09:35:13
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Társalgó
Téma: Baloldal 2014. (csak erős idegzetűeknek !)
... Elejére 1. lap 
keresztkem
Olvasta: 3 | Válasz | 2014. december 18. 12:43 | Sorszám: 0
1969 forró júliusa volt, a helyszin Déry Tibor író balatonfüredi, de inkább arács-tamáshegyi nyaralójának a tóra néző kertje. A kert végében BALUSZTER-nek nevezett kicsúcsosodó, Balaton felé nyúló csónakalakzata--friss élővirágokkal körülövezve. A baluszteren elhelyezve egy fényes fedőlapú, a kártyalapok jó csúszását lehetővé tevő kártya-, és sakkasztal,s mitteszisten: az asztal mellett 3 férfi ultizik. Úgymint a házigazda, a kb.83 éves Déry Tibor ül az "asztalfőn", tőle balra Csurka István, fiatal nagyon tehetséges író, jobbra Aczél (Appel) György pártfőmufti, akkoriban az MSZMP Központi Bizottságának ideológiai-, és kultúrális ügyekkel foglalkozó titkára. Láthatóan összeszokott a társaság, cigarettáznak, nem sokat, csak a legszükségesebbeket beszélik--szavakkal.
Hirtelen autó fékcsikorgatás hallatszik, s megáll a kertkapu előtt egy teljesen közönséges--zöld-fehér szinezetű--Trabant-Combi.A kocsiból kiszáll két farmeres "jabranc", "tiszteletem, benézünk ide is egy kicsit" szöveggel: Latinovits Zoltán sötét napszemüvegben, s féltestvér-öccse, az akkor 'skorpiós Freinreisz Karesz.Leülnek ők is az asztal mellé, Böbe asszony--Déry felesége--friss hideg sört hoz nekik, rágyújtanak....Mire egyszercsak megszólal aaaaaz Aczél: "Barátaim! Hallottatok a woodstock-i szuper popfesztiválról? Jóbuli lehetett mi?" Mire Déry: "Én megírtam a hepaj-t, ott van a kézirata a nappaliba, Böbike hozdmá' ki!" Bámulnak nagyot a Latinovitsok, mi lesz ebből?
Folytatná az Aczél imígyen: "Megkéne csinálni valami hasonlót nekünk is a KISZ KB felügyelete mellett természetesen, a Tibor már nagyjából el is készitette a vázát, nézzék át.....EL ...ELVTÁRSAK! A zenét a Freinreisz elvtárs..kompo....""
Mire megszólal Latinovits "Piku": "Nabazdmeg!" Mire a Karesz: "Nahúzzunk el innét Zozó mihamarabb!" S odaveti Aczélnak: "Maj' megcsinálja maguknak a Presser! Naalászógájjja!!!"
Kb. ez volt a vígsziházi "Képzelt riport...." igazi genezise.
keresztkem
tiszavirág
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. november 19. 18:01 | Sorszám: 19
Klikkeljetek rá az asztalon heverő könyvre.
Már a felén túl jár az olvasó.....
tiszavirág
Olvasta: 2 | Válasz | 2014. november 19. 15:21 | Sorszám: 17
Ez lenne Magyarország jövője?
http://www.tutiblog.com/2014/11/infantile-pride-avagy-menjetek-picsaba.html
keresztkem
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 05. 08:19 | Sorszám: 82
"..Túlgondolja ezt maga,.."
1.) NEM(!) gondolom sem "innen" sem "túl".Pont és épp jól és helyesen gondolom. Legfeljebb Ön nem "érti" azt, amit írok.Vagy "nem ért egyet" azzal amit írok--ezt egyébként lehet.
2.) Továbbá. Én itt és máshol is az "Ön" megszólitást használom-már vagy 10 éve s erről nem mondok le senki kedvéért.
k.k.
Jethro Tull
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 05. 06:11 | Sorszám: 80
Túlgondolja ezt maga, ez itt nem világnézeti kérdés, egyszerűbb ennél.
Tiszavirág vagy tényleg azt hiszi, hogy Simicska egy egyszerű üzletember és nem a fidesz gazdasági hátországa, akinek talicskával adják oda a közpénzt, és akkor tényleg pont olyan sötét, amilyennek mutatja magát és nem csoda, hogy problémát okoz neki a dvd írás.
Vagy tudja, és akkor meg cinikus. Ez most speciel ennyire egyszerű.

