| Téma: CSURKA ISTVÁN |
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - A túlértékelt talmudista akciózik
2011. szeptember 11. vasárnap, 06:25
Amikor világossá vált előttem, hogy hozzá kell szólnom Kertész Ákos Gyurcsány-mentő akciózásához, amely az Amerikai Magyar Népszavában jelent meg, és a hazai sajtóban vert visszhangot, azonnal a Talmudért nyúltam. Ott van az a passzus: „Dehiszen vannak, akik szépkülsejűek – és mégis tudósak?! – kérdi a Talmud. – Ha csúnyák volnának, még tudósabbak lennének. – Hangzik a felelet.” Nos, Kertész Ákos nagyon csúnya. Ezzel a nyilatkozatával képes elfedni – gondolja – a kevésbé csúnya és kevésbé tudós Gyurcsányt. Éppen a közelgő kiadatási eljárás előtt. Erre figyeljenek a szolgalelkű magyarok, és ne merjék felfüggeszteni mentelmi jogát. Csak egy talmudista képes így segítségére sietni annak, aki nem zsidó, de minden kötelék oda fűzi, s ott van alkalmazásban, s akinek most Kertész egy szélesebb kör megbízásából a segítségére akar sietni. A túlértékelt talmudista sokat köszönhet Gyurcsánynak és Demszkynek. Az „AMN”-ben kirobbantott botrány háttere ez. Megbízásból, kiszámítottan cselekszik Kertész is, Bartus is, a főszerkesztő. A felháborodással, amely ezt a levelet kísérheti, antiszemitizmust, antiszemita megnyilvánulásokat akarnak kiprovokálni, amelyekben nehezebb megtárgyalni a Sukoró-kérdést, amelyben nemcsak Gyurcsány érintett, hanem a globalokrata zsidóság is, Joav Blum, sőt St. Lauder, a Zsidó Világszövetség jelenlegi elnöke is. Tel-Aviv sem szűz, a zsidó telepesek kérdése is benne izzik a kaszinóberuházásban, a Gázai övezetben folyó folyamatos népirtás és az egész zsidó állam és a környező államok zűrzavara is. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy egy ilyen kicsinek látszó ügy a facebook-forradalmak korában merő véletlen és csak egyéni szeszély. Szervezett akció ez a magyarság ellen.
A globalokrácia korában élünk, s ennek csúcsán nagytermészetű zsidók állnak. Soros, Strauss-Kahn, Cohn-Bendit (igaz, az ő nagytermészetűsége csöppségekre irányult), Netánjahu és egész New York. Ezek meg tudják szervezni az Izraelt övező arab államok elbizonytalanítását, a kétségtelenül despotikus államok zűrzavaros államra cserélését Izrael mentesítése céljából, feltehetően nem riadnak vissza egy kétharmados parlamenti többséggel és kereszténydemokrata szövetséggel kormányzó magyar demokrácia de-
stabilizálásától sem. Valahol el kell kezdeniök.
Ma már szétesett – felszabadított – államok övezik Izraelt. Mindegyik arab állam meghasonlott, törzsi ellentétek fognak kirobbanni bennük, miért ne legyen egy ilyen szétesett állam Közép-Európában a zsidó hódítási törekvések számára oly kedves Magyarország helyén is. Amíg nincs helyi antiszemitizmus, vagy csak egy, részben zsidók vezette kicsi párt próbálkozik vele, addig nincs mit kezdeniük az országgal.
A magyar nehezen tűri a sértegetést. Büszke, ázsiai, hun – nemes. Hátha visszaüt. – Ez Kertész levelének indítéka.
Mindez nem jelenti azt, hogy nem gondolja komolyan. Dehogynem. Neki, a túlértékelt talmudistának ez van a lelkében, már amennyiben ez pontos kifejezés arra, ami belészorult. Kertész pontosan ezt gondolta rólunk, magyarokról, amikor sikert sikerre halmozott, és zsidó létére túlértékelt magyar író lett – méghozzá munkásíró. A magyar munkás, a goj, pontosan ez a kérődző állat (goj: ökör) volt a szemében, amikor a kurzusnak megfelelő műveit írta. Csak hát, mivel az a rendszer mindenestül az övé volt, elhallgatta talmudizmusát, amelyben a gojok megvetése a fő tétel. Ideiglenesen magyar író volt és még a rendszerváltozás után is az maradt, hiszen az eddig eltelt több mint húsz évből hivatalosan is az övéi – és ő maga is – hatalmon voltak. Különösen tetszettek neki a Gyurcsány–Demszky évek, amikor a legtöbbet kapta – pusztán azért, mert létezett, s az volt, aki.
Mint ilyen, sohasem volt egyedül. A Kádár–Aczél-rendszerben és rendszerváltás utáni folytatásaiban számos talmudzsidó puszta létezésével vívta ki magának az eltartottságot. A magyar néptől. Felmenői áldozatáért, eltúlzott szenvedéseiért kapta előmenetelét, hírét. Ezek a zsidók nem vásárolták maguknak a báróságot, mint a Hatvany-Deutschok, hanem járt nekik az elvtársi báróság. Az eltartottság, a vezetőállás, a túlértékelés. Ha volt is valami tehetsége, jártassága abban, amit művelt, egy egész apparátus dolgozott a túlértékelésén, farizeus seregek magyarázták és értelmezték minden szavát és hitették el vele, hogy a gojok hódolnak neki. Pedig a gojok csak hallgattak. Természetesen az ellenkezőjére is volt példa, tudással, szorgalommal, tehetséggel kivívott zsidó ember megbecsülésére, de Kertész soha nem ezek közé tartozott.
Mindezt ott árulja el a levelében, ahol a baloldalt szidalmazza, kiemelve, hogy a Fidesz – az ellenség – előretöréséért a renyhe baloldal, a Puch László-féle, a Fidesszel bratyizó a felelős. „Ezek is magyarok” – írja a legnagyobb megvetés hangján. Csak Gyurcsányt nem szidja, hanem éppen mai ellenfelét, Puch Lászlót. Ez árulkodó.
Kertész Ákos teljesen őszinte. Kertész Ákosnak ez van a lelkében, amit most lelke moslékosvödréből elénk és ránk zúdít. Mindig is ezt tartotta rólunk. Szolgalelkűek vagyunk, röfögő disznók, bűnletagadók, áthárítók, gyávák és piszkosak. Ez az erkölcsi alap az ő eltartására. Még ezt se? Hogy képzelik? S amikor fellépett egy olyan rendszer, sorai közt nem Kertész-féle zsidókkal is, de szilárd keresztény bázison, s ráadásul megsemmisítő vereséget mért az övéire és megszüntette az ő talmudistakénti privilégiumait, vagy megnyirbálta őket, akkor rögvest ellene fordult.
Belátható, nehéz elviselnie, hogy nem tolonganak a filmesek, az impresszáriók, hogy nem esik minden napra egy felkérés és őt Berlinbe se hívják, ahol a derék németek megteremtették nem az ő, hanem más magyar zsidók számára a holokauszt-ipari parkot, ahol a német írók helyett előadhatják körmondatos megbánásaikat. Kemény eurókért. Hát egy igazi talmudzsidót hogy lehet kihagyni ebből? Ezért kell a németeket felmenteni és a magyarokat legyalázni, hátha meggondolják magukat. A magyargyalázás oda is jó ajánlólevél lehet. Alávalók a magyar keresztények. Disznók a magyarok – hátha összejön egy bőrkötéses díszkiadás.
Szögezzük le: nincs egyedül. Sok-sok volt ávós vagy ávós utód talmudzsidó él köztünk, lappang bent az apparátusban, visel magas tisztséget, lásd: MNB elnök: „nincs ingyen ebéd” – mármint gojoknak. Sok gyanús alak kavarog az AMN-körül, írnak, írogatnak, hergelik egymást. Ezek mindenfelől ugyanúgy gondolkodnak, mint Kertész. És itthon is komoly rádiós- és tévés helyeken székelnek. Talmudzsidók ők is, csak még titkolják. A talmudzsidó ahol tud, ront, rombol, akadályoz. Ha ehhez rejtőzködés kell, rejtőzködik, ha coming out kell, hát előlép. (Néhány hete még csak, hogy feltettük a kérdést ezeken a hasábokon: hány maszkil van az államgépezetben? )
A globalokraták úgy gondolják, hogy a számukra nézve is legveszélyesebb fegyver alkalmazásának jött el az ideje a magyarországi magyar-keresztény, de zsidókat is befogadó kormányzat megdöntése céljából. Mert ezt az alapvetően magyar szándékú, keresztény elveken alapuló magyar hatalmat, amely felszívja a jószándékú zsidókat is, de a hatalom alapvetéséből nem enged, meg kell dönteni. Ez nem tűrhető. Mert a főhatalom nincs a talmudzsidók kezében. Ha Kertész szavai elterjednek, népi fülbe jutnak és ez csak a kezükben lévő médiumok ügye, semmiség – akkor kirobbantható egy széles körű zsidóellenesség
a megsértettség talaján. Ezt külföldre aztán pogromként lehet eladni. Komoly visszahatást lehet kiváltani ezzel, alkalmasint a pénzcsapok elzárásával térdre is lehet kényszeríteni a rendszert és az üldözöttek megmentése céljából más fellépés is elképzelhető. Mert a globalokrácia, tekintettel vezetői származására, nagyon érzékeny a komoly antiszemitizmusra. Egy szép, véresnek hazudott Zsidó Őszi Fesztivál, pogromok hírével spékelve – szalonna helyett? A cigányokkal, az Izraelben kiképzett legényekkel már eljátszották ezt, most folyik a per. Ez Kertész és a globalokraták álma. Ezért adtak lehetőséget egy talmudzsidónak a lelke kiöntésére. Sok más is megtehette volna, nála tehetségesebb és még csúnyább. Talán még meg is teszik, ha Kertész Ákos kezdeményezése kevésnek bizonyul. Ugrásra készen áll a budapesti Népszava, az egész ATV, a négy talmudzsidó a sajtóklubban, a Heti Hetes és egy óriási rejtett potenciál.
