| Téma: CSURKA ISTVÁN |
|
| iszalag |
|
Idézet:
Elhunyt Csurka István
Életének 78. évében, február 4-én hajnalban elhunyt Csurka István kétszeres József Attila díjas író. Az Új Színház vezetősége azon levél közzétételével búcsúztatja, melyet a társulatnak írt az első társulati ülésre.
Kedves magyar testvéreim!
Nem a hatalomhoz való feltétlen igazodás hajlama, hanem egy súlyos betegség gátol meg abban, hogy személyesen vegyek részt, mint intendáns a várva várt társulati ülésen. Ezt a betegséget rajtam felülálló hatalmasság a Jóisten vette a kezébe. Ezért most arra kényszerülök, hogy ennek a színháznak a genezisét ebben a levélben magyarázzam el. Amikor ugyancsak a Jóisten jóvoltából és sok előtanulmány alapján megírtam A hatodik koporsó című drámámat, amely az egész trianoni kérdést -legnagyobb nemzeti tragédiánkat - új megvilágításba helyezi, látnom kellett, hogy ennek számára csak akkor nyílik tér –élettér- ha teremtek, teremtünk. A teremtéshez két ember volt adva: Dörner György, régi barátom és áldozatom. Bűne, hogy egykori százezres nagygyűléseinken elszavalta a Talpra magyart, valamint a Kő marad c. Wass Albert verset. Kitűnő színész, nagyszerű rendező, élete a színház. Mostanában vidékre szorították, de ott is missziót teljesít. A másik Pozsgai Zsolt, a legtermékenyebb és legtehetségesebb drámaíró és rendező. Összeültünk és megvetettük A hatodik koporsó bemutatásának alapjait. Éppen akkor hirdették meg az Új Színház esedékes pályázatát, amelyre beadtuk a magunkét és megnyertük. Azóta mocskos harc folyik ellenünk. De az állam és a főváros mellettünk áll. Ezért tarthatunk most társulati ülést.
Az intendánsnak ebben a helyzetben nincs más lehetősége, minthogy így adja elő mondanivalóját. Az utcai harcok el fognak múlni, bent a színházban is. A kérdés csak az marad, milyen színházat teremtünk. Lesz-e erős társulat, összetartás, jószándék és barátság. Mert a feladat nemcsak az, hogy egy-két szerző számára színpadot teremtsünk, hanem az, hogy a lomtárbörtönre ítélt magyar klasszikusok egész sorát feltámaszthassuk. Móricz Zsigmondtól, Németh Lászlón át Páskándi Gézáig elfelejtett, zseniális alkotásokat fogunk előásni és bemutatni. Ehhez társulat kell, szellemileg egy irányba húzó, küldetésével tisztában lévő, igen a küldetés, legalábbis addig ameddig egyedül vagyunk. Majd, ha lesz másik hasonló társulat, a küldetést felosztjuk, mint a földet. Ezek tehát az intendáns kérései egy rászakadt sors, betegség távolából. Ha Isten segít, ott leszek. Amit eddig elértünk, az maga is eredmény. Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Cs. I.
„Csak a test."
|
|
| alma |
|
Kár, hogy nem maradt ideje megírni a kurcsányizmusról szóló darabot..
RIP  |
|
|
| huszárló |
|
|
Bayer Zs. nagyon szép nekrológot írt a mai MH-ban róla... |
|
|
|
| huszárló |
|
|
Makovecz mellé kell egy jó szószólónk, odaát, a végtelen kék ég uránál. |
|
| iszalag |
|
|
A HIRTV megismételt 1 tavalyi interjút Vele (Szabó Anettel) |
|
| iszalag |
|
|
/Remélem, Tarlós megköveti..legalább halálában.. |
|
|
| onodij |
|
|
Zokogok - egy prófétát vesztettünk el... (Hol fagyott le a MALÉV épp tegnap és hogyan ? - Tel Avivban... nem véletlen !) |
|
| iszalag |
|
|
/Csurka István ezt jan 13án, Strassbourg előtt, és a Békemenet/tanúságtétel előtt mondta! |
|
| iszalag |
|
Idézet:
A talpon maradt kormányért, Orbánért – ezt is megírtuk már – a tömegnek, amely ma még passzív, most is van teendője.
(1) Ki kell állni a gátra és tömegdemonstrációkban leleplezni a nemzet ellen lázadt bandákat. Nem ellentüntetéseket kell szervezni, most, amikor még nem dőlt el a küzdelem, hanem [állandóan az utcán kell lenni
(2) és mindent kimondani, amit a kormány nem mondhat ki. Amikor ezt először felfestettük itt, még nem volt ennyire egyértelmű a helyzet, azóta azonban a performanszcsapat elárulta magát és nyíltan szembefordult a nemzettel. Ez nem tesz lehetővé semmilyen elnézést még győztes helyzetben.
(3) Le kell teríteni őket. Nem fizikailag, természetesen, hanem politikailag, és minden jogtalanul birtokolt intézményüktől meg kell fosztani őket.
(4) A parlamentből való kiesésükkel nem sokat kell törődni, ha valaki valamilyen rosszul felfogott érdekből, humanizmusból nem nyúl a hónuk alá, amúgy is kiejtik magukat.
(5) A következő országgyűlésnek újra kétharmados magyar többségűnek kellene lennie. Erre van esély az egyes vidéki centrumokban elkövetett rosszízű összefonódások és zavarok ellenére. A tömegnek azonban mozognia kell.
(6) A kétharmadot létrehozó tömegnek meg kell tanulnia követelni.
|
|
| iszalag |
|
Idézet:
De a kés nemcsak a kormány torkára van rátéve, hanem a magyarságéra is. Az egész kultúrájára, a kereszténységére, Árpád-házi és Szent István-i alapjaira, megmaradására. A célpont kétségtelenül Orbán Viktor kormányfő, az ő leváltásával azonban a magyarságot akarják megfosztani vezetőjétől és szétszéledő, pásztor nélküli nyájjá tenni. Majd a maradékát újra szabadkőműves igába hajtani, illetve a hazáját idegen gyarmattá, telephellyé tenni.
|
|
| iszalag |
|
Csurka hattyúdala
Isten nyugosztalja!
Csurka István: hordozzuk körül a véres kardot!
2012. január 13. 17:11
Hunhír.info
Ez a mai helyzet legsötétebben meghúzott választóvonala magyarság és pesti zsidóság, magyarság és Ascher Café között. Ezt a sötét választóvonalat nem a magyarság, nem a kormány, nem a kereszténység húzta meg, hanem az az agresszív, idegen szolgálatba szegődött, mélyen magyar és nemzetellenes maroknyi zsidó, amelyik az alkotmány életbe lépését ünneplő kormány ellen tüntetve az Operaház előtt mutatta be sokadik performanszát és mondott el mindent, amit a spekuláns megrendelők, New York és Tel-Aviv kívántak tőle."
A magyar sors talán legsötétebb veszélyekkel terhes esztendejének küszöbén állunk, holott lehetne a legígéretesebb kibontakozás ideje is. Az elmúlt másfél évben a kétharmados felhatalmazású kormány és a kormánytöbbség a társadalom hatalmas többsége által helyeselt igazságos intézkedésekkel jelentősen csökkentette az államadósságot, új alkotmányt hozott, magyar alapra helyezett, magyar célúvá tett sok mindent a Kárpát-medencében, magyar állampolgárságot adott százezreknek, akik ezt kérték, a keresztény hit és erkölcs visszagyökeresítéséért, a család intézményének a megerősítéséért is sokat tett. Összevonva mindezt, elindította a társadalmat a liberál-bolsevizmussal szembefordulva a kiteljesedő magyar sorsalakítás kaptatóján felfelé.
Történelmi értékválasztása is bátor és újszerű lett. Felismerte, hogy a Horthy-rendszer, amelyet az elmúlt hosszú korszak szabadkőműves mételyezése sárba-földbe döngölt, komoly érték és a trianoni csonkolásban, halálra ítélésben felülmúlhatatlan teljesítmény, és a külső és belső ellenség vad ricsaja közepett a maga történelmi előképévé merte emelni. Ez maga az új alkotmánnyal együtt egy teljes rendszerváltás. Most éppen ezek miatt kell szembenéznie elvakult gyűlölettel, nemzetközi megsemmisítési kísérletekkel.
De a kés nemcsak a kormány torkára van rátéve, hanem a magyarságéra is. Az egész kultúrájára, a kereszténységére, Árpád-házi és Szent István-i alapjaira, megmaradására. A célpont kétségtelenül Orbán Viktor kormányfő, az ő leváltásával azonban a magyarságot akarják megfosztani vezetőjétől és szétszéledő, pásztor nélküli nyájjá tenni. Majd a maradékát újra szabadkőműves igába hajtani, illetve a hazáját idegen gyarmattá, telephellyé tenni.
A magyarság ma, ezzel a kétharmados felhatalmazottságú kormányával az új világrend kialakításának útjában áll. Az új világrend, amely ma már sokkal több, mint elképzelés, az igen szűk körű, titkos, újmódian szabadkőműves és a személytelenségét, sőt a megnevezhetetlenségét keményen örző háttérhatalom irányítása alatt áll. Ezek mind bankárok és nagyon nagy tőkések, volt irányítók és minden információval rendelkező volt államférfiak. Ez a központi háttérhatalom legfeljebb néhány száz emberből áll. Céljuk ellenőrzés alá vonni az egész emberi világot, de a nyugatit mindenképp. Módszerük a válság és a válságban tartás. Részükről ez egy vészforgatókönyv. Látják és tapasztalják a nemzeti kultúrák és a nemzeti függetlenségi törekvések felvirágzását, amelyek az eddigi profit kinyerési esélyeiket nagyban korlátozzák, ezért a liberalizmusba oltott, áttételes, elsősorban sajtón és az általuk birtokolt tévéken keresztül megvalósított manipulációs vezetés helyett egy nyílt hivatalnok irányítást, az új világrend diktatúráját vezetik be. A frontvonal világos: nemzeti kultúra vagy új szabadkőműves, New York-i és izraeli irányítás. Ennélfogva Magyarország mint régen megnevezett sukorói célország éppen kétharmados támogatottságú nemzeti törekvéseivel van a célkeresztben. Itt a kétharmados támogatottságot akarják megsemmisíteni. Mivel ezt demokratikus eszközökkel nem lehet, parlamenti erő nincs és nem is lesz hozzá, belülről támogatott nemzetközi erőszakkal. Az erőszakos megdöntés a pénzügyi és spekulációs túlerő támogatásával már folyik. Ezt a megdöntési kísérletet itt, ezeken a hasábokon már leírtuk, a felelősöket és a fő felelőst megneveztük, most csak azt állapíthatjuk meg: a megdöntési kísérlet csúcsra jár.
Az euró–forint viszonylat a napokban átlépte a 321-es magasságot, felemésztve ezzel összes, ténylegesen teljesített adósságtörlesztésünket. A spekulánsok lesben állnak és mindenre képesek. A magyar államkötvények csak irreálisan magas, hét-nyolc százalékon lelnek gazdára, ha a spekulációs parancs nem állítja le még ezt a forgalmazást is. A magyar államnak tehát úgy kell szembenéznie egy erőszakosan előidézett államcsőddel, hogy költségvetésében, hiánycél tartásában minden rendben van. Európa egyik legpedánsabban vezetett államháztartásával és kormányával történik ez.
De van a kérdésnek egy másik vetülete is. A törvényes kétharmadot erőszakosan megdönteni szándékozó nemzetközi spekulációnak van egy belföldi harci tábora, élcsapata is. Ez az élcsapat csak látszólag áll a három egyívásúan szabadkőműves és SZDSZ fogantatású pártból, az LMP-ből, az MSZP-ből és a most alakult Gyurcsány-pártból, mert valójában ennél valamivel bővebb, felöleli a Berlinben élő, németek által kitartott és a németek helyett holokausztizáló pesti zsidókat, Konrádékat és Dalosékat, s beletartozik az Amerikába, elsősorban New Yorkba kihelyezett és nagy támogatottságot élvező, szintén szabadkőműves gárda, és csatlakozik hozzájuk, talán vezeti is őket a már Izraelben élő régi és új zsidók harci tábora.
Ezt azért szükséges leírni még az antiszemitizmus régi kényszerzubbonyát is vállalva, mert ez a mai helyzet legsötétebben meghúzott választóvonala magyarság és pesti zsidóság, magyarság és Ascher Café között. Ezt a sötét választóvonalat nem a magyarság, nem a kormány, nem a kereszténység húzta meg, hanem az az agresszív, idegen szolgálatba szegődött, mélyen magyar és nemzetellenes maroknyi zsidó, amelyik az alkotmány életbe lépését ünneplő kormány ellen tüntetve az Operaház előtt mutatta be sokadik performanszát és mondott el mindent, amit a spekuláns megrendelők, New York és Tel-Aviv kívántak tőle. Ez a fejlemény roppant veszélyes. Azt jelenti, hogy van egy nyíltan a nemzet ellen és egy meghaladott, a magyarság vesztét, hazátlanná válását jelentő állapot visszaállításáért küzdő, szinte maradéktalanul zsidó front, amelyik felmondott minden összetartozást a magyarsággal és kimondatlanul a magyarságba és némileg a kormányba is beletartozó becsületes magyar zsidósággal.
Ez a nyílt szembefordulás nem maradhat következmények nélkül. Akár sikerül a nemzetközi spekulációnak megdönteni a kétharmadosságot, akár nem, ezt a szembefordulást, egyébként képtelen hazaárulást nem lehet letagadni. Ez egyszerre bűn a magyarság ellen és a bűn a magyar zsidóság ellen is.
Szanyi Tibort, Gyurcsány Ferencet és más SZDSZ-eseket a Jobbikos ellentüntetők leköpdöstek, amikor sorfaluk előtt húztak el. Ilyesmi a jövőben, akárhogyan fordulnak is a dolgok, a mindennapi életben is előfordulhat majd. Mi nem buzdítunk erre, de előre jelezzük, mert a megvetés mindenképpen benne lesz a magyarság magatartásában, akárhogyan fordulnak is a dolgok. Ami eddig legfeljebb elfordulás volt ettől a hangosan hazaáruló csapattól és csupán a magyar és keresztény értékrend hangsúlyozásával, a maga pozitív értékeivel való megkülönböztetés, az a jövőben sértettségből, sérelemből fakadó elkülönítés és visszaütés lesz. Különösen akkor, ha a magyarság veszít. Ha a nemzetközi spekuláció erőszakkal megdönti a kétharmados kormányt, az LMP és a zsidó utcabál többi szereplője hatalomra kerül, de nehezebb lesz az élete, mint a zsidótörvények idején, a Horthy-rendszerben volt a németek bevonulásáig. A győzteseknek veszélyes lesz rendőri kíséret nélkül mutatkozniuk.
Különösen a vesztes állapotba került magyarság, a kétharmadot előhívó tömeg fogja a minden eszközzel való ellenállás útját választani, mert mást nem tehet, és mert a nyíltan, gonoszul elkövetett hazaárulás, amelyet a maroknyi, ám felelőtlenségében hatalmas performansz-csapat elkövetett, felmenti minden mérséklet kötelme alól. Régen is minden világos volt egyes megfigyelők előtt, de a szembe- fordulás és az árulás, a hazaárulás mindent világossá tett. Már nem jöhet szóba a holokauszt védőernyője, amit a magyarság mindig tiszteletben tartott, még akkor is, ha látta mögötte a hatalomra törést és a kivételezett státus fenntartásának makacs szándékát. Ez a társaság azonban a legnagyobb jólétben, a minden szenvedély kiélésének egoista demokráciáját élvezve követte el hazaárulását.
Választói felhatalmazásuk csekélysége ellenére az intézmények, a hírcsatornák garmadáját és túlsúlyát birtokolta, a közszolgálatok a legjelentéktelenebb böffenéseikről is beszámoltak; olyan demokráciában éltek és henyéltek, a fenntartó államalkotó keresztény tömeg állandó, elnyomorodás elleni küzdelme közepett. Ha valakinek nem volt, hát éppen ennek a privilegizált LMP-zsidóságnak és a bűnelkövető eladósító Gyurcsány–Dobrev Klára és nagy mutyizó MSZP-zsidóságnak nem volt becsületes indítéka a kétharmados demokráciára támadni. Az az állításuk, hogy a kétharmad nem jó demokrácia, sőt diktatúra azért, mert új alkotmányt írt – hazugság. Az alkotmány visszavonásának követelése maga is képtelen erőszakcselekmény. Minden szavuk hazugság. Minden állításuk alaptalan. Maguk is pontosan tudják, hogy ez így van. Tökéletes bolsevisták: a hatalomért minden eszköz, minden erkölcsi kontroll nélkül bevethető.
A magyarságnak, ha legyőzetik, nincs más útja, mint az ellenállás. Bezárkózás helyi pénzekbe, adóelkerülés, szabotázs, tüntetés és harc és az elnyomókkal minden együttműködés megtagadása, Tudjuk, ez nem tarthat örökké, de a világrend berendezkedését megakadályozhatja, és felépíthet egy rendszeren kívüli magyar rendszert, elszakíthatja a földtől az új urakat. Vagyis a régieket. Az Operaház előtt utcabálozókkal azonban a válságot túlélő és győztes magyar társadalom sem lehet elnéző.
Egyszerűen nem tud az lenni. A boszszú ugyan mindig távol állt a magyarságtól, a bűn azonban, amit ezek a szabadkőművesek elkövettek annyira égbekiáltó, hogy nem maradhat kiutasítás nélkül.
