04:16:20
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Életmód
Téma: Öregedés ellen
R.András
Olvasta: 2 | Válasz | 2025. március 11. 17:56 | Sorszám: 1483
"Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban mindig úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint vadász a vadat, vajon helyesen felelek- e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok- e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondták soha: mert okosak voltak. Az okosság nem bölcsesség. Az okosság kézség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés.
Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni."
Márai Sándor
... www.facebook.com/merjelni98/posts/pfbid02rv91wUE4Kx4DuJwZ7PbMXxuYkotdcUNqDxJN ...

Kommentár: A halál NEM természetes !
pandala
Olvasta: 2 | Válasz | 2025. március 10. 17:21 | Sorszám: 1482
"A japánok titka a hosszú élethez: az ikigai"

" De mi ez, és mi az a 10 szabály, amely nekünk is segíthet elérni?

Japán minden kétséget kizáróan egyedülálló a maga nemében. A hagyományos paloták és templomok, a lenyűgöző természeti tájak, a futurisztikus városok, valamint a gazdag és egyedülálló történelem vegyes kavalkádja világszerte ámulatba ejti az embereket. De nemcsak kulturálisan izgalmas: Japán arról is híres, hogy mintha itt nagyon sokan ismernék a hosszú élet titkát.
...."
https://www.noklapja.hu/aktualis/2024/02/29/hosszu-elet-titka-ikigai/

R.András
Olvasta: 2 | Válasz | 2025. március 10. 11:44 | Sorszám: 1481
22 éves korában meghalt Frigyes luxemburgi herceg

Egy életen át tartó küzdelem után, 22 éves korában elhunyt Frigyes luxemburgi herceg – közölte a CNN. A POLG mitokondriális betegségként ismert ritka, genetikai rendellenességgel küzdött a herceg, mielőtt Párizsban, március 1-jén elhunyt. A hírt családja a belga POLG Alapítvány honlapján közölte, amelyet Frigyes alapított. „Nagyon nehéz szívvel szeretnénk tudatni a feleségemmel, hogy fiunk, a POLG Alapítvány alapítója és kreatív igazgatója, Frigyes elhunyt” – írta édesapja, Róbert luxemburgi herceg.
Frigyes herceget 14 évesen diagnosztizálták a POLG betegséggel. A betegség tünetek olyan széles skáláját okozza amely számos különböző szervrendszert érint, így jelentősen megnehezíti a diagnózist, és nincs rá kezelés vagy gyógymód – áll a közleményben. Az alapítvány a POLG-t egy genetikai mitokondriális rendellenességként írja le, amely megfosztja a szervezet sejtjeit az energiától, és progresszív többszervi diszfunkciót okoz.
Frigyes a POLG Alapítvány megalapításával elkötelezte magát amellett, hogy terápiákat és gyógymódokat találjon annak érdekében, hogy megmentsen más betegeket attól a szenvedéstől, amit Ő és a családja átélt. „Örülök, hogy én születtem ezzel a betegséggel. Még ha meghalok is tőle, és még, ha a szüleimnek nincs is idejük megmenteni engem, tudom, hogy képesek lesznek megmenteni más gyerekeket” – osztotta meg Frigyes szavait egy közeli barátja. „Bár Frigyes herceg mindig nagyon világossá tette, hogy nem akarja, hogy betegsége meghatározza őt, viszont mégis a ritka betegség tudatosításának szentelte magát” – áll a közleményben. A herceg célja az volt, hogy megtalálják a gyógymódot, és esetleg a molekulák újrahasznosításának módjait, amelyek segíthetnek az állapotában.
... https://gondola.hu/hirek/314616-22_eves_koraban_meghalt_Frigyes_luxemburgi_he ...
R.András
Olvasta: 2 | Válasz | 2025. március 08. 10:05 | Sorszám: 1480
Valamikor, úgy húsz éve, ötven körül – a dátumot nem jegyeztem fel - elkapott valami furcsa, tárgy nélküli félelem, szorongás.
Hideg hullámokban támadott, főleg éjszakánként.
Hiába húztam magamra vastagabb paplant és még vastagabbat, mert kiderült, hogy belül van, nem kívülről támad.
Nap, mint nap közeledik, s egyre hidegebb a félelem, a fölöslegessé válástól, az elmúlástól, elszakadástól, az eddig megszokott és szeretett mezsgyék kényszerű elhagyásától.
Mondjuk ki bátran, az elmúlás első lépcsőfokától. Ahonnan nincsen visszaút? Nem nyugtatott meg az sem, amikor 20-30 évvel idősebb barátaim azzal bátorítottak: jaj Déneském bár még egyszer akár csak hatvan lehetnék…..
Volt segítség. Valaki rádöbbentett arra, hogy mit kell, tennem. Vagy inkább, mit nem szabad tennem. Szót fogadtam. Sikerült.
Pár hete. egy délelőttön, elbúcsúztunk valakitől. 96 éves volt, csak feküdt az ágyban teljesen tiszta tudattal. Több, mint negyven éve ismerjük őt. Csodás adománya volt az életünknek.
Hosszasan fogtuk a kezét, ránk nézett s azt mondta: szeretlek titeket. Nem rokon ő. EMBER. Ahogyan a költő írja: egyedüli példány. A múlt héten elment. Az Úr adjon neked Ilonka, - évtizedeken át mindenben segítőnk, barátunk, gyermekimnek fogadott nagymamája, reggeli kávénk, s fejedelmi ebédek, vacsorák asztalra varázslója, Szent György-hegy illatos borainak pohárba töltője, minden bajt, problémát megoldó ötletek gyors szállítója, tiszta tekintet és szeretet hordozója - örök nyugodalmat. Requiescat In Pace.
... www.facebook.com/denes.gulyas/posts/pfbid02s4KyujGkbNje3KYwncq3qg8M4djQNNmtxQ ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. március 03. 12:33 | Sorszám: 1479
Biológiai életkor: többet mond, mint a naptárad!
Tudtad, hogy a szervezeted valódi kora eltérhet attól, amit a személyiden látsz?
Az epiAge teszt egy DNS-metilációs elemzéssel segít feltárni, milyen állapotban vannak a sejtjeid, és milyen ütemben zajlik az öregedés folyamata sejtszinten a szervezetedben.
Tudományos háttér:
Az epiAge Germany és Prof. Dr. Moshe Szyf laboratóriuma által fejlesztett módszer epigenetikai markereket vizsgál a DNS-eden, így pontosabb képet kaphatsz szervezeted működéséről és a rá gyakorolt életmódod hatásairól.
Miért fontos ez számodra?
✔ Ha a biológiai korod alacsonyabb, mint amennyi idős valójában vagy, jó úton haladsz az egészséges öregedés felé.
✔ Ha magasabb, ideje változtatni az életmódodon, hogy hosszabb és sokkal minőségibb életet élhess
Ismerd meg jobban tested működését és fedezd fel, hogyan tudod támogatni egészségedet sejtszinten!