Tudják, hogy a tűzzel játszanak, de ők most a tűzzel (holo) akarnak játszani. A globalokrata zsidóknak sose fájt, ha egy-kétszázezer zsidó ember fűbe harapott. Nem fájt a költő, a talmudzsidó, az ószeres és a kispolgár, nem fájt a véráldozat, mert az a történelem kényszerei folytán mindig bele volt kalkulálva a felső réteg, a kahal vezetők, az udvari zsidók és a Weiszmanfrédek, Chorin bárók érvényesülésébe. Kertész pontosan tudja ezt, az ő sérelme az, hogy ő csak anyanyelvébe zárt kis zsidó, aki nem tud betörni a berlini holokausztipari parkba, amelyet a németek magyar felső zsidókból raknak össze és adnak el, mintha a saját holokausztirodalmuk volna. Amely
volt, de elapadt. Így most van egy németül megjelenő, németnek látszó magyar irodalom és kirakat, amelybe a proli Kertész nem tud bekerülni. Csak nem, hogy magyarnak tartják őt Berlinben? Na, hát ő most megmutatja, micsoda! S a való énjét mutatja. Ő ilyen, ő pontosan ezt gondolja, érzi, ő pontosan ennyire gyűlöli a magyart.
Kertész természetesen legtöbbet a magyar zsidóságnak árt. Most ő egy végtelen bizalmatlanság és elkülönülés szavait, jelzőit, gyűlölködését és megvetését dobta be a köztudatba, ami azoknak a zsidó embereknek árt legtöbbet, akik be akartak illeszkedni a magyarságba és részben már meg is tették ezt, akik látva, hogy zsidó identitásuk megélését sem kulturálisan, sem politikailag semmi nem akadályozza, akik számos elnézést és kedvezményt élveznek zsidó származásuk miatt. Akik magyarok. S akik munkálkodásuk, tehetségük, végzettségük következtében nem kénytelenek élni a magyarság szegény rétegeinek életét és még azt sem várják el tőlük, hogy hozsannázzanak a keresztény alapú hatalomnak. Akik most kénytelenek szemüket lesütni, ha egy magyar barátjuk kissé számonkérően rájuk néz. Most ezek hogy nézzenek azoknak a magyar keresztényeknek a szemébe, akikkel naponta együtt dolgoznak? Tagadják meg Kertész Ákost? Ez az íratlan és írott zsidó törvények szerint nagyon nehéz. De mit mondjanak a magyarok szemében megjelenő néma vádra: hát ilyenek vagytok?
Kertész Ákos most megakasztott egy kiegyenlítődési folyamatot, egy felejtést és a túllépést a múlt által teremtett nehéz helyzeten. A Kádár –Aczél-rendszer a zsidó hegemóniát hagyta ránk. A Kádár-rendszerben nemcsak Aczél volt zsidó és cionista, hanem a gazdasági, kulturális, a pénzügyi élet minden felelős posztján és a pártban is, függetlenül attól, hogy Grósz Károly maga nem volt zsidó – zsidók ültek. Aczél maga vette észre, hogy ez a helyzet csak úgy tartható fenn a változó időben, ha létrehoznak egy zsidó ellenzéket, amelyik kimondja, hogy Kádárnak mennie kell, és ezzel alapot teremt magának a rendszer vezetésére. Ez nemzetközi program lett, valószínűleg New Yorkban határozták el. De Kertészt, a talmudzsidót ebbe se vették be. Ő akkor még kommunista volt. A zsidó előrelátástól mindenkor csak tanulni lehet. Maga Aczél elég éber zsidó volt egy-két pofonnal kiépíteni az ellenzéket, amelyből később a zsidó hatalom folytatása lehet. Ha eljön a bukás ideje, legyen új vezetőréteg és annak legyen szép ellenállási legendája. Lett is. Demszky ebből volt polgármester húsz évig.
De ezt ma már el lehetne felejteni, a magyar értelmiség nagy része már nem is törődik ezzel. Elkezdődhetne a kiegyenlítődés: aki dolgozni akar a magyar kibontakozásért, jöjjön és dolgozzék. Az SZDSZ megszűnt. (Szűnt a fenét!) Az MSZP belföldön nyomasztóan tehetetlen, külföldön pedig csak fizetett, rendszerint németajkú talmudzsidókra talál szövetségesként, vagy olyan öreg nagypofájúakra, mint Cohn-Bendit, Paul Lendvai és a többi. Az Amerikai Magyar Népszava a magyarországi Népszavával együtt is nagyon korlátozott nyilvánosság, de ha nagyot köpnek benne, az internet világában mindenüvé eljutnak vele. Fel kell pezsdíteni a zsidó orgánumokat. Haldoklik a négy zsidó sajtóklubja, a Klubrádió, az ATV még úgy-ahogy létezik, hatalmas pénzeket felemésztve a Soros-kasszákból. Kertész gyalázkodása felpezsdítheti a frontot. Nem tudni, miért nem veszik be maguk közé Kertész Ákost. Pornográf írónak ő is van olyan, mint Bolgár, a szemérem neki sem erős oldala. S a Heti Hetes? Miért nem siet a vén talmudista segítségére? Micsoda zsidó szolidaritás ez?
Az egészben az az igazán perverz, hogy a felsorolt újságok – a Népszabadságot is beleértve – és adások szereplői, talmudistái, mind pontosan ezt gondolják a magyarságról és a magyar–zsidó viszonyról, mint amit Kertész gondol. És ő most kiöntötte. Azok viszont most még nem az egész magyarságra, hanem csak a Fideszre és elsősorban Orbán Viktorra öntik lelkük beltartalmát. Beburkolják magyar- és keresztényellenességüket politikai maszlagokba, jogállamiságba, demokráciába, akadékoskodásba és a Heti Hetesben olcsó zsidó öntömjénezésbe, altesti szellemeskedésbe. De ne tévedjünk, ezek mind osztják Kertész magyarságról alkotott véleményét.
Őszintén sajnálom a magyar zsidóság értelmes, megbékélt magyar részét. Egy piszkos alak – vagy több piszkos alak – óriási követ hengergetett magyar létezésük elé. Nagyon nehéz lesz elhengergetni. A magyarságnak kevesebb gondja van a dologgal, mert a vádak, a rászórt mocskok csak egy vékony rétegére vonatkoznak, amelyet éppen a zsidó hegemónia és a szociálliberális kormányzás fejlesztett ki. Mert van tahó, van gyáva, van sunyi magyar elég, de a magyar nép mint olyan – magyar. Béketűrő, nyájas, de ötvenhatos és hősi is. Munkásemberek lökték le a lábáról a Sztalin-szobrot a világon először. Nem Makrák.(Vigyázat! Nem olvastam a regényt, mert kurzusregényekre sohasem volt időm.) Gyávák voltak? Szolgák? Ami engem illet, 1985-ben elmentem Monorierdőre és előadást tartottam, utána másfél év szilenciumot kaptam érte. Gyáva voltam? Kertész hol volt? Ki gondolta úgy, hogy ő a talmudzsidóságával nem a rendszer tartozéka?
Leszögezem: a magyarságot nem érintik a mocskolódásai. Kertész Ákosnak fogalma sincs, milyen a magyar. Ő nincs a magyar
nyelvbe bezárva, csak nem tud más nyelvet. Ez más. Ezért tehát a magyarságnak nincs sok dolga ezzel a provokációval és a legrosszabbul akkor cselekszik, ha felül neki és netán visszaüt. Rá se kell hederíteni. A globalokraták most azt várják, hogy polémia alakuljon ki és ők megírathassák a többi talmudistával a legelvetemültebb antiszemita hozzászólásokat. Hogy felgerjesszenek valami leverhetőt. És a Kossuth-díjait és a díszpolgárságát sem kell visszavonatni, sőt meg kell kérni rá, hogy eztán minden egyes mocskolódása alá írja oda szépen: Kertész Ákos, Kossuth-díjas, Budapest díszpolgára. Hogy tudjuk, hol élünk.
No, de ha Talmuddal kezdtem, azzal is kötöm el. Jó tanácsként Kertészhez. „Kérdés: ha a gazdagság fohászkodással szerezhető, minek akkor kereskedni? – Felelet: Egyik a másik nélkül semmit sem ér.”
Teccik érteni?
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Végjáték
2011. augusztus 14. vasárnap, 06:49
Ez már nem válság, ez már végjáték. A globalizmusnak mint pánjudaista világhódításnak most kétségkívül elkövetkezett a végórája, de sokat foglalkozni ezzel a jelenséggel most még azért nem érdemes, mert még nem tudjuk, mit sikerül átmenteni belőle az átmentés világbajnokainak. Ez után a szánalmas végjáték után azonban feltétlenül új gazdasági, politikai és elsősorban pénzügyi világrendnek kell következnie. Ami eddig történt, az csupán ennek a mostani beteg globalizmusnak a fenntarthatatlanságát bizonyítja. Rögzítsük a tényeket, amelyek önmagukban is képtelenek.