A talpon maradt kormányért, Orbánért – ezt is megírtuk már – a tömegnek, amely ma még passzív, most is van teendője. Ki kell állni a gátra és tömegdemonstrációkban leleplezni a nemzet ellen lázadt bandákat. Nem ellentüntetéseket kell szervezni, most, amikor még nem dőlt el a küzdelem, hanem állandóan az utcán kell lenni és mindent kimondani, amit a kormány nem mondhat ki. Amikor ezt először felfestettük itt, még nem volt ennyire egyértelmű a helyzet, azóta azonban a performanszcsapat elárulta magát és nyíltan szembefordult a nemzettel. Ez nem tesz lehetővé semmilyen elnézést még győztes helyzetben. Le kell teríteni őket. Nem fizikailag, természetesen, hanem politikailag, és minden jogtalanul birtokolt intézményüktől meg kell fosztani őket. A parlamentből való kiesésükkel nem sokat kell törődni, ha valaki valamilyen rosszul felfogott érdekből, humanizmusból nem nyúl a hónuk alá, amúgy is kiejtik magukat. A következő országgyűlésnek újra kétharmados magyar többségűnek kellene lennie. Erre van esély az egyes vidéki centrumokban elkövetett rosszízű összefonódások és zavarok ellenére. A tömegnek azonban mozognia kell. A kétharmadot létrehozó tömegnek meg kell tanulnia követelni.
A tömeg az utcán nem tűrheti el, hogy a Magyar Nemzeti Bank a magyarellenesség fellegvára és anyagi bázisa maradjon. A tömeg nem tűrheti, hogy az idegen bankok és a bankszövetség elszabotálja a kormánnyal megkötött egyezséget és már most elkezdje az átállást. A tömeg semmilyen átállást nem tűrhet el és ki kell vetnie magából a megalkuvásra mindig készeket, a nemzeti mivoltukat már csárdáslépésekkel megtagadókat. A kormány szívós küzdelmét csak ez az állandóan követelő és támogató keresztény magyar tömeg alapozhatja meg. Ellenségeinknek éppen magyaságunk és kereszténységünk megsemmisítése a célja, tehát tétlennek maradni felelőtlenség és bűn. A politikai eszközökkel küzdő kormánytól nem várható el, hogy az öntudatos tömeg helyett cselekedjék. Most magyar és keresztény kötelesség a kemény kiállás.
Ide pedig semmilyen szabadkőműves háttérhatalmi hivatalnok kormány ne jöjjön a magyar kultúrát megsemmisítendő! Görög- és Olaszországban ez már megtörtént. Ezeknek kétségtelenül a gazdasági válság sajátos megoldása a feladatuk, de eközben rátelepednek két ősi kultúrára, és a világkormány sötét céljaira sajátítják ki ezeket. Az Akropolisz, Hellász kultúrája csak addig hatóerő az emberiség számára, amíg az, ami. Ha rátelepedett a háttérhatalom és kilúgozta, bemázolta és gazdasági ürügyekkel bekebelezte, akkor már nem Akropolisz. És már nem áll útjában az egyenlősítésnek, az eltömegesítésnek és a pláza sivárságnak. Az üzletnek és a pénzhatalomnak. A római kultúrával, amely az olasz világban éli tovább életét, kétezer éve ugyanez a helyzet. A magyar kultúrával most ugyanez a helyzet. Útban van az alkotmány? Igen. De elsősorban a magyar kultúra, az ezeréves vagy inkább több ezer éves magyar kultúra van útban, a spekuláns világhatalom azt akarja megsemmisíteni. Hogyan maradhatna hát szótlan, tétlen a magyar keresztény tömeg? Várhat mindent a kormánytól? Ez most korparancs, ki hát a gátakra, a haza veszélyben, hordozzuk körül a véres kardot! Senki ne maradjon tétlen!
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: A 2010-es tavaszi választások története és jelentősége
2010-05-04 23:48:52
http://www.kormanyvaltas.hu/politikai_hirek/csurka_istvan/csurka_irasai
Csurka István írása
Az úgynevezett rendszerváltás utáni hatodik választáson a Fidesz-KDNP kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben. Ehhez több mint két és félmillió választópolgár felhatalmazására volt szüksége. Az egyéni választókörzetek közül 119-et már az első fordulóban megszerzett, a második fordulóban pedig a fennmaradt 57-ből ötvennégyet. Minden területi listájára a legtöbb szavazatot gyűjtötte be. Az eredmény azt jelenti, hogy a Fidesz felmorzsolta a magát szociál-liberálisnak nevező baloldalt és a kétségbeesett MSZP-SZDSZ és a háttérhatalom által teremtett új pártokat, és ahogyan Orbán Viktor a győzelem estéjén pontosan megfogalmazta, új rendszert, „a nemzeti együttműködés rendszerét”, illetve ennek a lehetőségét teremtette meg. Ez óriási lépés ahhoz képest, amivel 1998-ban kormányra került, amikor „kormányváltásnál többet, rendszerváltásnál kevesebbet” ígért. Mi, magyar radikálisok akkor azzal nem értettünk egyet, keveselltük, ennek érvényességét belátjuk. Örülünk a fejlődésnek. Beismerjük: lehet, hogy Orbán óvatosságának volt akkor igaza, ahhoz akkor nem volt elég nemzeti erő.
A hatalmas választási sikerhez a Fidesz-KDNP-t a nemzeti, keresztény polgári középosztály, elsősorban a népi Magyarország, a vidék-Magyarország segítette hozzá, a sokszor nélkülöző, sokat dolgozó, a lesüllyedés határán álló, hagyománytisztelő, de modern réteg, a mai nemzetfenntartó elem. Ellene pedig, mint ezt a három elvesztett körzet közül kettő, a két angyalföldi mutatta, a múlt rendszerből áthozott nómenklatúra burzsoázia és az általa befolyásolt emberek milliós tömege, a nemzetidegen lelkületű volt káderek és idős, egykori és mai haszonélvezők vannak. Ennek a rétegnek a hangadói és vezetői a nemzetközi nagytőkével összefonódott, a kulturális, a pénzügyi és a médiaéletet uralmuk alatt tartó zsidóság köréből kerülnek ki. Őket a nemzeti együttműködés rendszeréből kizárni nyilvánvalóan nem szándékozik, ártatlanokat büntetni nem akar, mivel azonban az új rendszert a nemzeti-polgári keresztény középosztály hozta létre, a helyosztás, a csere minden tekintetben elkerülhetetlen. Nem kell hozzá még külön kormányzati, politikai elhatározás sem: a volt ávós, Aczél-káder társaság hegemóniája megtörik. Óriási mamlaszság kell ahhoz a keresztény középosztály részéről, hogy ez ne következzék be.
Az 1990-es választás, mint áttörés, semmilyen tekintetben nem fogható ehhez a mostani áttöréshez. Akkor a győztes MDF elnöke és miniszterelnöke Antall József volt, részben e sorok írójának hibájából is. És a magyar középosztály majdnem fele a most megbukott, zsidó szempontú és volt marxisták által uralt SZDSZ befolyása alatt állott. Elhitte nekik, miként most a Jobbiknak, hogy ők az igazi rendszerváltók és egy kisebb része a Lehet Más a Politikának, hogy tényleg mást akarnak, mint új SZDSZ-t. 1990-ben a kormányalakítást paktum előzte meg. A tényleges hatalmat visszajátszották az SZDSZ, s mint később kiderült, az MSZP kezébe. Ezenfelül a kormányzáshoz és az országgyűlési többséghez az MDF-nek szüksége volt az akkor már Torgyán József félrevezető befolyása alatt álló Kisgazdapártra és a maihoz nem is hasonlítható KDNP- re. A rendszerváltás első kormánya tehát éppen, mint rendszerváltó volt megalakulásokkal, kényszerű lekötöttségekkel és árulásokkal, tehetetlenségre és bukásra ítélve. (Az, hogy csak most esett szét az MDF, hosszú évekkel az után, hogy szívós aknamunkával alapítóit és az alapítók köré gyűlt népet kirugdosták belőle, annak köszönhető, hogy mind Boross Pétert, mind pedig különösen Dávid Ibolyát az MSZP és a Tom Lantos-féle Zsidó Világszövetség (Tom Lantos ennek egyik vezetője volt) tartotta életben és használta fel a maga nemzetellenes céljaira. Az MDF első átalakítását, a „Csurka- ügyet” és a kirúgását még maga Antall vezényelte le, SZDSZ-es követelésre. A későbbi tisztogatásokhoz már a tagság kommunista és egyéb beépített elemekkel való feltöltésére volt szükség – egészen a néhány évvel későbbi gyalázatos Tisztelet Társaságával való szövetségig, Schmuck Andor főnöki irányításának elfogadásáig. Most ezzel szemben már az első fordulóban kiderült, hogy a Fidesz egyedül is kényelmes kormánytöbbségre képes, a másodikban pedig az, hogy rendszerváltó és alkotmányozó felhatalmazású.
De még más, húsz évre visszanyúló előzményei is vannak ennek a választási győzelemnek.
Az Antall-kormány ellen, mint középutas, mérsékelt és igen korlátozott hatalmú kormány ellen, mint nemzeti radikális elem, mint utcai erő a kormányban résztvevő Kisgazda párt is felkelt Torgyán doktor vezetésével. Megtartották a Harag Napja című randalírozásukat, – amely majd húsz év múlva, a Magyar Gárda előképe lett, aztán jött az SZDSZ által szervezett taxisblokád és a 94-es szánalmas választási bukás. Úgy látszott, hogy a rendszerváltást, mint olyat, sikerült zárójelbe tenni. A régi kommunisták Horn Gyula vezetésével alakítottak kormányt és 54 százalékos nyugodt többségük ellenére bevették a kormányba az SZDSZ-t, amely arányánál sokkal nagyobb mértékben vette át az irányítást. Megerősítette a hatalmát a pénzügyi életben, a gazdaságiban és elindította a nagyarányú privatizációt, amely mindent a megbízó nemzetközi nagytőke kezére játszott, de nagyon jól fizető pozíciókat adományozott az SZDSZ- es és MSZP-s„szakembereknek”. A magyar élet teljes tarra vágásához szükség volt minden nemzeti munka, minden önálló gazdálkodás leállítására. Mindent eladhatóvá – sőt ingyen odaadhatóvá – kellett zülleszteni a belső kereslet összezsugorításával. Nyomorral. Ez volt a Bokros-csomag, melyet sikerült a kezükben tartott sajtó segítségével válságkezelésnek eladni.
Ez is a mostani választási győzelem okai, előidézői közé tartozik, noha már sokan nem is emlékeznek rá. Mert a nemzetközi nagytőke mohósága és kapzsisága visszaütött. A háttérhatalom irányítói valószínűen észrevették, hogy túllőttek a célon, és miként Leninéknek a múlt század húszas éveiben, Oroszországban, be kellett iktatniuk egy kis szünetet, úgy itt is egy magyar NEP-korszakot bedobva, a nemzeti-polgári kormányt kellett közbe-
iktatniok. Nehogy a nép kiábránduljon a demokráciából. Lásson váltógazdaságot. Érezzen rendszerváltozást. Igen, a Fideszt, mint fiatal erőt, amely egyébként szívósan készült a kormányzásra és magába olvasztott sok volt MDF-es és kereszténydemokratát, alkalmasnak találták egy általuk meghatározott idejű, oldásjellegű kormányzásra. Valószínűleg a Fidesz liberális eredete, méreteiből és fiatalságából eredő káderhiánya és a benne összesereglett erők széthúzó volta bátorította fel a háttérhatalmat arra, hogy a Fideszre bízzon négy évet. A Fideszt, akkor, kiválasztották erre a szerepre és hozzásegítették egy olyan választási eredményhez, amely koalíciós kormányzást és egy tetszetős nemzeti polgári jellegű rendet tett ígéretessé. Természetesen a közben megerősödött Torgyán és pártja, valamint Dávid Ibolya is, mint Tom Lantos-fül a kormány tagja lett. Így ez a kormány is, akár akarta, akár nem, a háttérhatalom által ellenőrzött kormány volt. Megterhelve az EU-csatlakozás tárgyalásaival is. Ugyanúgy bukásra volt ítélve, mint az Antall-kormány. Az intézményekben és a hivatalokban, a szerkesztőségekben egyre több Moszad-tiszt, megfigyelő foglalt helyet.
Ráadásul Orbán Viktor több olyan kijelentést is tett kormányalakítás előtt és után, amely az Antall József kétértelmű tevékenységét és árulását felismerő tömegek számára fülsértő és elfogadhatatlan volt. Mégis, éppen ez a négyéves kormányzás a maga állandó Antall-kultuszával és liberális hajlongásaival és ugyanakkor a meghozott nemzeti intézkedéseivel, valamint a gazdaság megindításának lépéseivel a komolyan figyelő szemében fel kellett keltse a gyanút, hogy a fiatal miniszterelnök tudatosan cselekszik. Felmérte az erőviszonyokat. Volt valami Bethlen Gábor-i ebben a politizálásban. Megcsinálta a magyar igazolványt, bevitte a Szent Koronát az Országházba, és lehetőséget adott magyar vállalkozóknak a talpon maradásra, a cégalapításra, a Széchenyi-terv használatára és a fiataloknak lakásprogramot hozott létre. Közben aláírta a tőke szabad áramlásának fejezetét az EU-val. Aztán 2002-ben mégis elvesztette a bizalmat. Nyerésre állt és vesztett. Politikai tehetsége ekkor nyilvánult meg a legteljesebb mértékben. Tudnia kellett, hogy csaltak, de látnia kellett, hogy tehetetlen ezzel a csalással szemben, mert a csalás nemzetközi. Azoktól származik, akik felemelték. Még utcára szólított egy soha nem látott méretű nemzeti elkötelezettségű tömeget – mai választóit és aprómunkásait –, megmutatta az ellenfélnek mekkora ereje van, mekkora volna, de beletörődött, hogy a csalók vegyék kezükbe a hatalmat.
Ezt mindenki hibájának rótta fel, mi magunk is, akik szintén a csalás áldozatai voltunk. De hát ma már látjuk, micsoda erők működtek közre ebben a csalásban, s azt is, mi esélye lett volna egy forradalomnak a Nyugat közönye és ellenséges magatartása és a zsidó Amerika SZDSZ pártisága mellett. A magyar élet legkeservesebb hónapjai, évei jöttek. A rablás gépezete megindult, mint a testvéri tankok. Medgyessy, majd Gyurcsány. Micsoda nevek! Ismét két SZDSZ-es. Az egyik milliárdos bankár, a másik a milliárdos bankárasszony, Apró Piroska veje. (Az Apró-Klein család elkötelezettségét ezeken a hasábokon sokszor megírtuk.) A Kossuth téri tüntetés után semmi nem történt. Medgyessy rövid időt kapott, jött a zseninek kikiáltott Gyurcsány, akinek egyetlen feladata lett: addig húzni, amíg lehet. Eméssze fel az idő Orbánt, aki hogyan, hogyan nem, egyedüli kormányfő várományos maradt, mert az ostoba hatalom nem gondoskodott jobboldali riválisról, még egy Antallról, egy kiválasztottról. Meg hát a rohanó idő is alaposan megrostálta a választékot.
Minden mozzanatra itt most nem térhetünk ki. A magyar gazdaság a roppant adósságteher és adósságszolgálat, valamint a mohó tolvajlás és végkielégítésesdi következtében leállt, és jött a Magyarország által semmilyen irányba nem befolyásolható világválság. Ekkor arra az ismét zseniális felismerésre volt szükség, hogy nem szükséges, sőt ártalmas, harsány kampánnyal minduntalan ütni-vágni a tolvaj és alkalmatlan kormányt, elég némileg elősegíteni a lelepleződéseket, és csendesen számolni a már előzetesbe került elvtársakat és elvtársnőket. Ha ebben a helyzetben túlságosan harsány lett volna a Fidesz, amit szinte követeltek is tőle az ellenségei – Jobbik –, akkor nem éri el ezt a mai eredményt.
A világválság természetét és következményeit azonban fel kellett ismerni. Mert ez jelentette azt, hogy ütött az óra, hogy itt az idő. Nem lehetünk álszerények: utolsó két évben e hasábokon szinte másról sem volt szó, mint arról, hogy a világliberalizmus, a piacgazdaság rabló formája megbukott. Nekünk cselekvésre kevés lehetőségünk volt, de gondolataink széthullámoztak.
A hosszú és nyomasztó évek alatt csak üggyel-bajjal együtt tartott had, a polgári körök és a lelkes aktivisták rajai meghallották a hívó jelet és a jól szervezett gépezet a választásokban meglátta az alkalmat és elsöprő működésbe kezdett.
Az MSZP vezetése látta, hogy a vereséget semmiképpen nem tudja elkerülni, és a kétharmados Fidesz többséget is alig. Ezért két romboló naszádot bocsátottak vízre, részben Európán kívüli, részben izraeli-amerikai segítséggel. De már kapkodva. Az első a Jobbik volt, amely a Torgyán-féle utcai álradikalizmus hangzavarával jobbról, azaz nemzeti hitelességét megkérdőjelezve akarta elhitelteleníteni Orbánt és a Fideszt. Éppen úgy üres hangoskodással toborzott híveket magának, mint Torgyán. Személyeket csábított át a MIÉP-től, és eszméket, jelszavakat vett át gátlástalanul, de fogalma sem volt a MIÉP eredendő harmadik utasságáról, keresztény és magyar mivoltáról, erős nemzeti elkötelezettségéről. Tündöklése, Balóné Morvai Krisztinával maga volt a radikális képtelenség. Ha a Jobbik és az MSZP fejenként elér húsz százalékot, akkor nincs kétharmadja a Fidesznek, és nem tud gyökeres változásokat elérni, s négy év alatt a sajtó segítségével különösebb nemzetközi támogatás nélkül is le lehet járatni. Ez volt a terv.
A Jobbik feltöltése, mint ahogy ezt itt már megírtuk, a sikerességének állandó sajtóbeli hangoztatásával és demokráciára veszélyességének ugyancsak állandó felmutatásával történt. Az MSZP és az SZDSZ abból indult ki, hogy a demokrácia a nélkülöző tömegek szemében már nem érték, hiszen csak elvesz tőlük és hagyja kirabolni őket. A sikeresség pedig, maga a lassú, de biztos tudatmódosítás. Majdnem jól számoltak, csak egyet hagytak figyelmen kívül. A valódi nemzeti radikalizmust. A valóban nép-nemzeti, ízig-vérig magyar és keresztény radikalizmust, amely pártként ugyan már nem is létezett, de a szava még hiteles volt olyan tömegek számára is, amelyek nem rá szavaztak. Mi a választáson jóformán csak jelképesen vettünk részt, de oroszlánrészt vállaltunk a Jobbik leleplezéséből. Voltak bőséges tapasztalataink.
