Téma: Világ-árnyékkormány |
R.András |
|
Az embercsempészek túlzsúfolttá tették a börtönöket Rétvári Bence: Magyarországnak azért kellett így döntenie, mert Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, de megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök.
Magyarországnak azért kellett meghoznia ezt a döntést az embercsempészekkel kapcsolatban, mert Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-vel.
Rétvári Bence kiemelte: Magyarország védi az Európai Unió külső határait. Brüsszel 650 milliárd forinttal, azaz több mint 1,5 milliárd euróval tartozik Magyarországnak, ugyanis ennyit költöttünk 2015 óta határvédelemre. Ennek a hihetetlenül nagy összegnek eddig mindössze az 1 százalékát térítették meg. Az Európába érkező illegális bevándorlókat a déli határon "mi állítjuk meg, az embercsempészeket mi fogjuk el és tartjuk fogva". "A mi határvadászaink és rendőreink állnak a határon télen és nyáron, és erőn felül dolgoznak azért, hogy a magyar és európai családok biztonságban legyenek" - tette hozzá. Az EU nem ad pénzt Magyarországnak sem az embercsempészek fogvatartási költségeire, sem börtönök építésére. Azt viszont elvárják, hogy a határokon elfogott külföldi embercsempészeket hazai börtönökben, a magyar adófizetők pénzéből tartsuk fogva. A hazai börtönök azonban az elfogott több mint kétezer embercsempész miatt túlzsúfolttá váltak. Magyarországgal szemben korábban eljárásokat indítottak, arra hivatkozva, hogy "embertelenek a körülmények" a túlzsúfoltság miatt. Úgy fogalmazott, emlékezetes a "börtönbiznisz", amelynek során "elsősorban a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek több milliárd forintos összértékű kártérítési pereket indítottak korábban a börtönök telítettségére hivatkozva". Az embercsempészettel kapcsolatos bűncselekmények miatt fogva tartottak eltartásának éves költsége több milliárd forint. Egy elítélt embercsempész átlagosan csaknem 5 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek. A reintegrációs őrizet kiterjesztésével az elítélt és Magyarországról jogerősen kiutasított embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyniuk az ország területét, ám ez nem a büntetés eltörlését jelenti. Amennyiben nem hagyják el az országot, visszakerülnek a börtönbe. Az intézkedés célja, hogy az embercsempészek büntetésének költségeit ne a magyar adófizetők állják. Az intézkedés 808 fogvatartottat, többségében a Magyarországgal szomszédos államok polgárait érinti. Magyarországnak azért kellett meghoznia ezt a döntést, mert Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök - emelte ki Rétvári Bence. ... https://gondola.hu/cikkek/150729-Az_embercsempeszek_tulzsufoltta_tettek_a_bor ... |
|
|
R.András |
|
Jobboldali alternatíva Európának A valamikor euroatlanti demokráciák plutokráciákká (a gazdagok uralmává) alakultak át, vagyis olyan rendszerekké, ahol bár lehetnek demokratikus választások, a létrejött kormányok nem a választók akaratát, hanem a plutokrácia érdekeit képviselik. Ezt az utóbbi évtizedekben kialakult euroatlanti plutokráciát hívják a hétköznapi politikai diskurzusokban háttérhatalomnak, mély államnak – írja Lóránt Károly.
Az elmúlt három évtizedben az európai pártstruktúra – nem annyira szerkezetében, mint inkább az általa megtestesített értékrendben – jelentősen átalakult. Ezt az átalakulást legjobban talán John R. Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség korábbi munkatársa fogalmazta meg, aki a Thefederalist.com nevű konzervatív internetes portálon rámutatott, hogy az elmúlt évtizedekben a valamikori szociáldemokrácia „kulturális baloldallá” alakult át. Ezt a kulturális baloldalt már nem érdeklik a szociáldemokrácia eredeti céljai, sőt politikájuk középpontjába a hagyományos társadalom alapjainak lerombolását helyezték, amelyet menthetetlenül rasszistának, szexistának, xenofóbnak, homofóbnak és általában elavultnak tekintenek.