– Az USA megemelte eladósodásának felső határát, hogy eddigi szintátlépése ne vonjon maga után fizetésképtelenséget,
– egyúttal takarékossági intézkedéseket jelentett be, abban az országban, amelynek gazdasága a pazarlásra és a mértéktelen fogyasztásra van építve,
– a globalizmus főhatalma, amely a hadiipara és a hadikiadásai állandó növelésével tartja mozgásban egész gazdaságát, most legnagyobb hitelezőjének abba a követelésébe ütközik bele, hogy csökkentse hadikiadásait, mert különben megállhat az amerikai államkötvények kínai jegyzése.
Magyarul ez nem kevesebbet jelent, mint hogy Kína évek óta tudja, hatalmas amerikai államkötvény-vásárlásaival az amerikai hadiipart támogatja, amely részben ellene is irányul, de különösebben nem izgatja magát, mert látja, hogy a pénz és az anyag zöme Izrael érdekében vívott értelmetlen háborúkra pazarlódik el. Az amerikai politikát a maroknyi állam lobbija tartja a markában és ebben a nagy előbb-utóbb felemésztődik. Ezt számos amerikai szerző is feltárja, de nem hallgatnak rájuk, sőt kirekesztik őket.
Mielőtt Európára áttérnénk, annyit jegyezzünk meg, hogy Amerikának annyi könnyebbsége van, hogy saját halottjának tekintheti magát, tekintettel arra, hogy vesztét saját maga okozta, míg Európa, ha mint Unió kimúlik, a temetési költségeket illetően az Új Világra van utalva, s így bizony esetleg temetetlen marad.
Európa bajai látszólag számosabbak, egyszerre több országa áll a csőd szélén, valójában azonban csak egy gombóc akadt meg a torkán: a ráerőltetett pénzügyi rendszer. A kontinensen csak hitelpénzt szabad használni. Bármely országnak, az egy – a fontsterlingjét használó – Nagy-Britannián kívül, akármibe kezd, akármit óhajt kifizetni, a bankokhoz kell fordulnia hitelért vagy államkötvényt kell kibocsátania, kamatígérettel, s ezt is a bankok jegyzik le, adnak érte pénzt. Ez a rendszer szavatolja az adósság állandó növekedését, némely államoknak a tőke- és kamattörlesztésre is hitelt kell felvenniük. Ebből a rendszerből egyedül Németország lóg ki, az egész Unió legnagyobb teherviselője, mert a gazdasága és a termelése annyira erős, önfenntartó, hogy még saját bankjaira is ritkán szorul rá. A német nép takarékos, hasonlóan a többi északi is, ezeket nem érinti olyan súlyos mértékben az eladósodási válság. Svédország és Norvégia nincsenek is benne az euróövezetben, saját pénzüket használják.
A mediterrán övezet országai, valamint a meggondolatlan bővítés társadalmai csak hoszszú évek idegen életformában élése után jutottak el a visszafizethetetlenül nagy adósságteher állapotába. Életformájukra az Unió bürokráciája és állandó igénytámasztásai, különféle rendfenntartó kalandok költségeibe való belekényszerítésük és a saját termelésük állandó apadása, az úgynevezett globális verseny volt nyomasztó hatással. Ezeket a nemzeteket a globalizmus tanította meg hitelből élni. Nem megelégedni azzal, ami van: napfény, tenger, déligyümölcs, bor és az élet természetes örömei, hanem idegen luxus. Ezt Federico Fellini és mások, remek rendezők, írók és gondolkozók már évtizedekkel ezelőtt bemutatták. Most a végkifejletet látjuk. Elértéktelenedett olasz államkötvényeket vásárol az Európai Központi Bank, hogy Olaszországot megmentse a csődtől. Ez a képtelenség teteje: Olaszországot megmenteni? Ki hallott még ilyet? Olaszországot, ha úgy adódott, mindig az olaszok húzták ki a bajból. Mussolini kétségtelenül olasz volt, bevonult Rómába és elvégezte, amiről úgy gondolta, hogy el kell végeznie. És aztán azok is kétségtelenül ola-szok voltak, kommunista olaszok, akik a lábánál fogva akasztották fel, hogy megint megmentsék Olaszországot. Ott ennek hagyománya van, mit kotnyeleskedik bele az Európai Központi Bank? Az olaszok is tudnak remek autókat készíteni, pompás sajtokat érlelni, csodálatos filmeket rendezni, de nem kívánnak atomhatalommá válni, sőt más országok atomhatalommá válásához hozzájárulni. Az olaszok már Goethe felfedező útjai óta gazdag ókori romjaikból, ad absurdum Pompeji pusztulásából éltek, miért kell részt venniük nekik egy versenyben, amelynek végpontja az Oroszországból kihozott zsidó telepesek tilos helyen felépített borzadályos lakótelepe?
Spanyolországról a legutóbbi időkig senki nem gondolta, hogy adósságválságba kerülhet. Ez a büszke nemzet talán minden más nemzetnél elszántabban őrizte hagyományos életformáját. A spanyol világnyelv és gyümölcsöző dél-amerikai kapcsolatok növelik a spanyolok mozgásterét. Miért és hogyan került egyszerre adósságválságba ez az erős ország? Az ember nem érti ezt. Nincs itt valami kényszerítés? Nincs ebben valami rendszerhiba? Olyan primitív sunyisággal történt ez ott is, mint minálunk? Előkerült valahonnan egy-két világbankos, IMF-es ügynök, kenőember, és megvett egy egész kormánygarnitúrát, amely néhány év alatt eladósította az országot. Nem hisszük, hogy ennyire egy kaptafára történt a dolog, de az eredmény ugyanaz.
Az eladósodásból, a hitelnyújtásból csak a hitelnyújtóknak, a bankoknak van hasznuk. Nemcsak a kamat a haszon, még csak nem is csak a kamatos kamat. Hanem a beleszólás. Az élet kézbentartása. A politika, a kultúra, a gazdasági élet, az import-export szabályozása. A hitelező a folyósított hitel mértékében szól bele a tartozó ország életébe, lehatolva a családi életig, az idegen befogadási kvótáig, a szokásokig és a tilalmakig. Ahol nincs tartozás, ott nincs politikai korrektségre kötelezés. Az a társadalom, amelyik nincs eladósodva, az akkor tart holokauszt megemlékezést, amikor valóban úgy gondolja.
A hitel átszervezi a társadalmat. A kamat valóban rabszolgákat alkalmaz. Embereit mindenhová odaülteti. A kamat a legkeményebb főszerkesztő. Maga közvetíti az Oscar-gálát és a vetélkedő középdöntőjét. A kamat elszámoltat és megakadályozza az elszámoltatást. A kamat a csodafegyver.
Európát egyirányúsítják. A különféle életstílusokat összemossák és egy szintre hozzák. Mindenütt lefelé tornásznak mindent, mert ez a legnagyobb üzlet. Az igénytelenség egyenlősége. Ha a nemzeti igényességeket – már, ahol van ilyen – az adósságválság szétszeleteli, márpedig pontosan ezt teszi, mert mindenütt az igényesség kiadásait kell feláldozni, akkor Európának vége. A norvég ugyan nem fog bel cantót énekelni a sorrentói parton, de mindkettő szomorú és vesztes lesz, ha a hitelezők elvonják a nemzeti jellegét, az életét.
Ez a végjáték ezt kísérli meg. Utolsó erőfeszítésével meg akarja menteni a görögöt, az olaszt, a spanyolt az államcsődtől. Mintha ugyan az olaszt a legcsekélyebb mértékben is érdekelné az államcsőd. Mint ahogy a szinte hetenként megbukó szocialista, kereszténydemokrata, eurokommunista kormányok váltakozása sem érdekelte, ez sem bántaná. Hiszen mi történne? Ezegyszer a bankok nem kapnák vissza, amit beléjük tömtek. Elveszne az egyirányúsítási előleg. Összedőlne néhány bank, köztük olasz is. A bankárok kisebb birtokot vásárolnának és sajtot termelnének. (Nálunk már van ilyen.)
Megint a pénzhatalom önmentéséről van szó. Illetékes helyeken már régóta tudják, jobban, mint a köznép, hogy a felhalmozott adósság már visszafizethetetlen. Egy-egy állam, segítség, máshonnan szerzett összegek nélkül képtelen kifizetni az adósságot, még akkor is, ha a belső megtakarítások fedezik is. Ezért különböző alapokat, kasszákat kell teremteni, máshonnan elvonni, onnan, ahonnan még lehet, ahol még van és ezekkel kell kielégíteni, legalább részben, a nagybankokat.
Legjobb példa erre az első görög százmilliárdos eurócsomag sorsa: ez el sem jutott Görögországba, egyenest ment a hitelező bankoknak. És azt mondták, Görögország megmenekült, csak éppenséggel a görögök tüntettek ez ellen a megmenekülés ellen. Most Olaszországgal akarnak valami hasonlót eljátszani. Az Európai Központi Bank olasz állampapírokat vásárol és raktároz el trezorjaiban, ezzel az olasz állam újra hitelképessé válik és mindjárt meg is jelenik vagy Morgan vagy Stanley, vagy Rockefeller vagy Rothschild és ad pénzt kamatra. Mert Olaszország újra kamatképes.
