| Téma: Mindent vissza |
|
|
|
|
|
|
|
|
| R.András |
|
 A mestergerendák titkai
A nagyapák életét két történelmi kiindulópont határozta meg. Egyik az 1848–49-es, a másik az 1956-os forradalom és szabadságharc volt. Míg az egyikről a múlt század első évtizedeiben fennhangon és csillogó szemekkel, a másikról a hatvanas évek elején csak halkan, suttogva lehetett beszélni az Érmelléken.
A hatvanas évek hosszú kúriaszerű parasztházaiban nőtt, növekedett egy új érmelléki nemzedék, amelynek a mestergerendák és deszkaplafonok titkainak megőrzése adatott kötelességül, egy szabadabb korszak virradatára. A mihályfalvi Kis utcán 1848 szellemét egy fél asztallapnyi nagyságú, régi kiadású illusztrált Petőfi-kötet hordozta házról házra. Szinte biblikus becsülettel lopta be magát a történelem e sáros kis utca hajlékaiba. Doberdó ágyúi szinte még ott dübörögtek a ház öregjeinek emlékezetében, annál is inkább, mivel számtalan idős férfiember fülében ez volt az utolsó értelmes vagy értelmetlen hang, amit utoljára hallott. Annak ellenére, hogy nagyothallásukat a nagymamák olykor tréfásan kétségbe vonták, az effajta „hadisérült” nagyapáknak nagy volt ám az ázsiójuk a családban.
Az Érmelléken leghalkabban Trianonról szólhatott az emlékezet, Észak-Erdélynek az anyaországhoz való csatolása révén. Ennek hozadékaként azonban a nagy orosz fogság folyton-folyvást közszájon forgott mind a férfiak, mind az asszonyok között. Abban sok volt a felejteni való is. A megkérgesedett lelkű férfiak a hosszú bús-boros estéken lélek- és emberpróbáló történeteket meséltek erről, míg az asszonynép a petróleumlámpás téli alkonyokon az odamaradt apáikat, testvéreiket, hitveseiket igyekeztek felejteni úgy, hogy fel-felszaggatták saját lelkük szemfedeleit. Így jobban simultak a hegek. Bár az idő mélységes kútjában ezeket a dolgokat sehogy sem lehetett a helyükre tenni. (...)
Sütő Éva (Érmellék, szerelmem 2013)
... www.facebook.com/photo/?fbid=1054072366728567&set=a.773517571450716 |
|
| R.András |
|
 Székelyudvarhely (románul Odorheiu Secuiesc, latinul Areopolis, németül Oderhellen, szászul Odderhällen) megyei jogú város Romániában Hargita megyében. Az Udvarhelyi-medence gazdasági és művelődési központja. A megye második legnépesebb városa. A székelység történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központja, s Székelyföld évszázados hagyományokra visszatekintő székhelye. Fontos közúti csomópont, vasúti végállomás. Az Udvarhelyi-medence egyik legkorábbi települése. Székelyföld és a székely székek központja évszázadokon keresztül.
... www.facebook.com/groups/1432510756991980?multi_permalinks=3710782405831459&ho ... |
|
|
|
|
|
| R.András |
|
Folytatódó Trianon
A Brassói Táblabíróság hétfőn meghozott jogerős ítélete szerint el kell távolítani a kétnyelvű helységnévtáblákat a Kovászna megyei Nagypatak (Valea Mare) községben - jelentette kedden az Agerpres román hírügynökség.
A Brassói Táblabíróság ítélete kötelezi a Kovászna megyei önkormányzatot, hogy szerelje le a település bejáratainál felszerelt román és magyar nyelvű helységnévtáblákat. Azt is előírja továbbá, hogy csak az állam nyelvén, azaz románul feliratozott helységnévtáblákat helyezzen ki.
A zömében románok által lakott Nagypatakon kihelyezett kétnyelvű helységnévtáblák miatt a Nemzet Útja Egyesület megyei szervezete tett panaszt 2022 augusztusában a székelyföldi megye prefektúráján. Indoklásuk szerint a táblák törvényt sértenek, mivel a községben a magyarok aránya nem éri el a közigazgatási törvény által előírt 20 százalékos nyelvhasználati küszöböt.
Az Agerpres szerint a táblabíróság mostani döntésével részben jóváhagyta a prefektúra óvását, amelyben az alapfokon eljáró Kovászna megyei Törvényszék ítéletét kifogásolta.
A hétfőn meghozott ítéletet a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is üdvözölte, és a törvényesség, a nemzeti egység fontos győzelmének nevezte. Facebook-oldalukon azt írták, hogy a Kovászna megye zömében románok által lakott részében kihelyezett kétnyelvű táblákat a román polgármesterek és civil szervezetek is kifogásolták.
