Idézet:

---

Kommunisták lakoltatták ki az Apró-villa tulajdonosát.
http://www.mno.hu/portal/400304

1936-1950
A Szemlőhegy utca 42. alatti jelenlegi Gyurcsány-villában 1936-tól élt Sebestyén Aladár többszörösen kitüntetett háborús hős, aki a Weiss Manfréd alapította Ferroglobus Rt. vezérigazgatója volt 1922-től.

A birtoklap szerint Sebestyén és felesége házát 1944. április 28-án, a német bevonulás után a faji törvények alapján a nyilasok nyilvántartásba vették. Azt nem tudni, hogy a család hogyan vészelte át a II. világháború borzalmait, de az biztos, hogy az 1950-es telefonkönyvben még Sebestyén Aladár szerepel a Szemlőhegy utcai ingatlan lakójaként.

1952
Rákosi hatalomra kerülése után egy 1948-ban kelt és 1949-ben bejegyzett fővárosi önkormányzati határozat alapján a Szemlőhegy utca 42. számú ingatlanban már Flank József is ott lakott, aztán a villát 1952-ben államosították. A földhivatali, köznyilvános dokumentumok között nincs arra nézve adat, hogy pontosan mikor került az egykori Sebestyén-villa Apró Antal használatába. Annyi bizonyos, Apró Antal 1947-ben még egy Dózsa György úti lakásban élt. Sebestyén Aladár 1952-től, a villából való kiköltöztetésétől egy Szent István körúti lakásban élte le hátralevő életét.

---

Idézet:

---

az 1930-as években az Odescalchi család egyik tagja, Erba Odescalchi Sándor mint ügyvéd tevékenykedik Budapesten. Ő lakja a Szemlőhegy utcai villát. Ebben az időben ez a terület még eléggé ritkán lakott, a már felépült házak között még jócskán húzódnak meg szőlőskertek, és úgynevezett "mál"-ok, azaz dűlők váltakoztak a Szemlő - vagyis a Szemlélő-hegyen. Innen tiszta időben egészen a Magas-Tátráig is el lehet látni.

---

Idézet:

---

– Érték-e meglepetések, felmerültek-e olyan témák, amelyekre nem számított a főnemesekkel való beszélgetések során?

– Igen. Például a szociális gondoskodás a nagybirtokokon sokkal erőteljesebb volt, mint amit előzetesen elképzeltem. A legtöbb helyen fizették az alkalmazottak társadalombiztosítását, nyugdíját, lakásokat építettek, sőt az egyik Hunyady gróf még komfortosította is a lakóépületeket. Hogy készültek-e statisztikák erről annak idején, nem tudom, így csak a saját „felmérésemre” hagyatkozhatom. Odafigyeltek a főrangúak a szegényebb sorsú gyerekek iskoláztatására is.

A XIX. század végén báró Schell József vett egy birtokot kastéllyal a Tolna megyei Katalinpusztán. Első dolga volt, hogy iskolát emeltetett, tanítót fogadott. Másrészt meglepett, hogy arisztokratáink közül milyen sokan bekapcsolódtak az ellenállási mozgalomba, illetve a zsidók mentésébe a második világháború idején. Apponyi Virginia grófnő az 1944 nyarán Budapestre érkezett Raoul Wallenberg közeli munkatársa volt. Több főnemest koncentrációs táborba, főleg Dachauba hurcoltak a nácik, így tettek gróf Csekonics Ivánnal, gróf Sigray Antallal, gróf Apponyi Györggyel, báró Schell Péterrel és Pallavicini György őrgróffal.

Két Pálffy gróf is részt vett az ellenállásban: Géza és József. Az utóbbit úgy fogták el, hogy a zsebében volt a szociáldemokrata Szakasits Árpád kiáltványa a munkásokhoz, amelyben általános sztrájkra szólítja fel őket, tiltakozásul a német megszállás ellen.

