Idézet:

---

A rendszer tökéletesen kiépült


A véletlen a buták istene. Csak megerősítette ebbéli meggyőződésünket az elmúlt hétvége, amely a „második Gyurcsány-kormány” egyéves évfordulójának jegyében telt.

Ki-ki a maga politikai hovatartozásának függvényében abszolválta az „ünnepet”.

A magunk részéről azt a szempontot szeretnénk bevezetni a közös gondolkodásba, hogy a dolgok egy magasabb összefüggésben igenis logikusan haladnak. Hogy ezt belső dramaturgiának, sorsnak, netán a sátán művének tekintsük-e, az vérmérséklet dolga.

A végkifejlet közeledtét jelzi, hogy mind több ember döbben rá: 2002-ben dőlt el az ország sorsa. A rádöbbenők sorában bukkan föl egy – meglepetés! – nem kisebb személyiség, mint maga Orbán Viktor.

Pedig evidencia. A lakosság enyhe többséggel úgy döntött 2002-ben, hogy nem akar rendszerváltozást. Mégsem akar. Történjék bármi, őt szíveskedjék az Uradalom eltartani. A felsőség szavatoljon neki egy bizonyos életnívót, azontúl hagyják békén.

A 2002-es kampányból két mondatot érdemes örökre megjegyezni, akár fejezetcím is lehetne egy majdani történelemkönyvben: „Több pénzt az embereknek!”, aztán ősszel „Több pénzt az önkormányzatoknak!” Mindkét mondat MSZP-s volt. Lehet színesíteni a dolgot az SZDSZ „Rámegy a gatyánk is”, adócsökkentést ígérő reklámjával.

A lakosság enyhe többsége aztán 2006-ra valamivel nagyobb többséggé bővült, mert a Fidesz erejét csak a folytonos osztogatással lehetett megtörni. A Nagy Üzletnek egy pici hányadát az üzletmenet fenntartására fordították.

Mostanra kiépült az a gazdasági-pénzügyi berendezkedés, amelyet a 2002-es választás MSZP-finanszírozói megálmodtak. Az országban megtermelt javak egyik hányada az államadósság esedékes törlesztőrészletei révén folyik el, a másik hányada egyenest a multiknál képződik, és ott is marad. A berendezkedés tökéletes. Ezért mondhatja Gyurcsány, hogy 2009-re látszani fog a reformok haszna, és 2010-ben újra győzni fognak.

Mert ő tudja, hogy a haszonélvezők meg fognak finanszírozni akár négy-ötszázmilliárd forintnyi „jóléti intézkedést” is, mivel ennek a többszörösét veszik be a négyéves ciklus folyamán.

A mostani berendezkedés persze alá van vetve a természeti és a gazdasági törvények erejének, tehát a kiszivattyúzott javak hiányoznak. Vajon miért nem zavarja ez a lakosságot?

A válasz egyszerű: zavarja. Azonban a rendszer olyan ördögi, hogy emiatt nem fog megbukni a mostani berendezkedés. Ugyanis az országon belüli újraelosztás rendjét úgy alakították ki, hogy az biztosítsa a baloldali parlamenti hegemóniát.

A lakosságnak azt a hányadát támogatják, amelyiknek a szavazatai megvásárolhatók, és ezzel biztosítják a választási győzelmet.

Meddig mehet ez így? Mivel a szisztéma a fontos, nem az azt működtető emberek, gyakorlatilag tetszőleges ideig. Mindenki lecserélhető, maga Gyurcsány is. Ha az ország urai úgy döntenek, felépítenek egy másik Gyurcsányt, ezt a mostanit meg elteszik naftalinba. Tanulságos példa erre Medgyessy Péter esete részint az IEB-elnöki mandátumával, részint a kormányfői stallumával.

