23:50:02
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Műhely
Téma: Világ-árnyékkormány
... Elejére 1. lap 
pandala
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 06. 12:11 | Sorszám: 761

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llamad%C3%B3ss%C3%A1g
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 06. 08:27 | Sorszám: 760
Bár, úgy emléxem, az államadósságba beleszámítják azt is, amennyivel a saját polgárainak
tartozik az állam.
Pedig az nagyon nem mindegy, hogy a "nemlétező árnyékhatalom"-nak mennyivel tartoznak.
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 05. 23:22 | Sorszám: 759
Meg vannak véve kilóra !
gajo
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 05. 23:00 | Sorszám: 758
Japán 266%, akkor miért ijesztegetnek az eladósodással?
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 05. 21:32 | Sorszám: 757
Már régóta mondom: kövessük Észak-Korea példáját !

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!
gajo
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 05. 19:30 | Sorszám: 756
Régebbi meghatározása az államadósságna:

Idézet:
Pénzügyi fogalmak
Államadósság


Az államadósság a kormány adósságának összessége egy adott országban. Az államadósság a kormányzati hierarchia különböző szintjeiről adódik össze, mint például az helyi, vagy önkormányzati, a szövetségi és a központi irányítás tartozásaiból. Az államadósságba beletartoznak a hiteladósságok is, valamint az állami vállalatoktól (hazánkban a MÁV és BKV gyakran emlegetett ebben a témában) átvett hitelek is. Hazánkban az Államadósság Kezelő Központ menedzseli az adóssággal kapcsolatos teendőket és az állampapír-kibocsátást. Névleges törlesztésnek nevezzük azt az adósságtörlesztést, amely újabb hitelek felvételéből törleszt.


A 2008-as felmérések alapján a legnagyobb államadóssággal Zimbabwe rendelkezik, ahol a GDP 259,4%-ára rúg az adósság. Második Japán 173%-kal, Magyarország a 16. helyen áll 68,6%-kal. A lista több tagját lásd: CIA - The World Factbook


A magyar államadósság 2012 végén 78,6 százaléka volt a gazdasági teljesítményének.


http://ecopedia.hu/allamadossag
pandala
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 04. 21:42 | Sorszám: 755
".... Erről a pénzről hosszú évekig nem született döntés, bár Magyarország továbbra is szeretné visszakapni, ezért évről évre felmerül valamilyen megoldás. Még 2008-ban Phenjan azt ajánlotta fel, hogy Budapest engedje el az adósság 90 százalékát, a maradékot, azaz több mint félmilliárd forintot pedig természetben, ginzenggyökérben fogadja el. Erre Budapest nemet mondott. Azután 2014-ben került elő ismét a tartozás kérdése, de megállapodás nem született. " höhh ....
pandala
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 04. 21:37 | Sorszám: 754

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/eszak-korea-milliardokkal-tartozik-magyar ...
pandala
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 04. 21:32 | Sorszám: 753
ja mint ahogy nálunk volt
csak az ottani Fekete Jánosnak van ... ))
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 04. 21:13 | Sorszám: 752
Észak-Koreának nincs adóssága ?
gajo
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 04. 20:18 | Sorszám: 751
Ha nincs az a bizonyos háttér, akkor kinek, vagy minek tartozik a világ?

https://hu.tradingeconomics.com/country-list/government-debt-to-gdp
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 04. 18:24 | Sorszám: 750
Hamis érv az összeesküvés-tagadás
A nyugatias modernitás társadalomszerveződési rendszerében a hatalom mindig elrejtőzni törekszik, hiszen ha „nem látható”, akkor úgy gyakorolhat korlátlan befolyást, vagyis úgy ellenőrizhet mindent és mindenkit, hogy őt senki nem ellenőrizheti, hiszen ő „nincs is”, és ami „nincs” azt sem ellenőrizni, sem választani nem lehet. Az ezt lehetővé tevő hatalomtechnikai műveletek után már csak arra van szükség, hogy eleve megbélyegezze azokat, akik szóvá tenni merészelnék, hogy ez a „nem létező” szuperstruktúra mégis létezik.

„A beszédtérben összeesküvés-elmélettel vagy gyűlöletbeszéddel vádolnak meg mindenkit, aki fel meri tételezni azt, hogy a háttérhatalmak beavatkoznak életünkbe” – rögzítette Bogár László közgazdász professzor. Őt kérdezte a Gondola.

