16:53:01
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Társalgó
Téma: Baloldal 2014. (csak erős idegzetűeknek !)
mamácska
Olvasta: 2 | Válasz | 2015. február 27. 08:02 | Sorszám: 533
Aláírásgyűjtőket toboroz az Összefogás nevű párt a Tapolca és Ajka környéki 42 településen. Egy aláírás begyűjtéséért 200 forintot ajánl a párt a jofogas.hu oldalon, és akár 200 ezer forint bevétellel is kecsegtet. Azaz ezer aláírás öszegyűjtését sem tartja lehetetlennek.
Tapolcán és környékén is időközi választást tartanak április 12-én, a múlt vasárnapi veszprémi után, ahol a Fidesz elvesztette a kétharmadot.
A Népszabadság írta meg, hogy az Összefogás Párt apróhirdetésben toboroz aláírásgyűjtőket. Szepessy Zsolt, a párt elnöke a lapnak kiemelte, hogy ez a módszer teljesen legális, ráadásul modern, és a nagy pártok hálózat-, illeve intézményrendszerével szemben keresik a saját lehetőségeiket. Szepessy szerint párttagokká is válhatnak az aláírásgyűjtők, de a munka jövedelemkiegészítésnek sem utolsó. Szepessy nem gondolja, hogy most nyerhet, viszont 2018-ban igen.
A Népszabadság interjúja erre olvasható, egy aláírásgyűjtő is megszólal benne, de nem árulja el, hogy legutóbb mennyit keresett a munkával. A Jobbiknak és a Munkáspártnak azért nem gyűjtene.

www.vs.hu
Rendes Kis
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 26. 10:43 | Sorszám: 532
Erkölcsös kapitalizmus - Kész Zoltán előadása
Erkölcsös kapitalizmus - a kapitalizmus erkölcse - lehet-e erkölcsös vagy etikus
a kapitalista rendszer, Kész Zoltán állítja, hogy igen. Az üzletben létezik amikor
mindkét fél elégedett az üzlettel, két nyertes hagyhatja el a tárgyalóasztalt. Az
állam szerepe jelentősen háttérbe szorul, a pénzt az embereknél hagyja. A kapitalista
ebből tud fejleszteni, munkahelyet teremteni, támogatásokat nyújtani. Ma Magyarországon
azért is nem működik az adakozás megfelelő módon, mert a megtermelt javak nagyrészét
az állam elveszi. A politikusok pedig inkább azon dolgoznak, hogy ígéreteik miatt újra
megválasszák őket és megsértődnek, ha számon kérik rajtuk azt, ami a dolguk lenne.
... www.facebook.com/foldiak/posts/10205594890166924?comment_id=10205602269951414 ...

Kommentár: az "adakozó kapitalizmus" fából vaskarika, még marketingdumának is harmat-
gyenge.
A kapitalista annyira nem adakozik, hogy a saját családtagjának is banki kamatra ad
kölcsönt.
A kapitalizmus szelekció, a szocializmus kontraszelekció - tűz és víz.
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 26. 09:57 | Sorszám: 531
Saját elveihez, az általa helyesnek tartott elképzelésekhez következetesen ragaszkodó emberként jellemezték Kész Zoltánt, akit aligha lehetne pártdirektívák követésére bírni. A független képviselő a VS.hu-nak maga is azt mondta, saját programjáért fog dolgozni. Veszprém érdekében akár fideszes előterjesztést is támogatna, ha úgy látja jónak.
„Ha valami fehér, az holnap is fehér lesz” – egy közeli ismerőse szerint ezzel a mondással szokott élni Kész Zoltán, amikor következetessége kerül szóba. A Veszprém megyei 1-es választókörzetben vasárnap fideszes ellenfelét tönkreverő független jelöltet többek szerint is a saját elveihez, elképzeléseihez való ragaszkodás jellemzi leginkább, így ha valamelyik őt támogató párt (az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért állt be mögé) azt gondolná, hogy az új képviselőnek esetleg politikai elvárásokat fogalmazhat meg, ismerői szerint csalódni fog.
A VS.hu Kész Zoltán több ismerősével is beszélt. Egy volt tanítványa szerint már a gimnáziumban is jellemző volt rá, hogy a végletekig kiállt osztálya, tanítványai mellett, akár az iskola vezetésével szemben is. „Ha valamiről azt gondolta, hogy az osztály vagy az iskola érdekeit szolgálja, arról nem lehetett lebeszélni” – mondta forrásunk. Egy másik ismerős szerint a jelenleg vállalkozóként dolgozó Késszel „sosem volt szükség írásos megállapodásra, ha valamire a szavát adta, biztos lehettem benne, hogy tartani is fogja”.