... www.facebook.com/neoregedj.hu/posts/pfbid02tGL2EzaaoeXwTkJykmE6ufVU8YSWEN7SqD ...
pandala
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. március 03. 01:10 | Sorszám: 1478

https://www.youtube.com/watch?v=_0HPPHxOpNg
"A jóhiszeműséggel éltem vissza és a játék közben elszemtelenedtem I Beszélgetés Sándor Györggyel"
A felvétel időpontjában volt 86 éves ....
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. március 01. 06:24 | Sorszám: 1477
Zsírégetés a tudomány segítségével: Mit érdemes tudni a TMG-ről?
Sokan közülünk küzdenek a testsúlyukkal, energiaszintjükkel és az egészséges életmód fenntartásával. A TMG (trimetil-glicin) egy természetes anyag, amely nemzetközi tanulmányok alapján jelentős szerepet játszik az egészséges anyagcserében, zsírégetésben és a homocisztein-szint szabályozásában.
Az anyagcsere folyamatai bonyolultak, de egy közös célunk van: kiegyensúlyozottan, energikusan élni és jól érezni magunkat a bőrünkben, miközben megtartjuk, vagy optimalizáljuk testsúlyunkat. A TMG, más néven betain, nemcsak a zsírégetést fokozza és a zsírképződést gátolja, hanem hozzájárul az izomtömeg növekedéséhez és a fehérjeszintézishez is.
Olvasd el cikkünket, amelyből kiderül, mik a vizsgálati eredményei az emberekkel végzett felmérésnek!
swiy.co/TMG-blog-cikk
... www.facebook.com/neoregedj.hu/posts/pfbid0uX4aMVDM1ZSP2c3oYPpsJfMxVGxLvNpYGke ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 28. 21:14 | Sorszám: 1476
#amer #olvass #tudatosság
... www.facebook.com/duncanshelleykonyv/posts/pfbid08oYKWXmW65LEkv2HWVUVMyf4aXu79 ...
pandala
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 25. 02:28 | Sorszám: 1475
Na ugye!! ....
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 21. 22:38 | Sorszám: 1474
Ma tíz éve, 2015. február 21-én hunyt el
Fodor Ákos, a haiku magyar (vagy a magyar haiku?) mestere. Maga nem használt internetet, de az internet világa egyre inkább "használja" verseit (a szó nemes értelmében). Rá emlékezve mi is bővítjük ezt a használatot két versével.
AXIÓMA
Mesteri Mű az,
amin nem leled nyomát
mesterkedésnek.
KONCEPCIÓ
Én nem sokáig
szeretnék élni, hanem
csak jól és szépen.
-------------------------
A verseket a szerző Gonghangok című, 2009-es kötetéből idézzük.
... www.facebook.com/vershakerface/posts/pfbid02MzE1XGmNYdQv38vDrQHKwaHTu4LUxgULz ...