– Professzor úr, a fősodor sajtó megpróbálja nevetségessé tenni azokat, akik összeesküvéseket sejtetnek. Ám többek közt André Kostolany nemes nyugalommal írt olyan tőzsdei összeesküvésekről, amelyek óriási károkat okoztak, igaz, az összeesküvők a végén majdnem mindig megbuktak. Miért erőltetik görcsösen az összeesküvés-tagadást pont azok, akiknek elődei az Auróra cirkáló jeladó lövését is beépítették összeesküvésükbe?

– Olyan korban élünk, amelyben a tény, igazság, valóság fogalmai azért válnak súlytalanná, üressé, a szó szoros értelmében „semmit mondóvá”, mert a globális média gigantikus hatalmi gépezete ma már bármilyen valóság legyártására képes, vagyis a „globális valóságipari művek” emberek százmillióit tudják az általuk konstruált hamis valóságban tárolni. Mindez egy eddig elképzelhetetlen mélységű diktatúrát jelent, mert, ha az alávetettek számára a nekik „legyártott” hamis valóság az életük „természetes” kerete, akkor lázadni sem fognak, hisz vágyaikat és szükségleteiket is ez a gépezet állítja elő, pontosan úgy és azt kapják tehát, amit ez a gépezet „szükségletként” generált számukra. A nyugatias modernitás társadalomszerveződési rendszerében a hatalom mindig elrejtőzni törekszik, hiszen ha „nem látható”, akkor úgy gyakorolhat korlátlan befolyást, vagyis úgy ellenőrizhet mindent és mindenkit, hogy őt senki nem ellenőrizheti, hiszen ő „nincs is”, és ami „nincs” azt sem ellenőrizni, sem választani nem lehet. Az ezt lehetővé tevő hatalomtechnikai műveletek után már csak arra van szükség, hogy eleve megbélyegezze azokat, akik ezt szóvá tenni merészelnék, vagyis el kell érniük, hogy mindenki, aki fel meri tételezni, hogy ez a „nem létező” szuperstruktúra mégis létezik, az automatikusan tudatlanként és/vagy gonoszként tételeződjék. Vagyis mindenki, aki gyanakszik arra, hogy talán mégis csak létezik egy ilyen szuperstruktúra, az összeesküvéselmélet-gyártóként és/vagy gyűlöletbeszélőként legyen elítélhető az uralkodó beszédtérben. E szuperstruktúrának a léte azért evidencia, mert egy most már közel nyolcmilliárd embert és kétszáz országot magába foglaló hihetetlenül komplex rendszert, ami a világ, demokratikus módszerekkel irányítani teljes képtelenség. A demokrácia egyébként már mint fogalom is önellentmondás, René Guénon ismert művének címét idézve „a mennyiség uralma a minőség felett”.
René Guénon – wikipedia
A „szabadság és egyenlőség”, mint hamis jelszavak mögött a destruktív indulatok „szabadsága” és a degeneratív szellemi kiüresítés „egyenlősége” húzódik meg. E hihetetlenül komplex globális rendszer működésének valóságos összefüggéseiről nagyon keveset tudunk, magát a „valóságos valóságot” megragadni lényegében lehetetlen. Teljesen kiszolgáltatottak vagyunk, hisz csak történeteket hallunk a valóságról, ám hogy ezek a történetek miről és milyen értelmezési keretbe ágyazottan szóljanak, azt e szuperstruktúra rejtett tematizációs és értelmezőhatalmi gépezete határozza meg. Számos jelentős történés esetében azonban annyira nyilvánvaló. hogy a rájuk vonatkozó uralkodó magyarázat a legelemibb logikai összefüggésekkel is szembe megy, hogy a nyilvánosság beszédtereiben spontán módon alternatív értelmezési rendszerek épülnek fel, és e szuperstruktúra urai ilyenkor beszélnek összeesküvéselmélet-gyártásról. Pedig csak annyi történik, hogy az általuk képzett értelmezéshatalmi vákuumba elkezdenek beáramlani az alternatív világmagyarázatok. Persze ezekben az esetekben is pusztán spekulációkról van szó, legtöbbször inkább egy negáció a végeredmény, vagyis addig tudunk eljutni, hogy az és úgy biztos nem történhetett meg, ami és ahogy a hivatalos verzió uralkodó narratívájában szerepel. A Kennedy-gyilkosság vagy 2001 szeptember 11. esetében ez nyilvánvaló, de az ennél sokkal kisebb léptékű történések, például egyes közszereplők látványos bukásai mögött is felsejlik a „csináltság”, vagyis hogy e „nem létező” szuperstruktúra „műhelyeiben” készülhetett a forgatókönyv. A globális angol szlengben talán ezért használják a csináltságra a „manufactured” kifejezést. A spekulációinkra épülő alternatív elképzeléseinket sokszor nem alaptalanul érezzük talán helytállónak, de a dolog lényegéből adódóan a valóságos valóság szinte soha nem válik láthatóvá. Nem jön el az „apokalipszis”, ami az antik görög nyelvben azt jelentette, hogy „amikor lehull a lepel”. A lényeg azonban sajnos az, hogy „nem látunk rá” erre a szuperstruktúrára, hiszen mint a neve is mutatja „szuper”, vagyis „felső”, következésképpen ő mindig lát minket, de mi soha nem láthatjuk meg őt. Akik láthatók, azok egészen bizonyosan csak bábfigurák, közvetítők, végrehajtók, „bérgyilkosok” bármilyen magas pozíciót is töltenek is be a formális világban.