Hogy Magyarországon bármi megtörténhet, azt szemléltethetjük még Tocsik Márta esetével, aki miután jó útra tért, és visszavonta az MSZP- meg SZDSZ-közeli emberekre, illetve cégekre tett tanúvallomását, mindent megúszott, és nemsokára el fogja nyerni méltó jutalmát is. Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, 11 éve, hogy a Tocsik-ügy elkezdődött, tehát nyugodtak lehetünk: meg fogja kapni ő az ő millióit, és a nagyságrend is valahol a 800-as tartományban lesz.

Akinek ez nem elég, annak ott van Kulcsár Attila esete. Úriember már nem fogadna arra, vajon börtönbe fog-e kerülni a tőzsdeguru kőművestanuló. Rejtő E. Tibor pedig éli világát a maga rózsadombi villájában meg ezüstmetál Audijában, és röhög a világon. Az ügynek vége, a tisztelt baloldali választópolgárok már régen el is felejtették.

Vagy gondoljuk meg Fekete János pályáját. Minden valamirevaló nemzet örökre kivetné magából azt, aki ennyi kárt okozott neki, Fekete viszont Kossuth-díjat kaphat.

Arra, hogy Magyarországon ismét virágzik a spätfeudális lelki rendszer, a legújabb bizonyíték a Szilvásy-dinasztia esete. Egy Szilvásy bármit megtehet, a rendszer a Szilvásyakért van. Ha kell, kiszáll az állambiztonság, ha kell, titkosítják az iratokat. Ha úgy hozza, akkor a legnagyszerűbb szakember a Szilvásy, ha meg úgy, akkor szegény egy „családi tragédia”. Éppen a Szilvásyra passzent a pályázat, valahogy éppen egy Szilvásy igazgathatja a legnagyobb kórházegységet.

Tévedés ne essék: ez a rendszer, minden közvélemény-kutatási handabanda ellenére, bírja a többség támogatását. Ennek oka, hogy biztosítja a cselédsoron a jólétet. Elsősorban a lelki jólétet: nem kell felelősséget vállalni semmiért, nincsenek erkölcsi normák, mindenki azt csinál, amit akar. Nem kell törődni a holnappal, ma élünk.

És megvan a Nagy Közös Lelki Alap: a gyűlölet tárgya, Orbán Viktor. Ennyi elég is, a többségnek.

Viszont, mint említettük, az országból kiszívható javak korlátosak, tehát a dolog nem tartható fenn a végtelenségig. Hogy meddig, arra a parazita és a gazdalény viszonya kínálja a példát az élővilágban, illetve Shakespeare drámái az irodalomban. Egyszer fölmegy a birnhami erdő Dunsinan hegyére, de abban nem lesz köszönet.

A magyar Birnham akkor jön el, amikor elfogy a dolgozó magyarság. A dolgozó népesség pedig rohamléptekkel fogy, illetve a teherbíró képességük erősen csökken. Ezért a hatalom elkezdte leépíteni az eltartandó népességet. Szépen elvonják az éltető gazdasági támogatást a gyermekektől és az öregektől. A társadalom elkezdi felszámolni önmagát azért, hogy az ország urainak több jusson.

A folyamat feltartóztathatatlan, és a magyar Birnhamet ne mint afféle nagy káoszt képzeljük el, mert a rendszer haszonélvező parazitáinak akkor sem köszön be a vég. Ők ugyanis már kidolgozták és folyamatosan valósítják meg Magyarországon az etnikum lecserélését.

Az egymillió kínairól szóló tanulmány a decens báli ruha alól kivillanó szőrös láb volt. De a baloldali szavazók már el is felejtették, illetve szépen kimosták az agyukból.

A magyar nemzetet demokratikus úton valószínűleg nem lehet megmenteni, mert nem lehet arra kényszeríteni, hogy élni, szaporodni, emelkedni akarjon. Márpedig úgy fest, hogy a mai Magyarország lakosságának többsége nem akar. És a búcsúzót nem Vörösmarty fogja zengeni, hanem legfeljebb valami majdani Zerkovitz, mert nem hősi halott lesz a magyarság, hanem egy szánalmasan elfonnyadó kis ágacskája az emberiség fájának.