A román civil szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy a megye területét "etnikai kritériumok" alapján jelöljék, ezért a civil fórum "tovább harcol" a törvény betartásáért és a román nemzeti egységért - írták.
Az 1065 lakosú Nagypatakon a legutóbbi romániai népszámláláson 21-en vallották magukat magyarnak.
... https://gondola.hu/hirek/309657-Folytatodo_Trianon.html |
|
| R.András |
|
 A magyarság határok feletti összetartozása tény
Potápi Árpád János leszögezte, a nemzeti összetartozás közelgő napja az emlékezés mellett lehetőséget teremt arra is, hogy az elmúlt évszázad sikereire is tudjunk
emlékezni. Azt mondta, ilyenkor a történelmi hőseink mellett azokra az átlagemberekre is gondolnak, akik a nemzetet "továbbvitték" minden nehézség ellenére.
... https://gondola.hu/cikkek/153177-A_magyarsag_hatarok_feletti_osszetartozasa_t ... |
|
|
|
|
|
| R.András |
|
 Botrány egy térkép miatt, avagy Galícia-Lodoméria és a Habsburgok
Manapság Magyarország kapcsán a nemzetközi diskurzusban néha Kárpátalja kérdésével hozakodnak elő. Régen, a Magyar Királyság idején azonban távolabbra is tekintettek elődeink...
Volt egy királyunk, Árpád-házi II.András (Endre). Uralkodásához tanulmányainkból többnyire az Aranybulla kiadását és a zalai szerviensek oklevelét, vagyis az önkormányzaton alapuló nemesi vármegye kezdeteit szokták fűzni. András királyunkhoz fűződik még Katona József: Bánk bán című drámájában megörökített tragédia, amikor is az összeesküvő urak legyilkolták az idegen királynét. Egzotikumként fel szokott tűnni még a II.András által vezetett keresztes hadjárat, s András diplomáciailag igen ravasznak vélt házassági politikája. Egyébként is, manapság illik II.Andrást egy okos, rafinált királyként ábrázolni, ami szembemegy a korábbi gyengekezűségét, határozatlanságát hangsúlyozó képpel.
Azt azonban nehéz lenne állítani, hogy András király kifejezetten szerencsés kézzel uralkodott volna. Ugyanis volt még egy ügy, ami az ő nevéhez fűződik: ez pedig az uralkodását végigkísérő, szinte évente ismétlődő halicsi hadjáratok sorozata. Halics – ez a titokzatos szó a Vereckei-hágó külső oldalán elterülő, a mai Nyugat-Ukrajna egy részének megfelelő terület volt, az óorosz állam, a Rusz széttöredezésének időszakában önálló fejedelemség. Nevét a Dnyeszter-parti azonos nevű ősi városkáról kapta. Teljesen felesleges részleteznünk, hogy II.András és a magyarok hogyan kerültek oda; elég az hozzá, hogy sosem sikerült stabilizálni uralmukat az állandó árulások, lázadások és összeesküvések közepette. Mindenesetre András már első hadjárata után, 1205-ben felvette uralkodói címei közé a „Galícia és Lodoméria királya” titulust, amely Halics (másképpen Gácsország) illetve Vlagyimir (Volodimir) latinos átírása volt. Ettől kezdve ez cím ott volt a magyar trónon ülő királyok címei között, s akkoriban egy király cím lényegében jogigényt is jelentett.
Ez a terület azután a tatárjárás, a középkori egységes lengyel állam újjászületése és terjeszkedése után lekerült a magyar politikai horizontról, s a magyar érdeklődés elsősorban a Balkán felé fordult. Nem is csoda, hogy a Halics-Volhyniai nyugati rusz (manapság a politikai korrektség alapján „óukrán” lenne?) fejedelemség, később rövid ideig királyság központja, Lwów (ma: Lviv) ősi magyaros névváltozata kikopott a köztudatból. Hiszen a „Lemberg” nevet, amely a Habsburg-időkből származik, mindenki ismeri; de ki nevezné ma már ezt a települést úgy, hogy „Ilyvó”? Pedig azon kevés város között van, amelyek magyarosított névvel kerültek be valaha nyelvünkbe: Dancka (Danzig/Gdansk), Boroszló (Breslau/Wroclaw), Krakkó (Krakków), Varsó (Warszava).