A Jobbik egyetlenegy egyéni mandátumot nem tudott szerezni, Budapesten csúfos vereséget szenvedett és a választások végső eredményhirdetésének estéjén elindult a szétesés útján. Balczó Zoltán, a MIÉP-ből posványos jellem-körülmények között elszármazott alelnök kijelentette, hogy ő nem gárdista és civilben megy az alakuló ülésre, mígnem elnöke, Vona, olyan lajbit húz magára, amilyen van otthon. Ez bizony nem barátságos szöveg. Balóné Morvai Krisztinát pedig alig kókadozva lehetett látni a bukással felérő győzelmük estéjén, mivel ő csak a sikerben volt részes. Senki nem törődik tehát azzal, hogy vezetőik magatartásához mit szólnak a jobbikos tömegek, amelyek eddig oly lelkesek voltak. A Fidesz kétharmados győzelmét nem sikerült megakadályozniuk, továbbiakban nincs rájuk szükség. Még utcai zavargásokban való közreműködésük is felesleges, mert egyelőre utcai zavargások kirobbantásra sincs erő. Legfeljebb börtönlázadásokra kerülhet sor az off shoros elvtársak részéről, ha megtörténik az átadás-átvétel és a szekrényekből kidőlnek a csontvázak.
A Jobbik története kreatúra-történet. A sorsa is az lesz, mint a felismert kreatúráké. Amikor a becsapott, jószándékú tömeg, látva a parlamenti frakció tehetetlenségét, munkaképtelenségét és jólétét, felismeri a maga becsapottságát, szörnyű bosszúval ront rá Vonára, Balczóra és a többire. Több zsebkendőt kell maguknál hordaniuk, annyiszor fogják leköpni őket.
A választások másik rejtélyes alakzata az LMP. A bekerülése és a bekerülés aránya maga a rejtély. Volt 90 jelöltje és ezzel állított országos listát. Ismertsége meg sem közelítette a Jobbikét. A Budapesten kapott szavazatait még csak el lehet hinni valahogy. A liberális zsidóság zöme itt él, s nem szavazhat másra, mint valami „lehetmásra”. A vidéki szavazatok mennyisége akkor is érthetetlen. Szemet szúró ezen felül, ahogyan az SZDSZ egy pillanat alatt eltűnt, ahogy a kemény mag odadobta a Retkes-féle pártot Dávid Ibolyának és maga pedig nyom nélkül elpárolgott. Ez több mint sok. Ez átstartolás. Észrevétlenül ártatlanul, bűntelenül, fiatalos lendülettel, létrejött az SZDSZ utódpártja. Egyelőre szerényen és önállóságát hangoztatva. Most még nem árt senkinek. Konstruktív ellenzéknek készül. Szép. Nem kell bántani, az méltánytalanág volna, de nagyon oda kell figyelni rá. A választások éjszakáján az amerikai nagykövet ezt a kis frissen bekerült pártot tüntette ki látogatásával. Mintha tudta volna, hogy bekerül. Talán a pilóták jelentették? Schiffer úr is amerikai ízű kijelentést tett, igen árulkodó módon, amikor azt mondta: „megcsináltuk”. Meg-e? És kik, és hogyan?
Zavaró mellékíz tehát ehhez a választáshoz összegyűlik a szájunkban, annak ellenére, hogy a végeredményt nem tudta befolyásolni ez az LMP bekerülés sem. Továbbra is van ugyanis a magyar választásokban egy ismeretlen tényező, amely emel és süllyeszt. Ennek a működéséről egyelőre senkinek sincs fogalma. Azt tudjuk, hogy a Jobbikot a média emelte tényezővé és az LMP-t is pátyolgatta, a Fidesz azonban sem nemzetközi, sem hazai médiatámogatást nem kapott, és a hozzá közelinek mondott orgánumokban is sok teret kapott a Jobbik. Megállapíthatjuk, hogy egyelőre az egész magyar tájékoztatás és kultúrairányítás erős liberális befolyás alatt áll, némely helyen szenved tőle. Ezen változtatni kell, mert ez nem felel meg a magyarság kétharmados döntésének. Igazságtalan és veszélyes. Tisztában kell lenni azzal, hogy az SZDSZ és az MSZP és az egész liberális háttérhatalom voltaképpen a média túlsúlyának a megőrzése miatt akarta megakadályozni a kétharmados Fidesz-győzelmet. Pontosan tudta, hogy adótörvényeket kétharmad nélkül is lehet módosítani és a gazdasági vérkeringést úgy-ahogy el lehet indítani egy sima kormánytöbbséggel is. Nekik a médiapozíciók, a kereskedelmi tévék, a valóságshow-k kellenek, az ATV és a Klubrádió. A rombolás lehetősége. A tudatrombolás és az elnemzetietlenítés.
Amikor tehát szerény kommentárt fűzünk a nemzetközi sajtóértekezleten előadottakhoz, helyeselve azokat és örömmel feltöltődve, szerényen felhívjuk a figyelmet a kulturális értékrend fontosságára. Új nemzeti együttműködésen alapuló és alapvetően keresztény szellemiségű kulturális értékrendre van szükség. Új emberek kellenek a régi posztokra. A rendcsinálás a médiumok sötét birodalmában is elkerülhetetlen, mert a kultúrában elkövetett bűnök, ha nem ütköznek is a törvényekbe, végzetesebbek, megnyomorítóbbak és igazságtalanabbak, mint a gazdasági bűncselekmények. Hosszú távon többet ártanak, mint a gazdasági tönkretétel és a privatizáció. A rossz, a ferdült, az élvhajhász kulturálatlanság előidézője a természetellenes életformáknak, a népességfogyásnak és a nemzetpusztulásnak, végeredményben a megszállás előkészítője. A kétharmados magyar keresztény többségnek saját Nemzeti Színházra van szüksége, saját közszolgálati televíziókra és elvárhatja, a külföldi tulajdonban lévő kereskedelmi tévék ne terjesszenek magyarellenes nemzetközi szennykultúrát. Ha pedig mindenképpen a szennyterjesztésben találják meg feladatukat, akkor azt ne itt tegyék. Az ATV és a Klubrádió koncesszióját pedig, mint hazug, ferdült adókét felül kell vizsgálni.
Az irodalom, a történetírás, az újságírás egész szellemének megváltoztatása és természetesen az oktatás rendbetétele nem megy egyik napról a másikra, és nem előzheti meg a munka megindítását, az élet anyagi alapjainak a rendbetételét. Azoknak, akik az eredményt kiküzdötték, kenyeret kell adni, nagyobb darab kenyeret és munkalehetőséget, érvényesülési teret kell teremteni. Ez az első, de nem a fontosabb. A fontosabb a magyar kultúra. A kultúra, amelyben a magyar élet lüktet. Ha ez a kétharmados Fidesz, illetve ez a magyar nemzeti-polgári-keresztény kétharmadosság hosszú távra akar berendezkedni, akkor a magyar kultúrát kell megillető, azaz hegemón helyzetbe hoznia. Lehet más a magyar kultúra, mint magyar? Lehet, persze, de azt az állam ne tartsa el a magyar adófizetők pénzéből, csak tűrje el. A magyar kultúra támogatása ne legyen holokauszttagadás. Magyar valóság, magyar értékrend. Az óriási többség most erre szavazott. |
|
| iszalag |
|
|
/Már nem elrhetőek teljes terjedelemben az idézett cikkek. Nem találom Csurka blogját sem.. |
|
| iszalag |
|
Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 45. száma!
2011. november 09. szerda, 09:51
Csurka István: Történelemhamisítás
Görög–magyar viszonylatok (2.oldal)
Ha a magyarországi folyamatokkal hasonlítjuk össze a görögöt, elképedhetünk. Itt már a rendszerváltás előtt megkezdődött a kiárusítás, az állam teljes leszerelése, később az élelmiszer feldolgozó vállalatok, a sajátos magyar termelési ágazatok tönkretétele, és miután a Gyurcsány-kormány második ciklusában szinte minden magyar termelés leállt, rákapcsoltak a mértéktelen eladósításra, és az országnak az IMF jármába fogására. A rendszerváltás rendszerének tulajdonképpen itt kellett volna megbuknia, de nem itt bukott meg, mert itt sikerült egy minden nemzeti célkitűzéstől mentes gyarmati klienskormányt hosszú ideig, nagy csalásokkal szolgálatban tartani. Az ezt felváltó Fidesz-kormány pedig olyan képtelen hiányokkal, eszköztelenséggel és az államcsőd állandó fenyegetésével találta és találja szembe magát, amelyek nem teszik lehetővé a Papandreu-féle csődbe menekülést. Mert ha itt bekövetkezik a csőd, akkor egyszer s mindenkorra bekövetkezik.
Nagyításhoz kattintson a képre!
Eltökélt szándékunk, hogy BL-döntőt hozzunk Budapestre
Interjú Bánki Erik államtitkárral (4.oldal)
A stadionépítés ma már messze túlmutat a sportszakmai kérdésen. Hadd hozzak fel egy konkrét példát! A Stade de France, azaz a Francia Nemzeti Stadion, amely az 1998-as franciaországi labdarúgó-világbajnokságra épült Párizsban, évente átlagosan 72 napnyi kihasználtsággal büszkélkedhet. Mit gondol, mennyi ebből a futballmeccseké? Mindössze 4 nap. A maradék 68 napon egyéb programok zajlanak a stadionban. Ez világosan mutatja azt, hogy egy stadion rendkívül sokoldalú komplexum, a kulturális eseményektől kezdve a különböző konferenciákon és egyházi rendezvényeken át egészen a koncertekig számos célra igénybe vehető, építéséből tehát nemcsak a sportélet profitál. Nyilvánvaló az is, hogy a stadionokkal üzletek, éttermek, különböző szolgáltatási egységek is létesülnek, amelyek munkahelyeket teremtenek, illetve adó- és járulékbevételt jelentenek az országnak. Összességében tehát, bárhonnan közelítjük is meg, látható, hogy megtérülő befektetésről van szó!
Visszautasítjuk az LMP-s képviselő hamis vádjait
Meg akarják akadályozni rendteremtési szándékunkat (4.oldal)
Papcsák Ferenc honatya, Zugló polgármestere: Ha bármilyen elszámoltatással kapcsolatos kérdést felvetek a sajtó előtt, az ellenzék valamit egészen biztosan felhoz ellenünk. Így volt ez a tanácsadói szerződéssel kapcsolatos ügyekben is. Amikor mi az előző SZDSZ–MSZP vezette önkormányzati ciklus visszaéléseiről beszélünk, az ellenzék ehhez hasonló ügyekkel próbál előjönni. Állításaik azonban nyilvánvalóan hazugságok, ezt bizonyítja az is, hogy bírósági perek és sajtó-helyreigazítások tucatját nyertük meg.
Közös magyar jelölt Marosvásárhelyen
Elegünk van a politikai iszapbirkózásból (5.oldal)
Szinte politikai csoda történt Marosvásárhelyen azzal, hogy mind az RMDSZ, mind az EMNT dr. Vass Leventét jelöli a város polgármesterének. Vajon sikerül-e a magyarságnak visszaszereznie a várost? Ezt a kérdést járjuk körbe a magyar polgármesterjelölttel.
Emlékezés a hős orvosokra
A hivatásos és önkéntes egészségügyiek a tűzvonalban álltak helyt (7.oldal)
A Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Fórum Egyesület (NF) és Budapest-Józsefváros Önkormányzata november 3-án kora délután a Ludovika téren álló Magyar Orvos Hősi Halottak Emlékszobránál tartott koszorúzással egybekötött rendezvényt, 1956-os nemzeti ünnepünkhöz és halottak napjához kapcsolódóan. Dr. Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, Józsefváros polgármestere beszéde elején azt vetette fel: „miként maradhat hű hippokratészi esküjéhez háborús környezetben az az ifjú orvos, akinek testvérét, szüleit szeme láttára ölték meg a megszállók? Ez a kérdés foglalkoztatott leginkább, mikor a mai tiszteletadásra készültem. Itt most egy személyben tiszteljük az orvosokat és a hősöket. Ők is fiatalok voltak a háború idején, mint annyian mások. Sokuknak az utca kövén ért véget az élete. Rájuk emlékezünk kegyelettel. A doktorban egy személyben kell tisztelnünk a honvédő hősi halottat s a gyógyításra esküdő önzetlen lényt – az embert!” Az orvosokat kötötte esküjük, ezért politikai meggyőződés nélkül kellett gyógyítaniuk. Nem nézhették, hogy a haslövést kapott ember honvédő vagy megszálló. Nincs mérlegelés.
Meg kell küzdenünk az energialobbival
Még a bankárok szerint is két éven belül megtérülő beruházásról van szó (7.oldal)
Raisz Iván és Barta István találmánya, a metanol előállítása kommunális hulladékból nyerte meg a Zöld Találmányok Nemzetközi Versenyét, az ún. Zöld Oscart Nürnbergben. Vendégünk dr. Raisz Iván, a Miskolci Egyetem Fizikai Kémiai Tanszékének nyugalmazott docense.
Szívesen együttműködnénk a Dörner vezette Új Színházzal
Az utolsó órában vagyunk, hogy megmentsünk egy műfajt (9.oldal)
November 5-én megalakult a Magyar Nóta Egyesületek, Klubok és Nótakedvelők Országos Szövetsége a Felsőzsolcán tartott tanácskozáson. A cél, hogy visszaállítsák a magyar nóta népszerűségét. 2010 májusában országos konferenciát szerveztek A magyar nóta szerepe, jelene és jövője címmel. Az ülés sikerén felbuzdulva szombaton Felsőzsolcán rendezték a Magyar Nóta Egyesületek és Klubok Országos Tanácskozását, ahol a jelenlévő mintegy hetven egyesület megalakította az országos szövetséget. Vendégünk Nógrádi Tóth István, a Magyar Nótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületének elnöke.
Talán azok pályázzanak, akik már elszórták az állam pénzét?
Ha bármikor igényt tart Pozsgai Zsolt a munkámra, kérdezés nélkül igent mondok (10.oldal)
Koncz Gábor: Minden színész életében vannak olyan személyek, akik meghatározzák sorsukat, jövőjüket. Nagyon sokat köszönhetek Várkonyi Zoltánnak, Fábri Zoltánnak és Ádám Ottónak. Soha nem tagadnám meg őket. De legalább ennyit köszönhetek azoknak a kiváló magyar íróknak, akiket volt szerencsém ismerni, és játszhattam a darabjaikban. Így Illyés Gyulának, Németh Lászlónak és Csurka Istvánnak. Őket sem tagadnám meg soha. Várkonyi színházában Csurka-darabokat játszottunk igen nagy sikerrel. Három évvel ezelőtt pedig a Döglött aknák egyik főszerepét játszottam. Kevés olyan darabot írtak a közelmúltban, mely ennyire aktuális lenne. Meggyőződésem, hogy Csurka István századunk egyik legnagyobb magyar drámaírója.
Abszurd tragikomédia
A liberalizmus egy kirekesztő, merev, bosszúálló ideológia, halálra van ítélve (10.oldal)
Kiss József író, rendező: Rezignáltan figyelem az eseményeket. Fogalmam sincs, hogy honnét van bátorságuk egyeseknek újnyilasnak nevezni Dörner Györgyéket. Én keresztény vagyok. Befogadó és nem kirekesztő. Képtelen vagyok az ő fejükkel gondolkodni. A gyűlölködés idegen tőlem. Az mindenesetre komikus, hogy Szirtes Tamást, ha jól emlékszem, aznap nevezte ki a főpolgármester a Madách Színház élére, hogy ezt a tiltakozást aláírta. Abszurd tragikomédia az egész. El sem hiszem, hogy ezt látnom kell, és valóságként kell tudomásul vennem. Nem is veszem tudomásul. Én egy másik Magyarországban hiszek, és abban is élek.
Megszületik az új nemzeti színház
Elvesztették a pesti színházak a profiljukat (10.oldal)
Szersén Gyula színművész: elég furának tartom, hogy egyesek azt írják, nincs arra közönségigény, hogy a magyar drámának színháza legyen. Tehát szerintük nem kell a magyaroknak a magyar dráma. Én nem tudom, hogy ezt honnan veszik, talán körkérdést tettek föl? Biztos vagyok benne, hogy igénylik az emberek a magyar drámát. Az Új Színház-ügyhöz többen hozzászóltak, voltak, akik Tarlós úr döntése mellett, mások ellene. Én most egy más aspektusból szólok hozzá az ügyhöz. A rendszerváltás óta nagy problémát jelent, hogy elvesztették a pesti színházak a profiljukat. Húsz évvel ezelőtt még pontosan tudta a néző, hogy például a Madách vagy a Hevesi téri Nemzeti milyen darabokat ad. Amikor bejött az első musical, és rájöttek az igazgatók, hogy az mekkora bevételt hoz, elindult a zenés műfaj divatja. A musical uralja szinte az összes fővárosi színházat. Most már fogalmam sincs, hogy melyik pesti színháznak mi a profilja, mert mind egyforma katyvaszt játszik.
A magyar színházakban új időszámítás kezdődik
A hangoskodók kicsinyes és undorító módon kapaszkodnak a régi rendszer által biztosított pozíciójukba (12.oldal)
Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok Kft. ügyvezető igazgatója: Mindig ellene voltam a társadalom megosztásának. A megosztott társadalom fejlődésképtelen. A mi társadalmunk, sajnos, hihetetlenül megosztott. Minket, nemzetben gondolkodókat, keresztény, keresztyén értékrendet vallókat nem csak az ’50-es években bélyegeztek meg, hanem az ún. rendszerváltás utáni években is. Ezért sokszor megalázó helyzetbe hoztak minket, és azt remélték, hogy elveinket feladva a pénz, a siker ígéretével megmámorítva beállunk abba a sorba, amelybe a szocialista, liberális ideológiát képviselők vezetnek. 1990-ben reméltük, hogy bekövetkezik a rendszerváltozás a színházi világban is.
