"......Várjuk a szenvedést, ami passiónkat; felkészülünk rá, és
számolunk azzal, hogy majd valamiféle lelki nagysággal éljük át.
....Várjuk passiónkat, várjuk, és nem jön.... Ami viszont jön, az a
türelempróba. Kora reggel már elénk sietnek;
a teli autóbusz, amely nem áll meg,
a tej, ami kifutott,
a gyerekek, amik mindent elkevernek,
a jóbarát, aki nem jön,
a telefon, amely megörült, és egyfolytában cseng,
ha azok, akiket szeretünk, már nem szeretik egymást,
ha hallgatni lenne kedvünk, de beszélnünk kell,
ha beszélni szeretnénk, és hallgatásra kényszerülünk,
amikor férjünk, akire támaszkodni szeretnénk, legtörékenyebb gyermekünkké lett;
Így érkeznek hosszú tömött sorban, vagy szép rendben egymás után, de
mindig elmulasztják közölni velünk, hogy ők jelentik számunkra a ránk
szabott vértanúságot. Mi pedig megvetéssel hagyjuk őket elvonulni,
miközben várjuk a nagyszerű alkalmat, amelyért érdemes lesz feláldozni
magunkat. Mert elfeledjük, hogy ha vannak tűzben elégő hasábok, vannak
deszkák is, amelyeket léptek koptatnak el, és finom fűrészporként
esnek szét. Ha minden önfeláldozás vértanúság, nem minden
vértanúságnál csepeg a vér. Vannak, akiket az élet tesz vértanúvá -
annak elejétől egész a végéig. A türelem passiója ez." |