16:35:01
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Környezet
Téma: Duna
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 23. 13:26 | Sorszám: 95
Kisoroszi még mindig nem szabadult ki a víz fogságából

Még továbbra is áll a víz a Szentendrei-sziget északi csúcsán lévő, a külvilágtól elvágott településre vezető úton, és Molnár Csaba polgármester elmondta, már dolgoznak a munkagépek, hogy minél előbb járhatóvá tegyék, de erre még várni kell. Még nem lehet közúton megközelíteni Kisoroszit, az utakra nagy mennyiségű hordalék került – mondta az InfoRádióban a település polgármestere. Molnár Csaba hozzátette, továbbra is vannak még vízzel borított útszakaszok, de már a település és a Magyar Közút gépei megkezdték az aszfalt takarítását vasárnap este, és azóta is zajlik a munka. A polgármester tájékoztatása szerint több helyen még 10-30 centis víz borítja a községet a külvilággal összekötő egyetlen utat, és azt valószínűsíti, hogy estére visszahúzódik a burkolatról a Duna, de azt csak utána tudják megmondani, hogy mennyi időt vesz igénybe a hordalék eltávolítása.
Molnár Csaba arról is beszámolt, hogy a külvilágtól napok óta elzárt Kisoroszi ellátása folyamatosan biztosított volt, az élelmiszer-szállítmányok menetrend szerint érkeztek a Visegrád-Szentgyörgypusztára, ahonnan motorhajóval vitték át a boltba. Téves hír volt az is, hogy a településen kikapcsolták az áramot, mert végig az árvíz alatt működött a víz- és az áramszolgáltatás. A Fővárosi Vízművek szakembereit naponta hajóval vitték a helyszínre, hogy ellenőrizzék a vízmintát, és mindig mindent rendben találtak. A helyiek a bezártságot az utóbbi napokban már nehezebben viselték a polgármester szerint.
"Az elején, aki még ezt nem élte meg, várakozással, aztán pici csodálkozással fogadta, mert beállt a víz, és ez egy nagy tó lett, tele vízimadarakkal. A rutinosabbak, akik már több árvizet megéltek, tudták, hogy mi fog következni. Most, hogy indul a hét, amikor már mindenkinek dolgozni kell, iskolába kell menni, nyilvánvalóan picit az emberek most már izgatottabbak, ezért dolgozunk azon, hogy minél előbb meg tudjunk nyitni" – mondta Molnár Csaba. Arról is beszámolt, hogy mindent megtettek a lakosok biztonságáért, folyamatosan a településen volt bent volt egy mentőhelikopter egy tűzoltóautó, és az orvosi ellátást is biztosították. Mint elmondta, volt is veszélyhelyzet, egy esetben éjszaka kellett egy kisfiút a partra vinni, ahol már a mentőautó várta, míg két beteget mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. "Látták az emberek, hogy azon dolgozunk, hogy próbáljuk minimálisra csökkenteni a kockázati tényezőket, nem lehet nyilván a nullára, és ezért azt mondom, hogy elégedetlen hang nincs a településen" – értékelt a polgármester.
A takarítási, helyreállítási munkákhoz már nincs szükségük önkéntesekre sem, mert az utat már takarítják, míg a települést nem öntötte el az ér, mert a korábbi árvizek tapasztalataiból kiindulva úgy magasították meg a védműveket, hogy alig kellett homokzsákokat használniuk, így eltakarítani sem kell őket.
... https://gondola.hu/hirek/311441-Kisoroszi_meg_mindig_nem_szabadult_ki_a_viz_f ...
pandala
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 23. 12:00 | Sorszám: 94

"A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."


https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-ossz ...
( József Attila: A DUNÁNÁL )
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 21. 13:44 | Sorszám: 93
"Akik életveszélyes időket éltek, tudják, milyen kivételes erőt kíván, hogy ne sodródjunk az árral.