– A világ politikusai hivatalosan nem mondhatják ki, hogy döntéseik mögött nem mindig a választói felhatalmazás áll, hanem háttérérdekek kiszolgálása. Senki sem balga ingyen – a háttérérdekeket jelentős korrupciós pénzért szolgálják ki. Már évekkel ezelőtt lista került nyilvánosságra azokról az európai politikusokról, akik atlanti tőzsdespekulációs forrásokból titokban javadalmazást kapnak. Ám letartóztatásokra nem került sor, sőt azóta is kontinentális magaslaton – vagy városrész-vezetői székben – ülnek a korrumpáltak. Hogyan lehet eljuttatni minél több európai polgárhoz a leleplező információt?

– A társadalom újrateremtési folyamatok hétköznapi koordinációját ellátó lokális uralmi struktúrák reprezentánsai eleve egy satuba születnek bele, ahol az egyik oldalon valóban ott van a választói felhatalmazás nyomása, de a másik oldalon ott van a világot irányító „nem létező” szuperstruktúra nagyon is létező nyomása is, és természetesen ez mindig sokkal erősebb, mint a formális legitimitást biztosító választói akarat. Nagyon leegyszerűsítve: a globális hatalom eleve saját tulajdonának tekint minden lokalitást, vagyis mindössze letermelhető erőforrásmező számára a világ minden országa és régiója. Erre a logikára építve azt várja el a helyi uralmi elitektől, hogy engedelmesen működtessék ezeket a globális erőforrás szivattyúkat, adott esetben még akkor is, amikor ez más az adott lokalitás önújrateremtését létében veszélyeztetti. Ezt részben fenyegetéssel, részben „édesgetéssel” igyekeznek elérni, ez utóbbit szokás korrupciónak nevezni, és formálisan akár büntethető is volna, de erre szinte soha nem kerülhet sor, hisz maga az egész jogrend, és az azt működtető személyek és struktúrák eleve e szerveződési mód kiszolgálóiként lettek megalkotva, és ezzel a kör bezárul.
„Édesgetés”... – s-ge.com
A „valóságos valóság” ezt a képet mutatja, de mivel, ahogy már említettem, a globális média véleményhatalmi gépezete éppen azért jött létre, hogy e valóságos valóság elé egy olyan hamis valóságot illesszen, ami ennek éppen az ellenkezőjét sugallja, így a jobb sorsra érdemes választópolgárok valóságos valóságról való informálása roppant nehéz és hálátlan feladat. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a valóságos valóságot bemutatni kívánó személyek és intézmények kerülnek bajba egy ilyen leleplezés során, semmint hogy a globális hatalmat cinikus gátlástalansággal kiszolgáló helyi uralmi struktúrák pusztítására derülne fény.

– A lobbiknak olyan intézményrendszerek álltak az élére, mint maga az Európai Bizottság vagy éppen az Európai Parlament. Csakhogy az Európai Bizottságban magyar és még három V4 tag is tevékenykedik! Az Európai Parlamentben nem több, mint hatszáz olyan személy ül, aki Európa-ellenes érdekeket képvisel. Ám az EU-ban félmilliárd ember él, és ezek túlnyomó része normalitáspárti. Hogyan lehet megvédeni őket az abszurditás jól megszervezett törpe minoritásától?