www.vs.hu
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 23. 15:33 | Sorszám: 530
Az LMP feljelentést tesz és beperli Varju Lászlót, miután a Demokratikus Koalíció alelnöke minden alap és bizonyíték nélkül vádolta meg Schiffer Andrást, az LMP társelnökét - közölte az ellenzéki párt sajtóosztálya.
Az LMP arra reagált, hogy Varju László szavai szerint Schiffer András és Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója közösen, egyeztetve töltötte a múlt hétvége egy jelentős részét Veszprémben, ahol időközi parlamenti választást tartottak. Az LMP hangsúlyozta: a hétvége során sem Schiffer András, sem az LMP más politikusa nem találkozott Kubatov Gáborral, és semmilyen fideszes kampányközpontban nem jártak.
Felhívták a figyelmet arra, hogy Varju László maga is elismerte, hogy semmilyen bizonyítékkal nem tudja alátámasztani az általa megfogalmazott rágalmakat. Az LMP a leghatározottabban visszautasítja a vádakat - szögezték le. Az LMP kitért arra, elkeserítőnek tartják, hogy a Demokratikus Koalíció továbbra sem a kormánnyal akar harcolni, hanem az ellenzék ellenzékévé kíván válni.

(MTI)
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 16. 13:47 | Sorszám: 529
http://index.hu/belfold/2015/02/16/ket_volt_tarselnok_kilep_az_egyuttbol/
küssszvágócsér
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 16. 13:00 | Sorszám: 528
Jelen sorok írója már régen azt gondolja: itt tulajdonképpen NEM MAGÁRÓL A DEKOKRÁCIÁRÓL folyik a szemantikai-hermeneutikai "csűrés-csavarás", hanem arról, hogy ki is határozza meg azt, hogy milyen is az igazi demokrácia. És még arról is: ki kinek, hogyan s mikor AD HITELT annak, vagy abban, amit az illető a politikában mond vagy állit. Tehát itt Magyarországon voltaképpen politika címén-jogcímén egy HITELESSÉGI HUZAVONA folyik. Hovatovább már 'olyaddig, hogy az egyik oldal mondjuk azt mondja: SÜT A NAP. A másik meg UGYANAKKOR, UGYANARRA azt: "NEM SÜT"(!),csak úgy néz ki mintha sütne, de ami süt az "így meg úgy meg amúgy"......SZÓVAL, HÜLYE VAGY, HAZUCC ÉS EGYÉPKÉNT IS: LÓF..T a s...edbe!
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 16. 12:59 | Sorszám: 527
Kilépnek Kónya Péterék az Együttből. A Szolidaritás közleményében azt írja, a jövőben civil szervezetekkel fognak együttműködni.
Kónya Péter a politizálást a Magyar Szolidaritás Mozgalom társadalmi elnökeként független parlamenti képviselőként, Székely Sándor a mozgalom ügyvezető elnökeként fővárosi képviselőként folytatja tovább.

www.hirtv.hu
küssszvágócsér
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 12. 14:59 | Sorszám: 526
Na jahh! 'Ázz bissztoss! Kommunista_haver=real(nulla); Tessen mán' megnevezni EGYET csak--nanembánom: EGY FELET!-- hogy legalábtuggyam ki Ő?
panda
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 12. 13:55 | Sorszám: 525
Na ja, a kommunista haverjaid is azt hitték, hogy mindent ők határoznak meg ..
mamácska
Olvasta: 2 | Válasz | 2015. február 12. 13:09 | Sorszám: 524
Feljelentést tesz az Együtt az ügyészségen Orbán Viktor ellen korrupciógyanú miatt – jelentette be Szigetvári Viktor.