A kulturális baloldal – kultúrmarxistáknak, kultúrkommunistáknak is nevezzük őket – az elmúlt évtizedekben megtett „hosszú menetelés” során elfoglalta az euroatlanti térség legfontosabb intézményeit.
Az egyetemektől kezdve a kutatóintézeteken keresztül egészen az államapparátus vezető posztjaiig.
Hasonló folyamat ment végbe a jobboldalon is, a valamikori nép- és kereszténydemokrata pártok, amelyek valaha a család, a vallás, a nemzeti érdekek és tradíciók képviselői voltak, mára már sokkal inkább a multinacionális tőke érdekeinek védelmezését tekintik feladatuknak. Schindler őket „nagytőkés jobboldalnak” (corporate right) nevezi, és azt mondja, hogy a kulturális baloldal és a nagytőkés jobboldal számos kérdésben, különösen ami a tradicionális társadalmak lebontását illeti, egyetért.
Egyetért például a tömeges bevándorlás támogatásában, a nemzetállamok felszámolásában, a multikulturális társadalmak támogatásában, a hagyományos értékek megkérdőjelezésében.
Ennél pontosabb leírást az elmúlt évtizedek átalakulásáról aligha lehetne adni, legfeljebb annyit tennénk hozzá, hogy az átalakulás hajtómotorja a frankfurti iskola ideológiája volt (fő képviselői: Herbert Marcuse, Jürgen Habermas, Theodor Adorno), kiegészítve Karl Poppernek a nyílt társadalomról szóló tanításával, mely utóbbinak a gyakorlatba való átültetésére hű tanítványa, Soros György, a pénzpiaci spekulációiból szerzett hatalmas vagyonát tette fel.
Mindezt nagymértékben elősegítette, hogy a kilencvenes évek neoliberális gazdaságpolitikai fordulata példátlan vagyoni koncentrációt eredményezett, nemcsak a termelőszférában, hanem a médiában is, amelynek következtében az euroatlanti fősodratú médiát döntő mértékben néhány személy birtokolja.
Akik ily módon egyben a közvélemény alakítói is lettek.
A változások nyomán a valamikor euroatlanti demokráciák plutokráciákká (a gazdagok uralmává) alakultak át, vagyis olyan rendszerekké, ahol bár lehetnek demokratikus választások, a létrejött kormányok nem a választók akaratát, hanem a plutokrácia érdekeit képviselik. Ezt az utóbbi évtizedekben kialakult euroatlanti plutokráciát hívják a hétköznapi politikai diskurzusokban háttérhatalomnak, mély államnak, vagy egy mai klasszikust idézve „globálgazdinak”.
Ennek az áramlatnak próbál ellenállni néhány, mind a bal-, mind a jobboldalon szerveződött párt, illetve úgynevezett alternatív médium, amelyeket azonban a tényleges hatalmat birtokló háttérhatalom, vagyis a plutokrácia, a maga anyagi és szellemi erejével (egyetemek, tudásközpontok, média) igyekszik a szélsőséges „pária” kategóriába szorítani.
Olyanformán, hogy aki velük szóba áll, az kizárja magát a hétköznapi tudományos és szellemi életből.
Az Európai Unión belüli politikai térképet, amely számunkra meghatározó, leginkább az Európai Parlament összetételén lehet felmérni, ami azért is időszerű, mert egy év múlva EP-választások lesznek, és erre már most célszerű felkészülni. Jelenleg az Európai Parlamentnek 705 tagja van, ezek hét politikai csoportba (frakcióba) tagozódnak és rajtuk túlmenően van az el nem kötelezettek csoportja.
A 705 képviselőből 493 tartozik a fősodratú pártokhoz, vagyis a mély államhoz, illetve háttérhatalomhoz. Ezek a néppárt (EPP), a szocialisták (S&D), a zöldek és a liberálisok (Renew Europe).