– A magát demokráciának nevező lételméleti képtelenség valójában nem a többség uralma (soha nem volt és nem is lesz az), hanem egy magát jól megszervezni képes kisebbség alig korlátozott uralma az önmagát megszervezni képtelen többség felett. Ennek az abszurditásnak tragikomikus példája a bolsevikok esete, akik ugyan „többséginek” nevezték el önmagukat (ezt jelenti a bolsevik szó), miközben mulatságosan jelentéktelen szeletét alkották az akkori orosz politikai spektrumnak. Az európai integráció uralmi struktúráinak tényleges irányítása ugyan mindig is ennek a nem létező globális hatalmi szuperstruktúrának a kezében volt, de a kilencvenes évekig Nyugat Európa egy szociokulturális „kirakat” volt számukra, így mindent igyekeztek megtenni, hogy a keleti periféria népei számára minél vonzóbb legyen az ott működő társadalomszerveződési modell. Miután azonban a „rendszerváltás” nyomán Kelet- és Közép-Európa már szabadon lerabolható erőforrásmezővé vált, ez a kirakatfunkció hamar elenyészett. A 2008-as globális „álság-válság” során például már az addig magát történelmi nyertesnek érző déli periféria brutális kifosztása elég drámai módon mutatta meg e fordulat erejét és mélységét. A PIGS rövidítés egy akronima, aminek önálló értelme is van, azt jelenti „disznók”, pedig mindössze Portugália, Itália, Görögország és Spanyolországra utal, disznóknak minősítve őket, akik maguknak köszönhetik sorsukat, és akiket egyetlen évtized alatt a két évtizeddel az előtti pozíciójukba löktek vissza.
PIGS – cooperativecity.org
Az ilyen brutális fordulatok csak úgy vihetők végbe zavartalanul, ha lényegében cinikus bérgyilkossá teszik az Európai Unió legfelsőbb uralmi struktúráit, ami lényegében megtörtént, illetve, ahogy az angol mondja „is in progress” (folyamatban van). Ma valóban csak Közép-Európában vannak szervezett, akár a lokális politikai többséget is uralni képes struktúrák, amelyeknek van némi reflexív viszonya ehhez a degeneratív folyamathoz, nagy kérdés, hogy ez vajon elég lehet-e egy európai szintű fordulathoz. A magyar választások kimenetele döntő hatással lehet erre a drámai folyamatra.

Molnár Pál
gondola

... https://gondola.hu/cikkek/121371-Hamis_erv_az_osszeeskuves-tagadas.html
R.András
Olvasta: 3 | Válasz | 2022. január 04. 10:39 | Sorszám: 749
Francia EU-elnökség: azonnal lekerült a Diadalívről az uniós zászló
Huszonnégy órán belül kapitulált Emmanuel Macron francia köztársasági elnök környezete: a hatalmas közfelháborodás nyomására eltüntették az Európai Unió zászlaját a párizsi Diadalív alól. A 12 csillagos zászlót úgy rakták ki az óév végén, hogy eltávolították onnan az ismeretlen katona sírjára kitűzött francia nemzeti trikolórt. E fiaskóval indult a maga elé nagy vállalásokat kitűző francia uniós elnökség. Elemzők nem tartják kizártnak, hogy ezt a szerepvállalást erősen befolyásolhatja az a két választás Franciaországban, melyre 2022 első fél évében rendeznek meg.

Akár „szerencseszám” is lehetne ez: 1959 óta éppen a 13. alkalommal tölti be Franciaország az Európai Unió elnöki posztját. Kérdéses, hogy mi valósulhat meg az Emmanuel Macron köztársasági elnök által megfogalmazott, nagyszabású, merésznek mondható elnökségi koncepcióból: áprilisban elnökválasztás, júniusban parlamenti választások következnek Franciaországban, s ez jelentősen csökkenti az ország uniós ügyekben érvényesíthető mozgásterét –jegyzi meg a Le Monde.

A lap hozzáteszi: a Covid–19 omikron változatának berobbanása pedig keresztülhúzza a francia elnökség napirendjét, melynek keretében 400 találkozót ütemeztek be Franciaországban: januárban online konferenciák helyettesítik ezeket a programokat.

„Erős, szuverén” – vagy úgymond „digitálisabb, környezetbarátabb” Európa? Érezhetők a hangsúlyeltolódások Macron szuverenista és az új német kancellár, a szociáldemokrata Olaf Scholz globalista, a nemzetállamiságot nyílt ellenszenvvel kezelő, a saját útját járó Európa gondolatát háttérbe helyező felfogása között. Scholz viszont 2022-ben a G7 elnöki tisztét tölti be. Kérdéses egyelőre, milyen esélyekkel száll pástra Európa vezető szerepéért az éppen elnököt váltó Franciaország.