A párt társelnöke sajtónyilatkozatokra hivatkozva azt mondta: Simicska Lajos, mint a Fidesz gazdasági érdekköréhez tartozó üzletember, az állam erőforrásait a saját zsebébe csatornázta. Hozzátette: mindez csak azért lepleződhetett le, mert a kormányfő összeveszett Simicska Lajossal.


„Az Együtt szerint nem Simicska-ügy van, hanem Orbán-ügy, mert Orbán Viktor engedte, hogy Simicska Lajos lopjon a mi pénzünkből, és utána abból a Fideszt finanszírozzák, legyen belőle plakát, legyen belőle újság, legyen belőle ingatlan, legyen belőle működő párt” – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke.

www.hirtv.hu
mamácska
Olvasta: 2 | Válasz | 2015. február 04. 14:23 | Sorszám: 523
Azért, mert egy mozgalom, párt vagy bárki rátelepszik egy adott politikai térre, ettől még a mondanivalója nem lesz baloldali – kommentálta saját Facebook-bejegyzését Szanyi Tibor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A szocialista EP-képviselő Gyurcsány Ferenc DK-elnök évértékelőjéről előzőleg azt írta: „Ez a vadkapitalista kalandor banda makacsul a baloldal vérét szívja, s azt hiszi, hogy ő maga ettől tűnhet baloldalinak.”


A baloldaliság nagyon erősen szolidaritásbázisú, közösségbázisú, és nem utolsósorban jelentős és masszív kapitalizmuskritikával él. Az a mozgalom, amely abból próbál tőkét kovácsolni, hogy az általa bejárni kívánt pályán szidalmazza, kritizálja az összes többit és „csodálkozik, hogy ő is megkapja”, akkor ez egy szép show-műsor, de nincs köze a baloldalisághoz – fejtette ki Szanyi Tibor.

A politikus úgy folytatta: „Egy szelvényvagdosó nagykapitalista (… perszonálisan, személy szerint is, helyzeténél fogva alkalmatlan arra, hogy baloldali mozgalmak élére álljon.”

A műsorvezető közös listára emlékeztető felvetésére Szanyi Tibor úgy reagált: „elég nagy baj volt”. Hozzátette: annak idején csöndben volt, mert „nem akart belerondítani egy többségi akaratba”, de mérhetetlenül hibás volt, hogy médianyomásra a párt annak idején a közös lista állítása mellett döntött. Ennek az volt a következménye, hogy a kampányban a sajtó azon lovagolt: „ezek összevissza beszélnek” - jegyezte meg.

„Az volt a Demokratikus Koalíció érdeke, hogy a hátunkon bejutva a parlamentbe parlamenti helyekhez jusson (…, ez egy stratégiai hiba volt” - jelentette ki, hozzátéve: ennek a levét az EP–választásokon itták meg, a baloldali szavazótábor össze volt zavarodva, naivan és jóindulatúan ugyanis azt gondolta, hogy „ezen az ötös fogaton belül bárhova nyugodtan lehet szavazgatni”, kinek éppen ki szimpatikus, kit akar pozicionálni.