A folyam elmozdul, minden cseppjében változik és megújul, mégis ő maga a megismételhetetlen állandóság, folyamatos memento, egy lefektetett, vízszintes láng. Amelyet nem fog a víz.
A Duna lángja elolthatatlan.
Mi sétálni járunk a gyönyörű, piszkos, szellős Dunához. Nyári éjszakákon néha végigkocsizunk a két rakparton, nézzük a hidakat, a fényeket. A város sötéten ragyog, elérhetetlen távolságok után sóvárgunk.
Elmúlt és ismeretlen emberek és dolgok után, akik már nincsenek vagy még eljöhetnek."

/Balla Zsófia: Könyv a vízben, avagy Mit jelent Duna-menti népnek lenni?/
#library #instamtakik #könyvtár #mtakik #árvíz #duna
... www.facebook.com/mtakonyvtar/posts/pfbid0WN8B9JXRbB9vXhQw2cbPMaXFXvy6Mo1u6ynG ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 21. 13:28 | Sorszám: 92
Budakalász
... www.facebook.com/photo.php?fbid=945486937613127&set=pb.100064554887494.-22075 ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 21. 11:34 | Sorszám: 91
Rendőrségi drónok és lovasrendőrök is segítik a védekezést

Rendőrségi drónokkal figyelik és követik a víz terjedését, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig lovasrendőröket is bevetnek a védekezési munkálatok során - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről szóló szombati sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence kiemelte: a lovasrendőrök a terepjáróval sem megközelíthető helyszíneken, például a Margitszigeten segítik a védekezést.
Úgy folytatta: a rendőrségnek 14 hajója áll készenlétben, emellett be tudják vetni a helikoptereket is, továbbá 6 erősített teherautó és 2 Unimog (terepjáró képességű jármű) is rendelkezésre áll a védekezéshez.
Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a rendőrség munkatársai nemcsak a gátakon tudnak segítséget nyújtani, hanem lezárásokban, biztosításban, valamint vagyonmegóvásban is részt vesznek.
Jelezte továbbá, hogy a rendőrtanulók és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztjelöltjei is készen állnak a segítségnyújtásra.
... https://gondola.hu/hirek/311403-Rendorsegi_dronok_es_lovasrendorok_is_segitik ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 21. 11:20 | Sorszám: 90
400 tonnás teherkocsikkal védik a HÉV-alagutat
Budapestet is elérte az ár, a H5-ös HÉV Batthyány téri és Margit híd alagúti megállóit, valamint a HÉV-alagutat a Duna partján már lezárták – közölte a MÁV Facebook-oldalán csütörtök délután. Mint írták: a MÁV-HÉV több kővel megrakott teherkocsival, azaz 400 tonna tömeggel terheli le az alagút „U” keretszerkezetét, hogy biztosítsa a felúszás elleni védelmet.
... www.facebook.com/24ponthu/posts/pfbid02D1CvDUyCb3tgnumHdoC7e6vFhibAUJdBC7FxeY ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 18. 23:39 | Sorszám: 89
Budai alsó rakpart
... https://gondola.hu/hirek/311360-Budai_also_rakpart.html
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 18. 18:24 | Sorszám: 88
Dezső András kollégánk személyes hangvételű riportban számol be arról, hogy milyen a Lupa-szigeten élni:
Élet az ártérben: Az indokolatlanul optimisták, az örök rettegők, és akik szerint lesz, ami lesz
Aki az ártérben él, az örökké tanul. Egy kis hidrológia, egy kis meteorológia, egy kis spiritualizmus, egy kis kocsmai bölcsesség, egy kis ez meg az.
De hiába, a vége úgyis mindig ugyanaz: napokig tartó pakolás, evakuálás, majd ha levonult az ár, az ördög leslagozása és felpors...
Evakuálás 2024 szeptemberében
– Egyetlenegy darab szakembert sem látni. Mikor érkeznek?