A hagyományos német–francia vetélkedés mellett az atomenergiát zöldenergiaként elismertetni igyekvő Macron nem véletlenül keresett szövetségeseket Budapesten, a hasonló energiakoncepciót megvalósító Magyarországon. Macron az EU-elnökség előtt a V4-ekkel kijelölte az elnökség Közép-Európa-politikájának fő vonalait.
Reformok – belső használatra?

Macron magasra tette a lécet az EU francia elnöksége előtt: „2022 legyen az európai fordulópont éve!” – így köszöntötte szilveszter éjjelén, boldog új évet kívánva, a franciákat. Az elnökségről korábban, egy december 9-i nyilatkozatában így fogalmazott: a cél, hogy „Európát a világban hatalmassá, teljesen szuverénné és sorsának urává tegyük”.

Macron bátortalanul elmerészkedett még odáig is, hogy a schengeni övezet reformját szorgalmazza annak érdekében, hogy jobban megvédjék az európai határokat a migrációs válságokkal szemben – ez utóbbi téma ugyanis a francia elnökválasztási kampány középpontjában áll majd. Egyértelmű tehát: az államfő csöppet sem lesz szívbajos, minden további nélkül fel- és kihasználja az EU-elnökséget a francia belpolitika elnökválasztási küzdelmeiben. Szintén a Le Monde teszi hozzá: Macron még mindig nem jelentette be hivatalosan indulását a következő elnöki mandátumért.

Nem is kicsit, szintén „belső használatra” szánt terve Macronnak, hogy az EU-elnökság időszakában kezdeményezné a költségvetési szabályok – a híres, hírhedt maastrichti kritériumok – felülvizsgálatát is.

Ismert: az 1993-ban életbe lépett úgynevezett maastrichti konvergenciakritériumok szerint az államháztartás hiánya nem lehet nagyobb a GDP 3 százalékánál, az államadósság nem lehet nagyobb a GDP 60 százalékánál. Csakhogy 1999 óta a gazdasági és monetáris unió több tagállama, köztük Németország és Franciaország is megsértette a konvergenciakritériumokat – büntetést azonban nem kaptak ezért. Franciaország számára, mely az unió vezető államai közül talán a legerőteljesebben lóg ki e téren a sorból, a kritériumok kifejezetten kínos kötelezettséget jelentenek, a legkevésbé sem véletlen tehát a kérdés fölvetése éppen a jelöltsége meghosszabbításáért harcba szálló (vagy legalábbis azt lebegtető) francia elnök számára.
Egy zászló mind felett

A 2009-es cseh elnökség óta másodszor fordul elő, hogy az EU soros elnökségét betöltő tagállam bojkottálja az uniós zászló kitűzését.

„Emmanuel Macron nem szereti Franciaországot!” – jelentette ki a LR, a Köztársaságiak (a francia parlament legerősebb jobboldali pártja) politikusa, Éric Ciotti azt követően, hogy a francia EU-elnökség okán már december 31-ére eltávolították az ország egy fontos nemzeti jelképét: a párizsi Diadalív alatt, az ismeretlen katona sírjára kitűzött nemzeti zászlót.

Bár a francia zászló nincs egész esztendőben kitűzve a Diadalív alá, a francia EU-elnökséget prezentálandó, otromba hibát követtek el – minden bizonnyal Macron környezetében. A nyilván „túltolt” igyekezetben szedhették le az éppen a Diadalív alatt lengő francia trikolórt, s helyette az Európai Unió zászlaját tűzték ki.

Az, hogy kizárólag az európai zászlót tűzzük ki az ismeretlen katona sírjára, sérti mindazokat, akik elestek a hazáért – fogalmazott Éric Ciotti, aki a francia RTL, az LCI és a Le Figaro című lap közös műsorának vendége volt.

A Le Figaro idézi a Köztársaságiak elnökjelöltjét is: még az egyébként liberális húrokat pengető Valérie Pécresse is felháborodott – mint ez Twitter-bejegyzéséből kiderül – amiatt , hogy a Diadalív alatt nem az EU és Franciaország, hanem kizárólag az EU-zászló látható. Az LR elnökjelöltje így ünnepélyesen megkérte Emmanuel Macront, hogy „állítsa vissza háromszínű zászlónkat Európa zászlója mellé”. Eric Ciotti keményebben fogalmazott. Azzal vádolja az államfőt, hogy ő „nemzeti identitásunk eltörlésének elnöke”. „Európai vagyok, de elsősorban francia” – fogalmazott Ciotti.