Helyreigazítás (áthúzva) (19.oldal)
Hanti Vilmos úgy is mint hivatásos antifasiszta részt vett az Új Színház előtti antifasiszta dzsemborin. Hanti úr feltáblázta magát. Az eseményről szerkesztőségünkbe képeket küldtek, az egyiken Hanti Vilmos egy átmenő forgalom tilos táblában elhelyezett horogkereszttel látható. Ezt a képet megjelentettük. Hanti úrtól a következő helyreigazítási kérelmet kaptuk, melyet betűpontosan közlünk (a lapban olvasható). A kérelemben 20011-es megjelenési dátum van, továbbá a levél november 1-ei keltezése mellé odabiggyesztették, hogy Hallottak napja (sic!), amivel komoly fejtörést okoztak szerkesztőségünk munkatársainak. Végül arra jutottunk, hogy Hanti úr a Halottak napjára gondolhatott, igaz, azt november 2-án tartják, legalábbis a keresztény kultúrkörben. Valaki továbbá ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mivel a feljelentő szerint lapunk önkényuralmi jelképet közölt. Hanti úr helyreigazítási kérelmének örömest eleget tennénk, ha küldene egy képet, amelyen a horogkereszt áthúzva látható a mellyén. Ennek hiányában csak szövegesen tudjuk helyreigazítani a képet, miszerint a horogkereszt rajta nem csak piros körben volt elhelyezve, de még át is volt húzva. Hogy az áthúzás hiánya mennyiben változtatja meg a jelkép jelentését, döntsék el kedves olvasóink, szerintünk semmiben. Mindenesetre felhívjuk Hanti úr figyelmét, hogy a hatályos jogszabályok értelmében önkényuralmi jelképet, így a horogkeresztet áthúzva sem lehet viselni. Továbbá tájékoztatjuk, hogy amennyiben legközelebb a vörös csillagra támadna gusztusa, azt sem szabad magára öltenie. Fel sem merjük tételezni, hogy azt is át kívánná húzni, így erre külön nem térünk ki. Ugyan az Emberi Jogok Európai Bírósága június 17-én meghozott, de csak július 8-án közzétett döntése értelmében elvileg hordhatná a vörös csillagot, de a Btk. módosítása az EU-s bíróság döntése alapján nem kötelező, így az még nem történt meg. Indoklásában az európai bíróság elismerte, hogy a kommunizmus alatt elkövetett közismert és tömeges emberi jogsértések hiteltelenné tették a vörös csillagot, és egy ilyen jelkép nyilvános használata rossz érzeteket kelthet a múltbeli áldozatokban és hozzátartozóikban. Ugyanakkor a tilalom a strasbourgi bírák szerint túlságosan széles körű, tekintetbe véve a vörös csillag többes jelentését. Ráadásul csaknem két évtizeddel a pluralizmusba történt átmenet után Magyarország szilárd demokráciának bizonyult, és nincs arra utaló bizonyíték, hogy reálisan fennállna a kommunista diktatúra visszaállításának veszélye. Ebben nem feltétlenül osztjuk a bíróság véleményét, ugyanakkor megjegyezzük, hogy a horogkeresztnek (szvásztika) is többes jelentése van, melyből csak az egyik a nemzetiszocialista jelkép, ráadásul a nemzetiszocializmus tombolása óta legalább hat évtized telt el.
Visszatérve Hanti Vilmos problémájához: azzal, hogy az inkriminált képet közöltük, nem mi követtünk el törvénysértést, hanem csak tudósítottunk Hanti úr megjelenéséről.
Áthúzva vagy áthúzás nélkül.
Szerk.
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Ascher Café
2011. október 23. vasárnap, 09:48
Ha pályázaton nem nyerjük el Dörner Györggyel és Pozsgai Zsolttal a magyar drámának, egy magyar szellemi műhelynek az Új Színházat és nem támad a fővárosi döntés ellen eszement hajsza, ennyire világosan talán sohasem látom át, miben élünk. Egy gyehenna nyílt meg előttem, amelynek létezéséről tudtam, írtam is – ezért neveztek ki antiszemitának – de azt, hogy ennyire szervezett, ennyire gátlástalan és ennyire fajilag meghatározott, azt sokszor még magamnak sem hittem el. Mert nem gondoltam, hogy egy hisztériát az értelmetlenségig lehet fokozni, sőt az önpusztításig és a teljes lelepleződésig.
A szélesebb nagyközönség az egész dologról legfeljebb fél füllel, ha értesült. Az ellenünk való támadások elsősorban internet oldalakon jelentek meg és az alig olvasott, megszűnés előtt álló Népszavában. No aztán persze nem maradhatott ki a Népszabadság sem, a „168 óra”, a Magyar Narancs és a Klubrádió és az ATV sem, s még a Magyar Nemzet is közölt egy fanyalgó cikket. Tehát nem az ellenoldal nyilvánosságának terjedelme okozta a nagyközönség vállrándítását, hanem a probléma. Az emberek nem tudják és nem is értik, miről van szó. Ők szerelnek, szántanak, szőnek, vagy operálnak, tanulnak és tanítanak. Dolgoznak. Tudják, hogy vannak színházak, van opera és operett, van kabaré –vagy csak volt? –, és néha rászánják magukat, hogy elmenjenek egyikbe-másikba. A közönségnek ebben a részében nincs most rajongás, mert a színház nem az ő hangjukon szól. Megváltoztatni pedig nem tudják, mert ők szántanak, szerelnek, szőnek, tanítanak, operálnak és ezzel eltartják a színházat.
Ma a színházba járást még az állítólag kedvezményezett középosztálynak is meg kell gondolnia. Két jegy legalább hatezer, a bejutás, a parkolás nehéz, pénzbe kerül, de hát van szerencsére egy értelmiségi réteg, amelyiknek önmagával szemben támasztott igénye, hogy időnként elmenjen, és ezzel mintegy lépést tartson. A rajongóbbak még bérleteket is vesznek.
Kicsit más a helyzete a pesti zsidóságnak. Már évekkel ezelőtt kimutatták a zsidó folyóiratok és a saját statisztikák, hogy a magyarországi zsidóság között nagyságrendekkel több a diplomás, jó, sőt magas állású, nagyobb jövedelmű, mint a nem zsidók vagy a keresztények között. Ez már a Kádár–Aczél-korszakban is így volt, sőt tulajdonképpen már a huszadik század eleje óta így van. Ennek kiegyenlítése céljából próbálkoztak egyes kormányok numerus clausussal és más rendszabályokkal. Nem a népirtásról beszélek, amely Magyarország német megszállása után következett be. Aki magyar akkor valamilyen magas hivatalt töltött be, halállal, sok év börtönnel és internálással, kitelepítéssel és egyébbel lakolt, akár volt tényleges köze a dologhoz, akár nem. A történelmi vezető osztály, Teleki, Horthy, Bethlen felszámolása, kiirtása után, az emigrációba kényszerítés után a nemzeti középosztály következett. Ötvenhat után pedig a magyar munkásság és parasztság.
A magyar polgár legnagyobb alakja, Márai Sándor, a kassai keresztény is emigrációba kényszerül zsidó feleségével együtt. Naplóiból kiderül, hogy mit jelentett számára a felesége, akinek halála után, súlyosodó betegségben önkezével vet véget életének. Közben hiába csalogatták, egy pillanatig nem gondolt arra, hogy hazatérjen a Rákosi–Gerő által elkezdett, majd hasonszőrűekkel folytatódó országba. Csak egyszer kezdett csomagolni, 1956-ban, de mire átértek Európába, már be is vonultak Hruscsov tankjai és szétlőtték a várost. Ebből az élményből született a „Mennyből az angyal”, az egyik legnagyobb magyar költemény. Ma már Márai-kultusz van itthon, kiadják a könyveit, még a Naplókat is, éltetik hatalmas külföldi sikereit, de a Márai-sors, a Márai-dráma nincs megírva, még elgondolva sincs talán.
Nem az ő sorsa az egyetlen. Nem csak írókról van szó, politikusokról vagy művészekről, hanem emberekről, akiket feldobott az ötvenhatos két hét, kiálltak a tömeg elé és mérsékletre, rendre intették őket, aztán börtön vagy akasztófa lett a sorsuk, vagy a kényszerű emigráció. Nincs megírva a dunántúli forradalmi központ vezetőjének, a kivégzett Brusznyai Árpádnak tragikus sorsa, halála. Őt Veszprém főhóhéra, Pap elvtárs személyes közbenjárására végezték ki. Az első számú samesza később, hogyan, hogyan nem, Szekeres Imre lett.
Legfelsőbb Bíróság Elnökének, Budapest
Kedves Domokos Elvtárs!
Kötelességünknek tartjuk közölni a megye kommunistáinak hangulatát a Brusznyai és társai forradalmi csoportja ellen hozott ítélettel kapcsolatban…
A Párt Végrehajtó Bizottsága nem ért egyet a Népbírósági Tanács ítéletével, enyhének tartja azt. Véleményünk szerint a Népbírósági Tanács nem vette figyelembe 1956 október körülményeit, az ellenforradalmi csoport társadalmi veszélyességét, de még az elkövetett és bebizonyított, a népi hatalom megdöntésére irányuló súlyos cselekményeket sem…, például nagyszámú kommunista vezetőt elbocsátottak…Több kérdésben átvették az Elnöki Tanács jogkörét. Hozzáfogtak az egész megyében a régi közigazgatás megszervezéséhez. Lényegében szétverték a kommunista pártot is…
Elkészítették a védelmi tervet, megszervezték a szovjet elvtársak elleni ellenállást… A megye kommunistái a legsúlyosabb ítéletet várták, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát…
Kérjük a Legfelsőbb Bíróságot, hogy az ügyben – mely fellebbezés alatt áll – a törvényeinknek megfelelő komoly ítéletet hozzon.
Elvtársi üdvözlettel:
Geier Béla, megyei adminisztratív előadó , Pap János, Veszprém megyei titkár
A Legfelsőbb Bíróság elnökének címzett Pap János-levél kötél általi halált követelt Brusznyaira, amely ítélet Pap szerint a megye kommunistáinak hangulatát nagymértékben javítaná
Van itt anyag. Semmi sincs megírva, mindent elfojt nemcsak a szociálliberális kultúrpolitika, a hillerizmus, hanem az egyes színházak Ascher Café-s vezetése is. A rendszerváltás a színházakban nemhogy nem történt meg, hanem visszájára fordult.
Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor feldolgozta, dokumentálta mindezeket. Kitűnő könyvük megjelent néhány ezer példányban. A „Mégis kinek a forradalma?” című hézagpótló munka azonban tudományos mű, nem alkalmas csak egyetemi hatásra – ha tanítják. Azt hiszem, csak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen vannak róla kurzusok.
Csak politikával nem lehet egy rendszert megváltoztatni. Az Ascher Café ugyan még politikailag is megakadályozta mindeddig a rendszerváltást, s ezt Orbán Viktor számtalanszor elmondta, miután magam teljesen befalazó elhallgatással lakoltam korábbi hasonló irányú tiltakozásaim és leleplezéseim miatt, mert egészen a kétharmados győzelemig a politikai rendszerváltás lehetetlen volt. Mert a megbukott liberalizmus ült mindenen.
Mi a mai liberalizmus? Erre a Pázmány Péter melletti legnagyobb magyar katolikus filozófus, Molnár Tamás „A liberális hegemónia” című alapművéből vett idézettel válaszolok. A választ vehetik figyelmeztetésnek is, annyi jóindulattal telve, amennyi most tőlem telik.
Bekövetkezik tehát az anómia állapota, eltűnnek a közös értékek és normák, felbomlik a rend, mert minden ember autonóm és rendelkezik a tökéletes méltóság összes attributumával. Ez helyesnek tűnhet addig a pillanatig, amíg nem tapasztaljuk, mit jelent a gyakorlatban. Jobban bánnak a rossz tanulóval, mint a jóval, és végül ő lesz a minta. A bűnözőt gondoskodás veszi körül, az áldozat gyanússá válik, a nagy teljesítményeket nem méltányolják, a középszerűséget megjutalmazzák. Az erény és a bűn, a törvényes módhoz képest helyes vagy helytelen cselekedet fogalmai megszűnnek létezni, mert nincs mihez viszonyítani őket, nem hozhatók közös nevezőre. Ez az atomizáció logikus következménye a nominalista doktrínának, amely az egyéni ítéletek véletlenszerű találkozását feltételezi, amit ma úgy hívnak: konszenzus. El kell fogadni ezt a terminust, amikor a közjót nem ismerik el olyan realitásnak, amelyben az emberek egyet tudnak érteni.
Ebben a helyzetben a liberális társadalom nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a konszenzus kialakítását a véletlenre bízza. A liberális konszenzust gondosan megtervezik az olyan modern irányító módszerek segítségével, mint a médián keresztüli befolyásolás, az irányított felmérések és a piac- és közvélemény-kutatás. Ezeknek a tevékenységeknek a lebonyolítása már iparággá fejlődött, az ebben részt vevő ügynökségekről joggal juthat eszünkbe a hűbériség. Ezek önálló, nagy befolyású, feudális jellegű szervezetek. Megint csak lobbikról van szó, amelyeknek hatalma óriásivá növekedett, most jelen vannak a bürokráciában, és monopolisztikus hatalmuk van az írott, gondolt, tanított és terjesztett dolgokra. A liberalizmus, amely úgy lépett színre az újkor hajnalán, mint amelyben minden eszme felvirágzik majd, hervadt rózsává vált és kirekesztő rendszert képvisel.
Az Ascher Café Dörnert és engem nácinak nevez, mert kaptunk egy lehetőséget, hogy kilépjünk a liberális konszenzusból és elkezdjük megszervezni a magyar nemzeti megújulás és összetartozás közösségét. Egy icipici helyen, egy színházban. Leszólják a pályázatunkat, mert ezekhez hasonló gondolatok vannak benne megfogalmazva, nem pedig a liberális konszenzusba illő pedáns igazodás. Igazodás önökhöz, akik minden tiltakozásuk ellenére letűnnek a színről? Igen, az önök liberalizmusa ma kirekesztő rendszert képvisel, méghozzá kétségbeesetten. Önök talán jobban tudják, hogy az idejük lejárt, mint mi. Hiába van még szinte minden a Molnár Tamás által felsorolt konszenzusképző eszközök és intézmények közül a kezükben, ha az Ascher Café egy színháztól ennyire berezel, akkor az az önök közeli teljes eltűnését jelzi. Félnek, pedig van három tévéjük, vannak országos és helyi lapjaik, hetilapjaik, több, mint ideát. A fél közszolgálati tévé is félig az önöké, mert betömékeltek bele annyi átváltozó művészt, liberális szellemiséget, amely fapofával aknamunkázik, ahelyett, hogy gyászmunkázna. Egyetlen színháztól ennyire megijedni, nem zárórapánik ez?
Új, saját, öntörvényű és szabad kultúra nélkül nem lehet egy nemzet lelkét, szellemét újjászülni. A kultúra újjászületése csak részben függ attól, hogy milyen képességű és akaratú a Nemzeti Erőforrás (NEFMI) minisztere. Most jóakaratú, higgadt, megbízható, bölcs ember, de jóformán semmi nincs a kezében. Nem csupán pénze nincs, mert az Ascher Café mindent ellopott, felélt, off-shore-okba helyezett, a Kajmán-szigetekre vagy Ciprusra telepített. Ez a kis sziget tudvalévően azzal is kitűnik Izraelhez való közelsége folytán, hogy nem lehet tudni, mi benne ciprusi és mi zsidó. (Egyszer már elfurcsálkodtam azon, évekkel ezelőtt, hogy milyen érdekes: az adott időben Ciprus volt a legnagyobb befektető Magyarországon. Megpróbáltam helyesen értelmezni a dolgot és rögvest antiszemita lettem. Ez Surányi György jegybanki elnöksége idejére esett, s ezért zártam később a Mogendogenbe az arcát.)
Nincs a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma kezében semmi, mert minden az önökében van. A legfontosabbá tett tétel a bankok tétele. A bankok, az OTP és a Takarékszövetkezetek kivételével, majdnem mind az önök birtokában vannak. A bankárokat önök választják ki minden faji elfogultság nélkül. Azok a saját fajtájukból neveznek ki vezető munkatársakat, le egészen az őrző-védőkig. A másik legnagyobb, a Mol szintén olyannak látszik, mint amire nincs már döntő befolyásuk, függetlenül attól, hogy milyen a tulajdonosi szerkezete, mert már húsz százalékkal benne van a Magyar Állam, azokkal a részvényekkel, amelyeket önök átjátszottak korábban a Szurgut Nyeftegaznak. Az ügylet ugyan az ÖMV számlájára írandó, de, ha az ember kicsit jobban beleszagol a levegőbe Bécsben, hát, mintha ciprusi illatok terjengenének. Jörg Haider egy furcsa autóbalesetben halt meg, sem kizárni, sem megerősíteni nem tudta senki, hogy vajon nem erőszakos halállal halt-e. Ki a gyilkos? Ki a náci? Haider nem volt náci, osztrák volt, karintiai birtokos, útban volt.