De meddig megy ez? Meddig adózik az emberiség egy önemésztő és embernyúzó pénzügyi imperializmusnak? Meddig kényszerítenek független államokat olyan életforma fenntartására, amelyet nem fedez a saját termelés és meddig kényszerítik ugyanezeket állandóan csak hitelpénz, kamatos pénz használatára? Miért nem szabad ezeknek a saját gazdaságuk működtetéséhez szükséges saját pénzt – ha nem eurót, akkor lírát, vagy pesót, vagy forintot! – kibocsátani? S miért szabad ezt az egyiknek megtenni, a másiknak pedig nem? Híre jött, hogy a FED, az amerikai jegybank, amely magánkézben van – hogy milyenben, arról most hallgassunk – újra tetemes összegű dollárt nyomott. Ott ennek mi a fedezete? Arany vagy repülőgép-anyahajó?
Ez a rendszer, mint látjuk, annyira értelmetlen, hogy el kell vesznie. Az emberiséget jelenleg az éghajlatváltozás is fenyegeti. Ennek leküzdéséhez, hatásainak mérsékléséhez roppant sok munka, anyag és védekező erő szükséges. A létfenntartó termeléseket át kell szervezni, a munkát kell megfizetni, találmányokat kell felhasználni. Az életben maradáshoz az emberiségnek sokkal több pénzre van szüksége. De nem kamatos bankárpénzre és kamatos kamatú uzsorapénzre. A munka tiszta ellenértékének kifizetésére. Nem a pénz uralmára, hanem a pénz feletti uralomra.
Erre csak egy új világrend képes, amely leszereli a globális pénzügyi despotizmus intézményeit. Folytatódjanak a leszerelési tárgyalások. Az atomsilók és rakéták mellett a bankokat is le kell szerelni és csak a pénzkezelés, tárolás, biztosítás tiszta intézményeit kell megtartani. Ma már pontosan ki lehet számítani, hogy egy társadalom szabályozott működéséhez, az elvégzett munkák és szolgáltatások és a tudományos kutatások, valamint a méltó szórakozásokhoz, az oktatáshoz és az egészség- fenntartáshoz pontosan mennyi saját pénzre van szükség. Az alattomosan, háttérből, egy szűk kör által szabályozott világot fel kell váltsa a nyíltan szabályozott, a választottak becsületes többsége által kormányzott világrend.
Aztán nevezzük, aminek akarjuk…
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Bevándorlás – kivándorlás
2011. augusztus 28. vasárnap, 12:13
Deák Ferenc, amidőn a zsidó emancipációt törvényerőre emeltette, mindjárt 1867-ben a Kiegyezés nagy törvényei sorában, azzal a feltétellel tette ezt, hogy a bevándorlás különösen a Lengyel- és Oroszország, Galícia felől nagy rajokban beáramló zsidók tekintetében korlátoztassék, szabályoztassék és ellenőriztessék. Ennek a bevándorlási törvénynek a mielőbbi meghozatalát ajánlotta az Országgyűlésnek mindjárt az emancipáció mellé. Mindenki helyeselt. Ez a bevándorlási törvény azonban soha nem született meg. Hogy mennyi magyar tragédiát, és később mennyi zsidószenvedést, mennyi, a kérdésre adott rossz választ, erőszakot és mennyi magyar kivándorlást okozott ez a mulasztás, annak a puszta felsorolása is többszörösen betöltené az itt most rendelkezésünkre álló kereteket.
A zsidó bevándorlás ma egy ismeretlen, sehol hivatalosan nem tárgyalt jelenség. Mi itt ezeken a hasábokon többször is szóba hoztuk, nem ismervén el tabu téma mivoltát, de ez semmit nem változtatott a tényen: a magukat zsidónak valló emberek vagy ugyanabból a régi irányból, vagy más irányokból ellenőrizetlen módon és mennyiségben érkeznek és távoznak országunkból. Azért, mert Izrael Államnak, veszélyeztetett, frontország helyzetére és a nemzetközi terrorizmusra tekintettel saját határellenőrzése működik magyar felségterületen. Ez amellett, hogy egy állam függetlenségét megkérdőjelezi, egyszerűen megalázó. Ismeretes Joav Blum kettős izraeli – magyar állampolgárságú egyén esete, aki ennek a helyzetnek a kedvezményezettje és aki nyilván bennfentes információk révén hirtelen hozzájutott egy nem túlságosan értékes ültetvényhez Pest megyében, amely a leendő 4-es út nyomvonala mentén elterülve, kisajátítás révén többszörös értékűvé nőhetett volna, ha egy újabb bennfentes információ, amely kinek járna, ha nem egy kettős állampolgárnak, nem léptette volna elő csereingatlanná a kivágásra ítélt gyümölcsöst. De Joav Blum és a mögötte megbízóként álló Zsidó Világszövetség és annak is a vezetője, a kaszinót felépíteni szándékozó St Lauder különleges bevándorlói jogokra épülő bombaüzlete megfeneklett a Velencei-tavi lokálpartrióták ellenállásán és most majd elkezdődik szeptemberben Gyurcsány Ferenc mentelmi ügye az Országgyűlésben, de még mindig kérdés, hogy ezt a magyar függetlenséget sértő alaphelyzetet érinti-e majd. Márpedig egyszer meg kell kérdezni, hogyan juthat ennyi bennfentes információhoz egy kettős állampolgár és meddig tartható fenn az a kivételező állapot, ami a magyar határon, történetesen Ferihegyen fennáll? Ezt a kérdést nem lehet a felvető antiszemitizmusával letakarni, mert egyszerűen nem arról van szó, hanem a magyar érdek súlyos csorbulásáról.
A bevándorlás, a hol itt lakás, hol ott lakás, a vagyonszerzés és nagy értékű ingatlanfejlesztés, a plazaépítés vagy a lakópark-létesítés ma is ellenőrzést kívánna, de a legtöbbször még a tulajdonosi háttér sem ismert és az sem, hogy hol és milyen csatornákon érkezik be a tőke, amely épít és vajon ugyanez a beérkező pénz előzőleg nem innen vándorolt-e ki, off shore cégben vagy zsebben, Nokiás-dobozban. Meddig lehet még a Magyar Nemzeti Bank elnöke olyan ember, aki ezt a gyanús körforgást a maga off-shore cégeivel is működésben tartotta és nem adózott becsületesen? Nem függ-e össze az MNB elnök adóelkerülése a magyar határellenőrzés feladásával? Kinek és hová dolgozik ez az ember és a stábja?
Bevándorlási törvényre tehát ma is szükség volna, amikor látszólag felhőtlen a magyar ég, hiszen ünnepeken és hétköznapokon ma százával teszik le az állampolgári esküt magyarok és kapják meg a magyar útlevelet és ezzel a haza védőhatalmi pajzsát és valóban szépen haladunk a trianoni igazságtalanság jóvátétele irányába. Ezt az állampolgári eskütételt sokfelől támadják. A liberálisok és a Joav Blum üzletkörébe tartozó hazai lakóparkosítók külföldi, elsősorban szlovák ellenségeinkkel összekarolva nacionalizmust és irredentizmust kiáltanak és az itt adót nem fizető erdélyi vagy délvidéki magyarok választói jogának megadása miatt vannak felháborodva. Ez az ismertté vált teleküzletek fényében különösen csinos kis felháborodás.
Azok a megható megnyilatkozások, amelyeket azok a magyarok tesznek, akik átveszik magyar útlevelüket, bántóan szembenáll nem-csak a teleküzletek kedvezményezettjeinek, kivételezettjeinek gőgjével és haszonlesésé-vel, hanem azzal a könnyedséggel is, amellyel egyelőre még csak magyar állampolgárok, elsősorban fiatal emberek, a hazát elhagyni készülnek. Egyes fiatal orvosok, helyesebben orvos jelöltek, mai kifejezéssel élve „rezidensek” – régebben nem ennyire finomkodva nevezték meg őket – idegenben való munkavállalásáról van szó.
Ez a kérdéskör sok körszeletből áll. Az első, hogy ezek a fiatal orvosok valóban megalázóan kevés fizetést kapnak. Megélni nem lehet belőle, arra pedig, ami éppen életkoruk sajátja volna, a családalapításra végképpen nem elég. Helyzetük több mint kilátástalan. Ha eltöltenek is éveket ebben a szűkösségben, fizetésük a mai előrejelzések szerint akkor sem fog elfogadható szintre emelkedni, látják az idősebb kollégák végtelen kihasználtságát és látják azt is, ami keserűséggel tölti el őket, hogy egy felső orvosvezető réteg, amely már a múltban is a hatalmi osztály része volt, mennyire őrzi ezt a felemás helyzetet – és a privilégiumait.
Az is világos, hogy egy most huszonéves fiatalemberben, aki az elmúlt húsz évből szülői által oltalmazott és védett gyermekként töltött el másfél évtizedet és akit a szülői ösztönzések és áldozatvállalások juttattak az orvosi tanulmányok lehetőségébe, és akiket az a kor nevelt fel, amelynek túlnyomó részében a nemzetbe tartozás „nem volt téma”, nem lehet olyan forró a vágy az odatartozás iránt, mint az elcsatolt magyarok nagy részénél, akik most megkönnyezik a befogadást. A rezidenstől nem várható el, hogy higgadtan áttekintse megalázóan kis fizetése eredőit. Nem várható, hogy áttekintse, miért, milyen történelmi környülállások következtében jut neki csak ennyi? Mert nem úgy nevelték fel. Nem úgy nevelte az óvoda, a középiskola, a család és főleg, nem úgy nevelte az egyetem. Nem magyarnak nevelték. Világpolgárnak nevelték. Hogyan láthatná meg, hogy ez összefügg a fentebb tárgyalt bevándorlással, az off-shore cégekkel és a kivételező határellenőrzéssel.
