01:29:50
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Közélet (játék felnőtteknek)
Téma: Hadiállapot az MSZP-ben?
mamácska
Olvasva | Válasz | 2010. március 11. 19:34 | Sorszám: 31
Konganak az MDF vészharangjai. Bár Bokros Lajos kijelentette, hogy jövő hétig minden körzetben leadják az induláshoz szükséges ajánlószelvényt, eleddig egyetlen fővárosi körzetben sikerült csak összegyűjteniük a 750 kopogtató cédulát. Az „liberálkonzervatív” törpepárt Budapest 32. egyéni választókerületében az a szabaddemokrata Iván János a nyilvántartásba vett képviselőjelölt, aki az SZDSZ önkormányzati képviselője, korábban alpolgármester is volt. Iván értesüléseink szerint a Hit Gyülekezete tagja, vélhetően nekik köszönhető a kellő számú kopogtatócédula begyűjtése. A budapesti listához 8 képviselő indulása szükséges, föl kell tehát kötnie a bajuszt az MDF-nek.

Vidéken is hasonlóan rosszul állnak, eddig 27 jelöltjük adta le az ajánlószelvényeket. Itt még nehezebb a helyzetük: a belülről és Dávid Ibolya által bomlasztott párt súlyos emberhiánnyal küszködik. Több helyen leállt, vagy el sem kezdődött a kopogtatók gyűjtése. A Jobbik - lakossági fórumain - rendszeresen érdeklődik a hallgatóságtól, találkoztak-e az MDF-nek gyűjtő aktivistákkal, de eddig még senki nem felelt igennel. Éppen ezért lett gyanús a Sopronban induló Nagy Tamás bámulatos gyorsasággal leadott 3000 db kopogtató cédulája, nem hiába nyomoznak ellene.

Kíváncsiak vagyunk, igazak-e a híresztelések, miszerint a budapesti központból akár 300.000 Ft-ot is juttatnak el a jelölteknek, hogy a kopogtató-nepperektől megvásárolják a hiányzó ajánlószelvényeket? Nem áll ugyanis távol az MDF-től az effajta kalapolás. Emlékszünk még, ugye, a 2009-es időközi ferencvárosi csalásukra, melyet a Jobbik VB-delegáltja, Novák Előd leplezett le? Gondolják, hirtelen megtért tékozló fiúk lettek? S vajon most megvalósul-e a korábban meglebbentett – az egykori Gyurcsány-miniszter Gyenesei István vezette - Somogyért Egyesület és az MDF összefogása?

Mindeközben óriási belharcok és zsarolások folynak a listás helyekért a párton belül, a helyzetet ráadásul még bonyolítja, hogy már nem csak MDF-esek, hanem jó liberális SZDSZ-esek is harcba szálltak a parlamenti székekért.

A választási bizottságok jobbikos delegáltjai árgus szemekkel fogják vizsgálni az MDF és az összes többi párt ajánlószelvényeit, és könyörtelenül lecsapnak majd a csalókra.

barikad.hu

iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. március 11. 18:40 | Sorszám: 30
Idézet:
De azt hiszem,hogy támogatni fogom a FIDESZ 2/3-át.
Ez nem mehet így tovább! Remélem,sikerülni fog

csodás hajrá
Rendes Kis
Olvasva | Válasz | 2010. március 10. 07:33 | Sorszám: 29
Kaptunk 1 nyakólevest ?
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. március 09. 21:43 | Sorszám: 28
Igy is fel lehet fogni! De, most már legyen vége..
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. március 09. 21:42 | Sorszám: 27
Tragédia! Mocsárba süllyedünk..reménytelen helyzetbe kerülünk, évtizedekre
békáscity
Olvasva | Válasz | 2010. március 09. 21:34 | Sorszám: 26
Akkor mi lesz ? tényleg - nem pikírtségből kérdem!
békáscity
Olvasva | Válasz | 2010. március 09. 21:34 | Sorszám: 25
Fiam szerint azért kaptuk ezt a 8 évet, hogy tanuljuk (nemzet) !
mamácska
Olvasva | Válasz | 2010. március 09. 18:14 | Sorszám: 24
Sajnos nem jut hozzám el minden információ időben.
Szerintem valami pozitív szereplés lehetséges,de nem tartom valószinűnek az 5%-ot.
Persze, ez csak az én véleményem, nem biztos,hogy így van.
Mindent elkövetek,hogy minél jobban szerepeljen a szervezet.
De azt hiszem,hogy támogatni fogom a FIDESZ 2/3-át.
Ez nem mehet így tovább! Remélem,sikerülni fog!
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. március 08. 20:53 | Sorszám: 23
Matolcsy is azt mondhja, ha most nem történik változás (6 millió szegény országa lettünk..
akkor ..
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. március 08. 20:46 | Sorszám: 22
Igen, én is remélem, h nem Lhet 2x ugyanabba folyóba..
De, mindenre gondolni kell!

/Hogy álltok? Gondolom, rengeteget dolgozol..Bárcsak a Fidesznek tevékenykednél..Nagyon szimpatikus, különben amit csinálsz, de nagyon-nagyon fontos lenne a Fidesz 2/3ados győzelme.. szerintem. Már így is késésben vagyunk, ami az ország sorsát, az emberek állapotát (eü, mentális, fizikális, financiális..) illeti, a 2002es állapotokhoz képest.
mamácska
Olvasva | Válasz | 2010. március 08. 19:07 | Sorszám: 21
De a mai helyzetben ez kizárt!
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. március 08. 18:54 | Sorszám: 20
Érdekes, 2005ben is a váéasztások előtt..mégis győztek
iszalag
Olvasva | Válasz | 2010. március 08. 18:52 | Sorszám: 19
Most van a végjáték..
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...