Mondjunk mást! Mi hatalma van a rektori konferencia fölött a NEFMI-nek? Egyáltalán tudja, kik és milyen szellemiségű emberek alkotják? Nem lehet, hogy az egyik már Fidesz- tag vagy szimpatizáns, de valójában az Ascher Cafénak dolgozik, mert abba született bele, a másik meg nyíltan liberális, pedig egyetemén számos bűnt lepleztek le, amelyekért felelősséggel tartozna? A Színművészeti Egyetem rektora Ascher Tamás. Miért is egyetem a főiskola? Hogy a tanárok rangja és fizetése nagyobb legyen. Milyen tudományt tanítanak ezen az egyetemen? Az egyetemen valamilyen tudományból valamennyit tudni kell, lexikálisan is, mérhetően is, a főiskolán meg kell felelni egy, a tanárok által képviselt színészeszménynek és bizonyítani kell egy képesség kifejlődését. Mint tudás, mint tény itt semmi sem mérhető, itt minden érzéki. Az egyik tanítvány tetszik az Ascher Cafésoknak, a másik nem, de ez ízlés és sokszor származás dolga. Hogy mi felel meg egy Léhner Péter nevű egyetemi tanár úrnak, aki gyanús harminc milliócskát utalt ki magának a József Attila Színházban, azt csak az Ascher Café sejti, ha sejti.
|
|
| iszalag |
|
Idézet:
Mire készültek okt.23-án
Csurka István: Történelemhamisítás
2011. október 31. hétfő, 20:57
Brad Pitt produkciója hozta a fegyvereket egy filmforgatás ürügyén. A rendvédelmis bohócok az MSZP segítségével összeszervezték a tömeget az Erzsébet híd lábához, ha nem is az ígért milliónyi mennyiségben, de legalább tízezres nagyságrendben. Fegyvert itt is lehetett feltételezni, valamint idegen erőket is. A háttérben ott ágált a Jobbik, amelynek jelentéktelen tömegei azonnal kiegészülhettek volna gárdistákkal és félkatonai beszervezettekkel, így, ha a Fidesz akár Orbánnal, akár Orbán nélkül befekszik a katlan közepébe, a szokásos Astoria előtti térbe, könnyűszerrel előhívható lett volna a 2006-os helyzet fordítottja, amelyben a kormány rendőrségének, kommandósainak kellett volna, ha másként nem megy, erőszak alkalmazásával fenntartani a rendet. Vagy ha kell, visszalőnie. Akár utcai harcokig is mérgesedhetett volna a helyzet. A kormány vert helyzetbe került volna, még az új alkotmány életbe lépése előtt. Kétségessé vált volna az igen
sok elkerülhetetlen nehezítést tartalmazó költségvetés elfogadása. A kudarc nyomán belső bomlás indulhatott volna meg a Fideszben. Megbukhatott volna a kétharmados rendszer.
Nyilvánvaló, hogy az elhárítás, a titkosszolgálat megbízható információkat szerzett a készülődésről. Haladéktalanul rátette a kezét az amerikai fegyverekre, végigszálazta a rendvédelmisek kapcsolatrendszerét és kinyomozta a rejtett, de nyilvánvaló célokat. A kormány előtt két út állt, vagy erős előbiztosítással korlátok között tartja a támadni készülőket, vagy kitér az útból. A kormány ez utóbbit választotta, azt hiszem, helyesen. Nem rendezett központi ünnepséget, hanem mindegyik lehetséges vezérszónokát messzi világrészekre küldte – államügyben. Kövér László házelnök, oldalára csatolva Balczó Zoltán Jobbikos alelnököt, Dél-Amerikába utazott, fontos tárgyalásokra. Semjén Zsolt, a KDNP-s miniszterelnök-helyettes mint az egyik lehetséges ünnepi szónok, Ausztráliában talált hirtelen megoldani valót, Orbán Viktor pedig Brüsszelbe ment. Az övé volt a legigazoltabb távollét, és ő ráadásul a tévéken és a rádiókon keresztül állandóan jelen volt. Igen fontos elemzéseket küldött haza, bátor és az ünnepbe illő magyar nemzeti állásfoglalásokat tett. De nem volt itthon mint céltábla. Mindössze két magas rangú felelős vezető maradt itthon, Schmitt Pál, a köztársaság elnöke és Lázár János frakcióvezető. Schmitt elmondta eddigi működése legtartalmasabb ünnepi beszédét, kiegyensúlyozottan és méltósággal, Lázár János pedig városában, Hódmezővásárhelyen tartott száz székely állampolgársági esküt tevő jelenlétében forradalmi megemlékezést. Az ország tehát nem volt gazdátlan.
A biztonság legfőbb őre, Pintér Sándor belügyminiszter, akinek apparátusa a legfontosabb információkat szállította, nyilvánvalóan a monitorok előtt ült és a fogukat csikorgató, hoppon maradt rendszerbuktatók mozgásait figyelte. Ezek nyomban be is jelentették, hogy az akciót március 15-én megismétlik, de azt még meg kell élniük. Az MSZP és a legengesztelhetetlenebb SZDSZ liberalizmus által támogatott rendvédelmi front arcvonalán máris láthatók komoly törések, mert mást és másképp képzelnek el a drogosok, és mást a jogállamiaskodók, mást a melegek, és mást az öreg bolsik. Csak Orbán megbuktatásában vagy kilövésében vannak közös nevezőn.
Ennyire erős hatalmi küzdelem, ennyire vérre menő követelőzés, ennyire „ez a harc lesz a végső”-jellegű támadás a rendszerváltás korszakában nem volt tapasztalható. Az átmentés, a privatizáció révén a külföldi tőke mögé bújás és a kiárusítás jól sikerült a régi elitnek, különösen a KISZ-vezetőknek, nem bánták a korlátlan politikai hatalom elvesztését, mert kaptak cserébe gazdasági hatalmat. Most azonban éppen arról van szó, hogy ez a gazdasági hatalom és ennek az elitnek összes privilégiuma elvész. Ezek a privilégiumok két forrásból táplálkoznak: a nagytőke és a bankok korlátlan kiszolgálásából és az elit nagy részénél faji privilégiumokból. A holokauszt áldozata mivoltból, akár még élő áldozatról van szó, akár leszármazottról. Szoros anyagi függősége van ennek az elitnek azokhoz a kifizető helyekhez, amelyeket a Soros Alapítvány hozott létre és a kiszolgált bankok táplálnak, és ez most a bankok ellen felvett harcok és elszámoltatások miatt alapjaiban került veszélybe. Vége felé közeledik a hamis rendszerváltás és a hamis történelem rendszere. Ugyanakkor a kormányoldalon iszonyúak a gondok, nagy a pénztelenség és fojtogat a működésképtelenség. Ha most nem tudják megbuktatni Orbánt és rendszerét, amikor összeurópai válság és recesszió van, akkor nekik befellegzett. Ez sorsszerű drámai helyzet, amikor nem szándékok és egyéni elhatározások, hanem feloldhatatlan érdekellentétek vezérlik a szembenállást. Annak az ávós gyökerű gazdag elitnek, amelyik 1945-től kezdve szovjet segítséggel felszámolta a történelmi vezetőosztályt, nincs más választása, mint megtámadni és szétrombolni a választásokon győztes
kétharmadosságot, a nemzetállam újrateremtőit, és ha kell, megölni vagy megöletni vezetőjét, vezetőit. Mint azt itt már korábban megírtuk, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, z Amerikából kellő kiképzés után hazajött Horváth elvtárs a „talpig becsületes Brutus” döfésére spekulál, aki majd Julius Caesar bordái közé mélyeszti a vasat.
Ez itt most nem választási küzdelem, arról csak beszélnek. Szabad, tiszta választáson semmi esélyük a hatalmat visszaszerezni, ezt ők pontosan tudják. Itt most buktatni kell. Bolsevista eszközökkel, puccsal, akár idegen zsoldosokkal és az anyagi nehézségek miatt támadt elégedetlenséggel. A körülmények azonban egészen mások, mint a rendszerváltás idején voltak. Akkor a liberalizmus belső hullafoltjai már ugyan kiütköztek, a belső elemzés, a filozófia ezeket ott már feltárta, de a hatalmi szerkezet még erős volt és vetélytárs nélküli, és itt, Közép Európában mindent el lehetett fedni a szovjet rendszer retteneteivel. Nyugati kapitalizmus és liberalizmus és szovjet szocializmus közötti választáson a népek habozás nélkül döntöttek. Ma azonban maga a liberális piacgazdaság és egész hatalmi rendszere van végvonaglásban, és sokféle támogatást képes nyújtani a magyarországi komprádor elitnek – fegyvert, fenyegetést, leminősítést, Cohn-Bendit-félét –, de erkölcsit nem. Ez pedig azt jelenti, hogy ennek az anyagilag privilegizált elitnek nem lesz már többé soha félrevezetésen, elhitetéseken alapuló tömegtámogatása. Ez az elit elvesztette legfőbb bázisát, a tömegtársadalmat. A tömeg ma közönyös, semmilyen irányba nem mozdítható, zerzett jogai soha nem is voltak, tehát nem lehet elvesztésért mozgósítani. Az elit tehát csak egy bolsevik mintájú, jól szervezett puccsban bízhat. Az első kísérlet most bukott meg.
Fel kell tehát készülni további kísérletekre. Mert mindenre lehet számítani, de arra nem, hogy feladják.
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - A túlértékelt talmudista akciózik
2011. szeptember 11. vasárnap, 06:25
Amikor világossá vált előttem, hogy hozzá kell szólnom Kertész Ákos Gyurcsány-mentő akciózásához, amely az Amerikai Magyar Népszavában jelent meg, és a hazai sajtóban vert visszhangot, azonnal a Talmudért nyúltam. Ott van az a passzus: „Dehiszen vannak, akik szépkülsejűek – és mégis tudósak?! – kérdi a Talmud. – Ha csúnyák volnának, még tudósabbak lennének. – Hangzik a felelet.” Nos, Kertész Ákos nagyon csúnya. Ezzel a nyilatkozatával képes elfedni – gondolja – a kevésbé csúnya és kevésbé tudós Gyurcsányt. Éppen a közelgő kiadatási eljárás előtt. Erre figyeljenek a szolgalelkű magyarok, és ne merjék felfüggeszteni mentelmi jogát. Csak egy talmudista képes így segítségére sietni annak, aki nem zsidó, de minden kötelék oda fűzi, s ott van alkalmazásban, s akinek most Kertész egy szélesebb kör megbízásából a segítségére akar sietni. A túlértékelt talmudista sokat köszönhet Gyurcsánynak és Demszkynek. Az „AMN”-ben kirobbantott botrány háttere ez. Megbízásból, kiszámítottan cselekszik Kertész is, Bartus is, a főszerkesztő. A felháborodással, amely ezt a levelet kísérheti, antiszemitizmust, antiszemita megnyilvánulásokat akarnak kiprovokálni, amelyekben nehezebb megtárgyalni a Sukoró-kérdést, amelyben nemcsak Gyurcsány érintett, hanem a globalokrata zsidóság is, Joav Blum, sőt St. Lauder, a Zsidó Világszövetség jelenlegi elnöke is. Tel-Aviv sem szűz, a zsidó telepesek kérdése is benne izzik a kaszinóberuházásban, a Gázai övezetben folyó folyamatos népirtás és az egész zsidó állam és a környező államok zűrzavara is. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy egy ilyen kicsinek látszó ügy a facebook-forradalmak korában merő véletlen és csak egyéni szeszély. Szervezett akció ez a magyarság ellen.
A globalokrácia korában élünk, s ennek csúcsán nagytermészetű zsidók állnak. Soros, Strauss-Kahn, Cohn-Bendit (igaz, az ő nagytermészetűsége csöppségekre irányult), Netánjahu és egész New York. Ezek meg tudják szervezni az Izraelt övező arab államok elbizonytalanítását, a kétségtelenül despotikus államok zűrzavaros államra cserélését Izrael mentesítése céljából, feltehetően nem riadnak vissza egy kétharmados parlamenti többséggel és kereszténydemokrata szövetséggel kormányzó magyar demokrácia de-
stabilizálásától sem. Valahol el kell kezdeniök.
Ma már szétesett – felszabadított – államok övezik Izraelt. Mindegyik arab állam meghasonlott, törzsi ellentétek fognak kirobbanni bennük, miért ne legyen egy ilyen szétesett állam Közép-Európában a zsidó hódítási törekvések számára oly kedves Magyarország helyén is. Amíg nincs helyi antiszemitizmus, vagy csak egy, részben zsidók vezette kicsi párt próbálkozik vele, addig nincs mit kezdeniük az országgal.
A magyar nehezen tűri a sértegetést. Büszke, ázsiai, hun – nemes. Hátha visszaüt. – Ez Kertész levelének indítéka.
Mindez nem jelenti azt, hogy nem gondolja komolyan. Dehogynem. Neki, a túlértékelt talmudistának ez van a lelkében, már amennyiben ez pontos kifejezés arra, ami belészorult. Kertész pontosan ezt gondolta rólunk, magyarokról, amikor sikert sikerre halmozott, és zsidó létére túlértékelt magyar író lett – méghozzá munkásíró. A magyar munkás, a goj, pontosan ez a kérődző állat (goj: ökör) volt a szemében, amikor a kurzusnak megfelelő műveit írta. Csak hát, mivel az a rendszer mindenestül az övé volt, elhallgatta talmudizmusát, amelyben a gojok megvetése a fő tétel. Ideiglenesen magyar író volt és még a rendszerváltozás után is az maradt, hiszen az eddig eltelt több mint húsz évből hivatalosan is az övéi – és ő maga is – hatalmon voltak. Különösen tetszettek neki a Gyurcsány–Demszky évek, amikor a legtöbbet kapta – pusztán azért, mert létezett, s az volt, aki.
Mint ilyen, sohasem volt egyedül. A Kádár–Aczél-rendszerben és rendszerváltás utáni folytatásaiban számos talmudzsidó puszta létezésével vívta ki magának az eltartottságot. A magyar néptől. Felmenői áldozatáért, eltúlzott szenvedéseiért kapta előmenetelét, hírét. Ezek a zsidók nem vásárolták maguknak a báróságot, mint a Hatvany-Deutschok, hanem járt nekik az elvtársi báróság. Az eltartottság, a vezetőállás, a túlértékelés. Ha volt is valami tehetsége, jártassága abban, amit művelt, egy egész apparátus dolgozott a túlértékelésén, farizeus seregek magyarázták és értelmezték minden szavát és hitették el vele, hogy a gojok hódolnak neki. Pedig a gojok csak hallgattak. Természetesen az ellenkezőjére is volt példa, tudással, szorgalommal, tehetséggel kivívott zsidó ember megbecsülésére, de Kertész soha nem ezek közé tartozott.
Mindezt ott árulja el a levelében, ahol a baloldalt szidalmazza, kiemelve, hogy a Fidesz – az ellenség – előretöréséért a renyhe baloldal, a Puch László-féle, a Fidesszel bratyizó a felelős. „Ezek is magyarok” – írja a legnagyobb megvetés hangján. Csak Gyurcsányt nem szidja, hanem éppen mai ellenfelét, Puch Lászlót. Ez árulkodó.
Kertész Ákos teljesen őszinte. Kertész Ákosnak ez van a lelkében, amit most lelke moslékosvödréből elénk és ránk zúdít. Mindig is ezt tartotta rólunk. Szolgalelkűek vagyunk, röfögő disznók, bűnletagadók, áthárítók, gyávák és piszkosak. Ez az erkölcsi alap az ő eltartására. Még ezt se? Hogy képzelik? S amikor fellépett egy olyan rendszer, sorai közt nem Kertész-féle zsidókkal is, de szilárd keresztény bázison, s ráadásul megsemmisítő vereséget mért az övéire és megszüntette az ő talmudistakénti privilégiumait, vagy megnyirbálta őket, akkor rögvest ellene fordult.
Belátható, nehéz elviselnie, hogy nem tolonganak a filmesek, az impresszáriók, hogy nem esik minden napra egy felkérés és őt Berlinbe se hívják, ahol a derék németek megteremtették nem az ő, hanem más magyar zsidók számára a holokauszt-ipari parkot, ahol a német írók helyett előadhatják körmondatos megbánásaikat. Kemény eurókért. Hát egy igazi talmudzsidót hogy lehet kihagyni ebből? Ezért kell a németeket felmenteni és a magyarokat legyalázni, hátha meggondolják magukat. A magyargyalázás oda is jó ajánlólevél lehet. Alávalók a magyar keresztények. Disznók a magyarok – hátha összejön egy bőrkötéses díszkiadás.
Szögezzük le: nincs egyedül. Sok-sok volt ávós vagy ávós utód talmudzsidó él köztünk, lappang bent az apparátusban, visel magas tisztséget, lásd: MNB elnök: „nincs ingyen ebéd” – mármint gojoknak. Sok gyanús alak kavarog az AMN-körül, írnak, írogatnak, hergelik egymást. Ezek mindenfelől ugyanúgy gondolkodnak, mint Kertész. És itthon is komoly rádiós- és tévés helyeken székelnek. Talmudzsidók ők is, csak még titkolják. A talmudzsidó ahol tud, ront, rombol, akadályoz. Ha ehhez rejtőzködés kell, rejtőzködik, ha coming out kell, hát előlép. (Néhány hete még csak, hogy feltettük a kérdést ezeken a hasábokon: hány maszkil van az államgépezetben? )
A globalokraták úgy gondolják, hogy a számukra nézve is legveszélyesebb fegyver alkalmazásának jött el az ideje a magyarországi magyar-keresztény, de zsidókat is befogadó kormányzat megdöntése céljából. Mert ezt az alapvetően magyar szándékú, keresztény elveken alapuló magyar hatalmat, amely felszívja a jószándékú zsidókat is, de a hatalom alapvetéséből nem enged, meg kell dönteni. Ez nem tűrhető. Mert a főhatalom nincs a talmudzsidók kezében. Ha Kertész szavai elterjednek, népi fülbe jutnak és ez csak a kezükben lévő médiumok ügye, semmiség – akkor kirobbantható egy széles körű zsidóellenesség
a megsértettség talaján. Ezt külföldre aztán pogromként lehet eladni. Komoly visszahatást lehet kiváltani ezzel, alkalmasint a pénzcsapok elzárásával térdre is lehet kényszeríteni a rendszert és az üldözöttek megmentése céljából más fellépés is elképzelhető. Mert a globalokrácia, tekintettel vezetői származására, nagyon érzékeny a komoly antiszemitizmusra. Egy szép, véresnek hazudott Zsidó Őszi Fesztivál, pogromok hírével spékelve – szalonna helyett? A cigányokkal, az Izraelben kiképzett legényekkel már eljátszották ezt, most folyik a per. Ez Kertész és a globalokraták álma. Ezért adtak lehetőséget egy talmudzsidónak a lelke kiöntésére. Sok más is megtehette volna, nála tehetségesebb és még csúnyább. Talán még meg is teszik, ha Kertész Ákos kezdeményezése kevésnek bizonyul. Ugrásra készen áll a budapesti Népszava, az egész ATV, a négy talmudzsidó a sajtóklubban, a Heti Hetes és egy óriási rejtett potenciál.