A baloldali ellenzék képviselői 37-en vannak, fő programjuk Brüsszel neoliberális politikájának és centralizációs törekvéseinek kritikája és általában a munkavállalói érdekek képviselete.
A parlamenti ellenzék másik oldalán, a jobboldalon a legjelentősebb frakció az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) 66 fős csoportja, amelynek fő célja, hogy megakadályozza az Európai Unió föderatív európai szuperállammá való alakulását és Brüsszel nemzetállami belügyekbe való túlzott beavatkozását. Támogatják a szabadkereskedelmi politikát, a bevándorlás tekintetében pedig a szigorúbb ellenőrzést szorgalmazzák. A csoport gerincét a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt adja.
Ezen az oldalon áll még az Identitás és Demokrácia- (ID) csoport is a maga 62 képviselőjével, fő erejük az olasz Lega (Liga) és a francia Rassemblement National (Nemzeti Tömörülés), nem utolsósorban a német AfD, az Alternatíva Németországnak.
A nem elkötelezettek, vagyis az egyik csoportba sem tartozók jelenleg 47-en vannak, amelyek közül legnagyobb súllyal a Fidesz képviselői (13 tag) és az olasz Öt Csillag Mozgalom képviselői (nyolc tag) rendelkeznek.
Bár a felsorolt, nem fősodratú (ellenzéki) pártok számos kérdésben rendkívül különböző és még parlamenti csoportjukon belül is ellentétes véleményeket képviselnek, van néhány nagyon fontos kérdés, amelyben lehet, hogy egyenként más megközelítésből, de egyetértenek. Ilyen például az unió további centralizációjának, egy nemzetek feletti centralizált állam létrehozásának megakadályozása és általában a gazdaság- és társadalompolitika terén a normalitáshoz, a valós viszonyokból történő kiinduláshoz való visszatérés (például az unió klímapolitikája tekintetében).
Több országban, így Svédországban, Dániában, Ausztriában, Olaszországban e pártok már kormányzati befolyással rendelkeznek, és várható, hogy – ahogy az unió vezetésének irracionális politikái egyre több kárt okoznak a közösségnek és ezt az európai választópolgárok egyre inkább felismerik – a józanság talaján álló pártok a következő választásokon megerősödnek.
Ha az Európai Gazdasági Közösség három nagy alapító országának, tehát Franciaországnak, Németországnak és Olaszországnak konzervatív pártjai jó eredményeket érnének el a jövő évi választásokon, összefogva, bizonyos alapvető területeken a józanság irányába tudnák elmozdítani az európai politikát, még akkor is, ha nem kerülnek a kormányzás közelébe.
E szempontból legrosszabb helyzetben kétségtelenül a német AfD van, mert a fősodratú média és a német kormány is mindent megtesz, hogy a pártot náci pártként állítsa be, amely halálos veszélyt jelent a demokráciára.
A Foreign Policy azonban nemrég közölt egy cikket, amely arról szól, hogy ez az elszigetelés nem elég hatékony, mert az AfD sikerei nyomán, helyi szinten már van együttműködés a kereszténydemokraták (CDU) és az AfD között. Az AfD a 2021-es német szövetségi választásokon az öt keletnémet tartomány közül kettőben vezető párt lett, és támogatottsága országos szinten is meghaladja a tíz százalékot.
Legutóbb sajtóbotrányt váltott ki, hogy lengyel–cseh határ közelében lévő Bautzen kerület tanácsában, 2022 decemberében, a CDU képviselői támogattak egy olyan, az AfD-től származó javaslatot, amely a menekülteknek kiutalt összegek csökkentését javasolta. Az országos lapok hatalmas nyomást gyakoroltak Friedrich Merzre, a CDU elnökére, hogy ítélje el pártjának az AfD-vel együtt szavazó tagjait
De ő nem volt hajlandó erre.