A máskor megosztott jobboldal, melynek sorain belül a Köztársaságiak rituális gyakorisággal határolódnak el a másik konzervatív párttól, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléstől (RN), az egykori Nemzeti Front (FN) utódpártjától, most kivételesen egységes fellépést produkált.
Sok lúd…

„Felháborít, hogy a francia zászlót az Európai Unió zászlója váltotta fel a Diadalív alatt, az ismeretlen katona sírja fölött. Ez a provokáció sérti azokat, akik Franciaországért harcoltak. Kérem Emmanuel Macront, állítsa vissza nemzeti zászlónkat!” – írta Twitter-bejegyzésében a Marine Le Pen, az RN elnökjelöltje. A politikus jelezte, hogy a kérdésben az államtanácshoz fordul, követelve a zászló kihelyzéséről szóló döntés felfüggesztését. Határozott hangnemben reagált és felháborodását fejezte ki az elnöki posztért szintén induló Eric Zemmour is.

Macron kormányzata 24 óra alatt kapitulált: január 2-án már arról írtak a lapok, hogy – egyetlenegy nap után – eltávolították az uniós lobogót a Diadalív alól. A francia sajtó esetenként, más országok balliberális sajtótermékei szakmányban ontották ettől a perctől kezdve azt a dezinformációt, hogy az uniós zászló eltávolítása a szélsőjobboldal nyomására történt. (Egyéni interpretációjukban ezek a sajtótermékek a konzervatív pártok és politikusok egy részét, így Le Pent és Zemmourt aposztrofálják „szélsőjobboldalinak”, ám ezúttal a jobboldal gyors és erőteljes, egységes fellépése ért el eredményt – a szerk. )

Az Élysée-palota, a köztársasági elnök hivatalanyilatkozatot adott ki, eszerint már eleve csak december 31-ére és január 1-jére tervezték a zászlókitűzését. Kormányzati forrásokra hivatkozva több lap arról is írt, hogy akár vissza is kerülhet a francia zászló, ám ennek időpontját nem jelölték meg.

Emlékezetes, hogy – hazafias érzelmeit és Csehország erőteljes nemzeti identitását is kifejezendő – Václav Klaus 2008-ban, a 2009-ben kezdődő cseh EU-elnökség előtt kijelentette: nem fog uniós zászló lobogni a prágai Hradzsin felett a jövő év első felében sem, amikor Csehország lesz a szervezet soros elnöke. Klaus korábban sem volt hajlandó felvonni a 12 csillagos lobogót a cseh nemzeti identitást kifejező prágai vár területén. Azt mondta: amíg ő Csehország elnöke, a nemzeti zászlón kívül semmiféle más lobogót nem tűr meg a Hradzsinban.
... https://gondola.hu/hirek/281802-Francia_EU-elnokseg__azonnal_lekerult_a_Diada ...
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 30. 07:24 | Sorszám: 748
Kommentár: piac =/= gazdaság !
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 30. 07:23 | Sorszám: 747
A globalizáció halálos méreg
Mi a XXI. század legfontosabb trendje? Hogyan értelmezhetjük a mátrixot (ahogyan Bogár László nevezte egy cikkében), amelyben élünk, s amelynek megértése a kortársnak mindig pokolian nehéz feladat?

„Nem érted, hogy mit látsz, nem érted, mit nézel / Itt hálókat szőnek, nagy szándékú kézzel” – énekli Cseh Tamás a Telihold című dalában. Tegyünk egy próbát az év végén, próbáljuk meg megérteni, ki is az az „egy furcsa szándékú, ragyogó nagy ember”, illetve „ragyogó nagy tenger”. Lehet, hogy nem is olyan ragyogó.