Báró Atzél Ede egy robbantócsoportot szervezett, amely a Bécs–Budapest vasútvonalon tevékenykedett; ezzel azt akarta elérni, hogy minél kevesebb magyar fiatalt, illetve anyagi értéket vihessenek ki a nácik az országból. Odescalchi Pál herceg a barátaival három német katonai teherautót robbantott fel Budán.

---

Idézet:

---

– A háború után talán egyetlen társadalmi csoport sem kapott annyi pofont, mint a főnemesség. Miért hajtottak ilyen kérlelhetetlenül a megsemmisítésükre?

– Ebben a tárgykörben Esterházy Antal herceg is kérdéseket tett fel pesti villalakásában: „Mi volt a bűnünk? Az, hogy gazdagok voltunk? Hogy ismertük a nemzet hiteles történelmét, ezért nem lehetett félrevezetni bennünket?” Egyébként a főnemesség szenvedéstörténete 1944–45-ben kezdődött, és 1951–53-ban, a kitelepítések, bebörtönzések időszakában csúcsosodott ki, amikor csakugyan kézzelfogható közelségbe került az ezeréves elit fizikai megsemmisítése.

Gróf Zichy Lászlóékat budai villájukból egyenesen egy libaólba telepítették Kaszibatanyán, Polgár mellett.

Gróf Almásy Miklós első felesége, Déry Sári színésznő a kitelepítés alatt halt meg Mádon. Vakbélgyulladás vitte el, pokoli kínok között végezte. Nem kapott orvosi ellátást, mert senki sem merte vállalni, hogy segítsen egy grófnén. Ráadásul a halott asszony hosszú napokig feküdt egy parasztház udvarán, tornácán egy asztalra fektetve. Az illetékes hatóság késlekedett ugyanis a temetés engedélyezésével, valószínűleg félt a hatalom, hogy az üldözöttek néma tüntetéssé változtatják a szertartást.

---

Idézet:

---

Megrázott az a történet, amelyet Nádasdy Borbála grófnőtől hallottam az édesapjáról, Pál grófról és az édesapja anyjáról, Wenckheim grófnőről. Nádasdy grófék meglehetősen szűkös körülmények között éltek Németországban, Lindauban a hatvanas években. Egyszer azonban felvillant előttük a gondtalan élet lehetősége. A német állam ugyanis kárpótlást adott azoknak, akiknek egykor vagyonuk volt Magyarországon, valamint német ajkúnak vallották magukat. Egy müncheni ügyvéd tájékoztatta az apát és nagymamát, hogy igen jelentős összeg várományosai, amennyiben aláírják, hogy németek. Ekkor Nádasdy és Wenckheim összenézett, majd egyetértően közölték: ők minden körülmények között magyarok, ezért a maguk részéről tárgytalannak tekintik az ajánlatot. „Könyörgök, gróf úr – kérlelte az ügyvéd Nádasdyt –, ön a festékgyárban török vendégmunkásokkal együtt gürcöl, belélegzi nap mint nap a rákkeltő vegyszerpárát!” De mindkét magyar hajthatatlan maradt. Az apa végül csakugyan rákban hunyt el, bár honvágya is siettette halálát. Az

1949-ben született báró Perényi János esete sem mindennapi. Ő 1985-ben otthagyta a stockholmi egyetem eszmetörténeti tanszékének katedráját a peresztrojka hatására. Bécsbe költözött, mert a hazája közelében akart lenni, ha majd bekövetkeznek a változások. Amikor budai lakásában megkérdeztem tőle, miért adott fel egy olyan tudományos karriert, amelyért a legtöbben odaadnák a fél karjukat, így válaszolt: „Él bennem egy régi ösztön, amely időnként megkérdezi tőlem: hogyan tudnál hasznára lenni a magyar népnek?”

---

Idézet:

---

őket eleve felelősségvállalásra, vezetésre, a legnemesebb értékek ápolására és továbbadására nevelték. Már a családban megrostálták a fiatalokat, és aki nem volt kellően művelt, széles látókörű, az nem foglalkozhatott például nagypolitikával.

