen szabad ide vonatkozóan Heller figyelmébe ajánlanom Hegel megjegyzését, amely szerint a bagoly csak az alkony beálltával kezd röpülni, s amellyel a kiváló német bölcselő a következőt akarta szimbolikusan kifejezni: hogy mi lesz, azt csak akkor tudjuk megmondani, ha ez vagy az a történés már végbement. Vagyis: Heller a jövőbeli holokausztot nem állíthatja tényként.
Ez a valóság tényei által nem zavart hölgy egyébként úgy véli, hogy a szóban forgó tragikus történésre csak Európában kerülhet sor, Amerikában (= USA?) viszont nem, mert „ott a demokrácia olyan erős, olyan természetes, és hogy úgy mondjam, olyan házias, hogy minden megrázkódtatást kibír”. A kérdésem: biztos ez? Ha ugyanis az USA kormánya továbbra is az ottani zsidó és az ortodox keresztény lobbi által meghatározott politikát folytatja, ha Izraelt továbbra is támogatja anyagilag és politikailag a közel-keleti népek ellen irányuló tevékenységében, akkor könnyen bekövetkezhet, hogy e nagy észak-amerikai országban is fölerősödik a zsidóellenesség.
Heller ez utóbbi kapcsán úgy véli, ennek az ókorban az egyik előidéző oka az volt, hogy a római isteneket el nem ismerő, nekik nem hódoló zsidókat ateistáknak gondolták, és emiatt gyűlölték meg őket. Ezek szerint a politeizmus követői oly ostobák voltak, hogy a monoteizmus talaján álló zsidókat istentagadóknak vélték. Hogy egy filozófusnő ilyen badarságot miként jelenthet ki, nem tudom. És ez a véleménye azért is sántít, mivel a jahvizmus a Római Birodalomban az elfogadott vallások közé tartozott – bár ugyanakkor egyes uralkodók igyekeztek a követőit a római istenségek kultuszára kényszeríteni.
Abban viszont igaza van Hellernek, hogy a zsidókat istengyilkosoknak tekintő keresztény egyházi álláspont komoly mértékben közrehatott az antijudaizmus létében a régi időktől napjainkig. Heller a „tökkelütött hülyeségek” körébe sorolja azokat a nézeteket, amelyek a gojok részéről a zsidóságot különféle, számukra rossz dolgok előidézőjének tartják, „az ördög szószólójává, szócsövévé” teszik, ma pedig már olyan „világ-összeesküvésről” szólnak, hogy New Yorkból és Tel-Avivból irányítják Budapestet, Putyint és az egész földkerekséget, s azt állítják, hogy „a világbékét leginkább az agresszor és hódító Izrael fenyegeti”.
Vajon Heller – jegyzem meg mindezzel kapcsolatosan – miként vélekedik azokról a humanista zsidókról, akik ugyanezt a véleményt hangoztatják? Továbbá: vajon miként ítéli meg azoknak a zsidóknak a tevékenységét, akik országokat tettek tönkre holmi pénzügyi műveletekkel? Ahogy pl. Soros György, a Sztálinnal együtt budapesti díszpolgár is cselekedett délkelet-ázsiai államokkal. Egyúttal arra is kíváncsi lennék, szerinte kik voltak azok a külföldi barátok, akik az SZDSZ-nek – az utóbbi egyik vezetője szerint – 1994-ben azt a tanácsot adták – és főként: miért? –, hogy lépjen szövetségre az akkori választásokon abszolút többséget szerzett MSZP-vel. Azzal a párttal, amely ellen az SZDSZ korábban olyan „erősen hadakozott”, s amelynek a jelöltjét, a korábbi ügynököt, Medgyessy Pétert elfogadta miniszterelnöknek.
Nemrégiben pedig ennek az SZDSZ-nek a támogatásával került a köztársasági elnök funkciójába Sólyom László. Az a jogász, akinek az általam megnézett két lexikon szerint nincs apja, anyja – úgy látszik, ősnemzéssel jött a világra –; akinek nincs felesége és gyereke, de azért akinek a (nem létező) neje az egyik hetilapban Sólyom Erzsébet néven interjút adott – ám közben „elfelejtette” megemlíteni, hogy milyen pártkáder volt az apja. Azt a Sólyom Lászlót segítette az SZDSZ a köztársasági elnök funkciójába, aki elment Szlovákiába, de ott nem állt szóba a magyarokkal; aki ellátogatott az egyik külföldi országba, és ott kijelentette, hogy nekünk nincs gondunk a Beneš-dekrétumokkal. Vajon kitől kapott felhatalmazást arra, hogy a mi nevünkben ilyesmit tegyen? Talán nem is tartja magát magyarnak? Ezt azért kérdezem, mert azt is megcselekedte, hogy újévi beszédét a nemzeti lobogó mellőzésével mondta el. Továbbá ebben a beszédben kijelentette, hogy Magyarországon nincs egyetlen olyan párt sem, amely „hazánk tönkretételére törekednék”. Hát az SZDSZ nem ilyen alakulat, melynek a vezetői most mindent privatizálni óhajtanak – vajon kiknek? –, imamalomként ismételgetve, hogy az állam a legrosszabb gazda? Ám jó néhányuk felmenői korábban épp az állami tulajdon mindeneknél üdvösebb voltáról beszéltek.
S még valami: nem vagyok hívő, de ennek ellenére mélyen felháborít, hogy az „elfogulatlan” Sólyom László a kb. 3000 zsidó vallású embernek üdvözletet küldött a Makkabeusok csodás történetéhez kötődő hanuka [chanukka] alkalmával, ám a karácsonyt ünneplő több millió hazai keresztényről „megfeledkezett”.
És mindezen elgondolkodva fölteszem magamnak a kérdést: vajon kinek az érdekeit képviselte köztársasági elnökként az SZDSZ-es Göncz Árpád, és milyen titokzatos hatalmak, kinek az érdekében mozgatják Sólyom Lászlót?
Vajon Heller Ágnes e kérdésekre mit válaszolna? |
|
|
|
| mackó |
|
|
Nagyon nehéz azt a pontot eltalálni. |
|
| onogur |
|
|
Csapd pofán. Rögtön elmúlik a viszketés. |
|
|
|
|