A Magyar Szocialista Párt mindig is akkor tette jól és akkor tette volna jól, ha a saját politikáját építi - hangoztatta Szanyi Tibor a Kossuth Rádióban.

hirado.hu - Kossuth Rádió, 180 perc
küssszvágócsér
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 03. 07:36 | Sorszám: 522
Ne tessék bolondokat beszélni! ÉN HALÁLOS CSENDBEN VAGYOK.
"Marosán elvtárs" meg csak az ön fejében van, nem nálam, mert nekem eszembe sem jut.
MONDOM: NEKEM ESZEMBE SEM JUT ILYEN MARHASÁG!
panda
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 02. 22:31 | Sorszám: 521
csendesebben, Elvtárs! Marosán elvtársad meg fog haragudni, amiért túlordibálod...

küssszvágócsér
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. február 02. 21:03 | Sorszám: 159
P.s.: Helyesbités: A NEGYEDIK TAGMONDATBA FOGLALTAKAT REMÉLJÜK LEGINKÁBB.
küssszvágócsér
Olvasta: 2 | Válasz | 2015. február 02. 21:00 | Sorszám: 158
A tegnapi "Tavasz jön--Orbán megy" lózung szlogennel megszervezett tüntetésről besszámolnak azéé' ballibék. Meglepően nyílt őszinteséggel aszongyák: "NEM JÖN A TAVASZ" és "NEM MEGY A 'ZORBÁN"! Hááigen.
A végin meg:
"Ha lesznek még tüntetések, akkor rohadtul meg kell néznie a szervezőknek, hogy kiket hívnak fel a színpadra, mert így normális ember nem fog kimenni, az kurvaélet."
REMÉJJJÜK! Mármint a harmadik tagmondatba' foglaltakat.
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 30. 09:23 | Sorszám: 520
A DK és az Együtt nem vesz részt az MSZP által szervezett pénteki útdíjellenes demonstráción. A szocialisták viszont ott lesznek a Merkel-látogatásra időzített vasárnapi kormányellenes tüntetésen, amelyre a Gyurcsány-párt levélben toborozza a híveit. Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke szerint jelenleg nincs még itt az ideje a baloldali kispártok összefogásának, mert együtt sem képesek a kormányváltásra.

Bajnai Gordon távozását túlélte az Együtt, és ma egységes a párt – így reagált a Tárki szerdán publikált közvélemény-kutatásának eredményére Szigetvári Viktor. Az ellenzéki törpepárt társelnöke a parlamentbe jutásához sem elegendő 2 százalékos támogatottság ellenére is úgy látja: nincs itt az összefogás ideje, a baloldal alkalmatlan a kormányváltásra. Ezért nem vesznek részt az MSZP péntekre tervezett demonstrációján sem, amit az útdíj ellen szerveznek. De tudatosan maradnak távol a Merkel-látogatás elé időzített vasárnapi kormányellenes tüntetéstől is.


„Van felelőssége, ez a személyes véleményem, minden ellenzéki politikusnak, minden civilnek, aki felelőtlenül hergeli a csalódott, elszegényedő középosztálybeli emberek indulatát 2015 telén és tavaszán. Nem látok arra reális esélyt, hogy egy stabilan a lábain álló, saját népszerűtlenségével kezdeni sok mindent nem tudó kormányfő miért adná át a hatalmat. Én szerintem polgárháborús helyzetet szítani felelőtlenség ebben az országban, az Együtt arra készül, hogy a 2014-nél tisztességesebb, fair és szabad választáson lehessen legyőzni Orbán Viktort 2018-ban” – fogalmazott Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke.

www.hirtv.hu
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 27. 13:09 | Sorszám: 519
KARÁCSONY ÁTVÁGTA GYURCSÁNYÉKAT