Ez a magyar fiatalember, akár orvos, akár más foglalkozású, nem magyarnak van nevelve és ez nem az ő hibája. Harminc év óta ez a mostani az első kormány, amelyik megpróbálkozik ezzel. S most beleütközik a megoldhatatlan feladatba: többet, sokkal többet kellene adjon a fiataloknak. De miből? Mi nincs még elrabolva? Elkaszinózva és elválságozva?
Most nemcsak a kormánynak nincs pénze, hanem a magyarságnak nincs saját pénze, mert a magyarságtól akkor vonták el, akkor helyezték ki off-shore cégekbe a magyar munka eredményét, amikor ez a kormány még ellenzékben volt, vagy még korábban, amikor kis pártként oldalról figyelte az eseményeket és esetleg csak annyira tisztán látta a dolgokat és az összefüggéseket, mint most a rezidensek. A pénz elszedése a magyarságtól, a föld népétől és az elbocsátott munkástól, a tanártól és a paptól már akkor elkezdődött, amikor az orvosnak még jól ment, mert sok beteg, ha mással nem, hát egy hízott kacsával állított be a rendelőbe – gyomorpanaszaival. Honnan tudná a rezidens, hogy a mai pénztelenség egy hosszú folyamat eredménye. Azt is eltakarták előle, hogy a kifosztás egy privilegizált felső réteg, egy jól tömörített idegenséget kiszolgáló kaszt műve. Egy hamis történelem fejleménye. De akármennyire eltakarták is előle a valódi történelmet, felelőssége azért akad ebben a kérdésben. Mert ő most lázad, amikor kivándorol. Ha viszont lázad, akkor köteles tájékozódni. Egy értelmiségi fiatalembernek, amióta világ a világ, egy lázadással nemcsak a saját helyét, helyzetét kell megváltoztatni. Hátha nem a kivándorlás, hanem a belső helyzet megváltoztatása volna a megoldás. Ezt a harcot valamilyen formában, más-más erővel az előtte járó nemzedékek is lefolytatták, vagy ha nem, most ennek a nemzedéknek kell a fejükre olvasni.
Ma már lehet tájékozódni és megszerezhetők azok a tényismeretek, amelyek révén egy gondolkodó fiatalember dönt abban a kérdésben, hogy elhagyja a hazáját, mert az mostohán bánik vele, vagy megváltoztatja azokat a viszonyokat, amelyben rosszul bánhatnak vele.
Túlságosan egyszerű, túlságosan nemzetközies az a megoldás, amelyet most a rezidensek egy része választ és amelyeket a médiumok hírül adnak. Furcsa olajozottsággal megy ez a dolog. Mintha szervezné ezt valaki, vagy valami.
Kétségtelen, hogy a világháló mindenkinek rendelkezésére áll, s kiválaszthat magának célállomást, szerződhet, útra kelhet, de ennél több sejthető. Állhat e mögött az orvos-szerző akció mögött üzleti érdek, szervezhetik ezt nemzetközi fejvadászcégek, végül is nem rossz üzlet más társadalmak költségére kiképzett szakembereket, viszonylag olcsókat, elszerződtetni. Szép jutalék járhat érte. Amellett feltételezhető politikai szándék is, ha valakiknek az áll kézre, hogy az orvos utánpótlás nélkül maradó társadalom éppen emiatt meghódítható, gyorsabban ürülő területű legyen. És egy nemtetsző kormányzat, egy elfojtandónak ítélt nemzeti törekvés megrekedjen. Egy másik Joav, nem Blum, hanem Berg most fejvadászatban utazik? Mindenesetre gyanús.
A rezidens persze erről mit sem sejt. Ha kiérkezett, akár tízszeresét is megkapja annak, amit itthon keresett. Vele jót tettek. Hamar elfelejti, mivel eddig sem tudta, hogy hány kisnyugdíj, hány kényszervállalkozás, és menynyi kínlódás volt még abban a havi százezerben is, meg az ő szép, családilag is nyújtott egyeteméveiben is, amit otthagyott. Neki szerzett joga volt, vélte még itthon, hogy hosszú tanulása révén tisztességes fizetést kapjon, s ez igaz is, de arra már nem terjed ki a figyelme, hogy miért is nem kapja meg ezt a tisztességes bért. Ki a hibás? Vajon azok-e, akik most kormányon vannak és semmire sincs pénzük, mert minden el van „telek-panamázva” és „vörös-iszapolva”?
Sajnálom az elvándorló rezidenseket, mert nem lesznek boldogok. Az a nemzetköziség, az a nemzetiség nélküli élet, amely most ígéret számukra, nem fog bekövetkezni. Az európai nemzetek szigetként, magukba tömörülve fognak élni, mert a nemzetköziség csak egy múló epizód a történelemben. Hazavárjuk őket kint született gyermekeikkel, akikből majd magyar rezidenseket fogunk nevelni ebben a még mindig szegény, de mégis árnyékoltan derűs hazában.
********
Német nyugdíj a pesti gettó túlélőinek
Kiegészítő nyugdíjat kaphatnak a német államtól azok a túlélők, akik munkát végeztek a pesti gettóban, majd legalább öt évet dolgoztak a háború után is – tudta meg lapunk. A Mazsihisz régóta szorgalmazta ezt.
A Zsidó Igények Konferenciája (Jewish Claims Conference, JCC) elérte a német kormánynál, hogy szélesebben értelmezzék a holokauszt túlélőinek azon körét, amely jogosult lehet kiegészítő német nyugdíjra. Formailag erre a „gettónyugdíjról” szóló törvény (ZRBG) ad lehetőséget. Magyar szempontból áttörést jelent, hogy immár a budapesti gettó túlélői is jelentkezhetnek. Amennyiben valaki (vagy azóta elhunyt házastársa) 1991 utolsó napjáig már adott be kérelmet, és most ezt újra megteszi, akár 1997 júniusáig visszamenőleg is megkaphatja a nyugdíjat.
Ez a kárpótlási forma nem azonos azzal a tízmilliárd márkás programmal, amelyet Németország a nácizmus idején dolgoztatott rabszolga- és kényszermunkások javára hozott létre. A ZRBG „önkéntes munkának” nevezi azt a tevékenységet, amelyre a kiegészítő nyugdíjat fizetik. A „szabad akaratból”, illetve a „rosszabb bánásmód elkerüléséért” végzett munka tartozik ide, feltéve, hogy elvégzője legalább minimális ellenszolgáltatást (akár többletélelmiszert) kapott érte a gettóban nem dolgozókhoz képest.
Országonként eltérő, hogy milyen hoszszan kellett végezni a gettómunkát a ZRBG szerint ahhoz, hogy az igénylő most havi 135 vagy 270 euró (33, illetve 66 ezer forint) kiegészítő nyugdíjhoz jusson. Egy tipikus esetet véve: ha a pesti gettó túlélőjének a vészkorszak előtt vagy után akár Magyarországon, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában vagy Izraelben legalább öt év munkaviszonya volt, akkor mindegy, hogy mennyi időt dolgozott a gettóban. Ezen országokkal (és tizenkét továbbival) ugyanis Németország külön társadalombiztosítási egyezményt kötött. Hatvanszázalékos özvegyi nyugdíjat kaphatnak jogosult, ám közben elhunyt házastársuk után mindazok, akik most legalább 45 évesek, és nem házasodtak meg újra. (Egyes esetekben a 45 év alattiak is.)
A magyarországi kifizetéseket egy formai akadály hátráltathatja, a jogvitákat legalábbis nem lehet kizárni. A JCC tájékoztatása szerint a német nyugdíj a „saját országban” kapott nyugdíjat nem érinti ugyan, de a német jogosultságot megszünteti, ha valakinek a „saját” nyugdíjába beszámították a gettóban töltött időt. Márpedig a magyar társadalombiztosítás ezt beszámította, ha az igénylő kérte. (Izraelben vagy az Egyesült Államokban nem.) Lydia Griffin, a JCC szolgáltatási aligazgatója kérdésünkre azt mondta: értelmezése szerint a pesti gettó magyarországi túlélői nem zárhatók ki emiatt a kárpótlásból. A Magyarország vonatkozásában illetékes német társadalombiztosítási hivatal erfurti központjában lapzártánkig nem tudtak válaszolni arra a napokkal ezelőtt feltett kérdésre: ők hogyan értelmezik a ZRBG ezen paszszusát.
A nyugdíjigénylők közvetlenül a német társadalombiztosításhoz fordulhatnak. A visszamenőlegesen, illetve házastársuk után igénylőknek mindenképp be kell tartaniuk a június 30-i határidőt. A JCC szerint kezdetnek elég egy egyszerű szándéknyilatkozatban megírni a lakcímet (nyilván németül vagy angolul) egy általános berlini címre: BFA, Ruhrstrasse 2., irányítószám: 10 709. (További részletek angolul olvashatók a www.claimscon.org honlapon, German Pensions címszó alatt, Acrobat Reader-program segítségével.)
A budapesti gettót 1944. december 10-én zárták le, 1945. január 17-én szabadult fel, és egyszerre 70 ezren éltek benne a legtöbben. – A magyar zsidóság vezetői a nemzetközi fórumokon régóta szorgalmazták, hogy a túlélők ilyen kárpótlást kapjanak – mondta Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.
