| Téma: Látás |
|
|
|
|
|
| panda |
|
Igen, ez olyasmi mint a felbontás. Ha egy kép felbontása nem elég nagy, akkor hiába nagyítjuk fel...
Na meg a sötétség. Akkor jöhet a tapogatás. Az is kellemes tud lenni.. |
|
| mpd |
|
De!
Csakhogy innentől a kép hitelessége megkérdőjelezhető.
Az agyba érkező információk alapján az agy készíti a képet. Márpedig egy tárgyról, amit éppen néz az ember, lehetetlen egyszerre annyi információt megfelelő helyre juttatni, azt fogadni és feldolgozni, hogy az alapján korrekt kép készülhessen. A főbb pontok, élek, határvonalak kivonatos információi mellett a színre, fényerősségre kaphatunk még valami jelzést, és kész. A képalkotás olyasmi folyamat lesz, mint a régi, számjegyekkel telezsúfolt cseles kép: kösd össze a kilenceseket, és kapsz egy Mona Lisa képet, amit addig képtelen voltál meglátni a sok szám között.
Nézed pl. félhomályban a tárgyat, és egyszerre csak elkezd mondjuk egy doboznak látszani. Nézed tovább, és meglátod, hogy az elején valami ábra van, és mintha hasonlítana egy....megvan, hisz ez egy KÖNYV!!! Aztán felkapcsolod a villanyt és látod, hogy igazából mégse könyv, hanem mittomén egy hangszóró, nekitámasztva egy újság. |
|
| rintintin |
|
"..A szüleink, a tágabb családunk, a gyerekkorunkban tapasztaltak qrvára meghatározzák a későbbi gondolkodásmódunkat még akkor is, ha hülye kamaszként mindenkit elmebetegként látunk, aki idősebb nálunk!
Szóval: Megkerülhetetlen az, amit a gyerekszobából..."..hozunk.
No, ez nagyon igaz.
Ám ha valaki fél a bocikától, az baj--amiről persze nem ő tehet.Éppen mert az a "hatalmas nagy jószág" valójában nem félelmetes--pontosabban: nem kellene(!), hogy a kétségkivül hozzá képest jóval kisebb testű-- kisgyerek féljen tőle.Dehát Ön azt kellett hogy tapasztalja, hogy valóba': "félni köll attól, ami tőlünk jóval nagyobb", s nyilván nem alaptalanúl tapasztalta ezt.
Jómagam abszolút városi gyerekként a tehenet egy jóságos, barátságos és nagyon szelid lénynek "tapasztaltam", s mázlim volt, hogy 'annak, s nem valamiféle riasztó vadállatnak,mert például engem ez a "nagyon szelid lény" akár agyon is rúghatott volna--merő véletlenségből és "szívjóságból"--amikor éppen fejik. Mert én azt tanultam kisgyerekként: "a fehér boci adja a tejet, a fekete a kávét, a tarka meg a tejeskávét"--amit igen-igen kedveltem, mint édeskedves kisgyermek-italt. |
|
| panda |
|
Nadehát, miért kéne a fénynek bejutnia az agyba?? Hisz' éppen arravaló a szem, hogy az agynak ne kelljen megszámolnia a fotonokat, hát nem? 
|
|
| panda |
|
Hányadik rabló vagy te?  |
|
| mpd |
|
Bocs elbambultam.
De térjünk vissza a látáshoz!
Az nyilvánvaló, hogy a külvilágból SEMMI nem jut be az agyba. Sem fény, sem kép, sem hang sem szag. De még a hasfájás érzete sem.
Minden az agy terméke, természetesen a külvilágból származó ingerek alapján. Azokból csinálja meg a képet (hogy a látásnál maradjunk), sablonok és tapasztalat alapján. |
|
| panda |
|
má' megint eteted a trollt??
|
|
|
| jojoba |
|
|
No, erre tudok egy népi mondást, de túl erős. |
|
|
| jojoba |
|
|
Feltételezem, a "rendszerváltás"-tól eltelt időt nevezed közelmúltnak. |
|
| negyven rabló |
|
|
A közelmúlt politikája nekem nem természetes. A tehén elbődüléséhez képest viccnek sem jó! |
|
|
| Rendes Kis |
|
Nem csak a régmúlt, a közelmúlt is befolyásol.
Van az a klasszikus kísérlet, amikor a mozinézőknek bevetítik 1 színész közömbös arcát,
aztán 1 kabaréjelenetet, aztán ugyanazt a közömbös arcot, majd 1 tragikus jelenetet,
végül megint ugyanazt a közömbös arcot.
És a mozinézők utána áradoznak, hogy ez mekkora művész: hogy a vidám jelenet után
milyen angyali mosoly rajzolódott az arcára, a gyászos jelenet után pedig milyen finom
együttérzés ! |
|
| negyven rabló |
|
Há' persze!
A szüleink, a tágabb családunk, a gyerekkorunkban tapasztaltak qrvára meghatározzák a későbbi gondolkodásmódunkat még akkor is, ha hülye kamaszként mindenkit elmebetegként látunk, aki idősebb nálunk!
Szóval: Megkerülhetetlen az, amit a gyerekszobából, vagy a tehénistállóból hozunk magunkkal!
Ezzel most a tehénistállót nem degradáltam! Nekem meghatározó élmény volt, amikor úgy 10-11 éves koromban először láttam egy irtózatos nagy tehenet. Hátulról közelítettem óvatosan -épp kajált- hallotta a zajt és hátrafordult, elbődült. Úgy megijedtem, hogy nekiestem az istálló ajtófélfájának.
Pedig csak köszönt. Később rájöttem erre és megköszöntem neki a tejet, amit naponta kaptam tőle.
Lehet, hogy a mai gondolataimat onnan hoztam? 
(Jól van, ez egy kicsit nyálas lett.  ) |
|
|
| mpd |
|
Julesz Bélától volt egy könyvem, de annyira szaknyelv, hogy semmit nem értettem belőle  |
|
|
| mpd |
|
|
Hogy is van a mondás? Majd az utolsó bálna beleivel megfojtjuk az utolsó pandát. |
|
|
|