Ha az ember az AfD programját olvassa, semmi olyat nem talál benne, ami szélsőséges lenne és mondjuk Magyarországon vagy általában a mi térségünkben nem férne bele a normális politikai vita keretébe. A kritikusok általában nem is az AfD programjával vitatkoznak, hanem a párt képviselőit igyekeznek a szokásos antiszemita, homofób, rasszista klisékbe beszorítani. A realitások azonban lassan áttörik az AfD köré vont „egészségügyi kordont”.
A fősodratú pártokat a gazdasági és társadalmi kudarcok fokozatosan rákényszerítik a normalitást képviselő pártok és programjaik elfogadására.
Lóránt Károly közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója ... https://gondola.hu/cikkek/150719-Jobboldali_alternativa_Europanak.html |
|
R.András |
|
A Természet és a Föld Holokausztja zajlik … Az emberiség mammóni szemetje kiirtja lassan a Földi Életet… A mammóni szemét ördögnép most a pénzügyi hasznáért öleti az oroszt, a kisoroszt (ukránt) meg általuk a vereckei (kárpátaljai) magyart is… Magyar Őshazánkban, Etelközben meg Levédiában dúl a háború… Nagyorosz és kisorosz (ukrán) között… A mi Őshazánkban… Etelközben meg Levédiában !!! Mindenütt őseink sírjain robbantanak… és mi tűrjük… Őseink nyomaival a történelm(ünk)et takarítják el Mammón ördögfattyai… ... www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02e3yJneR9d9KVhymr2TpzF7PdN3X5 ... |
|
|
|
gajo |
|
...ha minden tetű által átjárható a fórum, akkor valszeg szépen elballagok. /gajó helyett "fickó" szerepelt hozzászólóként/. |
|
R.András |
|
Liebe Freunde, liebe Mitstreiter,
die AfD ist nun die Nr. 2 in Deutschland. Erstmals überholt die Alternative für Deutschland bei Meinungsumfragen bundesweit nicht nur die Grünen, sondern auch die SPD, während die FDP mit 5 Prozent in den Abgrund blickt. In der aktuellen YouGov-Umfrage bekommt die AfD 17 Prozent und lässt damit die SPD und die Grünen hinter sich. Die Genossen und die Grünen liegen beide bei 16 Prozent. Die Bürger haben die Nase voll von Linksparteien, ob Grün oder Rot. Die Menschen wollen echte konservative Politik: Schweden, Italien und Frankreich zeigen uns, da geht noch mehr viel mehr. Mit herzlichen Grüßen bin ich Ihre Beatrix von Storch Mitglied des Deutschen Bundestages |
|
R.András |
|
Szijjártó Péter Nagyváradon: stratégiai érdekünk a gazdasági együttműködés fejlődése Vásárhelyi-Nyemec Réka 2023. május 9., kedd, 20:53 „Stratégiai érdekünk, hogy a Magyarország és Románia közötti gazdasági együttműködés folyamatosan fejlődjön” – ecsetelte Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a Nagyváradon szerdán rendezett gazdasági konferencián, ahol Cseke Attila, Románia fejlesztési miniszterével tartott előadást.