A Demokratikus Koalíció szerint Karácsony Gergely, Zugló PM-s polgármestere magyarázattal tartozik, miután egy fideszes politikust javasolt alpolgármesternek ahelyett, hogy a választás előtt kötött megállapodás alapján a DK-nak ajánlott volna fel egy alpolgármesteri posztot.
Erről a párt szóvivője beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt azt mondta, a megállapodás arról szólt, hogy ha Karácsony Gergely nyer, akkor az őt támogató pártok, vagyis az MSZP, a DK és az akkor még szövetséges Együtt-PM is egy-egy alpolgármesteri székhez jut. Hangsúlyozta, hogy az MSZP, illetve az azóta szétvált Együtt-PM-ből a PM meg is kapta a pozíciót, de a DK nem. Szomorúan veszik tudomásul, hogy Zuglóban inkább a volt polgármester, a fideszes Papcsák Ferenc korábbi helyettesét, a szintén a Fideszben politizáló Rozgonyi Zoltánt választották alpolgármesterré - közölte.

A DK szóvivője kiemelte, hogy a kerületben nem volt kényszerhelyzet, mert a "demokraták" többségben vannak az önkormányzatban. A DK a történtek után nem tart igényt az alpolgármesteri székre, de magyarázatot vár a polgármestertől - jelezte, feltéve a kérdést: mi változott azóta, hogy Karácsony Gergely választási kampányrendezvényén még Gyurcsány Ferenc DK-elnök személyes részvételét kérte?

Arra a kérdésre, hogy Hajdu László, a XV. kerület DK-s polgármestere korábban azt nyilatkozta, először fideszes versenytársát akarta felkérni alpolgármesternek, Gréczy Zsolt azt válaszolta: a két eset teljesen más, mert ott nincs többségük az önkormányzatban, így a működés fenntartása érdekében egy kényszerhelyzetben döntött erről.

www.alfahir.hu
panda
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 26. 08:55 | Sorszám: 518
mijeza hüje topic?
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 23. 12:50 | Sorszám: 517
Vádat emeltek Hiszékeny Dezső ellen.


Vádat emeltek Hiszékeny Dezső ellen. Az ügyészség szerint a 13. kerület volt szocialista alpolgármestere 2013-ban 5 millió forintot kért egy vállalkozótól, hogy átjátsza neki egy üzlethelyiség bérleti jogát. A politikus korábban tagadta a korrupciós vádakat.

Ismert, Hiszékeny mentelmi jogát szeptember 15-én függesztette fel az Országgyűlés Polt Péter legfőbb ügyész július 10-i indítványa nyomán.

www.hirtv.hu
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 23. 09:10 | Sorszám: 516
Rozgonyi Zoltánt (Fidesz-KDNP) alpolgármesterré választották a főváros XIV. kerületében, ahol tavaly októberben az Együtt-PM jelöltjeként induló Karácsony Gergelyt választották polgármesternek.

Karácsony Gergely elmondta: Rozgonyi Zoltánt 12 igen szavazattal, 2 tartózkodás és 8 nem mellett választották meg. Titkos szavazás volt, de - mint a polgármester elmondta - az MSZP-frakció bejelentette, hogy nem támogatják a kormánypárti képviselő megválasztását.

A Fidesz-KDNP-s képviselők feltehetően igennel szavaztak, miként Karácsony Gergely és képviselőtársa Szabó Rebeka is. Rajtuk kívül egy-egy LMP-s, jobbikos és független (Civilzugló Egyesület) képviselő tagja a testületnek. Vélhetően közülük még egy ember igennel szavazott, ketten pedig tartózkodtak.


Arról még egyeztetnek, hogy pontosan milyen feladatok tartoznak majd Rozgonyi Zoltánhoz - mondta Karácsony Gergely, de megjegyezte: elsősorban a humánterületen és a költségvetési tervezésben számít Rozgonyi Zoltánra.

A Fidesz zuglói szervezetének Facebook-oldalán azt írták: Rozgonyi Zoltán a kerület érdekét kívánja szolgálni, és munkája során továbbra is kompromisszumra, együttműködésre törekszik minden politikai erővel.