(Szőcs László – Népszabadság archív)
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - A költségvetés körülményei
2011. október 16. vasárnap, 07:59
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4707:csurka-i ...
Talán soha nem készült magyar költségvetés kiterjedtebb és veszélyesebb nemzetközi bizonytalanság közegében, mint az Orbán-kormány 2012-es költségvetése. Az egész világgazdaság, és benne különösen az európai, recseg-ropog, inog, váratlan és kierőszakolt összedűlések, még nagyobb pénzügyi válságok keletkezhetnek. Meghasonlottá teszi Európát és Amerikát és ezeknek kormányait – tisztelet a kivételnek –, hogy a világ két legnépesebb országa és ezek közül is a nagyobbik, Kína, nemhogy nincs válságban, hanem fényesen halad, és fölébe kerekedni készül az euro-atlanti államok gazdaságának.
A liberális piacgazdaság, amelyet áterőltettek Európára a szociális piacgazdaság helyett, sem a meghirdetett formájában, sem a gyakoroltban nem felelt meg Európa igényeinek, szellemének, történetének. 1989–90 után pedig, amikor a közép-európai országok kikerültek a szovjet fennhatóság alól, a liberális piacgazdaságnak az az erőszakos, gyarmatosító, piacfoglaló formája valósult meg, amelyet David C. Korten írt le a harmadik világra nézve „A tőkés társaságok világuralma” című korszakalkotó művében. A liberális piacgazdaság – a már a fogyasztóiság végső állapotába jutott rendszer – a maga végső, kimeneti állapotában jutott hozzá a szovjetnek valóban ellenálló és a forradalmak sorát felvonultató európai közép államaihoz és durván lerombolta, meghódította azokat. Ez különböző mértékben sikerült, függően az egyes nemzeti ellenállásoktól. A legteljesebb sikert Magyarországon érte el. Amerikába és a hódító liberális, cionista központokba bekötött része tálcán kínált mindent, ami magyar. Mindent – ez a kiárusítás egészen mostanáig, Orbán kétharmados győzelméig – elzárt minden nemzeti kibontakozást, kultúrában, gazdaságban, társadalmi életben. A magyar kormányok a Világbank, az IMF és aztán az Amerikával versenyt hódító európai államok és rosszul eresztékelt Unio – Maastricht! – bábkormányai lettek. A közbeiktatott négyéves Orbán- kormányzást a liberálisok és a bolsevikok által hirtelen felnövelt Torgyán-féle kisgazda szövetséges tette lehetetlenné, miközben ez a párt hatalmas magyar gazda- és paraszti tömegeket csapott be, ringatott bele gazdamítoszba.
Kína eközben szépen, csendesen írta történelmét. Kína csak technológiát, tudást, módszert importál évtizedek óta. Egy sokrétű nép elkezdett tanulni. Amit ellesett, amit behoztak az olcsó munkaerő piacára, abból hamar kínait csinált. Hamar saját nagyobbat, még fejlettebbet, saját munkán alapulót épített rá. Puszta léte ma élő cáfolata az egész kozmopolita liberális piacgazdaságnak. Kína ma elsősorban termel, dolgozik, teremt, mégpedig egy állam vagy a párt következetes irányításával. Végső soron az állam irányítja a gazdaság mindkét részét, a tőkést is és a szocialistát is. A világgazdasági és pénzügyi bizonytalanságnak és a teljes kiszámíthatatlanságnak részben ez az oka: a Nyugat vezetői több váltás óta pontosan tudják, hogy elvesztették a mérkőzést, mégpedig magával az állammal szemben, de hogy ez a saját társadalmaik előtt ne derüljön ki, válságból válságba, s akár végső romlásba képesek dönteni saját gazdaságaikat.
Ez hihetetlenül gonosz program. Egy állandóan válságból válságba, recesszióból kis kilábalásba, majd újra visszaesésbe lökdösött gazdaság és társadalom ebben az állapotában sokáig birtokolható és kihasználható, míg ellenben, ha elismeri, hogy legyőzték és éppen az az állam, a nemzetállam győzte le, amelyet szétvert, akkor a jobbat, az életképesebbet kell bevezetni és a romokon át kell adni a hatalmat a népnek. A saját népi-nemzeti erőknek. Minthogy Amerikában ilyen már csak vékony, földalatti erekben található, hiszen ezt a társadalmat rá lehet bolondítani arra is, hogy az változást jelent számára, ha a liberálisok és a fővonal egyik kézben tartott alakját választja meg elnöknek, aki történetesen fekete, ma már arra nem lehet számítani, hogy az amerikai társadalom kilép a fogyasztói médiabutításból, a liberális konszenzusból. Amerika robbanni fog. De hogy ne robbanhasson, kap válságot, válság után válságot.
A senki által meg nem választott befektetők uralkodása folytatódik. De Európában elkezdődhet a választottak és nemzetállamok korszaka. Ebben most, és ez szinte hihetetlen, Orbán Viktor Magyarországa jár élen. Ez a közelmúltunk történetéből nem következik, ez csoda. Magyar csoda. Még egy. A befektetők pedig oda jutnak, hogy szégyenszemre dolgozniuk kell.
Még ugyanehhez a kérdéskörhöz tartozik annak a tisztázása, hogy kik is hát azok a befektetők. Mert, hogy ma a befektetők uralkodnak a nyugati világ felett, az kétségtelen, de az is az, hogy személyesen nem tudjuk, kicsodák-micsodák ők. Sok ember még életében nem látott befektetőt és talán nem is fog. A befektető személytelen hatalom. A híradásokból csak azt halljuk, hogy a befektetők elpártoltak egy-egy országtól, kormánytól, részben azért, mert a hitel- és kockázatminősítő intézeteik eltanácsolták őket az ottani befektetésektől. Addig, amíg az illető ország és kormány el nem nyerte újra a befektetők jóindulatát és a hitel- és kockázatminősítők kegyét, nem történik befektetés. Az ország éhenhal, a kormányt elkergetik és akkor újra jönnek a jókedvű befektetők és beterítik befektetési papírokkal a romokat. A nép pedig elégedett az új kormánnyal, amely a befektetők kormánya.
De hát, mégis, kik ezek a befektetők? Sok pénzük van és a befektetés a mániájuk. Befektetés nélkül egy percig nem tudnak ellenni. Nem csupán egyénenként, hanem halmazban is befektetnek, befektetési alapokba állnak össze és célzottan öntik a pénzt azokba az államokba, amelyeket később magukra hagynak. Nagyon valószínű, hogy amikor befektetésekkel benyomulva némi virágzást idéznek elő, már tudják, mikor fognak – hitelminősítőik tanácsára – kivonulni, és romokat hagyni maguk után. Egy-egy állam, földrész állandó virágzása, növekedése ugyanis nem is lehet a céljuk, mert az a végüket jelentené. Egy gyarapodó ország nem szorul befektetőkre, sőt maga is befektetővé válik. Lásd: Kína.
Ma már elég világosan kitetszik: a befektetők a fél világ urai. Csak azt nem látjuk, kicsodák személy szerint és együttesen. Bankárok és bankok? Politikusok, kik a nagytőkéből érkeztek a politikába, hadseregtábornokok, akik befektetői székekbe ültek bele, zsarnokok, akik előbb magukba nyelték a befektetéseket, aztán átvitorláztak vele egy másik régióba és rászoktak a befektetésre. Avagy egyszerűen csak a bankok és a bankárok a befektetők, de nem mindig nevezik magukat bankárnak. A befektető sokkal személytelenebb.
A tőke, a pénz és kezdetben az áru személytelenítését részben a zsidó kereskedők találták ki már a középkor vége táján, amikor a Közel-Keletről Velence felé vitorlázó hajóikat a törökök és a máltai lovagok kifosztották, ha megtudták, hogy zsidó. Ezért fiktív nevekkel próbálkoztak először, majd szépen kialakították a személytelenített tőkét, árut, váltóval, hitellevéllel, bemutatóra szóló kötvénnyel személytelenítve pénzüket. Ez mára a befektetők személytelenségévé változott.
Országra szóló befektetést nem illendő személyesen tenni. De hát ne köntörfalazzunk: a befektetők maguk a bankok és a bankárok. Csak a bankoknak és bankáraiknak áll rendelkezésükre annyi pénz, amennyi a fél világ befektetéseihez kell.. A bankok vásárolják fel a kibocsátott kamatozó államkötvényeket, s a bankok szervezik meg magukat a kötvénykibocsátásokat és aukciókat is, s nem restek diktálni a kibocsátandó kötvény kamatát, lejáratát, vagyis a saját hasznukat. A bankok szerveznek maguknak hitelminősítő intézeteket, tulajdonképpen állampofozó intézményeket, és a bankok indítanak el óriási karitatív akciókat, ha egy-egy terület nagyon éhezik vagy egy állam nagyon nagy bajba került – miattuk. Ez beteg, önemésztő rendszer, jelenlegi patológiás esete Görögország, de tágabban véve egész Európa. Igen ám, de az önemésztés immár nemcsak a befektetők nyűge alá került népekre és államaikra érvényes, hanem a bankárokra is. Mert már nem tudják szabályozni sem a bedöntendő, sem a talpon hagyandó államok sorát és egyes államokhoz még Európában és Dél-Amerikában is nehezen férnek hozzá. Több a baj, nagyobbak a költségek, hevesebb a népek ellenállása, több a kalóz máltai lovag és, ami a legnagyobb baj: több a török. Ezt persze nem csak magára a török népre kell érteni. A rendszer kiszámíthatatlanná vált. A befektetés elveszhet. Ezt megelőzendő kell a válságokat állandósítani és az egyes állami rendszerekből minél több pénzt átparancsolni a befektetők bankjaiba és elvonni a néptől.