---

Idézet:

---

A rendszer tökéletesen kiépült


A véletlen a buták istene. Csak megerősítette ebbéli meggyőződésünket az elmúlt hétvége, amely a „második Gyurcsány-kormány” egyéves évfordulójának jegyében telt.

Ki-ki a maga politikai hovatartozásának függvényében abszolválta az „ünnepet”.

A magunk részéről azt a szempontot szeretnénk bevezetni a közös gondolkodásba, hogy a dolgok egy magasabb összefüggésben igenis logikusan haladnak. Hogy ezt belső dramaturgiának, sorsnak, netán a sátán művének tekintsük-e, az vérmérséklet dolga.

A végkifejlet közeledtét jelzi, hogy mind több ember döbben rá: 2002-ben dőlt el az ország sorsa. A rádöbbenők sorában bukkan föl egy – meglepetés! – nem kisebb személyiség, mint maga Orbán Viktor.

Pedig evidencia. A lakosság enyhe többséggel úgy döntött 2002-ben, hogy nem akar rendszerváltozást. Mégsem akar. Történjék bármi, őt szíveskedjék az Uradalom eltartani. A felsőség szavatoljon neki egy bizonyos életnívót, azontúl hagyják békén.

A 2002-es kampányból két mondatot érdemes örökre megjegyezni, akár fejezetcím is lehetne egy majdani történelemkönyvben: „Több pénzt az embereknek!”, aztán ősszel „Több pénzt az önkormányzatoknak!” Mindkét mondat MSZP-s volt. Lehet színesíteni a dolgot az SZDSZ „Rámegy a gatyánk is”, adócsökkentést ígérő reklámjával.

A lakosság enyhe többsége aztán 2006-ra valamivel nagyobb többséggé bővült, mert a Fidesz erejét csak a folytonos osztogatással lehetett megtörni. A Nagy Üzletnek egy pici hányadát az üzletmenet fenntartására fordították.

Mostanra kiépült az a gazdasági-pénzügyi berendezkedés, amelyet a 2002-es választás MSZP-finanszírozói megálmodtak. Az országban megtermelt javak egyik hányada az államadósság esedékes törlesztőrészletei révén folyik el, a másik hányada egyenest a multiknál képződik, és ott is marad. A berendezkedés tökéletes. Ezért mondhatja Gyurcsány, hogy 2009-re látszani fog a reformok haszna, és 2010-ben újra győzni fognak.

Mert ő tudja, hogy a haszonélvezők meg fognak finanszírozni akár négy-ötszázmilliárd forintnyi „jóléti intézkedést” is, mivel ennek a többszörösét veszik be a négyéves ciklus folyamán.

A mostani berendezkedés persze alá van vetve a természeti és a gazdasági törvények erejének, tehát a kiszivattyúzott javak hiányoznak. Vajon miért nem zavarja ez a lakosságot?

A válasz egyszerű: zavarja. Azonban a rendszer olyan ördögi, hogy emiatt nem fog megbukni a mostani berendezkedés. Ugyanis az országon belüli újraelosztás rendjét úgy alakították ki, hogy az biztosítsa a baloldali parlamenti hegemóniát.

A lakosságnak azt a hányadát támogatják, amelyiknek a szavazatai megvásárolhatók, és ezzel biztosítják a választási győzelmet.

Meddig mehet ez így? Mivel a szisztéma a fontos, nem az azt működtető emberek, gyakorlatilag tetszőleges ideig. Mindenki lecserélhető, maga Gyurcsány is. Ha az ország urai úgy döntenek, felépítenek egy másik Gyurcsányt, ezt a mostanit meg elteszik naftalinba. Tanulságos példa erre Medgyessy Péter esete részint az IEB-elnöki mandátumával, részint a kormányfői stallumával.