– Itt vagyok én. Nem kell ide szakember…
– De gondolom, hogy ha itt elönt mindent a víz ugye, amit említettem, hogy itt tényleg félelmetesen fog kinézni ez az egész terület, akkor azért érkeznek majd segítők…
– Persze, hát jönnek a katasztrófavédelem, a tűzoltók, de nincs mit segítsenek, mert mi jobban tudjuk, hogy mit kell csinálni, mint ők.
– Ühüm.
A párbeszéd az ATV Napló vasárnap esti adásában hangzott el, amikor a riporter élőben kérdezte a budakalászi Ebihal büfé tulajdonosát, Darók Jánost a közelgő árvízről.
... www.facebook.com/telexhu/posts/pfbid0kjBGsYiyg1K1nT4dwSxhEeW53c74YqfyNmiYHQfF ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 18. 14:48 | Sorszám: 87
Szegeden nőttem fel, ahol 2006-ban rekord árvíz volt a Tiszán. Édesanyám mentőhátizsákokat pakolt össze mindannyiunknak miközben azon gondolkodott, hogyan magyarázza el nekem, hogy ha menni kell, akkor a fotóimat, a macimat, a könyveimet, éppen a legszemélyesebb értékeimet nem vihetem magammal. Majd Édesapámmal úgy döntöttek, hogy amíg segítenek a homokzsákolásban, megmutatják, hogyan emelkedik percről percre a vízszint. Kislányként túlzás lenne azt állítanom, hogy teljes tudatossággal felfogtam a történtek súlyát, de rettegtem. Akkor és ott megtanultam, hogy valójában mit jelent, hogy mindig a víz az úr: a természetet tisztelni kell, az erő pedig nem “csak” az emberekben rejlik - az emberségben is.
Ma a Duna mentén van szükség minden segítő kézre. Segíteni jó; aki megteheti, segítsen!
... www.facebook.com/petra.halko/posts/pfbid02CwP9WgdnaNxzHQvsqESiwPmRu4zWQ66ybaz ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 18. 11:28 | Sorszám: 86
Az M2-es most terelőúttá vált.
Ingyenesen használható az M2-es autópálya az árvíz miatt
... www.facebook.com/hvghu/posts/pfbid0DQ2ix83rh5J3h4mqpom8aDNSn6rNV9sTsucm2m8Esc ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 16. 16:29 | Sorszám: 85
Kedves Vásárlóink!
Ez a fotó sajnos most egy időre csak emlékidéző lesz, mert árad a Duna…
Nekünk sem fog kegyelmezni, így szerdától, azaz szeptember 18-tól előreláthatólag egy héten át kénytelenek leszünk szüneteltetni dunabogdányi sütödénk működését.
Kedden még tudunk sütni, de délutántól már a gépek elszállításával töltjük az időt, hiszen most a legfontosabb, hogy gépparkunk, eszközeink biztonságos helyen tudják átvészelni a leendő árvizet.
Szerdától minden Heim üzletünk zárva lesz.
Terveink szerint szeptember 25-én már újra dolgozni fogunk és újranyitjuk a boltokat is.
Egyelőre azonban minden azon múlik, hogy az időjárás és a Duna miképpen döntenek majd…
Megértéseteket nagyon köszönjük,
a Heim Sütöde csapata
... www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02PXoBRxDSE5MPcX3Tyt3X2GKhVPYi ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2024. szeptember 16. 09:18 | Sorszám: 84
Kedves Tagok!
Sajnos idén úgy néz ki nem fogjuk megúszni, azt, hogy a Duna elöntse a csónakházat és a hozzá tartozó telephelyet!
Az előrejelzések szerint, ez a legrosszabb esetben 2024.09.18-án éjjel 1:00 magasságában meg fog történni, ezután a telephely nem lesz megközelíthető, le fogja zárni a rendőrség és a katasztrófavédelem az árvízzel érintett területet és oda csak különleges indokkal lehet majd belépni.
Kérem hogy aki még nem tette meg, a saját hajóját és felszereléseit vigye el a telephelyről, felelősséget az árvíz okozta esetleges károkért nem tudunk vállalni!