Másrészt már többször úgy beszélt hozzám, hogy "Önök" - nem zavar amúgy, csak értelmetlen - ezért szólok, hogy abban is téved, ha azt hiszi, hogy itt maga valami balliberálvilágmaffiával áll szemben. Ha pl azt mondom, hogy Magyarország nem teljesít jobban, azt azért mondom, mert egy dologról konkrétan azt gondolom, pl megjelenik egy cikk róla. Maga erre közli, hogy "de nem", kb mint az oviban. Lehet, hogy nem, de próbáljon meg érvelni és nem rögtön valami ideológiát látni benne, hogy "Mi" nem értünk egyet "Önökkel". Szóval még ez se ideológia.
keresztkem
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 05. 05:39 | Sorszám: 79
Definitive valóban "úgy" áll a dolog--az "iskolás"-akadémikus-tételes politológia szellemében-- ahogyan írni tetszett.
Tartalmilag persze ezek a "KÁTEGÓRIÁK" ma már nincsenek olyannyira kőbe vésve....azt hiszem.
Hisz' hovatovább az is kérdéses, merre van a "jobb" és merre a "bal".
Mert pédául a német(de akár a mai olasz is!) keresztényszocializmus--és nem kereszténydemokrácia(!)--jobb-, vagy baloldali "gyülekezet"?
k.k.
keresztkem
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 05. 05:33 | Sorszám: 78
Talán téved..Aminthogy MINDENKI(!) tévedhet.
Abban, hogy a MÁSIK EMBER mit ÉRT, és mit nem.
Mert egy dolog valamit ÉRTENI és másik dolog valakivel vagy valamiben EGYETÉRTENI.
Becsapós dolog ez--tehát--ha valaki túlontúl bízik önmagában.
k.k.
panda
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 04. 23:00 | Sorszám: 77
te lennél egy "jobbos"?? Sokkal egyszerűbb dolgokat sem értesz.....

tiszavirág
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 04. 22:45 | Sorszám: 76
jobboldali-keresztény-nemzeti gondolkodásmód = polgári-szociálisan érzékeny-nemzeti,
kozmopolita-liberális és egy-két ponton talán még baloldali = internáci-anarchista-teljesítménymentes osztogató.
Nincs itt jobb és baloldal.
tiszavirág
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 04. 22:38 | Sorszám: 75
Erőlködj csak te szerencsétlen osssstoba!
tiszavirág
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 04. 22:37 | Sorszám: 74
Már miért ne lenne demokratikus?
A választók akaratából elhúztok, mint a vadlibák.
Ennél demokratikusabbat el sem tudok képzelni.
keresztkem
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 04. 06:28 | Sorszám: 73
Tehát messze nem arról van szó, hogy--úgymond--"nem ÉRTJÜK" Önöket, s megengedem: Önök is "értik" azt, amit mi mondunk.Hanem arról: nagyon nem értünk egyet! És ez alapvetően más dolog.A mi poltikia gondolkodásmódunk jobboldali-keresztény-nemzeti gondolkodásmód.Az Önöké pedig kozmopolita-liberális és egy-két ponton talán még baloldali is.Ez a két politikai gondolkodás- és szemléletmód nem egyeztethető össze, amint a víz sem keverhető össze a tűz-zel.
k.k.
keresztkem
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 04. 05:54 | Sorszám: 72
Azt gondolom, hogy Ön van "tévedésben".Mert mi "jobbosok" az igazunkat NEM ATTÓL VÉLJÜK IGAZNAK és VALÓSNAK, hogy most 2014-ben nyerünk-e avagy nem nyerünk.Hiszen IGAZUNK VOLT 1994 és 1998 között is meg 2002 és 2010 között is, pedig akkkoriban igencsak nem nyertünk.Hanem arról van inkább szó hogy mondjuk-magyarázzuk igazunkat-elveinket MINDENHOGY: kézzel-lábbal és ezt Önök képtelenek fölfogni--akárhogyan is magyarázzuk.A feketére Önök azt mondják hogy fehér a nagyra azt hogy kicsi etc...etc.. képletesen szólva.S akkor "kínunkban" jön az ultinma ratio: "majd a választók eldöntik", hogy kinek s hogyan, milyen mértékben van igaza.
Kín szülte érv ez--persze-- de önök sem tesznek ilyen helyzetben mást!
k.k.
Jethro Tull
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 04. 04:00 | Sorszám: 71
Nyilván nem. Ahhoz értenie kéne.
Ezt meg nem lehet attól elvárni, aki azt hiszi, hogy attól van igaza, hogy nyer a pártja a választáson.
hulot
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 04. 01:12 | Sorszám: 70
Egy csöppet sem demokratikus a felfogásod.
Nem szégyelled ezt?!!

