07:02:18
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Társalgó
Téma: Márki-Zay Péter
... Elejére 1. lap 
Walaki
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 11. 19:32 | Sorszám: 60

Végh Ibolya üzent Márki-Zay Péternek: Legyen vége a Don Quijote harcnak!
Vásárhely24
Szerző: Vásárhely24
Közzétéve: 2018. március 11. vasárnap 16:39

A volt aljegyző a Facebook-oldalán kijelentette: minden - a Vásárhely24-nek adott interjúban elhangzott - állítását fenntartja. A jogásznő szerint Márki-Zay Péterrel Botka Lászlót választották meg polgármesternek.

Végh Ibolya szerint az interjúban elhangzott állításai nagy részét Márki-Zay úr már nagy nyilvánosság előtt elismerte. Például nem volt hazugság a diktafonos lehallgatás, de az sem, hogy Szeged szocialista polgármestere ügyvédeket és köztisztviselőket küldött a Hivatalba, hogy szerződéseket ellenőrizzenek.

A volt aljegyző szerint többek között az is tény, hogy 53 köztisztviselő bére csökken március 1-től, sőt többüké január 1-től, mert bár a munkáltatói jogokat gyakorló jegyző azt aláírta, és a költségvetésben is rendelkezésre áll a fedezet, hiába kérte Márki-Zay urat, ő nem volt hajlandó azt aláírni.

„Márki-Zay úr akkor is hazudott, amikor azt állította, hogy a megbízási szerződéseket “tanácsadóival” én kötöttem. Ebből mindössze annyi igaz, hogy engem bízott meg az előkészítéssel. Az a rossz hírem, hogy azokat a szerződéseket az kötötte, aki aláírta. Engem egyetlen megállapodás aláírására akart rávenni, amelyben Szeged egyik jogásza, Varga Ildikó kirendelésre kerülne Hódmezővásárhelyre úgy, hogy a teljes munkabérét cafeteriáját és munkaruha juttatását átvállaljuk. Ezt határozottan visszautasítottam én is majd Főjegyző Asszony is. Varga Ildikó azóta úgy ad tanácsot Vásárhelyen, hogy Szeged fizeti.”

A volt aljegyző szerint „méltatlan egy megyei jogú város polgármesteréhez a kampány ilyen formában való folytatása”. Márki-Zay elődei – Rapcsák András, Lázár János és Almási István – mindannyian méltósággal viselték hivatalukat, várost építettek Hódmezővásárhely minden lakosának – véli a jogásznő. „Legyen vége ennek a Don Quijote harcnak, ne lásson polgármesterünk ellenséget a város lakóiban.”


tiszavirág
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 11. 16:05 | Sorszám: 59
Márki-Zay diktafonra esküszik

https://matete.pestisracok.hu/2018/03/08/marki-zay-diktafonra-eskuszik/
Walaki
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 11. 08:12 | Sorszám: 58
2. Ezzel kapcsolatban minden egyes megnyilvánulása hazugság/csúsztatás! :
"Korsós Ágnes közleményében úgy fogalmazott: Márki-Zay korábban együttműködést ajánlott neki, amellyel a város érdekében élni is kívánt. A politikus szerdán váratlanul mégis felmentette főjegyzői feladatai alól. Korsós Ágnes közölte: 41 évnyi közszolgálati pályája végén, betegszabadsága alatt kézbesítették felmentését, amit tudomásul vett."
Walaki
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 11. 08:00 | Sorszám: 57
nem én okoskodok, hanem ti vagytok mérhetetlenül buták!!
Walaki
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 11. 07:57 | Sorszám: 56
1. Hazugság, hogy "nem tudta", hogy mi a vásárhelyi önkormányzat pénzügyi helyzete.
(pl.: "magánembereknek eltörli az építményadót" ..)
http://magyarhirlap.hu/cikk/112531/A_beBokrosodott_MarkiZay
tiszavirág
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 11. 00:29 | Sorszám: 55
Gyűjtsük össze, hogy mit hazudozott össze eddig MZP!
Fontos, hogy az egyes tételek alá linkeket is adjunk.
Walaki
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 10. 01:51 | Sorszám: 54
eszméletlen....

https://pestisracok.hu/marki-zay-beismerte-azelott-rugtak-ki-hogy-az-ellenzek ...

videóval!!
Walaki
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 09. 23:45 | Sorszám: 53

Na, már várom h mikor talál egy elkóborolt gyereket, kit megvendégel ....