Tudják, hogy a tűzzel játszanak, de ők most a tűzzel (holo) akarnak játszani. A globalokrata zsidóknak sose fájt, ha egy-kétszázezer zsidó ember fűbe harapott. Nem fájt a költő, a talmudzsidó, az ószeres és a kispolgár, nem fájt a véráldozat, mert az a történelem kényszerei folytán mindig bele volt kalkulálva a felső réteg, a kahal vezetők, az udvari zsidók és a Weiszmanfrédek, Chorin bárók érvényesülésébe. Kertész pontosan tudja ezt, az ő sérelme az, hogy ő csak anyanyelvébe zárt kis zsidó, aki nem tud betörni a berlini holokausztipari parkba, amelyet a németek magyar felső zsidókból raknak össze és adnak el, mintha a saját holokausztirodalmuk volna. Amely
volt, de elapadt. Így most van egy németül megjelenő, németnek látszó magyar irodalom és kirakat, amelybe a proli Kertész nem tud bekerülni. Csak nem, hogy magyarnak tartják őt Berlinben? Na, hát ő most megmutatja, micsoda! S a való énjét mutatja. Ő ilyen, ő pontosan ezt gondolja, érzi, ő pontosan ennyire gyűlöli a magyart.
Kertész természetesen legtöbbet a magyar zsidóságnak árt. Most ő egy végtelen bizalmatlanság és elkülönülés szavait, jelzőit, gyűlölködését és megvetését dobta be a köztudatba, ami azoknak a zsidó embereknek árt legtöbbet, akik be akartak illeszkedni a magyarságba és részben már meg is tették ezt, akik látva, hogy zsidó identitásuk megélését sem kulturálisan, sem politikailag semmi nem akadályozza, akik számos elnézést és kedvezményt élveznek zsidó származásuk miatt. Akik magyarok. S akik munkálkodásuk, tehetségük, végzettségük következtében nem kénytelenek élni a magyarság szegény rétegeinek életét és még azt sem várják el tőlük, hogy hozsannázzanak a keresztény alapú hatalomnak. Akik most kénytelenek szemüket lesütni, ha egy magyar barátjuk kissé számonkérően rájuk néz. Most ezek hogy nézzenek azoknak a magyar keresztényeknek a szemébe, akikkel naponta együtt dolgoznak? Tagadják meg Kertész Ákost? Ez az íratlan és írott zsidó törvények szerint nagyon nehéz. De mit mondjanak a magyarok szemében megjelenő néma vádra: hát ilyenek vagytok?
Kertész Ákos most megakasztott egy kiegyenlítődési folyamatot, egy felejtést és a túllépést a múlt által teremtett nehéz helyzeten. A Kádár –Aczél-rendszer a zsidó hegemóniát hagyta ránk. A Kádár-rendszerben nemcsak Aczél volt zsidó és cionista, hanem a gazdasági, kulturális, a pénzügyi élet minden felelős posztján és a pártban is, függetlenül attól, hogy Grósz Károly maga nem volt zsidó – zsidók ültek. Aczél maga vette észre, hogy ez a helyzet csak úgy tartható fenn a változó időben, ha létrehoznak egy zsidó ellenzéket, amelyik kimondja, hogy Kádárnak mennie kell, és ezzel alapot teremt magának a rendszer vezetésére. Ez nemzetközi program lett, valószínűleg New Yorkban határozták el. De Kertészt, a talmudzsidót ebbe se vették be. Ő akkor még kommunista volt. A zsidó előrelátástól mindenkor csak tanulni lehet. Maga Aczél elég éber zsidó volt egy-két pofonnal kiépíteni az ellenzéket, amelyből később a zsidó hatalom folytatása lehet. Ha eljön a bukás ideje, legyen új vezetőréteg és annak legyen szép ellenállási legendája. Lett is. Demszky ebből volt polgármester húsz évig.
De ezt ma már el lehetne felejteni, a magyar értelmiség nagy része már nem is törődik ezzel. Elkezdődhetne a kiegyenlítődés: aki dolgozni akar a magyar kibontakozásért, jöjjön és dolgozzék. Az SZDSZ megszűnt. (Szűnt a fenét!) Az MSZP belföldön nyomasztóan tehetetlen, külföldön pedig csak fizetett, rendszerint németajkú talmudzsidókra talál szövetségesként, vagy olyan öreg nagypofájúakra, mint Cohn-Bendit, Paul Lendvai és a többi. Az Amerikai Magyar Népszava a magyarországi Népszavával együtt is nagyon korlátozott nyilvánosság, de ha nagyot köpnek benne, az internet világában mindenüvé eljutnak vele. Fel kell pezsdíteni a zsidó orgánumokat. Haldoklik a négy zsidó sajtóklubja, a Klubrádió, az ATV még úgy-ahogy létezik, hatalmas pénzeket felemésztve a Soros-kasszákból. Kertész gyalázkodása felpezsdítheti a frontot. Nem tudni, miért nem veszik be maguk közé Kertész Ákost. Pornográf írónak ő is van olyan, mint Bolgár, a szemérem neki sem erős oldala. S a Heti Hetes? Miért nem siet a vén talmudista segítségére? Micsoda zsidó szolidaritás ez?
Az egészben az az igazán perverz, hogy a felsorolt újságok – a Népszabadságot is beleértve – és adások szereplői, talmudistái, mind pontosan ezt gondolják a magyarságról és a magyar–zsidó viszonyról, mint amit Kertész gondol. És ő most kiöntötte. Azok viszont most még nem az egész magyarságra, hanem csak a Fideszre és elsősorban Orbán Viktorra öntik lelkük beltartalmát. Beburkolják magyar- és keresztényellenességüket politikai maszlagokba, jogállamiságba, demokráciába, akadékoskodásba és a Heti Hetesben olcsó zsidó öntömjénezésbe, altesti szellemeskedésbe. De ne tévedjünk, ezek mind osztják Kertész magyarságról alkotott véleményét.
Őszintén sajnálom a magyar zsidóság értelmes, megbékélt magyar részét. Egy piszkos alak – vagy több piszkos alak – óriási követ hengergetett magyar létezésük elé. Nagyon nehéz lesz elhengergetni. A magyarságnak kevesebb gondja van a dologgal, mert a vádak, a rászórt mocskok csak egy vékony rétegére vonatkoznak, amelyet éppen a zsidó hegemónia és a szociálliberális kormányzás fejlesztett ki. Mert van tahó, van gyáva, van sunyi magyar elég, de a magyar nép mint olyan – magyar. Béketűrő, nyájas, de ötvenhatos és hősi is. Munkásemberek lökték le a lábáról a Sztalin-szobrot a világon először. Nem Makrák.(Vigyázat! Nem olvastam a regényt, mert kurzusregényekre sohasem volt időm.) Gyávák voltak? Szolgák? Ami engem illet, 1985-ben elmentem Monorierdőre és előadást tartottam, utána másfél év szilenciumot kaptam érte. Gyáva voltam? Kertész hol volt? Ki gondolta úgy, hogy ő a talmudzsidóságával nem a rendszer tartozéka?
Leszögezem: a magyarságot nem érintik a mocskolódásai. Kertész Ákosnak fogalma sincs, milyen a magyar. Ő nincs a magyar
nyelvbe bezárva, csak nem tud más nyelvet. Ez más. Ezért tehát a magyarságnak nincs sok dolga ezzel a provokációval és a legrosszabbul akkor cselekszik, ha felül neki és netán visszaüt. Rá se kell hederíteni. A globalokraták most azt várják, hogy polémia alakuljon ki és ők megírathassák a többi talmudistával a legelvetemültebb antiszemita hozzászólásokat. Hogy felgerjesszenek valami leverhetőt. És a Kossuth-díjait és a díszpolgárságát sem kell visszavonatni, sőt meg kell kérni rá, hogy eztán minden egyes mocskolódása alá írja oda szépen: Kertész Ákos, Kossuth-díjas, Budapest díszpolgára. Hogy tudjuk, hol élünk.
No, de ha Talmuddal kezdtem, azzal is kötöm el. Jó tanácsként Kertészhez. „Kérdés: ha a gazdagság fohászkodással szerezhető, minek akkor kereskedni? – Felelet: Egyik a másik nélkül semmit sem ér.”
Teccik érteni?
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Végjáték
2011. augusztus 14. vasárnap, 06:49
Ez már nem válság, ez már végjáték. A globalizmusnak mint pánjudaista világhódításnak most kétségkívül elkövetkezett a végórája, de sokat foglalkozni ezzel a jelenséggel most még azért nem érdemes, mert még nem tudjuk, mit sikerül átmenteni belőle az átmentés világbajnokainak. Ez után a szánalmas végjáték után azonban feltétlenül új gazdasági, politikai és elsősorban pénzügyi világrendnek kell következnie. Ami eddig történt, az csupán ennek a mostani beteg globalizmusnak a fenntarthatatlanságát bizonyítja. Rögzítsük a tényeket, amelyek önmagukban is képtelenek.
– Az USA megemelte eladósodásának felső határát, hogy eddigi szintátlépése ne vonjon maga után fizetésképtelenséget,
– egyúttal takarékossági intézkedéseket jelentett be, abban az országban, amelynek gazdasága a pazarlásra és a mértéktelen fogyasztásra van építve,
– a globalizmus főhatalma, amely a hadiipara és a hadikiadásai állandó növelésével tartja mozgásban egész gazdaságát, most legnagyobb hitelezőjének abba a követelésébe ütközik bele, hogy csökkentse hadikiadásait, mert különben megállhat az amerikai államkötvények kínai jegyzése.
Magyarul ez nem kevesebbet jelent, mint hogy Kína évek óta tudja, hatalmas amerikai államkötvény-vásárlásaival az amerikai hadiipart támogatja, amely részben ellene is irányul, de különösebben nem izgatja magát, mert látja, hogy a pénz és az anyag zöme Izrael érdekében vívott értelmetlen háborúkra pazarlódik el. Az amerikai politikát a maroknyi állam lobbija tartja a markában és ebben a nagy előbb-utóbb felemésztődik. Ezt számos amerikai szerző is feltárja, de nem hallgatnak rájuk, sőt kirekesztik őket.
Mielőtt Európára áttérnénk, annyit jegyezzünk meg, hogy Amerikának annyi könnyebbsége van, hogy saját halottjának tekintheti magát, tekintettel arra, hogy vesztét saját maga okozta, míg Európa, ha mint Unió kimúlik, a temetési költségeket illetően az Új Világra van utalva, s így bizony esetleg temetetlen marad.
Európa bajai látszólag számosabbak, egyszerre több országa áll a csőd szélén, valójában azonban csak egy gombóc akadt meg a torkán: a ráerőltetett pénzügyi rendszer. A kontinensen csak hitelpénzt szabad használni. Bármely országnak, az egy – a fontsterlingjét használó – Nagy-Britannián kívül, akármibe kezd, akármit óhajt kifizetni, a bankokhoz kell fordulnia hitelért vagy államkötvényt kell kibocsátania, kamatígérettel, s ezt is a bankok jegyzik le, adnak érte pénzt. Ez a rendszer szavatolja az adósság állandó növekedését, némely államoknak a tőke- és kamattörlesztésre is hitelt kell felvenniük. Ebből a rendszerből egyedül Németország lóg ki, az egész Unió legnagyobb teherviselője, mert a gazdasága és a termelése annyira erős, önfenntartó, hogy még saját bankjaira is ritkán szorul rá. A német nép takarékos, hasonlóan a többi északi is, ezeket nem érinti olyan súlyos mértékben az eladósodási válság. Svédország és Norvégia nincsenek is benne az euróövezetben, saját pénzüket használják.
A mediterrán övezet országai, valamint a meggondolatlan bővítés társadalmai csak hoszszú évek idegen életformában élése után jutottak el a visszafizethetetlenül nagy adósságteher állapotába. Életformájukra az Unió bürokráciája és állandó igénytámasztásai, különféle rendfenntartó kalandok költségeibe való belekényszerítésük és a saját termelésük állandó apadása, az úgynevezett globális verseny volt nyomasztó hatással. Ezeket a nemzeteket a globalizmus tanította meg hitelből élni. Nem megelégedni azzal, ami van: napfény, tenger, déligyümölcs, bor és az élet természetes örömei, hanem idegen luxus. Ezt Federico Fellini és mások, remek rendezők, írók és gondolkozók már évtizedekkel ezelőtt bemutatták. Most a végkifejletet látjuk. Elértéktelenedett olasz államkötvényeket vásárol az Európai Központi Bank, hogy Olaszországot megmentse a csődtől. Ez a képtelenség teteje: Olaszországot megmenteni? Ki hallott még ilyet? Olaszországot, ha úgy adódott, mindig az olaszok húzták ki a bajból. Mussolini kétségtelenül olasz volt, bevonult Rómába és elvégezte, amiről úgy gondolta, hogy el kell végeznie. És aztán azok is kétségtelenül ola-szok voltak, kommunista olaszok, akik a lábánál fogva akasztották fel, hogy megint megmentsék Olaszországot. Ott ennek hagyománya van, mit kotnyeleskedik bele az Európai Központi Bank? Az olaszok is tudnak remek autókat készíteni, pompás sajtokat érlelni, csodálatos filmeket rendezni, de nem kívánnak atomhatalommá válni, sőt más országok atomhatalommá válásához hozzájárulni. Az olaszok már Goethe felfedező útjai óta gazdag ókori romjaikból, ad absurdum Pompeji pusztulásából éltek, miért kell részt venniük nekik egy versenyben, amelynek végpontja az Oroszországból kihozott zsidó telepesek tilos helyen felépített borzadályos lakótelepe?
Spanyolországról a legutóbbi időkig senki nem gondolta, hogy adósságválságba kerülhet. Ez a büszke nemzet talán minden más nemzetnél elszántabban őrizte hagyományos életformáját. A spanyol világnyelv és gyümölcsöző dél-amerikai kapcsolatok növelik a spanyolok mozgásterét. Miért és hogyan került egyszerre adósságválságba ez az erős ország? Az ember nem érti ezt. Nincs itt valami kényszerítés? Nincs ebben valami rendszerhiba? Olyan primitív sunyisággal történt ez ott is, mint minálunk? Előkerült valahonnan egy-két világbankos, IMF-es ügynök, kenőember, és megvett egy egész kormánygarnitúrát, amely néhány év alatt eladósította az országot. Nem hisszük, hogy ennyire egy kaptafára történt a dolog, de az eredmény ugyanaz.
Az eladósodásból, a hitelnyújtásból csak a hitelnyújtóknak, a bankoknak van hasznuk. Nemcsak a kamat a haszon, még csak nem is csak a kamatos kamat. Hanem a beleszólás. Az élet kézbentartása. A politika, a kultúra, a gazdasági élet, az import-export szabályozása. A hitelező a folyósított hitel mértékében szól bele a tartozó ország életébe, lehatolva a családi életig, az idegen befogadási kvótáig, a szokásokig és a tilalmakig. Ahol nincs tartozás, ott nincs politikai korrektségre kötelezés. Az a társadalom, amelyik nincs eladósodva, az akkor tart holokauszt megemlékezést, amikor valóban úgy gondolja.
A hitel átszervezi a társadalmat. A kamat valóban rabszolgákat alkalmaz. Embereit mindenhová odaülteti. A kamat a legkeményebb főszerkesztő. Maga közvetíti az Oscar-gálát és a vetélkedő középdöntőjét. A kamat elszámoltat és megakadályozza az elszámoltatást. A kamat a csodafegyver.
Európát egyirányúsítják. A különféle életstílusokat összemossák és egy szintre hozzák. Mindenütt lefelé tornásznak mindent, mert ez a legnagyobb üzlet. Az igénytelenség egyenlősége. Ha a nemzeti igényességeket – már, ahol van ilyen – az adósságválság szétszeleteli, márpedig pontosan ezt teszi, mert mindenütt az igényesség kiadásait kell feláldozni, akkor Európának vége. A norvég ugyan nem fog bel cantót énekelni a sorrentói parton, de mindkettő szomorú és vesztes lesz, ha a hitelezők elvonják a nemzeti jellegét, az életét.
Ez a végjáték ezt kísérli meg. Utolsó erőfeszítésével meg akarja menteni a görögöt, az olaszt, a spanyolt az államcsődtől. Mintha ugyan az olaszt a legcsekélyebb mértékben is érdekelné az államcsőd. Mint ahogy a szinte hetenként megbukó szocialista, kereszténydemokrata, eurokommunista kormányok váltakozása sem érdekelte, ez sem bántaná. Hiszen mi történne? Ezegyszer a bankok nem kapnák vissza, amit beléjük tömtek. Elveszne az egyirányúsítási előleg. Összedőlne néhány bank, köztük olasz is. A bankárok kisebb birtokot vásárolnának és sajtot termelnének. (Nálunk már van ilyen.)
Megint a pénzhatalom önmentéséről van szó. Illetékes helyeken már régóta tudják, jobban, mint a köznép, hogy a felhalmozott adósság már visszafizethetetlen. Egy-egy állam, segítség, máshonnan szerzett összegek nélkül képtelen kifizetni az adósságot, még akkor is, ha a belső megtakarítások fedezik is. Ezért különböző alapokat, kasszákat kell teremteni, máshonnan elvonni, onnan, ahonnan még lehet, ahol még van és ezekkel kell kielégíteni, legalább részben, a nagybankokat.