Karácsony Gergely tavaly októberben a szavazatok 42,55 százalékával nyerte meg a választást, Rozgonyi Zoltán előtt, aki a voksok 39,71 százalékát szerezte meg.

mti
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 22. 09:48 | Sorszám: 515
http://index.hu/belfold/2015/01/22/eddig_tudta_leplezni_az_ellensegeskedest_k ...
mamácska
Olvasta: 2 | Válasz | 2015. január 21. 15:31 | Sorszám: 514
Sneider Tamás: a bíróság kezdeményezi Ujhelyi István mentelmi jogának felfüggesztését – FRISSÍTETT (új: Ujhelyi reagálása)
2015-01-21 15:00
Sneider Tamás közleményében emlékeztetett: rágalmazás miatt tett feljelentést Ujhelyi István ellen a szocialista politikusnak az ATV 2014. április 25-i Egyenes beszéd című műsorában tett, rá vonatkozó kijelentései miatt.
Sneider Tamás tavaly április 30-án közölte az MTI-vel, hogy feljelentette Ujhelyi Istvánt. Akkori közleményében azt írta: az MSZP-s politikus “hazugságok terjesztésével” “fasisztoid, fajgyűlölő személynek” állította be őt, míg önmagát a rasszizmus elleni küzdelem harcosának mutatta be.
Ujhelyi István a mentelmi jog felfüggesztésének kezdeményezésére reagálva szerdai közleményében tudatta: “Sneider Tamás múltját nézve és a Jobbik európai értékektől távollévő, kirekesztő megnyilvánulásait tapasztalva” véleménye mit sem változott. “Minimum furcsa, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos cselekményért felfüggesztett börtönre ítélt közszereplő jogi eszközökkel kíván tőlem elégtételt venni” – tette hozzá Ujhelyi István.
(MTI)
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 20. 15:46 | Sorszám: 513
http://nemzeti.net/l.php?u=2773942

Egy hajléktalan próbálta összegyűjteni Veszprémben az induláshoz szükséges 500 aláírást.
Az Ő viszontagságairól szól a cikk....
mamácska
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 15. 10:47 | Sorszám: 512
Juhász Péter lemondott bizottsági tagságáról és kivonult

A politikus nem akar asszisztálni az általa lopásnak nevezett tevékenységhez, ezért hagyta ott az V. kerület bizottságát. Bejelentése után kivonult az ülésről.



Juhász Péter csütörtök reggel, a belvárosi önkormányzat bizottsági ülésének elején jelentette be: lemond bizottsági tagságáról, tájékoztat a 444.hu. A politikus a már csak a kerületi óvodákért és tanulmányi ösztöndíjakért felelős oktatási bizottságban kapott helyet, azonban a közgyűlés munkájában sem vesz részt – tájékoztatnak. Juhász azzal indokolta döntését, hogy nem akar részt venni a lopásban, amit a közvélemény a belváros homályos ingatlanértékesítési ügyleteiként ismert meg.

Felszólalása végén átadta azt a feljelentést, amit december 29-én tett a Fővárosi Főügyészségnél. Ahogyan korábban hírt adtunk róla, a feljelentés tárgya „a Belváros-Lipótváros Önkormányzata ingatlanvagyonának értékesítésekor éveken át folytatott jogszabálysértő gyakorlat, mely összességében és egyes elemiben is különösen jelentős kárt, vagyoni hátrányt okozott az önkormányzat, a magyar államnak, illetve az állampolgárok számára."

Juhász figyelmeztette Szentgyörgyvölgyi Péter jelenlegi polgármestert: mostani pozíciójában nem kaphat mentességet. „Nehogy abba a helyzetbe kerüljön, hogy Rogán Antal önt tolja előre" – mondta a kerület vezetőjének távozása közben Juhász Péter.

www.hir24.hu
Cirus
Olvasta: 1 | Válasz | 2015. január 15. 10:29 | Sorszám: 511
Na akkor emiatt álltam a Szabadsajtó úton tegnap vagy 20 percet. Amúgy alig voltak.
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...