Kommentár: Sokáig, jól és szépen !
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 18. 08:01 | Sorszám: 1473
Jéééé, mit találtam: http://forum.vectrix.hu/?f=4&t=756&m=39
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 18. 07:54 | Sorszám: 1472
Elhunyt Lambert Gábor újságíró
Elhunyt Lambert Gábor közgazdász, újságíró, aki 2017 óta töltötte be a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs vezetői posztját - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.
Lambert Gábor a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán diplomázott. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró iskolájában 1981-ben szerzett diplomát.
Szakmai pályafutásából 20 évet a Magyar Nemzet című napilapnál töltött először munkatársként, majd a lap moszkvai tudósítója, külpolitikai rovatvezetője, végül washingtoni tudósítója lett. Ezt követően a BBC magyar adásának budapesti tudósítójaként, 2000 és 2003 között a Világgazdaság című üzleti napilap szerkesztőjeként és rovatvezetőjeként dolgozott. A Figyelő hetilapnál különböző posztokon 14 évet töltött, öt évig a lap főszerkesztője volt.
A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjeként múlhatatlan érdemeket szerzett a magyar biztosítási szektor ismertségében és elismertségében - írta a Mabisz.
Lambert Gábor 69 éves korában, 2025. február 16-án hunyt el. A Magyar Biztosítók Szövetsége saját halottjának tekinti.
... https://gondola.hu/hirek/314164-Elhunyt_Lambert_Gabor_ujsagiro.html
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 14. 17:04 | Sorszám: 1471
Tudtad, hogy a legújabb kutatások szerint az öregedés folyamata lassítható, sőt bizonyos esetekben visszafordítható?
A longevity tudományának fejlődésével egyre innovatívabb megoldások születnek, amelyek nemcsak az életünk hosszát, hanem a minőségét is javíthatják.
* Hogyan segíthetnek a legújabb terápiák?
✔ Szenolitikus gyógyszerek – a káros, öregedett sejtek eltávolítása
✔ Hidrogénterápia – oxidatív stressz és gyulladások csökkentése
✔ Exoszómaterápia – sejtszintű regeneráció és gyorsabb gyógyulás
✔ Epigenetikai újraprogramozás – a sejtek biológiai fiatalítása
✔ Génterápia – az egészséges élettartam meghosszabbítása
* Tudd meg, milyen új technológiák formálják az egészség jövőjét!
* Olvasd el a legfrissebb blogcikkünket és fedezd fel a tudomány legújabb áttöréseit.
swiy.co/legujabb-terapiak-oregedes
... www.facebook.com/neoregedj.hu/posts/pfbid036CGt7vWQUqzqvMtNP4qn96c4ZftG1ExYrn ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 14. 16:54 | Sorszám: 1470
Így kell üzletet kötni Wáberer Györggyel – videón a DotsDiet szerződéskötése
A Cápák között 8. évadának második adásában Wáberer György, a Waberer's Group alapítójának első befektetése a Dots Diet, ami egy magas...
... www.facebook.com/waberermedicalcenter/posts/pfbid0344DDpTVL1m7t2EAFP2WihvDH6b ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 12. 12:26 | Sorszám: 1469
Az idősek számíthatnak a kormányra
A szélsőbaloldal megveti az idős embereket, és a korrupt brüsszeliták kedvében akar járni azzal, hogy megszüntetné a 13. havi nyugdíjat. A kormány a magyar nyugdíjasok érdekében cselekszik.
A 13. havi nyugdíj szerdán érkezik, az idősek számíthatnak a kormányra - közölte a miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán.
Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videójában azt mondta: újabb jó híre van, február 12-én minden nyugdíjas bankszámlájára utalják a dupla nyugdíjat, mert februárban a rendes nyugdíj mellé megérkezik a 13. havi nyugdíj is.
"Nagy dolog ez, olyan eredmény, amiért a magyar gazdaság minden szereplője napról napra megdolgozik" - fogalmazott.
Hozzátette: persze ellenzői is vannak, brüsszeli bürokraták, magyar közgazdászok, ellenzékiek, akik megszüntetnék a 13. havi nyugdíjat.
"Mi azonban már 2010-ben azt tűztük ki célul, hogy olyan országot építsünk, ahol megbecsülik az idős honfitársainkat. A 13. havi nyugdíj, a pénzen túl, erről a megbecsülésről is szól. Amíg mi állunk a kormányrúd mögött, addig mindenki nyugodt lehet, meg fog érkezni a 13. havi nyugdíj"- mondta a miniszterelnök.
... https://gondola.hu/cikkek/154566-Az_idosek_szamithatnak_a_kormanyra.html

