Kedves Testvérek !
Mostanában jutottam/jutok el oda, hogy ráléphetek arra az útra, amelyen Flüe-i Miklós járt előttem.
Nézzük, mi a helyzet.
Lelki romlásunkért az utóbbi 40 (60) évet szokás felelőssé tenni.
Pedig már a világháború előtt-alatt is voltak nyilas pribékek, akikből ÁVH-s pribékek válhattak.
Pedig más a háború előtti kormányokban is züllött arisztokraták ültek, akik között csak mutatóba akadt olyan szent ember, mint gróf Teleki Pál.
Pedig már Horthy is Trianon hű végrehajtója volt és méltatlan körülmények között akadályozta meg IV. Károly visszatérését.
Pedig már a szentéletű IV. Károly is a mosléklelkű Károlyit nevezte ki - akinek első teendője az volt, hogy meggyilkoltassa a szentéletű Tisza Istvánt.
Pedig már a Kiegyezéskor is megkötöttük a mephistoi alkut: gazdasági prosperitásért cserébe erkölcsi hanyatlást.
Pedig már 48-ban is Petőfi a "magyarok istené"-hez fohászkodott ellenséggé téve ezzel románt, szerbet, horvátot.
Pedig már Kossuth hordószonok háttérbe szorította a bölcs Széchenyit.
Pedig már Széchenyi is túlzott engedményeket tett a "piacgazdaság" irányába.
Pedig már - a színprotestánsból színkatolikussá vált lengyelekkel ellentétben - a korábban színreformátus magyarság hitben kettéhasadt.
Pedig már Rákóczi is, erdélyi fejedelemmé választása után "túlkorrekt"-en visszaadta a nemesi kiváltságokat - és azontúl soha többé nem kapott Erdélyből katonát.
Pedig már a "Neoaquistica commissio" is jöttment kalandorokat ültetett a nép nyakára - hozzászoktatva minket, hogy némán tűrjük az idegenek uralmát.
Pedig már Mátyás után is széthúzott az ország.
Pedig már Mátyás is korvinákat pingáltatott, ahelyett hogy ne hagyta volna éhen halni Hess Andrást, a nyomdászt.
Pedig már Muhi után sem összefogás volt, hanem széthullás.
Pedig már Muhinak sem kellett volna bekövetkeznie, ha a nemeseink hajlandóak lettek volna még a Kárpátokon kívül megállítani a tatárokat. |