"Kémszoftvert találtak Márki-Zay számítógépén
Pottyondy Ede
2018. március 9., péntek 17:54, frissítve: péntek 18:00"

https://mno.hu/belfold/kemszoftvert-talaltak-marki-zay-szamitogepen-2452627

Már azon sem csodálkoznék, ha egy hét múlva belöknék, hogy ő lett a zellenzék közös miniszterelnök jelöltje ..
Walaki
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 09. 09:07 | Sorszám: 52

Walaki
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 09. 09:01 | Sorszám: 51
Na, azé' csak nem hagyott nyugodni, uttánna keresgéltem ....
Sz'al, eza dr. Zay Lajos így lett nemes:

"Nuszbek Sándor és Márki Mária fia Magyar nemesség, “sarkadi ” előnév és címer: Bad Ischl, 1913. augusztus 27. Márki János dr., gyulai közjegyző, neje Terényi Ágnes, gyermekei: Barnabás, Pál és Lili. (Liber Regius LXXIII. kötet, 9.o.) Adományozott családnevét, nemességét, előnevét és címerét dr. Zay Lajosra ruházta, ki engedélyt nyert a sarkadi Márki-Zay kettős családnév használatára: Bécs, 1917. szeptember 21. (1482/1917. Király személye körüli min. eln. szám.)"
Walaki
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 09. 08:29 | Sorszám: 50

"A 17. századtól pénzen is lehetett nemesi címet vásárolni; a feudális előjogok akkoriban Európában még döntő jelentőségűek voltak, így ha a feltörekvő polgárság részt akart venni a politikai életben, a nemességgel együtt járó jogosultságokkal is rendelkeznie kellett – szükséges volt ezeket megszereznie. Befizette a nem kis pénzt jelentő összeget a királyi kincstárba, és elkészítették neki az igényelt címert és oklevelet."
http://www.fszek.hu/konyvtaraink/kozponti_konyvtar/kozossegi_informaciok_tara ...

Walaki
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 09. 07:05 | Sorszám: 49
Nem várom, sőt!
De időnként már nem lehet elviselni a balsi móccereidet.... :-(

"olyan nincs, hogy a nemesi nevek -y- ra kell végződjenek"

Na, pont csak erre hívtam fel a figyelmedet, erre megint megismétled! Ehh, mondd már el te nagyon nagyon, hogy ki "mondta" itt ezt Márki-Zay-ok közül????
Tőlem aztán, írogathatod az "indulatos" hsz.-eidet, csak ne csinálj úgy, mintha konkrétan kapcsolódnál valamihez, amiben pedig egyáltalán nem is hangzott el olyan, ami miatt olyan nagyon felment benned a pumpa .... Nem volt itt olyan állítás, hogy a nemesi neveknek y-ra kellene végződniük!! ....

Vitatkozhatsz persze a nagyapa kijelentésével, de nem sok értelme van.... Főleg, úgy nem, mintha leszakadt volna a plafon, és teljesen más értelmű kijenetést tulajdonítasz neki. Semmi olyat nem mondott, hogy csak az lehet nem es, aki "y-onos" ..

Amúgy meg, szépen el is van magyarázva ott a hozzászólásban, hogy valójában hogyan is "jött ki" a mai névhasználatuk .... Ennyi.

( Itt a link is, gajo mester hsz.-ét kiegészítendő:
https://www.radixforum.com/surnames/marky%20zay/ )
tiszavirág
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 09. 01:04 | Sorszám: 48
Ülsz otthon a klaviatúra előtt és alig várod, hogy bármit beírjak, a lényeg csak az, hogy azonnal letorkolj?!

Zavar, hogy ilyen sötét f@sszal vagyok egy fórumon, mint amilyen te vagy.

Csak hogy ne maradj örök hülye; tök mindegy, hogy 1 vagy két -y-, olyan nincs, hogy a nemesi nevek -y- ra kell végződjenek, vagy amelyik név -y- ra végződik, az biztosan nemesi név. Olyan szabály sincs, amit ez a vén Márki mond, hogy két y nem lehet egy nemesi névben. A neveket a családok írják, és ha két y van egy névben, akkor kettő van, ha egy sincs, akkor egy sincs.

Ugyancsak elterjedt közvélekedés, hogy a -ssy- re végződő nevek nemesi nevek. Lószart mama!

Ott van például az az agyalágyult Medgyessy, gondolom semmi köze nincs a nemességhez.

No persze arra is van bőven példa, hogy egyesek, engedve ennek a sok agyalágyult szabálynak, egyszer csak önhatalmúlag felváltják az -i- betűs nevüket -y- ra, mert úgy előkelőbb.

Nem baj, ha nem reagálsz a hsz-mre. Sőt.
Walaki
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 09. 00:45 | Sorszám: 47
Amúgy, mint már mondtam is korábban, tök felesleges ezen rugózni.... túltolni a bringát ..
Teljességgel irreleváns az ipse "származása" (is).
( Mellesleg, Jókai például y-nal írta a nevet a "Rákóczy fia" c. művében... Rákóczi viszont, állítólag, mindig i-vel írta a saját nevét ..
Habzó bor, borzó hav. )
Walaki
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 23:52 | Sorszám: 46
"Ki mondta azt, hogy az -y- kizárólag nemesi családra vonatkozhat?"