Megítélésem szerint a XXI. század három alapvető szféra egymásrautaltságáról, konfliktusairól, egyensúlyáról és annak megbomlásáról szól. Ez a három szféra: a piac, az állam és a társadalom, kerete pedig a nemzet. Ebben az összefüggésben a piac az egyéni gazdasági érdekek világa, a társadalom ezzel szemben a közösségi érdek, a szolidaritás, az erkölcsök és normák terepe. A harmadik az állam, amely egyensúlyt próbál teremteni a piac, vagyis az egyéni érdek, illetve a társadalom, tehát a közösségi érdek között. Az állam a közérdeket, a közjót képviseli, s nem engedi, hogy akár a piac, akár a társadalom túlterjeszkedjen, s ráerőltesse akaratát a másik két szférára. E három szféra egyensúlya teremti meg a tágabb értelemben vett társadalomnak, másképp a nemzetállamnak az egyensúlyát.

Ez az ideáltipikus modell, amely a második világháború után egészen a XX. század végéig jól-rosszul, de mégiscsak működött a nyugati demokráciákban.

Az elmúlt negyedszázadban azonban felborult a hagyományos, az euroatlanti – de főként európai – világot jellemző egyensúly az egyes szférák között. A neoliberalizmus uralkodóvá vált eszméjének segítségével a piac – a globálissá vált piac! – veszi-vette át a meghatározó szerepet egyre több helyen és szférában az államtól, mintegy annak helyébe lép; ezáltal a közjó és a társadalmi szféra közösségi érdekei nagymértékben háttérbe szorulnak. Az internacionalista, kozmopolita nemzetközi pénzügyi körök rá tudják kényszeríteni akaratukat a nemzetállamokra, s mivel a demokráciák működése éppen a nemzetek, nemzetállamok szintjén releváns, a demokrácia is alárendelődik a piac irányításának. Márpedig a jó államhoz és a jó kormányzáshoz nemzetállami szuverenitás, szabad választások, önálló gazdaságpolitika és természetesen demokratikus jogállam kell, ám mindezeket veszélyezteti a globális piac – ami már nem lokális, nemzeti piac, hanem nemzetközi, nemzetállamok feletti.

Lényeges tehát leszögeznünk, hogy amikor az állam-piac-társadalom közötti egyensúly felbomlásáról beszélünk, akkor kulcsmomentumként tekintsünk a piac globalizálódására, a nemzeti piac feletti globális piaci szereplők (multicégek, nemzetközi pénzintézetek, hedge fundok, befektetési alapok, biztosítótársaságok, nagy hitelminősítő intézetek stb.) megjelenésére. Utóbbiak ugyanis úgy lépnek fel, mint akik a nemzetállamokkal egyenrangú, illetve azok felett álló globális aktorok.

Mindez azonban beláthatatlan következményekkel jár együtt: azzal, hogy a népszuverenitáson, szabad választásokon létrejött kormányzati hatalom a globális színtéren jobb esetben egyenrangúvá válik, rosszabb esetben – s ez a realitás – alárendelődik a senki által meg nem választott magánhatalomnak, a vállalatnak és a pénzintézetnek. Ez az a folyamat, amit nyugodtan nevezhetünk a demokrácia és a nemzetállamok XXI. századi „felülírásának”, másképpen alávetésének. A globális magánérdek fölébe kerül a közérdeknek, a magánhaszon elve pedig a közjónak. Ha jobban belegondolunk, mindez paradigmatikus váltás a világ történetében, s óriási kihívás a politikatudomány számára is.

Régi gyökerekkel rendelkezik a piac azon törekvése, hogy az állam és a társadalom fölé kerekedjen és uralma alá vonja ezeket a szférákat saját magánérdekei céljából. Az elmúlt mintegy 140 év során persze több változás következett be a triász (piac-állam-társadalom) belső küzdelmeiben, ám a nyolcvanas-kilencvenes évek periódusa, úgy tűnik, alapvető fordulatot hozott, létrehozva a globális piacot.

A piac – vagyis a gazdaság – uralkodó pozícióba kerülésének igényét, mint egyfajta korszellemet (Zeitgeist), már Oswald Spengler, A Nyugat alkonya című klasszikus, manapság sokat idézett szerzője is érzékelte a harmincas évek közepén. Nem ebben, hanem A döntés évei című művében így ír: „Az állami főhatalom hanyatlásának legkomolyabban veen­dő tünetei közé tartozik az a tény, hogy a XIX. század folyamán uralkodó lett az a benyomás, hogy a gazdaság fontosabb, mint a politika […]. A politikai hatalomra nemcsak úgy tekintenek, mint a közélet egyik elemére, amelynek legelső – ha nem épp egyetlen – feladata a gazdaság szolgálata, hanem azt várják el tőle, hogy teljességgel alkalmazkodjon a gazdaság kívánalmaihoz és nézeteihez; végül pedig azt is elvárják, hogy a gazdasági vezetők irányítsák. S ez is széles területen megtörtént már; hogy milyen sikerrel, korunk történelme tanítja.”