 A Festum Varadinum rendezvénysorozat keretén belül, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. nagyváradi regionális irodája, a Mathias Corvinus Collegium nagyváradi képzésközpontja, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság nagyváradi szervezete, valamint Romániai Vállakozásokért Egyesület által közösen szervezett konferencia közönségét Böcskei László római katolikus megyés püspök köszöntette, majd Szabó Ödön, az RDMSZ Bihar megyei szervezetének elnöke emlékeztett arra: a gazdasági konferenciát tavaly indították. „A sikeres vállalkozások tartják itthon a fiataljainkat, a vállalkozások profitjából tudjuk fenntartani a civil szervezeteinket, iskoláinkat, óvodáinkat, közösségünket. Ezért gondoltuk, hogy helye van a Varadinum keretében” – állapította meg a parlamenti képviselő, mielőtt átadta volna a szót a meghívottaknak. ... https://maszol.ro/gazdasag/Szijjarto-Peter-Nagyvaradon-strategiai-erdekunk-a- ... |
|
gajo |
|
A buta indián, a buta természeti népek |
|
|
R.András |
|
When NASA was preparing for the Apollo moon landings of the late 60s and early 70s, they did some astronaut training along a Navajo Indian reservation in the SW. One day, a Navajo elder and his grandson were herding animals and came across the space crew. The old man, who only spoke Navajo, asked a question, which the grandson translated: "What are the guys in the big suits doing?" A member of the crew said they were practicing for their trip to the moon." Then, recognizing a promotional opportunity for the spin-doctors, added, "We will be leaving behind a special record with greetings in many languages and such. Would the old man be interested in giving us a greeting to include?" Upon translation, the old man got really excited and was thrilled at the idea of sending a message to the moon with the astronauts. The NASA folks produced a tape recorder and the old man recorded his message at which the grandson fought back the urge to laugh... but he refused to translate. After Apollo 11 had successfully landed on the moon and brought its astronauts homes, a new group were training in the desert when one of the NASA officials recognized the Navajo elder and his grandson and went to tell them that the old man's message was indeed on the moon which was met with laughter. Finally, the NASA rep caught on that not everything was as simple as he had originally thought and asked for a translation. With a chuckle the youngster replied: "Beware of white man; they come to steal your land!" ... www.facebook.com/photo/?fbid=576447961288212&set=a.106959188237094 |
|
|
|
|
|
|
|
gajo |
|
Idézet: Tüzérségi eszközök
Szovjetunió D–20 ágyútarack 12 db (287 db raktáron hadrafoghatatlan) 12 db van hadrendben a 101. tüzérosztálynál. A PzH 2000-esek hadrenbe állásával várhatóan kivonásra kerülnek.[22][23]
Németország PzH 2000 önjáró löveg 24 db 2018. december 19-én jelentette be a Honvédség az önjáró lövegek megvásárlását a Krauss-Maffei Wegmann vállalatcsoporttól, 2022-23-ra várható a leszállításuk.[24] A KMW kasseli üzemében az egyedi magyar igényeket figyelembe véve gyártották le őket. 2022. augusztus 10-én megérkezett Magyarországra az első darab. November második hetén megérkezett az MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz a hetedik és nyolcadik Panzerhaubitze (PzH) 2000 HU önjáró tüzérlöveg, valamint az üzemeltetéshez szükséges C4I tűzvezető konténerek.[25] A megrendelt összes PzH 2000-es önjáró löveg és a kiszolgáló eszközök, pótalkatrészek 2023 végig érkeznek meg.[26]
Ausztria M12 nehéz aknavetők "alacsony két számjegyű mennyiség" A Honvédség utánfutón mozgatható nehéz 120 mm-es aknavetőket rendszeresít.[27] A magyar állam által 2019-ben megvásárolt osztrák Hirtenberger aknavetőgyár M12 nehéz aknavetőjéből "alacsony két számjegyű mennyiség" került beszerzésre. A nehéz aknavetők 2023-től állnak szolgálatba várhatóan.[28]
|
|
gajo |
|
Ágyú nélküli tüzér Földmérőnek lehet, hogy kiváló. |
|
pandala |
|
Remélem, az EU az uborkagörbület szabályázosában azé' továbblépett! ... Elég ha Ursula ír egy sms-t .. Valamint, Kailinek megtömik a ... bőröndjét .. |
|
pandala |
|
Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy Születési idő: 1973. május 5. Első diplomáját a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán szerezte 1995-ben, tüzér tiszt és földmérő mérnök szakon. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2010-ben katonai vezető mesterképzésben részesült, valamint a hadtudomány doktora lett. Felsővezetői képzését az USA-ban, az Army War College-on végezte 2014-ben.
Ő a középső.
Szaszák János vezérőrnagy, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat
Ő a mutogatós.
Nem értenek a szakmájukhoz, egész biztosan, mi?  |
|
|
gajo |
|
Egyik szagértő, a másik szagértőnek! |
|
|
|