Legjobb példa erre az első görög százmilliárdos eurócsomag sorsa: ez el sem jutott Görögországba, egyenest ment a hitelező bankoknak. És azt mondták, Görögország megmenekült, csak éppenséggel a görögök tüntettek ez ellen a megmenekülés ellen. Most Olaszországgal akarnak valami hasonlót eljátszani. Az Európai Központi Bank olasz állampapírokat vásárol és raktároz el trezorjaiban, ezzel az olasz állam újra hitelképessé válik és mindjárt meg is jelenik vagy Morgan vagy Stanley, vagy Rockefeller vagy Rothschild és ad pénzt kamatra. Mert Olaszország újra kamatképes.
De meddig megy ez? Meddig adózik az emberiség egy önemésztő és embernyúzó pénzügyi imperializmusnak? Meddig kényszerítenek független államokat olyan életforma fenntartására, amelyet nem fedez a saját termelés és meddig kényszerítik ugyanezeket állandóan csak hitelpénz, kamatos pénz használatára? Miért nem szabad ezeknek a saját gazdaságuk működtetéséhez szükséges saját pénzt – ha nem eurót, akkor lírát, vagy pesót, vagy forintot! – kibocsátani? S miért szabad ezt az egyiknek megtenni, a másiknak pedig nem? Híre jött, hogy a FED, az amerikai jegybank, amely magánkézben van – hogy milyenben, arról most hallgassunk – újra tetemes összegű dollárt nyomott. Ott ennek mi a fedezete? Arany vagy repülőgép-anyahajó?
Ez a rendszer, mint látjuk, annyira értelmetlen, hogy el kell vesznie. Az emberiséget jelenleg az éghajlatváltozás is fenyegeti. Ennek leküzdéséhez, hatásainak mérsékléséhez roppant sok munka, anyag és védekező erő szükséges. A létfenntartó termeléseket át kell szervezni, a munkát kell megfizetni, találmányokat kell felhasználni. Az életben maradáshoz az emberiségnek sokkal több pénzre van szüksége. De nem kamatos bankárpénzre és kamatos kamatú uzsorapénzre. A munka tiszta ellenértékének kifizetésére. Nem a pénz uralmára, hanem a pénz feletti uralomra.
Erre csak egy új világrend képes, amely leszereli a globális pénzügyi despotizmus intézményeit. Folytatódjanak a leszerelési tárgyalások. Az atomsilók és rakéták mellett a bankokat is le kell szerelni és csak a pénzkezelés, tárolás, biztosítás tiszta intézményeit kell megtartani. Ma már pontosan ki lehet számítani, hogy egy társadalom szabályozott működéséhez, az elvégzett munkák és szolgáltatások és a tudományos kutatások, valamint a méltó szórakozásokhoz, az oktatáshoz és az egészség- fenntartáshoz pontosan mennyi saját pénzre van szükség. Az alattomosan, háttérből, egy szűk kör által szabályozott világot fel kell váltsa a nyíltan szabályozott, a választottak becsületes többsége által kormányzott világrend.
Aztán nevezzük, aminek akarjuk…
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Bevándorlás – kivándorlás
2011. augusztus 28. vasárnap, 12:13
Deák Ferenc, amidőn a zsidó emancipációt törvényerőre emeltette, mindjárt 1867-ben a Kiegyezés nagy törvényei sorában, azzal a feltétellel tette ezt, hogy a bevándorlás különösen a Lengyel- és Oroszország, Galícia felől nagy rajokban beáramló zsidók tekintetében korlátoztassék, szabályoztassék és ellenőriztessék. Ennek a bevándorlási törvénynek a mielőbbi meghozatalát ajánlotta az Országgyűlésnek mindjárt az emancipáció mellé. Mindenki helyeselt. Ez a bevándorlási törvény azonban soha nem született meg. Hogy mennyi magyar tragédiát, és később mennyi zsidószenvedést, mennyi, a kérdésre adott rossz választ, erőszakot és mennyi magyar kivándorlást okozott ez a mulasztás, annak a puszta felsorolása is többszörösen betöltené az itt most rendelkezésünkre álló kereteket.
A zsidó bevándorlás ma egy ismeretlen, sehol hivatalosan nem tárgyalt jelenség. Mi itt ezeken a hasábokon többször is szóba hoztuk, nem ismervén el tabu téma mivoltát, de ez semmit nem változtatott a tényen: a magukat zsidónak valló emberek vagy ugyanabból a régi irányból, vagy más irányokból ellenőrizetlen módon és mennyiségben érkeznek és távoznak országunkból. Azért, mert Izrael Államnak, veszélyeztetett, frontország helyzetére és a nemzetközi terrorizmusra tekintettel saját határellenőrzése működik magyar felségterületen. Ez amellett, hogy egy állam függetlenségét megkérdőjelezi, egyszerűen megalázó. Ismeretes Joav Blum kettős izraeli – magyar állampolgárságú egyén esete, aki ennek a helyzetnek a kedvezményezettje és aki nyilván bennfentes információk révén hirtelen hozzájutott egy nem túlságosan értékes ültetvényhez Pest megyében, amely a leendő 4-es út nyomvonala mentén elterülve, kisajátítás révén többszörös értékűvé nőhetett volna, ha egy újabb bennfentes információ, amely kinek járna, ha nem egy kettős állampolgárnak, nem léptette volna elő csereingatlanná a kivágásra ítélt gyümölcsöst. De Joav Blum és a mögötte megbízóként álló Zsidó Világszövetség és annak is a vezetője, a kaszinót felépíteni szándékozó St Lauder különleges bevándorlói jogokra épülő bombaüzlete megfeneklett a Velencei-tavi lokálpartrióták ellenállásán és most majd elkezdődik szeptemberben Gyurcsány Ferenc mentelmi ügye az Országgyűlésben, de még mindig kérdés, hogy ezt a magyar függetlenséget sértő alaphelyzetet érinti-e majd. Márpedig egyszer meg kell kérdezni, hogyan juthat ennyi bennfentes információhoz egy kettős állampolgár és meddig tartható fenn az a kivételező állapot, ami a magyar határon, történetesen Ferihegyen fennáll? Ezt a kérdést nem lehet a felvető antiszemitizmusával letakarni, mert egyszerűen nem arról van szó, hanem a magyar érdek súlyos csorbulásáról.
A bevándorlás, a hol itt lakás, hol ott lakás, a vagyonszerzés és nagy értékű ingatlanfejlesztés, a plazaépítés vagy a lakópark-létesítés ma is ellenőrzést kívánna, de a legtöbbször még a tulajdonosi háttér sem ismert és az sem, hogy hol és milyen csatornákon érkezik be a tőke, amely épít és vajon ugyanez a beérkező pénz előzőleg nem innen vándorolt-e ki, off shore cégben vagy zsebben, Nokiás-dobozban. Meddig lehet még a Magyar Nemzeti Bank elnöke olyan ember, aki ezt a gyanús körforgást a maga off-shore cégeivel is működésben tartotta és nem adózott becsületesen? Nem függ-e össze az MNB elnök adóelkerülése a magyar határellenőrzés feladásával? Kinek és hová dolgozik ez az ember és a stábja?
Bevándorlási törvényre tehát ma is szükség volna, amikor látszólag felhőtlen a magyar ég, hiszen ünnepeken és hétköznapokon ma százával teszik le az állampolgári esküt magyarok és kapják meg a magyar útlevelet és ezzel a haza védőhatalmi pajzsát és valóban szépen haladunk a trianoni igazságtalanság jóvátétele irányába. Ezt az állampolgári eskütételt sokfelől támadják. A liberálisok és a Joav Blum üzletkörébe tartozó hazai lakóparkosítók külföldi, elsősorban szlovák ellenségeinkkel összekarolva nacionalizmust és irredentizmust kiáltanak és az itt adót nem fizető erdélyi vagy délvidéki magyarok választói jogának megadása miatt vannak felháborodva. Ez az ismertté vált teleküzletek fényében különösen csinos kis felháborodás.
Azok a megható megnyilatkozások, amelyeket azok a magyarok tesznek, akik átveszik magyar útlevelüket, bántóan szembenáll nem-csak a teleküzletek kedvezményezettjeinek, kivételezettjeinek gőgjével és haszonlesésé-vel, hanem azzal a könnyedséggel is, amellyel egyelőre még csak magyar állampolgárok, elsősorban fiatal emberek, a hazát elhagyni készülnek. Egyes fiatal orvosok, helyesebben orvos jelöltek, mai kifejezéssel élve „rezidensek” – régebben nem ennyire finomkodva nevezték meg őket – idegenben való munkavállalásáról van szó.
Ez a kérdéskör sok körszeletből áll. Az első, hogy ezek a fiatal orvosok valóban megalázóan kevés fizetést kapnak. Megélni nem lehet belőle, arra pedig, ami éppen életkoruk sajátja volna, a családalapításra végképpen nem elég. Helyzetük több mint kilátástalan. Ha eltöltenek is éveket ebben a szűkösségben, fizetésük a mai előrejelzések szerint akkor sem fog elfogadható szintre emelkedni, látják az idősebb kollégák végtelen kihasználtságát és látják azt is, ami keserűséggel tölti el őket, hogy egy felső orvosvezető réteg, amely már a múltban is a hatalmi osztály része volt, mennyire őrzi ezt a felemás helyzetet – és a privilégiumait.
Az is világos, hogy egy most huszonéves fiatalemberben, aki az elmúlt húsz évből szülői által oltalmazott és védett gyermekként töltött el másfél évtizedet és akit a szülői ösztönzések és áldozatvállalások juttattak az orvosi tanulmányok lehetőségébe, és akiket az a kor nevelt fel, amelynek túlnyomó részében a nemzetbe tartozás „nem volt téma”, nem lehet olyan forró a vágy az odatartozás iránt, mint az elcsatolt magyarok nagy részénél, akik most megkönnyezik a befogadást. A rezidenstől nem várható el, hogy higgadtan áttekintse megalázóan kis fizetése eredőit. Nem várható, hogy áttekintse, miért, milyen történelmi környülállások következtében jut neki csak ennyi? Mert nem úgy nevelték fel. Nem úgy nevelte az óvoda, a középiskola, a család és főleg, nem úgy nevelte az egyetem. Nem magyarnak nevelték. Világpolgárnak nevelték. Hogyan láthatná meg, hogy ez összefügg a fentebb tárgyalt bevándorlással, az off-shore cégekkel és a kivételező határellenőrzéssel.
Ez a magyar fiatalember, akár orvos, akár más foglalkozású, nem magyarnak van nevelve és ez nem az ő hibája. Harminc év óta ez a mostani az első kormány, amelyik megpróbálkozik ezzel. S most beleütközik a megoldhatatlan feladatba: többet, sokkal többet kellene adjon a fiataloknak. De miből? Mi nincs még elrabolva? Elkaszinózva és elválságozva?
Most nemcsak a kormánynak nincs pénze, hanem a magyarságnak nincs saját pénze, mert a magyarságtól akkor vonták el, akkor helyezték ki off-shore cégekbe a magyar munka eredményét, amikor ez a kormány még ellenzékben volt, vagy még korábban, amikor kis pártként oldalról figyelte az eseményeket és esetleg csak annyira tisztán látta a dolgokat és az összefüggéseket, mint most a rezidensek. A pénz elszedése a magyarságtól, a föld népétől és az elbocsátott munkástól, a tanártól és a paptól már akkor elkezdődött, amikor az orvosnak még jól ment, mert sok beteg, ha mással nem, hát egy hízott kacsával állított be a rendelőbe – gyomorpanaszaival. Honnan tudná a rezidens, hogy a mai pénztelenség egy hosszú folyamat eredménye. Azt is eltakarták előle, hogy a kifosztás egy privilegizált felső réteg, egy jól tömörített idegenséget kiszolgáló kaszt műve. Egy hamis történelem fejleménye. De akármennyire eltakarták is előle a valódi történelmet, felelőssége azért akad ebben a kérdésben. Mert ő most lázad, amikor kivándorol. Ha viszont lázad, akkor köteles tájékozódni. Egy értelmiségi fiatalembernek, amióta világ a világ, egy lázadással nemcsak a saját helyét, helyzetét kell megváltoztatni. Hátha nem a kivándorlás, hanem a belső helyzet megváltoztatása volna a megoldás. Ezt a harcot valamilyen formában, más-más erővel az előtte járó nemzedékek is lefolytatták, vagy ha nem, most ennek a nemzedéknek kell a fejükre olvasni.
Ma már lehet tájékozódni és megszerezhetők azok a tényismeretek, amelyek révén egy gondolkodó fiatalember dönt abban a kérdésben, hogy elhagyja a hazáját, mert az mostohán bánik vele, vagy megváltoztatja azokat a viszonyokat, amelyben rosszul bánhatnak vele.
Túlságosan egyszerű, túlságosan nemzetközies az a megoldás, amelyet most a rezidensek egy része választ és amelyeket a médiumok hírül adnak. Furcsa olajozottsággal megy ez a dolog. Mintha szervezné ezt valaki, vagy valami.
Kétségtelen, hogy a világháló mindenkinek rendelkezésére áll, s kiválaszthat magának célállomást, szerződhet, útra kelhet, de ennél több sejthető. Állhat e mögött az orvos-szerző akció mögött üzleti érdek, szervezhetik ezt nemzetközi fejvadászcégek, végül is nem rossz üzlet más társadalmak költségére kiképzett szakembereket, viszonylag olcsókat, elszerződtetni. Szép jutalék járhat érte. Amellett feltételezhető politikai szándék is, ha valakiknek az áll kézre, hogy az orvos utánpótlás nélkül maradó társadalom éppen emiatt meghódítható, gyorsabban ürülő területű legyen. És egy nemtetsző kormányzat, egy elfojtandónak ítélt nemzeti törekvés megrekedjen. Egy másik Joav, nem Blum, hanem Berg most fejvadászatban utazik? Mindenesetre gyanús.
A rezidens persze erről mit sem sejt. Ha kiérkezett, akár tízszeresét is megkapja annak, amit itthon keresett. Vele jót tettek. Hamar elfelejti, mivel eddig sem tudta, hogy hány kisnyugdíj, hány kényszervállalkozás, és menynyi kínlódás volt még abban a havi százezerben is, meg az ő szép, családilag is nyújtott egyeteméveiben is, amit otthagyott. Neki szerzett joga volt, vélte még itthon, hogy hosszú tanulása révén tisztességes fizetést kapjon, s ez igaz is, de arra már nem terjed ki a figyelme, hogy miért is nem kapja meg ezt a tisztességes bért. Ki a hibás? Vajon azok-e, akik most kormányon vannak és semmire sincs pénzük, mert minden el van „telek-panamázva” és „vörös-iszapolva”?
Sajnálom az elvándorló rezidenseket, mert nem lesznek boldogok. Az a nemzetköziség, az a nemzetiség nélküli élet, amely most ígéret számukra, nem fog bekövetkezni. Az európai nemzetek szigetként, magukba tömörülve fognak élni, mert a nemzetköziség csak egy múló epizód a történelemben. Hazavárjuk őket kint született gyermekeikkel, akikből majd magyar rezidenseket fogunk nevelni ebben a még mindig szegény, de mégis árnyékoltan derűs hazában.
********
Német nyugdíj a pesti gettó túlélőinek
Kiegészítő nyugdíjat kaphatnak a német államtól azok a túlélők, akik munkát végeztek a pesti gettóban, majd legalább öt évet dolgoztak a háború után is – tudta meg lapunk. A Mazsihisz régóta szorgalmazta ezt.
A Zsidó Igények Konferenciája (Jewish Claims Conference, JCC) elérte a német kormánynál, hogy szélesebben értelmezzék a holokauszt túlélőinek azon körét, amely jogosult lehet kiegészítő német nyugdíjra. Formailag erre a „gettónyugdíjról” szóló törvény (ZRBG) ad lehetőséget. Magyar szempontból áttörést jelent, hogy immár a budapesti gettó túlélői is jelentkezhetnek. Amennyiben valaki (vagy azóta elhunyt házastársa) 1991 utolsó napjáig már adott be kérelmet, és most ezt újra megteszi, akár 1997 júniusáig visszamenőleg is megkaphatja a nyugdíjat.
Ez a kárpótlási forma nem azonos azzal a tízmilliárd márkás programmal, amelyet Németország a nácizmus idején dolgoztatott rabszolga- és kényszermunkások javára hozott létre. A ZRBG „önkéntes munkának” nevezi azt a tevékenységet, amelyre a kiegészítő nyugdíjat fizetik. A „szabad akaratból”, illetve a „rosszabb bánásmód elkerüléséért” végzett munka tartozik ide, feltéve, hogy elvégzője legalább minimális ellenszolgáltatást (akár többletélelmiszert) kapott érte a gettóban nem dolgozókhoz képest.
Országonként eltérő, hogy milyen hoszszan kellett végezni a gettómunkát a ZRBG szerint ahhoz, hogy az igénylő most havi 135 vagy 270 euró (33, illetve 66 ezer forint) kiegészítő nyugdíjhoz jusson. Egy tipikus esetet véve: ha a pesti gettó túlélőjének a vészkorszak előtt vagy után akár Magyarországon, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában vagy Izraelben legalább öt év munkaviszonya volt, akkor mindegy, hogy mennyi időt dolgozott a gettóban. Ezen országokkal (és tizenkét továbbival) ugyanis Németország külön társadalombiztosítási egyezményt kötött. Hatvanszázalékos özvegyi nyugdíjat kaphatnak jogosult, ám közben elhunyt házastársuk után mindazok, akik most legalább 45 évesek, és nem házasodtak meg újra. (Egyes esetekben a 45 év alattiak is.)
A magyarországi kifizetéseket egy formai akadály hátráltathatja, a jogvitákat legalábbis nem lehet kizárni. A JCC tájékoztatása szerint a német nyugdíj a „saját országban” kapott nyugdíjat nem érinti ugyan, de a német jogosultságot megszünteti, ha valakinek a „saját” nyugdíjába beszámították a gettóban töltött időt. Márpedig a magyar társadalombiztosítás ezt beszámította, ha az igénylő kérte. (Izraelben vagy az Egyesült Államokban nem.) Lydia Griffin, a JCC szolgáltatási aligazgatója kérdésünkre azt mondta: értelmezése szerint a pesti gettó magyarországi túlélői nem zárhatók ki emiatt a kárpótlásból. A Magyarország vonatkozásában illetékes német társadalombiztosítási hivatal erfurti központjában lapzártánkig nem tudtak válaszolni arra a napokkal ezelőtt feltett kérdésre: ők hogyan értelmezik a ZRBG ezen paszszusát.