Évszázadokkal később azután a terület furcsa módon egy birodalmi konglomerátum részeként került volna (vissza?) a Magyar Királysághoz. Mária Terézia, miután sikeresen megmentette a Habsburg-ház hatalmát, hálás volt a magyarjainak. Igaz, nem a magyar etnikum-, és csak részben a trónját a vész pillanatában kisegítő magyar nemesi rendek felé – talán egy másfajta Magyarország-kép lebegett a szemei előtt. Mindenesetre Fiume 1779-ben a magyar korona fennhatósága alá került. S így lett volna 1772-ben Galícia-Lodoméria is a Magyar Királysághoz csatolt társország. Lengyelország ugyanis eddigre államként lebénult, külpolitikája megszűnt, uralkodója szép udvartartást vitt, de katonája nem volt, s a központi hatalom kiüresedett. Így a szomszédok, a keletnémet Poroszország, az Orosz Birodalom és a Habsburg-birodalom elérkezettnek látták az időt arra, hogy Lengyelország rovására terjeszkedjenek. Álszent módon a Lengyel Királyságban levő anarchiára hivatkoztak, miszerint az a saját országaik békéjét fenyegeti – amely lengyelországi anarchiát persze a három említett hatalom is igyekezett fenntartani. A terjeszkedést illetően Nagy Katalin cárnő a kora-középkori Rusz egykori (elég bizonytalan) határaira hivatkozott. Mária Terézia pedig előrántotta a régiségek közül az egykori, II. András magyar király által felvett galíciai és lodomériai királyi címet. Az újonnan megszerzett tartomány hivatalos elnevezése így hangzott: „Galícia és Lodoméria királysága Krakkó nagyhercegségével és Auschwitz és Zator hercegséggel”. II.Frigyes, a Nagy, a poroszok részéről nem igazán törődött ilyesmivel. Fogta és „kurz und gutt” birtokba vette, amit kialkudott.
A Habsburgoknál rövid kötélhúzás indult, hogy közjogi értelemben Galícia hova tartozzon. Erről a következőket olvashatjuk: „A korabeli magyar politikai elit elképzelése, amely Galíciát és Lodomériát középkori jogalapra visszavezetve a Magyar Királyság melléktartományának tekintette, és hosszú távon az akkor örökös tartományok közé betagolt terület magyar közigazgatás alá helyezésével számolt. A bekebelezés (incorporatio) gondolata Mária Terézia szándékát tükrözte, mely azonban József trónörökös és az Államtanács ellenállásán végül megbukott. A Magyar Udvari Kancellária ennek ellenére saját kebeléből igyekezett ide tisztviselőket delegálni. Ez egybevágott a központi kormányzat, nevezetesen a galíciai ügyeket felügyelő Kaunitz államkancellár törekvésével, aki megfelelő képzettségű, német és szláv nyelvtudású hivatalnokréteggel kívánta lecserélni a megbízhatatlannak tekintett lengyel nemesi elitet. […] Az itteni magyar tisztviselők és katonák a terület Magyarországba való bekebelezésével számoltak hosszú távon. Brunszvik távozásával a Magyar Udvari Kancellárián és a galíciai Guberniumban úgy vélték, hogy utóda ugyancsak magyar lehet, Niczky Kristóf kancelláriai tanácsos személyében. Emellett Hadik András (korábbi katonai kormányzó) gubernátori megbízatását is rebesgették.” (Nagy János: Idősebb Brunszvik Antal (1709-1780) közéleti karrierjének vázlata, in: Századok, 2019/6.sz.)
A kérdés azonban hamarosan lekerült a napirendről, hiszen Mária Terézia halála után, II.József görcsösen akarnok uralkodása idején a magyar rendek védekezésre kényszerültek a kilúgozott Gesamtmonarchie, az egységes, német nyelvű államkoncepció erőltetésével szemben. Utána jöttek a francia forradalmi háborúk, majd Napóleon, s a dolog többé-kevésbé elfelejtődött, egészen, amíg néhány évtized múlva, egész pontosan 1832-ben egy tudós professzor és egy vállalkozó mérnök neki nem látott a térképszerkesztésnek.