Meg kell tiltani az egyes államoknak az önálló, saját hatáskörben való pénzkibocsátást. Se aranyból ne verhessenek tallért, se papírhúszezrest ne nyomtathassanak bizonyos célszerű beruházásaik fedezésére, hanem csak kamatos pénzből legyenek kénytelenek gazdálkodni. Kamatos pénzből, amiből mindig annyi van, amennyit ők megszabnak. Ez egyszerűen ördögi.
Kína nem ezt tette. A maoizmus őrületétől megszabadulva, az új vezetés elkezdett józa-nul építkezni és teremteni. Senki nem tudja, hogy ehhez mennyi jüant bocsátottak ki és mennyi és milyen kölcsönt vettek fel, s milyen feltételekkel. A kommunista Kína saját pénzkibocsátását senki nem ellenőrizhette. Mindenesetre az éhínséget fel kellett számolni és a kínai parasztot érdekeltté kellett tenni a rizstermelésben. Mindenesetre, ha ezekben az időkben súlyos kamatterhek nyomták volna a rendszert, képtelenség lett volna megindítani a fejlődést. És ma? Kína az USA legnagyobb hitelezője, legalábbis a saját nagybankjain és FED-jén kívül. Az USA azonban a FED-en keresztül szintén pénzt nyom, az állam azonban a FED-nek, azaz egy magánbanknak kamatot fizet azért a dollárért, amit a rendelésre leszállít. Így roppant mennyiségű semmivel sem fedezett papírdollár forog a piacokon, Kína már intette is az Egyesült Államokat, hogy ezzel a birtokában lévő dollárt is hígítja.
Ezek a magyar költségvetés valós körülményei. Magyarország kénytelen a pénzpiacról élni, miközben saját érdekében mindent el kell követnie államadóssága csökkentésére, mert az előző rendszerek szándékosan, a befektetők sugallatára és érdekében felhalmozott adósságának a kamatai is iszonyú terhet jelentenek, és ráadásul be kell tartania számos olyan európai szabályt, a hiány mértékét, a pénzforgalom szabadságát illetően, amelyek gúzsba kötik. Nem kérheti és nem utasíthatja a saját Nemzeti Bankját, hogy teremtsen neki X milliárd kamatmentes forintot, amelyből a földkéreg adottságait kihasználva geotermikus energiát termelhet és Y mennyiségű munkást foglalkoztat tisztességes bérért. Vagy ha éppenséggel úgy tetszik neki, a legmagasabb képzésben részesíti a nép egyszerű gyermekeit és ifjait egy új kollégiumi hálózat megszervezésével. A világnak, az életnek ez volna a természetes menete, elrendezése, egy független állam önálló élete, de ez nem lehetséges, mert az uralkodó, főáramú közgazdasági elméletek, a bankárok által szorgalmazott elméletek ezt tiltják. Voltaképpen a befektetők tiltják. A világ felének urai tiltják. A máltai rablók elől menekülő hajósok utódai tiltják.
Ezek a magyar költségvetés körülményei. Ebben a helyzetben csak védekező és csapáselhárító és rendkívül takarékos költségvetést lehet készíteni. Ellenségek, durva tekintetek, ostorcsapások között kell meztelenül elvonulni a magyar költségvetés leányalakjának, mint egy Jancsó-filmben. A belső ellenzékecs-ke pártocskái természetesen a befektetők megbízásából teszik megjegyzéseiket és szervezik meg az egyelőre vérszegény tiltakozásokat. Ki van adva: most mindenki követeljen. Ha a kormány nem ad, népnyúzó.
A befektetők utasítására az ellenzék úgy tesz, mintha nem látná a világgazdasági körülményeket, nem látná az egész követelés képtelenségét. Mindenért az alig másfél éve kormányzók a felelősek és az ország példátlan kirablása az elmúlt nyolc év alatt már önmagában is nem tenne lehetetlenné egy gondosan szociális költségvetést és elosztást. Most követelni kell, mert így lehet zavarba hozni a kormányt, amely alkotmányozott, amely élenjáró harcot folytatott a befektetők, a bankárok ellen, s amelyet a fent leírtakon kívül számos más körülmény és maffiás pénzügyi-befektetői fenyeget. Most derült ki, hogy a Magyarországon működő külföldi bankok a devizahitel-ügybeli sértettségük miatt egyszerre emelték meg forinthiteleik kamatát. Ez már háború. Ebben azonban béke-költségvetésre van kényszerítve a kormány.
A befektetők terve, szándéka világos: most az elégedetlenség növelésével meggyengíteni a kormányzatot, hogy ne tudjon erős nemzetállamot teremteni. Rohamra, fiúk, a magyarság ellen! Csak nem képzelik, hogy akármennyire a végóránkat éljük, megtűrünk egy magyar nemzetállamot Európa közepén? Az a követelőzés, az a gátlástalanság, amit a befektetők megbízásából ma mindhárom ellenzéki párt és a hozzájuk kapcsolódó, magát szakszervezetinek mondó tábor tanúsít, most egyszerűen magyarellenesség. Ha nem is ugyanazon a hangon szól, mint Kertész Ákos, arról a tőről fakad. A szél onnan fúj, de ez a szél büdöset hoz. A magyar nép tanult államalkotó nép volt és még mindig azzá emelheti magát. Megérzi a talmiságot. Átvészeli a nehéz időket és elszámoltatja a befektetők gátlástalan, magyarellenes, erkölcstelen és beteges megbízottait. Voltak itt már nehéz napjaik az ávósoknak.
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - A következmények
2011. szeptember 18. vasárnap, 09:32
E-mail Nyomtatás
A huszonegyedik század a nagy New York-i történelemhamisítással kezdődött és a fél emberiség ma is ennek a következményei alatt nyög. 2001. szeptember 11-én két amerikai utasszállítógép csapódott bele a WTC ikertornyaiba, amely gépek a közeli Bostonból szálltak fel. A gépeken mindenki szörnyethalt, az utaslisták arabnak vélt terroristái közül több jelezte, hogy él, köszöni, jól van. Az elkövetők kilétét, a bűntett megszervezőit soha nem igazolták. A tornyok a becsapódás után összeomlottak. Azt állították, hogy a gépek tartályaiban lévő égő kerozintól. A kerozin nyolcszáz fokon ég, az acél, amely az épületet tartja, 1300 fokon lágyul és 1500 Celsius fokon olvad el. A tornyok és néhány környező nagy épület mégis összedőlt és közel háromezer, részvétünkre méltó áldozat között hatszáz volt az odavezényelt tűzoltó. Amerika társadalma, amely megnyert két világháborút a belterületét ért egyetlen karcolás nélkül, most kapott egy fröccsöt a háború valóságából, és vezetői a felkorbácsolt sértettség és önérzet hazafiúi erényeit is felhasználva megindították az antiterrorista világháborút, amely ma is folyik. Lerohanták Irakot, majd Afganisztán ellen indítottak háborút, Izrael megtámadta a Gázai övezetet, amikor ott a terroristának nyilvánított Hamasz került választás útján kormányra, most pedig egy furcsa forradalom söpört végig az arab országokon, amelynek a végkimenetelét még nem látjuk.
Bővebben...
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Szegény Walesa
2011. október 09. vasárnap, 11:27
E-mail Nyomtatás
Hétfőn a Népszabadság első oldalán adta tudtul: „Itt a magyar szolidaritás.” Nagybetűvel írni ugyan nem merte a világjelentőségű gdanski munkásmozgalom nevét, de a cikkben megszólaló Kónya Péter, a leningrádi iskolákat és a Szolidaritás és a szolidaritások letörésének fortélyait kitanult KGB-tanuló rendvédelmi, a tegnap még bohóc-forradalmár félreérthetetlenül utal az ősi szolidaritásra.
„Hangsúlyozta: a lengyel Szolidaritás 1980 augusztusában alakult meg és hamarosan tízmillióan csatlakoztak a gdanski hajógyár munkásaihoz, és ezzel létrejött Európa legnagyobb civil szerveződése, amely elsöpörte az aktuális hatalmat.” – írja Népszabadság. Azt persze nem elemezve, hogy ebből Kónyánk szeme előtt egy lebeg: elsöpörni az „aktuális” magyar hatalmat.
Hősi küzdelem kezdődött el akkor, alapvetően lengyel küzdelem a Hajógyárban, amely bátorságot és valódi összetartást kívánt és amely csak hosszú, az egész lengyel nemzetet, a katolikus egyházat, az értelmiséget és a népet nem kétharmados, hanem még nagyobb erővel küzdelembe szólító, a Keresztet magasra emelő nemzeti mozgalommá fejlődve győzött. Sok szenvedés, megpróbáltatás, internálás és gyilkosság után. Akkor a Népszabadság csak olyan tudósítókat küldött Varsóba, akik a Szolidaritás ellen tudósítottak, de most is a lap jólfizetett munkatársai.
Bővebben...