A nyugdíjigénylők közvetlenül a német társadalombiztosításhoz fordulhatnak. A visszamenőlegesen, illetve házastársuk után igénylőknek mindenképp be kell tartaniuk a június 30-i határidőt. A JCC szerint kezdetnek elég egy egyszerű szándéknyilatkozatban megírni a lakcímet (nyilván németül vagy angolul) egy általános berlini címre: BFA, Ruhrstrasse 2., irányítószám: 10 709. (További részletek angolul olvashatók a www.claimscon.org honlapon, German Pensions címszó alatt, Acrobat Reader-program segítségével.)
A budapesti gettót 1944. december 10-én zárták le, 1945. január 17-én szabadult fel, és egyszerre 70 ezren éltek benne a legtöbben. – A magyar zsidóság vezetői a nemzetközi fórumokon régóta szorgalmazták, hogy a túlélők ilyen kárpótlást kapjanak – mondta Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.
(Szőcs László – Népszabadság archív)
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - A költségvetés körülményei
2011. október 16. vasárnap, 07:59
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4707:csurka-i ...
Talán soha nem készült magyar költségvetés kiterjedtebb és veszélyesebb nemzetközi bizonytalanság közegében, mint az Orbán-kormány 2012-es költségvetése. Az egész világgazdaság, és benne különösen az európai, recseg-ropog, inog, váratlan és kierőszakolt összedűlések, még nagyobb pénzügyi válságok keletkezhetnek. Meghasonlottá teszi Európát és Amerikát és ezeknek kormányait – tisztelet a kivételnek –, hogy a világ két legnépesebb országa és ezek közül is a nagyobbik, Kína, nemhogy nincs válságban, hanem fényesen halad, és fölébe kerekedni készül az euro-atlanti államok gazdaságának.
A liberális piacgazdaság, amelyet áterőltettek Európára a szociális piacgazdaság helyett, sem a meghirdetett formájában, sem a gyakoroltban nem felelt meg Európa igényeinek, szellemének, történetének. 1989–90 után pedig, amikor a közép-európai országok kikerültek a szovjet fennhatóság alól, a liberális piacgazdaságnak az az erőszakos, gyarmatosító, piacfoglaló formája valósult meg, amelyet David C. Korten írt le a harmadik világra nézve „A tőkés társaságok világuralma” című korszakalkotó művében. A liberális piacgazdaság – a már a fogyasztóiság végső állapotába jutott rendszer – a maga végső, kimeneti állapotában jutott hozzá a szovjetnek valóban ellenálló és a forradalmak sorát felvonultató európai közép államaihoz és durván lerombolta, meghódította azokat. Ez különböző mértékben sikerült, függően az egyes nemzeti ellenállásoktól. A legteljesebb sikert Magyarországon érte el. Amerikába és a hódító liberális, cionista központokba bekötött része tálcán kínált mindent, ami magyar. Mindent – ez a kiárusítás egészen mostanáig, Orbán kétharmados győzelméig – elzárt minden nemzeti kibontakozást, kultúrában, gazdaságban, társadalmi életben. A magyar kormányok a Világbank, az IMF és aztán az Amerikával versenyt hódító európai államok és rosszul eresztékelt Unio – Maastricht! – bábkormányai lettek. A közbeiktatott négyéves Orbán- kormányzást a liberálisok és a bolsevikok által hirtelen felnövelt Torgyán-féle kisgazda szövetséges tette lehetetlenné, miközben ez a párt hatalmas magyar gazda- és paraszti tömegeket csapott be, ringatott bele gazdamítoszba.
Kína eközben szépen, csendesen írta történelmét. Kína csak technológiát, tudást, módszert importál évtizedek óta. Egy sokrétű nép elkezdett tanulni. Amit ellesett, amit behoztak az olcsó munkaerő piacára, abból hamar kínait csinált. Hamar saját nagyobbat, még fejlettebbet, saját munkán alapulót épített rá. Puszta léte ma élő cáfolata az egész kozmopolita liberális piacgazdaságnak. Kína ma elsősorban termel, dolgozik, teremt, mégpedig egy állam vagy a párt következetes irányításával. Végső soron az állam irányítja a gazdaság mindkét részét, a tőkést is és a szocialistát is. A világgazdasági és pénzügyi bizonytalanságnak és a teljes kiszámíthatatlanságnak részben ez az oka: a Nyugat vezetői több váltás óta pontosan tudják, hogy elvesztették a mérkőzést, mégpedig magával az állammal szemben, de hogy ez a saját társadalmaik előtt ne derüljön ki, válságból válságba, s akár végső romlásba képesek dönteni saját gazdaságaikat.
Ez hihetetlenül gonosz program. Egy állandóan válságból válságba, recesszióból kis kilábalásba, majd újra visszaesésbe lökdösött gazdaság és társadalom ebben az állapotában sokáig birtokolható és kihasználható, míg ellenben, ha elismeri, hogy legyőzték és éppen az az állam, a nemzetállam győzte le, amelyet szétvert, akkor a jobbat, az életképesebbet kell bevezetni és a romokon át kell adni a hatalmat a népnek. A saját népi-nemzeti erőknek. Minthogy Amerikában ilyen már csak vékony, földalatti erekben található, hiszen ezt a társadalmat rá lehet bolondítani arra is, hogy az változást jelent számára, ha a liberálisok és a fővonal egyik kézben tartott alakját választja meg elnöknek, aki történetesen fekete, ma már arra nem lehet számítani, hogy az amerikai társadalom kilép a fogyasztói médiabutításból, a liberális konszenzusból. Amerika robbanni fog. De hogy ne robbanhasson, kap válságot, válság után válságot.
A senki által meg nem választott befektetők uralkodása folytatódik. De Európában elkezdődhet a választottak és nemzetállamok korszaka. Ebben most, és ez szinte hihetetlen, Orbán Viktor Magyarországa jár élen. Ez a közelmúltunk történetéből nem következik, ez csoda. Magyar csoda. Még egy. A befektetők pedig oda jutnak, hogy szégyenszemre dolgozniuk kell.
Még ugyanehhez a kérdéskörhöz tartozik annak a tisztázása, hogy kik is hát azok a befektetők. Mert, hogy ma a befektetők uralkodnak a nyugati világ felett, az kétségtelen, de az is az, hogy személyesen nem tudjuk, kicsodák-micsodák ők. Sok ember még életében nem látott befektetőt és talán nem is fog. A befektető személytelen hatalom. A híradásokból csak azt halljuk, hogy a befektetők elpártoltak egy-egy országtól, kormánytól, részben azért, mert a hitel- és kockázatminősítő intézeteik eltanácsolták őket az ottani befektetésektől. Addig, amíg az illető ország és kormány el nem nyerte újra a befektetők jóindulatát és a hitel- és kockázatminősítők kegyét, nem történik befektetés. Az ország éhenhal, a kormányt elkergetik és akkor újra jönnek a jókedvű befektetők és beterítik befektetési papírokkal a romokat. A nép pedig elégedett az új kormánnyal, amely a befektetők kormánya.
De hát, mégis, kik ezek a befektetők? Sok pénzük van és a befektetés a mániájuk. Befektetés nélkül egy percig nem tudnak ellenni. Nem csupán egyénenként, hanem halmazban is befektetnek, befektetési alapokba állnak össze és célzottan öntik a pénzt azokba az államokba, amelyeket később magukra hagynak. Nagyon valószínű, hogy amikor befektetésekkel benyomulva némi virágzást idéznek elő, már tudják, mikor fognak – hitelminősítőik tanácsára – kivonulni, és romokat hagyni maguk után. Egy-egy állam, földrész állandó virágzása, növekedése ugyanis nem is lehet a céljuk, mert az a végüket jelentené. Egy gyarapodó ország nem szorul befektetőkre, sőt maga is befektetővé válik. Lásd: Kína.
Ma már elég világosan kitetszik: a befektetők a fél világ urai. Csak azt nem látjuk, kicsodák személy szerint és együttesen. Bankárok és bankok? Politikusok, kik a nagytőkéből érkeztek a politikába, hadseregtábornokok, akik befektetői székekbe ültek bele, zsarnokok, akik előbb magukba nyelték a befektetéseket, aztán átvitorláztak vele egy másik régióba és rászoktak a befektetésre. Avagy egyszerűen csak a bankok és a bankárok a befektetők, de nem mindig nevezik magukat bankárnak. A befektető sokkal személytelenebb.
A tőke, a pénz és kezdetben az áru személytelenítését részben a zsidó kereskedők találták ki már a középkor vége táján, amikor a Közel-Keletről Velence felé vitorlázó hajóikat a törökök és a máltai lovagok kifosztották, ha megtudták, hogy zsidó. Ezért fiktív nevekkel próbálkoztak először, majd szépen kialakították a személytelenített tőkét, árut, váltóval, hitellevéllel, bemutatóra szóló kötvénnyel személytelenítve pénzüket. Ez mára a befektetők személytelenségévé változott.
Országra szóló befektetést nem illendő személyesen tenni. De hát ne köntörfalazzunk: a befektetők maguk a bankok és a bankárok. Csak a bankoknak és bankáraiknak áll rendelkezésükre annyi pénz, amennyi a fél világ befektetéseihez kell.. A bankok vásárolják fel a kibocsátott kamatozó államkötvényeket, s a bankok szervezik meg magukat a kötvénykibocsátásokat és aukciókat is, s nem restek diktálni a kibocsátandó kötvény kamatát, lejáratát, vagyis a saját hasznukat. A bankok szerveznek maguknak hitelminősítő intézeteket, tulajdonképpen állampofozó intézményeket, és a bankok indítanak el óriási karitatív akciókat, ha egy-egy terület nagyon éhezik vagy egy állam nagyon nagy bajba került – miattuk. Ez beteg, önemésztő rendszer, jelenlegi patológiás esete Görögország, de tágabban véve egész Európa. Igen ám, de az önemésztés immár nemcsak a befektetők nyűge alá került népekre és államaikra érvényes, hanem a bankárokra is. Mert már nem tudják szabályozni sem a bedöntendő, sem a talpon hagyandó államok sorát és egyes államokhoz még Európában és Dél-Amerikában is nehezen férnek hozzá. Több a baj, nagyobbak a költségek, hevesebb a népek ellenállása, több a kalóz máltai lovag és, ami a legnagyobb baj: több a török. Ezt persze nem csak magára a török népre kell érteni. A rendszer kiszámíthatatlanná vált. A befektetés elveszhet. Ezt megelőzendő kell a válságokat állandósítani és az egyes állami rendszerekből minél több pénzt átparancsolni a befektetők bankjaiba és elvonni a néptől.
Meg kell tiltani az egyes államoknak az önálló, saját hatáskörben való pénzkibocsátást. Se aranyból ne verhessenek tallért, se papírhúszezrest ne nyomtathassanak bizonyos célszerű beruházásaik fedezésére, hanem csak kamatos pénzből legyenek kénytelenek gazdálkodni. Kamatos pénzből, amiből mindig annyi van, amennyit ők megszabnak. Ez egyszerűen ördögi.
Kína nem ezt tette. A maoizmus őrületétől megszabadulva, az új vezetés elkezdett józa-nul építkezni és teremteni. Senki nem tudja, hogy ehhez mennyi jüant bocsátottak ki és mennyi és milyen kölcsönt vettek fel, s milyen feltételekkel. A kommunista Kína saját pénzkibocsátását senki nem ellenőrizhette. Mindenesetre az éhínséget fel kellett számolni és a kínai parasztot érdekeltté kellett tenni a rizstermelésben. Mindenesetre, ha ezekben az időkben súlyos kamatterhek nyomták volna a rendszert, képtelenség lett volna megindítani a fejlődést. És ma? Kína az USA legnagyobb hitelezője, legalábbis a saját nagybankjain és FED-jén kívül. Az USA azonban a FED-en keresztül szintén pénzt nyom, az állam azonban a FED-nek, azaz egy magánbanknak kamatot fizet azért a dollárért, amit a rendelésre leszállít. Így roppant mennyiségű semmivel sem fedezett papírdollár forog a piacokon, Kína már intette is az Egyesült Államokat, hogy ezzel a birtokában lévő dollárt is hígítja.
Ezek a magyar költségvetés valós körülményei. Magyarország kénytelen a pénzpiacról élni, miközben saját érdekében mindent el kell követnie államadóssága csökkentésére, mert az előző rendszerek szándékosan, a befektetők sugallatára és érdekében felhalmozott adósságának a kamatai is iszonyú terhet jelentenek, és ráadásul be kell tartania számos olyan európai szabályt, a hiány mértékét, a pénzforgalom szabadságát illetően, amelyek gúzsba kötik. Nem kérheti és nem utasíthatja a saját Nemzeti Bankját, hogy teremtsen neki X milliárd kamatmentes forintot, amelyből a földkéreg adottságait kihasználva geotermikus energiát termelhet és Y mennyiségű munkást foglalkoztat tisztességes bérért. Vagy ha éppenséggel úgy tetszik neki, a legmagasabb képzésben részesíti a nép egyszerű gyermekeit és ifjait egy új kollégiumi hálózat megszervezésével. A világnak, az életnek ez volna a természetes menete, elrendezése, egy független állam önálló élete, de ez nem lehetséges, mert az uralkodó, főáramú közgazdasági elméletek, a bankárok által szorgalmazott elméletek ezt tiltják. Voltaképpen a befektetők tiltják. A világ felének urai tiltják. A máltai rablók elől menekülő hajósok utódai tiltják.
Ezek a magyar költségvetés körülményei. Ebben a helyzetben csak védekező és csapáselhárító és rendkívül takarékos költségvetést lehet készíteni. Ellenségek, durva tekintetek, ostorcsapások között kell meztelenül elvonulni a magyar költségvetés leányalakjának, mint egy Jancsó-filmben. A belső ellenzékecs-ke pártocskái természetesen a befektetők megbízásából teszik megjegyzéseiket és szervezik meg az egyelőre vérszegény tiltakozásokat. Ki van adva: most mindenki követeljen. Ha a kormány nem ad, népnyúzó.
A befektetők utasítására az ellenzék úgy tesz, mintha nem látná a világgazdasági körülményeket, nem látná az egész követelés képtelenségét. Mindenért az alig másfél éve kormányzók a felelősek és az ország példátlan kirablása az elmúlt nyolc év alatt már önmagában is nem tenne lehetetlenné egy gondosan szociális költségvetést és elosztást. Most követelni kell, mert így lehet zavarba hozni a kormányt, amely alkotmányozott, amely élenjáró harcot folytatott a befektetők, a bankárok ellen, s amelyet a fent leírtakon kívül számos más körülmény és maffiás pénzügyi-befektetői fenyeget. Most derült ki, hogy a Magyarországon működő külföldi bankok a devizahitel-ügybeli sértettségük miatt egyszerre emelték meg forinthiteleik kamatát. Ez már háború. Ebben azonban béke-költségvetésre van kényszerítve a kormány.
A befektetők terve, szándéka világos: most az elégedetlenség növelésével meggyengíteni a kormányzatot, hogy ne tudjon erős nemzetállamot teremteni. Rohamra, fiúk, a magyarság ellen! Csak nem képzelik, hogy akármennyire a végóránkat éljük, megtűrünk egy magyar nemzetállamot Európa közepén? Az a követelőzés, az a gátlástalanság, amit a befektetők megbízásából ma mindhárom ellenzéki párt és a hozzájuk kapcsolódó, magát szakszervezetinek mondó tábor tanúsít, most egyszerűen magyarellenesség. Ha nem is ugyanazon a hangon szól, mint Kertész Ákos, arról a tőről fakad. A szél onnan fúj, de ez a szél büdöset hoz. A magyar nép tanult államalkotó nép volt és még mindig azzá emelheti magát. Megérzi a talmiságot. Átvészeli a nehéz időket és elszámoltatja a befektetők gátlástalan, magyarellenes, erkölcstelen és beteges megbízottait. Voltak itt már nehéz napjaik az ávósoknak.
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - A következmények
2011. szeptember 18. vasárnap, 09:32
E-mail Nyomtatás
A huszonegyedik század a nagy New York-i történelemhamisítással kezdődött és a fél emberiség ma is ennek a következményei alatt nyög. 2001. szeptember 11-én két amerikai utasszállítógép csapódott bele a WTC ikertornyaiba, amely gépek a közeli Bostonból szálltak fel. A gépeken mindenki szörnyethalt, az utaslisták arabnak vélt terroristái közül több jelezte, hogy él, köszöni, jól van. Az elkövetők kilétét, a bűntett megszervezőit soha nem igazolták. A tornyok a becsapódás után összeomlottak. Azt állították, hogy a gépek tartályaiban lévő égő kerozintól. A kerozin nyolcszáz fokon ég, az acél, amely az épületet tartja, 1300 fokon lágyul és 1500 Celsius fokon olvad el. A tornyok és néhány környező nagy épület mégis összedőlt és közel háromezer, részvétünkre méltó áldozat között hatszáz volt az odavezényelt tűzoltó. Amerika társadalma, amely megnyert két világháborút a belterületét ért egyetlen karcolás nélkül, most kapott egy fröccsöt a háború valóságából, és vezetői a felkorbácsolt sértettség és önérzet hazafiúi erényeit is felhasználva megindították az antiterrorista világháborút, amely ma is folyik. Lerohanták Irakot, majd Afganisztán ellen indítottak háborút, Izrael megtámadta a Gázai övezetet, amikor ott a terroristának nyilvánított Hamasz került választás útján kormányra, most pedig egy furcsa forradalom söpört végig az arab országokon, amelynek a végkimenetelét még nem látjuk.
Bővebben...
|
|
|