„Magyarország első, topográfiailag többé-kevésbé megbízható térképe, amely a nagyközönség elé került, Lipszky János Mappa Generalis Regni Hungáriáé partiumque adnexarum… című munkája volt. Ez a nagyméretű, 200×153 cm. nagyságú kb. 1:470 000 méretarányú térkép 1806-ban jelent meg Pesten 9 csatlakozó térképlapon, 3 táblázattal. Két évvel később részletes névmutató követte Repertórium locorum Hungariae címmel, 766 + 164 összesen 930 lapon. A nagy apparátussal készült térképmű minden követelménynek igyekezett megfelelni, még az esztétikainak is. Olyan mesterek végezték a rézbe metszés munkáját, mint Karács Ferenc és Prixner Gottfried. Mégis, alig telt el egy-két évtized, a térkép hiányosnak, javításra szorulónak bizonyult. Nemcsak azért, mert közben pontosabb számítások kiderítették, hogy Lipszky a fokhálózat kiszámításánál helytelen nyomon indult el, nem is csak azért, mert topográfiai alapanyaga jórészt még a XVIII. század végéről származott, hanem azért is, mert 1815 után Magyarországon — kivált a folyók szabályozásával és az útépítésekkel kapcsolatban hatalmas mérnöki tevékenység vette kezdetét. Ez az addigi térképek helyesbítését tette szükségessé. Érthető, hogy a polihisztor Schedius Lajos professzor, kinek legkedvesebb területe mégis minden között a földrajz volt, s ki már a Lipszky térkép munkálataiban is részt vett, a helyesbítés gondolatával kezdett foglalkozni. A javítás lehetősége adva volt. A sziléziai származású Blaschnek Sámuel mérnök személyében, ki Schedius pesti házában lakott s a professzor baráti környezetéhez tartozott, olyan alkalmas térképész állott a nagy munkálat rendelkezésére, aki Pest és Buda városokról készített térképeivel már bebizonyította, hogy jól ért a mesterségéhez.
Schedius és társa a szerkesztésben Lipszky munkáját használták alapul. A méretarány is ugyanaz a két térképen: 1 bécsi hüvelyk — 6520 0004 öl, azaz 1:469 472. Az udvari rendőri és cenzúrahatóság a már kinyomtatott lapokat azért nem engedte megjelenni, mert a második lapon a Magyarországgal szomszédos Galícia tartomány kidolgozása éppen olyan részletes és olyan jellegű volt, mint magáé Magyarországé. Ebből önként következett az a vád, hogy a térkép Galíciát, mint Magyarország melléktartományát tünteti fel, szemben az osztrák örökös tartományokkal. Ez súlyos hibának, sőt szinte vétségnek tűnt fel a bécsi kormányhivatalok szemében. Galícia jogállásának kérdése Lengyelország felosztása óta, ha teoretikusan is, de többé-kevésbé mindig nyitott kérdést jelentett egyfelől Ausztria és az osztrák örökös tartományok felett centralisztikusan uralkodó bécsi kormánykörök, nevezetesen a cseh-osztrák kancellária, másfelől az Árpádok korának államjogi hagyományait mindig féltékenyen őrző rendi Magyarország között.” (Fallenbüchl Zoltán: Adalékok Schedius Lajos és Blaschnek Sámuel: Magyarország-térképe kiadásának Történetéhez, in: OSZK Évkönyv, 1967.)
A kérdésből botrány lett. Az első térképlap megjelent és az előfizetőkhöz el is jutott 1833-ban; azután 1834-ben a bécsi cenzúra leállíttatta a térképlapok nyomtatását. Az ügy hosszú időn húzódott, végül egészen a császárig-királyig, Ferdinándig jutott, aki utóbb engedélyezte a kiadást, amely 1836-ban folytatódhatott és 1837-ig húzódott el. Tíz évvel később, 1847-ben adták ki újra, és a szabadságharc idején a magyar hadvezetés jó hasznát vette az igen pontos, nagyfelbontású térképnek. Schedius egyébként a reformkori társasághoz tartozott, s evangélikusként Kossuth jó ismerőse is volt.
A mai időkben számtalanszor kerül elő Kárpátalja ügye, legutóbb Tucker Carlsson elhíresült Putyin-interjújában. Egyesek azzal érvelnek, hogy Kárpátalja sosem volt „Magyarország” része, viszont aminek a része volt, a Magyar Királyság, az sosem volt „magyar”. Mások a visszacsatolás elméleti lehetősége ellen felhozzák érvként, hogy arrafelé sajnos már elég kevés a magyar és kevesen beszélnek magyarul. Nos, a fentiekből úgy tűnik, hogy egy másik időben, egy másik nemzeteszme idején, más szereplők esetében ilyesfajta skrupulusokat nem kellett mérlegelni.
... https://hirado.hu/blog/cikk/2024/02/16/botrany-egy-terkep-miatt-avagy-galicia ... |
|
|
|
| R.András |
|
„Ez több, mint bűn: ez hiba.”
(„C'est pire qu'un crime. C'est une faute.”; C'est plus qu'un crime, c'est une faute).
Ezt a „bon mot”-t korabeli fültanúk hallották és idézték, de mivel Boulay képviselő nevét a nagyközönség alig ismerte, találó
mondását később gyakran Fouchénak, sőt magának Talleyrand-nak, az emberrablás értelmi szerzőjének tulajdonították.
... www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__nyelvek__5396342-mit-jelent-az-ez ... |
|
| gajo |
|
Hiba? Az amerikaiak szétlőtték- és bombázták! Hiba! |
|
|
|