Hogy Magyarországon bármi megtörténhet, azt szemléltethetjük még Tocsik Márta esetével, aki miután jó útra tért, és visszavonta az MSZP- meg SZDSZ-közeli emberekre, illetve cégekre tett tanúvallomását, mindent megúszott, és nemsokára el fogja nyerni méltó jutalmát is. Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, 11 éve, hogy a Tocsik-ügy elkezdődött, tehát nyugodtak lehetünk: meg fogja kapni ő az ő millióit, és a nagyságrend is valahol a 800-as tartományban lesz.

Akinek ez nem elég, annak ott van Kulcsár Attila esete. Úriember már nem fogadna arra, vajon börtönbe fog-e kerülni a tőzsdeguru kőművestanuló. Rejtő E. Tibor pedig éli világát a maga rózsadombi villájában meg ezüstmetál Audijában, és röhög a világon. Az ügynek vége, a tisztelt baloldali választópolgárok már régen el is felejtették.

Vagy gondoljuk meg Fekete János pályáját. Minden valamirevaló nemzet örökre kivetné magából azt, aki ennyi kárt okozott neki, Fekete viszont Kossuth-díjat kaphat.

Arra, hogy Magyarországon ismét virágzik a spätfeudális lelki rendszer, a legújabb bizonyíték a Szilvásy-dinasztia esete. Egy Szilvásy bármit megtehet, a rendszer a Szilvásyakért van. Ha kell, kiszáll az állambiztonság, ha kell, titkosítják az iratokat. Ha úgy hozza, akkor a legnagyszerűbb szakember a Szilvásy, ha meg úgy, akkor szegény egy „családi tragédia”. Éppen a Szilvásyra passzent a pályázat, valahogy éppen egy Szilvásy igazgathatja a legnagyobb kórházegységet.

Tévedés ne essék: ez a rendszer, minden közvélemény-kutatási handabanda ellenére, bírja a többség támogatását. Ennek oka, hogy biztosítja a cselédsoron a jólétet. Elsősorban a lelki jólétet: nem kell felelősséget vállalni semmiért, nincsenek erkölcsi normák, mindenki azt csinál, amit akar. Nem kell törődni a holnappal, ma élünk.

És megvan a Nagy Közös Lelki Alap: a gyűlölet tárgya, Orbán Viktor. Ennyi elég is, a többségnek.

Viszont, mint említettük, az országból kiszívható javak korlátosak, tehát a dolog nem tartható fenn a végtelenségig. Hogy meddig, arra a parazita és a gazdalény viszonya kínálja a példát az élővilágban, illetve Shakespeare drámái az irodalomban. Egyszer fölmegy a birnhami erdő Dunsinan hegyére, de abban nem lesz köszönet.

A magyar Birnham akkor jön el, amikor elfogy a dolgozó magyarság. A dolgozó népesség pedig rohamléptekkel fogy, illetve a teherbíró képességük erősen csökken. Ezért a hatalom elkezdte leépíteni az eltartandó népességet. Szépen elvonják az éltető gazdasági támogatást a gyermekektől és az öregektől. A társadalom elkezdi felszámolni önmagát azért, hogy az ország urainak több jusson.

A folyamat feltartóztathatatlan, és a magyar Birnhamet ne mint afféle nagy káoszt képzeljük el, mert a rendszer haszonélvező parazitáinak akkor sem köszön be a vég. Ők ugyanis már kidolgozták és folyamatosan valósítják meg Magyarországon az etnikum lecserélését.

Az egymillió kínairól szóló tanulmány a decens báli ruha alól kivillanó szőrös láb volt. De a baloldali szavazók már el is felejtették, illetve szépen kimosták az agyukból.

A magyar nemzetet demokratikus úton valószínűleg nem lehet megmenteni, mert nem lehet arra kényszeríteni, hogy élni, szaporodni, emelkedni akarjon. Márpedig úgy fest, hogy a mai Magyarország lakosságának többsége nem akar. És a búcsúzót nem Vörösmarty fogja zengeni, hanem legfeljebb valami majdani Zerkovitz, mert nem hősi halott lesz a magyarság, hanem egy szánalmasan elfonnyadó kis ágacskája az emberiség fájának.

---