Kommentár: A nyugdíj halálbér !
A nyugdíj eltörléséért tessen szíves dolgozni: a fiatalító elixíren !
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 10. 08:19 | Sorszám: 1468
Placid avagy Játszma a halállal
Időpont: 2025. február 25., kedd 19 óra
... www.facebook.com/placidatya/posts/pfbid0cSjZCpHWZmfYVaGWYJ1LcJtGf5W18XNLxNhHV ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 08. 08:22 | Sorszám: 1467
* Az öregedés látható jeleit megelőzi egy hosszú, fokozatos folyamat, amely során a szervezet molekuláris és sejtszintű mechanizmusai lassan gyengülnek és kevésbé működnek hatékonyan.
* Célunk, hogy értékes tudást és a legújabb tudományos eredményeken alapuló, magas minőségű termékeket kínáljunk az egészség megőrzése és az öregedés lassítása érdekében.
A minőség a legfontosabb, amikor étrend-kiegészítőkről van szó:
✅ Innovatív termékek, német orvosok által fejlesztve.
✅ Prémium alapanyagok megbízható forrásból: garantáltan nehézfémektől és vegyszerektől mentes.
✅ Független minőségellenőrzés német laboratóriumokban.
✅Kedvezmények, hűségprogram és akár másnapi kiszállítás.
NeÖregedj.hu- Ahol a fiatalság időt nyer.
BioHacker kezdő csomag
... www.neoregedj.hu/BioHacker-kezdo-csomag
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 07. 09:41 | Sorszám: 1466
Mennyi mozgás kell a szív öregedésének megelőzéséhez?
A rendszeres testmozgás jelentőségéről számtalan kutatás született, de kevesen vizsgálták olyan mélységben, mint Dr. Benjamin Levine.
Az ő kutatásai alapvetően formálták azt, ahogyan ma a szív strukturális változásairól és a megfelelő edzésmennyiség szükségességéről gondolkodunk.
Az eddigi vizsgálatok nagy része élsportolókra fókuszált, akiknek szívstruktúrája gyakorlatilag megegyezik egy egészséges 30 éves emberével – még akkor is, ha már 50-60 évesek.
Ez lenyűgöző bizonyítéka annak, hogy a rendszeres és megfelelő intenzitású mozgás képes hosszú távon fenntartani a szív egészségét.
Sokan azt gondolják, hogy napi, akár több órán át tartó edzés szükséges, míg mások hisznek abban, hogy a minimális mozgás is elegendő lehet.
Az alábbi cikkben egy tudományos kutatásra alapozva vizsgáljuk meg, milyen típusú és mennyiségű mozgás segíthet hosszú távon fenntartani a szív fiatalos működését. Az eredmények sokakat meg fognak lepni!
... www.facebook.com/neoregedj.hu/posts/pfbid0cfjE1zYHgieuKMegEmcqNBsdEPAea16Cysb ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 05. 16:44 | Sorszám: 1465
Human Regenerator, testregenerátor - Dunakeszi
Testregenerátor kezelés az egészségünk hosszútávú megőrzéséhez, a különböző egészségügyi problémák átfogó kezelésére
... www.facebook.com/humanregeneratordunakeszi
pandala
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 02. 00:04 | Sorszám: 1464
https://www.youtube.com/watch?v=_mLxwAksXKI
" ...és ez neked is kell! "
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. február 01. 12:15 | Sorszám: 1463