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - A költségvetés körülményei
2011. október 16. vasárnap, 07:59
E-mail Nyomtatás
Talán soha nem készült magyar költségvetés kiterjedtebb és veszélyesebb nemzetközi bizonytalanság közegében, mint az Orbán-kormány 2012-es költségvetése. Az egész világgazdaság, és benne különösen az európai, recseg-ropog, inog, váratlan és kierőszakolt összedűlések, még nagyobb pénzügyi válságok keletkezhetnek. Meghasonlottá teszi Európát és Amerikát és ezeknek kormányait – tisztelet a kivételnek –, hogy a világ két legnépesebb országa és ezek közül is a nagyobbik, Kína, nemhogy nincs válságban, hanem fényesen halad, és fölébe kerekedni készül az euro-atlanti államok gazdaságának. |
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Ascher Café
2011. október 23. vasárnap, 09:48
E-mail Nyomtatás
Ha pályázaton nem nyerjük el Dörner Györggyel és Pozsgai Zsolttal a magyar drámának, egy magyar szellemi műhelynek az Új Színházat és nem támad a fővárosi döntés ellen eszement hajsza, ennyire világosan talán sohasem látom át, miben élünk. Egy gyehenna nyílt meg előttem, amelynek létezéséről tudtam, írtam is – ezért neveztek ki antiszemitának – de azt, hogy ennyire szervezett, ennyire gátlástalan és ennyire fajilag meghatározott, azt sokszor még magamnak sem hittem el. Mert nem gondoltam, hogy egy hisztériát az értelmetlenségig lehet fokozni, sőt az önpusztításig és a teljes lelepleződésig.
A szélesebb nagyközönség az egész dologról legfeljebb fél füllel, ha értesült. Az ellenünk való támadások elsősorban internet oldalakon jelentek meg és az alig olvasott, megszűnés előtt álló Népszavában. No aztán persze nem maradhatott ki a Népszabadság sem, a „168 óra”, a Magyar Narancs és a Klubrádió és az ATV sem, s még a Magyar Nemzet is közölt egy fanyalgó cikket. Tehát nem az ellenoldal nyilvánosságának terjedelme okozta a nagyközönség vállrándítását, hanem a probléma. Az emberek nem tudják és nem is értik, miről van szó. Ők szerelnek, szántanak, szőnek, vagy operálnak, tanulnak és tanítanak. Dolgoznak. Tudják, hogy vannak színházak, van opera és operett, van kabaré –vagy csak volt? –, és néha rászánják magukat, hogy elmenjenek egyikbe-másikba. A közönségnek ebben a részében nincs most rajongás, mert a színház nem az ő hangjukon szól. Megváltoztatni pedig nem tudják, mert ők szántanak, szerelnek, szőnek, tanítanak operálnak és ezzel eltartják a színházat. |
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Zavargás elhárítva
2011. október 31. hétfő, 20:57
Brad Pitt produkciója hozta a fegyvereket egy filmforgatás ürügyén. A rendvédelmis bohócok az MSZP segítségével összeszervezték a tömeget az Erzsébet híd lábához, ha nem is az ígért milliónyi mennyiségben, de legalább tízezres nagyságrendben. Fegyvert itt is lehetett feltételezni, valamint idegen erőket is. A háttérben ott ágált a Jobbik, amelynek jelentéktelen tömegei azonnal kiegészülhettek volna gárdistákkal és félkatonai beszervezettekkel, így, ha a Fidesz akár Orbánnal, akár Orbán nélkül befekszik a katlan közepébe, a szokásos Astoria előtti térbe, könnyűszerrel előhívható lett volna a 2006-os helyzet fordítottja, amelyben a kormány rendőrségének, kommandósainak kellett volna, ha másként nem megy, erőszak alkalmazásával fenntartani a rendet. Vagy ha kell, visszalőnie. Akár utcai harcokig is mérgesedhetett volna a helyzet. A kormány vert helyzetbe került volna, még az új alkotmány életbe lépése előtt. Kétségessé vált volna az igen sok elkerülhetetlen nehezítést tartalmazó költségvetés elfogadása. A kudarc nyomán belső bomlás indulhatott volna meg a Fideszben. Megbukhatott volna a kétharmados rendszer. |
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - A Károlyi Mihály métely
2011. november 08. kedd, 10:47
Balliberális körök Schmitt Pál köztársasági elnökhöz fordultak, hogy ne engedje Károlyi Mihály szobrát eltávolítani az Országház környezetéből, mert mégiscsak ő volt az első magyar köztársaság elnöke. Ilyenformán Schmitt Pál előde. Ez a mai köztársaság aljas célzatú káromlása, mondhatnók: Hazakáromlás.
Indíttatva érzem magam a határozott állásfoglalásra. Évek óta írom Sorskérdésünk sorsa című történelmi dokumentumregényem, Alekszandr Szolzsenyicin hasonló módszerrel írt világmagyarázatainak lenyűgöző hatása alatt, s ebben a bécsi Rothschild által kierőszakolt sakter felmentő ítélet, Tisza Kálmán pénzszűke miatti lefekvésének a következményeit, a zsidó akarat előtti lefekvés következményeit tárgyalom. Mégpedig Tisza Istvánnak éppen ezen a napon, a reformáció napján történt megöléséig. Ebben a munkafolyamatban szükségszerűen meg kellett ismernem Károlyi Mihály szerepét és egyéniségét, az őt körülvevő emberek kilétét, a befolyásukat a grófra, és a céljaikat, amelyeket maradéktalanul tudtak érvényesíteni az akarat-gyenge emberrel szemben. |
|
| iszalag |
|
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id= ...
Csurka István: Történelemhamisítás - Görög–magyar viszonylatok
2011. november 15. kedd, 10:58
Amikor Görögországot más dél-európai országokkal együtt beemelték az EU-ba, Görögország egy sajátságosan kommunistagyanús múlttal, de óriási adottságokkal rendelkező szociálisan szegény, a kihasználhatóság szempontjából azonban gazdag ország volt. Viharos előélete során volt kommunista korszaka, majd olyan katonai diktatúrája is, amelyben a kommunistáknak menekülniük kellett az országból. Ezeknek a menekülteknek egy részét Magyarország fogadta be, akik itt hazára leltek, és ma is itt élnek, és régen elfelejtették a kommunizmust. A bővítést végrehajtó mag-országok vezetői pontosan tudták, mit kebeleznek be. Természetesen a görög társadalom és a görög kormányzat is tudta, milyen üzletet köt és ugyanolyan önző számításokkal, elhallgatásokkal ment bele az üzletbe, mint amilyen hátsó szándékokkal, kizsákmányolási és hatalombővítési, piacszerzési szándékokkal a bővítők bevették. Az EU tagság mindkét félnek valamilyen rendszerváltást ígért, de nem változott semmi. |
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Agresszió
2011. november 29. kedd, 09:49
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id= ...
Magyarországgal ugyanaz történt most 2011 késő őszén, mint ami 1956. november 4-én, amikor a szovjet Vörös Hadsereg tankjai óriási túlerővel elözönlötték és eltaposták kivívott szabadságát. Semmit nem számít, hogy most nem tankokkal vonultak be és nem kelet felől, hanem nyugat felől és bankműveletekkel. A világ a globalizmusban annyit változott, hogy egy nemzet függetlenségét bankműveletekkel éppen úgy meg lehet szüntetni, el lehet taposni, mint lánctalpakkal.
Mi történt és hogyan történt ami történt, kevesen tudják. Tény, hogy egy gombnyomásra összehangolt támadás indult a forint, a magyar államháztartás ellen, képtelen magasságba hajtották fel a forint–euró viszonylatot, leminősítéssel fenyegették a magyar fizető-képességet és kilátásba helyezték, hogy Magyarország sehonnan nem jut pénzhez, mert a magyar államkötvények eladhatatlanokká válnak. Fenyegetett a 400 forintos euró árfolyam, amely minden eddigi megtakarítást, adósságcsökkentést elvitt volna. Mindez az arányokat tekintve semmiség. Néhány nagyobb bank, néhány megnevezhetetlen befektetői kör összehangolt eladásokkal és vételekkel játszva mozgósít annyi pénzt, amennyi Magyarország ellehetetlenítéséhez szükséges. Mindez megtörtént. A kormánynak szembe kellett néznie az államcsőddel.
Bővebben...
|
|
| iszalag |
|
Csurka István: Történelemhamisítás - Az idő összetorlasztása
2011. december 06. kedd, 21:02
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id= ...
Az emberiség a történelem előtti barlangidőktől fogva a történelem évszázadain át a változások lassú, szinte észrevehetetlen élményét hozta magával idegeiben, génjeiben és egész emlékezetében. A változások évszázadok alatt következtek be, tudomásul vételük ezzel párhuzamos vagy utólagos volt. A barokk, a felvilágosodás és a XIX. század hozott ugyan némi felgyorsulást, s ehhez még tudott alkalmazkodni a közember érzékelése, mert ez a felgyorsulás még nem szaggatta szét időérzékelése és az időérzékelésben feldolgozható változás-érzékelés tíz- vagy százezer éves törvényeit. A XIX. században azonban már keletkeztek a társadalom egyes rétegeit elkülönítő különbségek a változások megértésében és feldolgozásában. Másképpen fogta fel a változásokat és a felgyorsulást a parasztság és másként egyes nagyvárosok közönsége. Azt is mondhatnók, más időben élt a falu és más időben a nagyváros és azon belül is egy kisebb rész, amely tobzódott a felgyorsulásban – és idegbajt kapott tőle.
Bővebben...
|
|
|