Ha valaki kezelhetetlen nagyságú adósságot halmozott fel, netán rútul csődbe vitt egy vállalkozást, az kötelességszerűen főbe lőtte magát, vérrel mosva le a família, illetve a saját becsületén esett foltot. Egy ilyen sajnálatosan tragikus esetről beszélt nekem Bikalon, Baranya megyében [b]Puchner báró, aki mostanság villanyszereléssel és mezőgazdasági vállalkozással foglalkozik. A főnemescsemeték nevelésében fontos volt az önfegyelemre, önállóságra szoktatás.

A fóti Károlyi-kastélyban jelenleg albérletben lakó gróf Károlyi László elmondta, hogy gyerekként, kamaszként nem adhatott utasítást az alkalmazottaknak, és azok nem fogadhatták el az esetleges parancsait. Pénzt a kezébe nem kapott, ajándék csak karácsonykor, húsvétkor és születésnapra járt neki. Sportolnia kellett, szobáját kissé hidegen tartották. Idejekorán tudatosították benne, hogy a tekintélyes vagyon, amelyet majd örököl, nem az övé, azt ő csak működteti, gyarapítja családja, nemzete javára. Ezeknél az embereknél a haza és a nemzet iránti hűség igencsak ritka esetben üres szólam. Az arisztokraták számarányukhoz képest tömegesen jelentkeztek önkéntes frontszolgálatra mind az első, mind a második világháborúban, pedig ők igazán könnyen megtalálhatták volna a kibúvókat, hogy ne kelljen mundérba öltözniük.

---

Idézet:

---

Több száz év kell ahhoz, hogy egy nemzet kigyöngyözzön magából egy kifinomult, nemzetközi beágyazottsággal rendelkező elitet. Ezért szerintem a főnemesség társadalmi, nemzeti érték. Ezt az értéket próbálták teljesen elpusztítani azok, akik 1945-től kezdve a múltat végképp el akarták törölni. Tehát e tekintetben pontosan akkorát buktunk, amekkora kárt okoztak a kíméletlen eszme harcosai az arisztokráciában mint értékben.
– Hogyan látja, meghálálták, megszolgálták a nagyurak kiváltságos helyzetüket a nemzetnek, vagy inkább csak élvezték az életet?
– A kettő nem zárja ki egymást. Az ifjú Batthyány Boldizsárt elküldték például a francia királyi udvarba, hogy tanulja ki a hadművészetek fortélyait. Ő ott jól érezte magát, kiváltképp azért, mert állítólag szerelembe esett az utóbb lefejezett Stuart Máriával, a skótok királynőjével, aki az idő szerint éppen francia földön tartózkodott. Hogy szerelmük pusztán plátói maradt-e, ma már senki sem tudhatja; a Batthyányak legendáriuma sem igazít el a részleteket illetően. A magyar főúr mindenesetre lenyűgöző személyiség lehetett, hiszen korának legnagyobb tudósaival, művészeivel állt levelezésben, illetve akivel tudott, személyes kapcsolatot teremtett. Antwerpenben például portrét készíttetett magáról idősebb Pieter Brueghellel, a festőóriással. És mellesleg 1587-ben Kanizsánál megverte a törököt. Nekem minderről a Budán lakó gróf Batthyány Bálint mesélt, aki tapintatosan megkért, hogy ne gróf urazzam, mert manapság már idejétmúltnak érzi a címek és rangok használatát. Úgy gondolja, a történelmi nevet viselőknek nem az őseik által szerzett méltóságokkal kell kitűnniük a mai Magyarországon, hanem azzal, hogy ellenállnak a lépten-nyomon tapasztalható káros tendenciáknak, vagyis a csalásnak, lopásnak, hazugságnak.

---

Idézet:

---

Adonyi Sztancs János újságíró megkereste a magyar történelmi vezető réteg még élő tagjait, és velük folytatott beszélgetései könyvvé álltak össze.
Az Arisztokraták ma című album nagy siker lett, több utánnyomást megért, és még nincs vége: karácsonyra elkészül a harmadik kötet. Megrázó, elgondolkoztató, tanulságos történetek kerekednek ki a sorsokból – egy lefejezett elit tragédiáj

---