2024.09.16-án kora délutánra 14:00 kezdettel szervezünk egy gyors pakolást, kérem aki tud jöjjön, max 2 óra, amíg rögzítjük a létfontosságú felszereléseket.
Segítségeteket és együttműködéseteket előre is köszönettel:
Tolonics Áron
VIDRA SE
+36-30-363-1096
... www.facebook.com/vidra.sportegyesulet/posts/pfbid03J1QWuDuYN8wW2vT9dKwgBLcGa5 ...
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2021. november 02. 18:48 | Sorszám: 83
OVF: rendkívül alacsony a Duna vízszintje

... Ez a helyzet viszont "ritka lehetőséget kínált a vízügy szakembereinek egy speciális felméréssorozatra". Mivel a következő napok esőzései miatt vízszintemelkedés várható, a méréseket az elmúlt hétvégén végezték el az OVF koordinációjával a győri, a budapesti és a bajai vízügyi igazgatóság szakemberei - ismertették.

A vizsgálatok során a Duna több száz kilométeres hazai szakaszán a meghatározó helyszíneken pontosíthatták a mederben lévő víz mennyiségének, illetve magasságának adatait - írta az OVF, hangsúlyozva: az úgynevezett kisvízszintrögzítés friss adataival a folyó hazai szakaszán biztonságosabbá válik a hajózás és pontosabbá a hidrológiai előrejelzés.
... https://gondola.hu/hirek/279861-OVF__rendkivul_alacsony_a_Duna_vizszintje.html
negyven rabló
Olvasta: 6 | Válasz | 2021. április 09. 23:27 | Sorszám: 82
Nem úgy van, hogy az egészet ellopja a Zorbán helyett a Lölö, aki aztán jól kiperkálja a Zorbánnak, akinek már 3 ezer milliárdja van és az agytekervényei teljesen azonosak Sztálinéval? (Ez utóbbit hallottam az orvosi rendelőben két túlképzett boszorkánytól.)
R.András
Olvasta: 6 | Válasz | 2021. április 02. 16:33 | Sorszám: 81
RAK-PARK
... https://gondola.hu/hirek/271018-BKK__ujjaszuletik_a_pesti_Duna-part.html
R.András
Olvasta: 6 | Válasz | 2021. február 02. 13:17 | Sorszám: 80
ELKÉSZÜLT A MAGYARORSZÁGI TEN-T BELVÍZI ÚT FEJLESZTÉS PROGRAM STRATÉGIAI KÖRNYEZETI VIZSGÁLATA (SKV)
2021. március 3-ig véleményezhető a „magyarországi TEN-T belvízi út fejlesztés előkészítésének kiterjesztése" c. projekt Stratégiai Környezeti Vizsgálati dokumentációja. A meginduló társadalmi egyeztetés célja, hogy dokumentáció az érintett civil szervezetek, önkormányzatok és szakhatóságok bevonásával teremtse meg a projekt környezeti fenntarthatóság szempontjából megfelelő végrehajtásának feltételeit.
A magyarországi TEN-T belvízi út fejlesztés (Duna hajózhatóságának javítása) program célja egy olyan multimodális közlekedési folyosó fejlesztése, amely a belvízi hajózást és a környezeti, ökológiai célokat összehangoltan kezeli, figyelembe véve a víziút egyéb, társadalmi-gazdasági funkcióit is.
A program fontos része a Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) elkészítése és felülvizsgálata. A Stratégiai Környezeti Vizsgálat egy olyan terv, mely bemutatja, előre jelzi és értékeli a program végrehajtásának a környezet állapotára gyakorolt, várható hatásait. A dokumentum véleményezésében kulcsfontosságú szerepet töltenek be a területileg érintett önkormányzatok, civil szervezetek és az illetékes állami szervek, szakhatóságok.