Na, na, ki mondta, tán a nagyapja??
Ezt mondta volna?.... Tényleg?

""Nagyapám közlése szerint két y-ra végződő név nem szerepelhet nemesi névként Magyarországon.""

tiszavirág
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 23:26 | Sorszám: 45
Ezt a blődséget!
"Nagyapám közlése szerint két y-ra végződő név nem szerepelhet nemesi névként Magyarországon."

Ki mondta azt, hogy az -y- kizárólag nemesi családra vonatkozhat?
Talán nem voltak nemesek a Rákócziak?
Vagy a Szemerék?
Akik egészen Hubáig tudják visszavezetni a származásukat, miközben nincs a nevükben egyetlen -y- sem?
Vagy mi van a Wesselényiekkel? Szegényeknek csak egy -i- jutott a Zayék által nemesnek tartott -y- helyett.

Jaj, jaj.


tiszavirág
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 23:17 | Sorszám: 44
"Szembetűnő például, hogy a nehéz idők ellenére rengeteg drága autót lehet látni az utcákon. Amerikában nem láttam annyi BMW-t, mint amennyit Magyarországon – állapította meg a családfő."

Óriási megállapítás!
Köztudott, hogy amerikaiak az amerikai autókat részesítik előnyben.

"Nehéz idők ellenére".

Éppen most javulnak az idők.

Az még nem jutott eszébe ennek a nagyokosnak, hogy talán azért van itt is sok új autó, mert itt is élnek olyanok, akik nem az államtól várják a mannát?

No és "az önkéntes munka".
Persze a szomszéd kertje mindig zöldebb, de szerintem Magyarországon is van sok olyan ember, aki önkénteskedik mondjuk például a 60-70 ezer civil szervezetben. No nem a Soros- féle szervezetekre gondolok, persze ott is lehetnek önkéntesek.

"Megváltak kinti házuktól".
Érdekes. Nekem van egy régi őshonos amerikai ismerősöm, nemrégiben éppen arról panaszkodott, hogy milyen nehezen lehet ott házhoz jutni és egy életen át milyen sokat kell fizetni érte. Ez a migráns Márkiéknak vajon miért ment olyan könnyen mindössze 5 év alatt?




gajo
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 23:07 | Sorszám: 43
megint okoskodsz! Szippantottál valamit? He-he-he...
Walaki
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 08. 22:51 | Sorszám: 42
hehe, nah, ennek aztán semmi relevanciája sincs mostanperma ....
aki komcsi, az komcsi, semmit sem számítanak a "felmenők" .. :-D
gajo
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. március 08. 22:39 | Sorszám: 41
No, ez válasz néhány kérdésre:

"dr.Márki-Zay János: tévedésre való figyelem felhívás
Tisztelt Radix Fórum!
A "Márky-Zay" családnév helytelenül került a névtárba. Családunk neve helyesen Márki-Zay. Ezt a nevet elsőként néhai dr.Márki-Zay Lajos parlamenti gyorsíró nagyapám kapta és használta nemesi névként. Előzménye az volt, hogy családunkban leányágon mind a Márki (s nem Márky), mind a Zay családnév előfordult. Nagyapám közlése szerint két y-ra végződő név nem szerepelhet nemesi névként Magyarországon. Ez logikus, bár a Bajcsi Zsilinszky-t szokták Bajcsy Zsilinszkynek írni.
Nagyapám a Sarkadhoz közeli Csákiszigeten született. Márki és Zay őseink Sarkadon éltek. Így nagyapám a sarkadi Márki-Zay nevet használta. Édesapám (ifjú dr. Márki-Zay Lajos) Budapesten született és Gyulán élt, testvérhúga (Márki-Zay Margit) Budapesten élt. Édesapámnak jelenleg 17 Márki-Zay-nak született leszármazottja van."
gajo
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 21:14 | Sorszám: 40
Kanada-USA, arról híresek, hogy csak úgy lehet menni dolgozgatni, érdekes.
Innen nem tűntek el a hozzászólások: http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/5_ev_utan_7_gyermekkel_tertek_ ...
gajo
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 21:10 | Sorszám: 39
Hm. Ez egy alapos átvilágítás
gajo
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 21:08 | Sorszám: 38
Mármint a téma.
gajo
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 21:05 | Sorszám: 37
Ez meg hol csavargott?
tiszavirág
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. március 08. 21:04 | Sorszám: 36
Hatalmas szarkeverő lehet ez a kockafejű muki!

Remélem Orbán csak azután fogadja, hogy tüzetesen átvizsgálják a mukit, nehogy méreg, vagy valamiféle más ártó cucc lehessen nála!

Vajon ki fizette a külföldi tanítatását?
Csak nem Dzsordzs Szaros?




Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...