tiszavirág
Olvasta: 2 | Válasz | 2014. március 04. 00:59 | Sorszám: 69
Nyomathatod a primitív címkéidet, érik a nagy pofon és remélem akkor elhúztok, mint a vadlibák.
hulot
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 22:38 | Sorszám: 68
Panduci! Én eddig sokkal,de sokkal többet feltételeztem rólad ennél a hülye és zsigerből elutasító szövegednél. Mi lenne, ha végre a fejedhez kapnál, és rádöbbennél, hogy nem én vagyok az ellenséged, hanem önmagad vagy az?!!

panda
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 22:33 | Sorszám: 67
szegény szerencsétlen, te még magadat sem érted?...
Há' igaz, így voltatok ezzel 40 évvel ezelőtt is. :-(
hulot
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 22:01 | Sorszám: 66
Velem nem kell "lepaktálni", hiszen nem teszünk itt mást, mint diskurálunk. Amúgy arról beszélek, hogy végtelenül ostoba dolog az, ami itt - és az országban - történik. Egyszerű emberek is - mint mpd, Rendes vagy panduci - zsigerből esik a másiknak, kizárólag azért, mert azok másképpen gondolkoznak.

Figyelem, fiúk, lányok!!!!
Gondolkodjatok!

keresztkem
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 21:50 | Sorszám: 65
1.) IGENIS észrevettem az Ön--irányomba' való--empatikus viselkedésmódját.Hogy mindennek ellenére nem "paktáltam le" Önnel ez tény--mellesleg: NEM IS FOGOK(!) soha-- ámde én NEM(!) az Önnel való kapcsolatomról beszélek, hanem azokkal való kapcsolataimról, akikkel--elvben--a "barrikád" ugyanazon oldalán harcolok.Önnel--mint tudható, nem.Tehát elismerem: Önnel még az a'priori-a' posteriori dolog is lehet hogy NAGY-NÉHA valóban nem állt fönn.De állítom, "többnyire" még Önnel kapcsolatban is fönnált, tehát: csak akkor "ütöttem Ön felé" ha ezt megelőzően Ön ütött.Hogy hogyan, s milyen stilben..az egy másik dolog.
2.) Viszont ú.n. "elv-barátaimmal" kapcsolatban IGENIS FENNÁLL az, amit állitok, tehát: csak akkor--és csakis akkor-- bántottam őket, ha előtte ők tették ezt velem, de sokszor még akkor sem! Ennek ellnekezőjéről sem Ön sem más NEM TUD MEGGYŐZNI.
k.k.
hulot
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 21:17 | Sorszám: 64
Ez egyszerűen nem igaz, öregem. Te ezerszer és bivak módon estél nekem, használtál velem szemben olyan szavakat, amelyek kevéssé tűrnek nyomdafestéket. Én viszont mindig is empatikusan viselkedtem irányodban, és megválogattam a szavaimat (Persze úgy, mint itt mindenki máshoz is.) Te viszont - a magad dühös és "meg nem értett" módján - mindenkire prüszkölsz.

keresztkem
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 20:23 | Sorszám: 63
Az, hogy én "miket vágtam mások fejéhez", "az" a' posterior-i dolog--VOLT(!)--és kivétel nélkül mindig "az" volt.Engem viszont a' priori bántanak.EZ KÜLÖNBSÉG, s nem is kis különbség! (Ha a "latinos műveltségéből" esetleg-netán "futná" a fenti fogalmak kiértékelésére)
k.k.
hulot
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 19:10 | Sorszám: 62
Hogy te miket vágtál már mások fejéhez itt, attól egy úrhölgy igencsak pirulna, öregem.

De sebaj!
Az a lényeg, hogy újra itt vagy a fedélzeten - elhatározásoddal ellentétben - és színesíted e fórumot ízes és kulturált hozzászólásaiddal.



keresztkem
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 17:07 | Sorszám: 61
"..Te szerencsétlen agyhalott... "--írja ön nekem, R.K.-nek meg MPD-nak meg a többieknek a néma helyeslése mellett.
Nos, ha tényleg "agyhalott vagyok", akkor emberséges dolog-é, kultúrált dolog-é avagy egyáltalában bármiyen "humanizmus jegyében" helyénvaló-é ezt az--egyékbként szerencsére nem létező "agyhalott"-ságomat--expressis verbis a fejemhez vágni?
Mit szól "ehhez" az engem nagybetűírásért elítélők, fölöttem pálcát törők siserehada?
Semmit.Tudom.Nem vagyok "érdekes".Nem "érdekel ez" senkit. Csak az az érdekes, hogy mit eszünk ebédre.....meg milyen a legújabb autó prototipus.
k.k.
hulot
Olvasta: 1 | Válasz | 2014. március 03. 08:23 | Sorszám: 60
" Hej, pedig valaha de nagy legény voltál......"

Én egy pici pont vagyok az Univerzumban, de te itt csücsülsz a vállamon, és kukucskálsz.

Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...