Az SKV szabályait Az Európai Parlament és a Tanács 2001/42/EK Irányelve, illetve annak hazai jogrendbe ültetett verziója, a 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet szabályozza. A jogszabály rendelkezik a nyilvánosság tájékoztatásáról, véleménynyilvánításának biztosításáról is. Ennek megfelelően az SKV megismerésére és az észrevételek megküldésére legalább 30 nap (2021. február 2. – március 3.) áll rendelkezésére. A beérkezett véleményeket a program megvalósulásának további előkészítési munkálatai során az érintett szereplők (beruházó, tervező, hatóságok) figyelembe veszik.
A program Stratégiai Környezeti Vizsgálatának dokumentációja a https://cloud.nif.hu/index.php/s/tentskv megtekinthető. A dokumentációhoz kapcsolódó véleményeket a tentskv@nif.hu e-mail címen várjuk 2021. március 3-ig.
További információk: https://nif.hu/.../elkeszult-a-magyarorszagi-ten-t.../
... www.facebook.com/nifzrt/posts/1749543598552107
pandala
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 29. 07:20 | Sorszám: 79
( Az Amazonas is fordítva folydogált "korábban"! ::
"... Habár a nagy „fordulatok” pontos koráról inkább csak találgatások vannak, az bizonyosnak tűnik, hogy legfeljebb csak 16 millió évvel ezelőtt kezdett az Amazonas a mai irányba folyni." .... Mintha csak tegnap lett volna!..
https://ng.hu/fold/2006/10/26/forditva_folyik_az_amazonas/ )
pandala
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 29. 01:16 | Sorszám: 78
(( https://budapest.hu/Documents/%C3%96SSZEHASONL%C3%8DT%C3%93_SZAK%C3%89RT%C5%9 ...
Összehasonlító szakértői értékelés a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi fejlesztésének kérdéseiről ))
pandala
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 29. 00:46 | Sorszám: 77
na megg, kariferigeriéknek erre fáj a foga, miazhogy, nagyonis!! ::
(2017-es cikk)
"A beruházás hátteréről elmondta, hogy a főváros már rendelkezik az Európai Unió 10 milliárd forintos támogatási szerződésével, a fennmaradó költséget pedig Budapest állja. Közlése szerint a fórumon bemutatott prezentációk a főváros, a Műegyetem összehasonlító elemzése és tanulmánya pedig az egyetem honlapján lesz elérhető."
https://orientpress.hu/cikk/2017-03-07_romai-part
pandala
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 28. 16:53 | Sorszám: 76
( Amúgy, már most tudják, hogy a végső megoldás az lesz, hogy azon a szakaszon, csak szimplán, meg kell fordítani a Duna folyási irányát .. )
pandala
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 28. 16:41 | Sorszám: 75
Attól tartok h még ennél is egyszerűbb a képlet. Egybites kariferigeriék megnézték, hogy ott miben van még 'rövidtávon' pééz.... Tudjuk, "aki egyszerű önkormányzati képviselőként nem tud évi száz milát 'keresni', az..." :-(
R.András
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 28. 11:26 | Sorszám: 74
A vízügyi lobbi étvágyát valahogy csillapítani kell.
Az a jó, ha csak tervekre költik a pénzt, addig a fák még állva maradhatnak !
pandala
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 28. 02:44 | Sorszám: 73
Hehe, jó kis hepaj lesz, amikor jönnek majd a "ligetvédő" elempépárbeszédes ződek, s megpróbálják megakadályozni a néhány száz 40-50 éves platán kivágását!! ;--D
pandala
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 27. 23:03 | Sorszám: 72
".... 1,9 milliárd forintba és két-három évbe telhet a tervdokumentáció elkészítése. .." Sikerült ""találniuk"" valamit, ahol pénzt szivattyúzhatnak maguknak .. Hajrá!
pandala
Olvasta: 6 | Válasz | 2020. január 27. 22:55 | Sorszám: 71
.. Dunának, Oltnak egy a hangja, ... https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-ossze ...
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...