Az öregedést meghatározó tényezők: II. Telomerek kopása
Az öregedés egyik meghatározó tényezője a telomerek fokozatos rövidülése, amely a sejtek osztódásával párhuzamosan zajlik, és jelentős hatással van a szövetek regenerációs képességére. A telomerek kopása idővel a sejtek működésének leállásához és az öregedéssel összefüggő betegségek kialakulásához vezethet.
Az alábbi cikkben részletesen bemutatjuk a telomer rövidülés mögötti biológiai folyamatokat, valamint azokat a lehetőségeket, amelyekkel lassítható ez a folyamat.
... www.facebook.com/neoregedj.hu/posts/pfbid02Gyc58d9NV7u6wp97oBQ3g1E2Njn5jDXxxw ...
gajo
Olvasta: 4 | Válasz | 2025. január 29. 17:41 | Sorszám: 1462
Nincs bookom.
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. január 29. 12:47 | Sorszám: 1461
Az izomépítés nem kor kérdése: így maradhatsz erős idősebb korban is
Az izomtömeg sokkal többet elárul az öregedésünk folyamatáról, mint a testsúly vagy a testtömegindex (BMI). Megdöbbentőbb tény, hogy 50 éves kor után évente átlagosan 1%-ot veszítünk izomtömegükből. És ez még nem minden – az izomerő ennél is gyorsabban csökken, évente akár 3%-kal.
Ha nem teszünk semmit, 75 éves korra az éves izomerővesztés akár 4%-ra is emelkedhet, ami jelentősen csökkenti a mozgékonyságot és az életminőséget. Azonban van egy jó hír: az izomtömeg és az erővesztés folyamata nem visszafordíthatatlan.
... www.facebook.com/neoregedj.hu/posts/pfbid02kcvAM3rGX9LVcYsB3RZS3Xz25BQU72hNUy ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. január 29. 03:38 | Sorszám: 1460
Tudatában vagyok a halandóságomnak, de 87 évesen minden reggel ugyanolyan vággyal ébredek, hogy új kalandokat fedezzek fel. A kor soha nem akadály, ha szenvedélyt találunk abban, amit csinálunk. A titok a kíváncsiságban rejlik, a folyamatos tanulásban és abban, hogy nem engedjük, hogy az időtől való félelem megfosszon minket az élet örömétől. Minden nap egy lehetőség arra, hogy alkossunk, nevessünk, és bebizonyítsuk, hogy soha nem késő lelkesedéssel haladni előre.”
Anthony Hopkins
... www.facebook.com/merjelni98/posts/pfbid027MRvScVkPiFjA4rr74mUpxbzoqXZdcr542b6 ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2025. január 27. 12:11 | Sorszám: 1459
A reggeli
A reggeli a legnagyobb különbség:
ott dől el, hányat fogunk reggelizni,
s hogy fogunk-e. Mert reggel nehezebb
a kompromisszum: céltudatosan
alkalmazkodni este még lehet,
reggel soha. Többféle müzli van,
de van szalonna is, sőt
melegétel,
fényévnyi távolság van reggeli
és reggeli közt, csípős paprika,
vagy mézes-vajas kifli, ezeken
átvergődni szinte reménytelen.
És még a mennyiség meg az idő:
ülve gatyában (sőt meztelenül),
vagy cipőhúzás közben beszaladni
egy falatért és bevinni a kávét
vécébe, fürdőbe, tükör elé.
Ezeken csak a szerelem segít.
#versek42dontpanic
Nádasdy Ádám
... www.facebook.com/42donotpanic/posts/pfbid0NH2iawnWEroymTydXLzQSuYKfLodrr3VAbt ...
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...