Idézet:

---

onogur
2007. november 26. 10:55 | Sorszám: 0
Mert van olyan is...

Újkapitalizmus alakult ki

Miközben a borzalmas gazdasági erővel szemben megfogalmazott kritika – amelyet egy időben altermondialistának neveztek – zavarossá és hirtelen alig hallhatóvá válik, új kapitalizmus rendezkedik be, mely még brutálisabb, még nagyobb étvágyú. Ez a rablótőke új kategóriája, a „private equities”, a terjeszkedő, pénzéhes befektetési alapok új formája, amely immár kolosszális méretű tőkével rendelkezik. (Lásd: Frédéric Lordon: Egy futó hitelválság, avagy pénzügyi katasztrófa?, Le Monde diplomatique, magyar kiadás 2007. október)

Ezeknek a titánoknak a nevei – The Carlyle Group, KKR, The Blackstone Group, Colony Capital, Apollo Management, Partners Cerberus, Starwood Capital, Texas Pacific Group, Wendel, Eurazeo stb. – kevéssé ismertek a nagyközönség számára. Pedig a diszkréció menedékében éppen most teszik rá a kezüket a világgazdaságra. Négy év alatt, 2002-től 2006-ig e befektetési alapok által összegyűjtött tőke nagysága, mely magában foglalja bankok és biztosítótársaságok pénzét, járulékalapokat és a világ leggazdagabb magánszemélyeinek a vagyonát, 94 milliárd euróról 358 milliárd euróra emelkedett! Pénzügyi erejük fenomenális, meghaladja az 1100 milliárd eurót! Semmi sem áll ellen nekik. Tavaly az Egyesült Államokban a legjelentősebb private equities mintegy 290 milliárd eurót fektettek vállalatok felvásárlásába, 2007 első félévében pedig több mint 220 milliárdot, s ezáltal 8000 társaság felett vették át az ellenőrzést… Ma már minden negyedik amerikai és gyakorlatilag minden tizenkettedik francia munkavállaló e nagy behemótok alkalmazottja. [1]

Franciaország egyébként az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok után a harmadik legfontosabb célpontjuk lett. A tavalyi évben 400 vállalatot szereztek meg (10 milliárd euró értékben), ami azt jelenti, hogy azóta már több mint 1600 céget irányítanak. Jól ismert márkanevek – a Picard gyorsfagyasztott termékek, a Dim, a Quick éttermek, a Buffalo Grill, a Sárga Oldalak, az Allociné vagy az Afflelou – a leggyakrabban angolszász private equities ellenőrzése alatt állnak, amelyek most szemet vetettek a francia tőzsde óriásaira is.

Ezek a mohó alapok nagyjából tizenöt évvel ezelőtt jelentek meg. Az olcsó hitel és az egyre kifinomultabb pénzügyi eszközök segítették világra őket, az utóbbi időben pedig már nyugtalanító méreteket öltöttek. A módszerük egyszerű: vagyonos befektetők egy csoportja úgy dönt, vállalatokat vásárol fel, amelyeket aztán magántulajdonként kezel, távol a szigorúan szabályozott tőzsdétől és a kukacoskodó részvényesektől. [2] Az alapelv az, hogy még magának a kapitalista etikának az elveit is megkerülik azáltal, hogy csak a dzsungel törvényei szerint játszanak.

A dolgokat egészen konkrétan két szakértő magyarázza el nekünk: „Annak érdekében, hogy megszerezzen egy 100 egységet érő társaságot, a pénzalap (átlagosan) 30 egységet ad a saját zsebéből, 70-et pedig bankoktól vesz kölcsön, kihasználva a pillanatnyilag nagyon alacsony kamatlábakat. Három vagy négy év alatt átszervezi a vállalatot a helyi menedzsmenttel együtt, racionalizálja a termelést, fejleszti a vállalati tevékenységeket, valamint elveszi a profit egészét vagy egy részét azért, hogy kifizesse belőle a saját adósságának a kamatait… Ennek következtében a társaságot 200 egységért fogja ismét eladni, sok esetben egy másik pénzalapnak, amely ugyanezt fogja csinálni. Miután visszafizette a 70 egységnyi adósságát, 130 egység marad a zsebében a 30 egységnyi kezdeti befektetéshez képes, ami több mint 300 százalékos megtérülést jelent négy év alatt. Mit akarhatnánk még ennél is jobbat?” [3]

Miközben őrületes vagyonokat keresnek, ezeknek a pénzalapoknak a vezetői minden lelkiismeret-furdalás nélkül gyakorolják a vállalatok „racionalizálásának” négy fő elvét: csökkenteni az alkalmazottak számát, visszaszorítani a béreket, növelni a munkatempót és külföldre költöztetni a vállalatot. Mindezt pedig a kormányzatok még bátorítják is, mint például napjaink Franciaországában, ahol az állam a termelési rendszer „modernizálásáról” álmodozik. Az egész persze a szakszervezetek kárára történik, amelyek viszont rémálomról és a társadalmi szerződés felbomlásáról beszélnek.

Korábban egyesek azt gondolták, a globalizációval a kapitalizmus végre jóllakott. Most azonban azt látjuk, hogy az étvágya határtalan. Mégis meddig terjedhet?
http://www.monde-diplomatique.hu/spip.php?article222e]

http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=next_topic&f=2&t=011990&go ...

Válaszok (1) | Előzmény: iszalag, 1