Ugyanakkor Spengler egyben el is határolódik ettől a korszellemtől. Rezignáltan jegyzi meg: „Manapság az a helyzet, hogy a vezető államférfiak jelentéktelensége miatt – akik egyébként nagyrészt maguk is érdekeltek a magánüzletben – a gazdaság irány­adóan szól bele a döntésekbe.” Nem is tudom hirtelen, vajon Spengler, ha ma kellene erről írnia, vajon változtatna egy sort is a fentieken? Kicsit szégyenlősen, de a fenti „vezető államférfiak” kapcsán mégis kénytelen vagyok néhány nevet leírni: J.-C. Juncker, Frans Timmermans, Mark Rutte, Angela Merkel, Pablo Sánchez, Ursula von der Leyen, Zoran Zaev, Miheil Szaakasvili, Porosenko és Zelenszkij, Justin Trudeau, Dacian Cioloș stb.

Spengler következtetése a mai korig kiható érvényességű: „A gazdaság detronizálta a politikát, a gazdasági kirendeltség az államot, a szakszervezeti vezető pedig a diplomatát; itt bújnak meg a jelen gazdasági katasztrófájának csírái, nem pedig a világháború következményeiben. Ez pedig a maga teljes súlyában nem más, mint az államhatalom hanyatlásának a következménye.” Döbbenetes, de az állam-piac-társadalom közötti egyensúly megbomlása már a két világháború közötti időszakban világossá vált A Nyugat alkonya című mű szerzőjének.

Ezzel összefüggésben jegyzi meg David C. Korten A tőkés társaságok világuralma című művében, hogy a Nyugatnak azért ment jól a második világháború után, mert elutasította a szélsőséges (kommunista, ultraliberális) ideológiákat, s helyettük a demokratikus pluralizmust választotta. Ez olyan kormányzati rendszert jelentett, amely az állam, a piac, valamint a civil társadalom közötti pragmatikus, intézményi egyensúlyra épült. Ez az egyensúly azonban a 70-es évektől kezdve ismét fokozatosan felborult, hogy végül is a 90-es évektől kezdve előálljon egy olyan eltorzult, egyensúlytalan állapot, amelyet a fentiekben már taglaltam. Az 1989-ben, az úgynevezett washingtoni konszenzusban megfogalmazott liberalizáció–privatizáció–dereguláció „szentháromsága”, s ezáltal a neoliberális gazdaságfilozófia vált meghatározóvá mind az elméletben, mind a gyakorlatban. A piacok szabaddá és globálissá válásával a hatalom a kormányzatok kezéből fokozatosan átkerül a világcégek kezébe.

Az utóbbi negyedszázad egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a kormányok akkor cselekvőképesek, ha a gazdasági és politikai határok (államhatárok) egybeesnek. Ha ez elválik egymástól, akkor a demokrácia üres szólammá válik. Amikor a piac globálissá válik, a kormányok viszont nemzeti szintűek maradnak – érthetően és indokoltan –, akkor a multicégek és a nemzetközi bankok túllépnek az állam általi elszámoltathatóság szintjein, ami által az állam sebezhetővé, a polgárok, a társadalom pedig kiszolgáltatottá válik. Ez pedig a demokráciát életveszélyes helyzetbe sodorja, mert a demokrácia csak akkor maradhat fenn, ha az állam, a piac és a társadalom között egyensúly van, egyik szféra sem nő túl a határain és nem terjeszti ki hatalmát a másik két szféra felett.

Ezzel szemben 2020-ban Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum (WEF) elnöke bejelentette a Great Resetet, a nagy újrakezdést, s most a WEF a november 10–13. közötti dubaji találkozóján elindította a Great Narrative-ot, vagyis a nagy elbeszélést arról, hogy alakuljon a világ jövője ebben az évszázadban. 2022 elején könyvet is adnak ki arról, hogy „sto gyelaty?”, vagyis mi a teendő.

A Great Resetből már tudjuk: a globális piac bejelenti igényét arra, hogy felváltsa a nemzetállamot, tekintettel arra, hogy az az ő szemükben már „elavult”. És egyben bejelenti az igényét arra is, hogy ezentúl a globális piac mondja meg a társadalomnak is, hogy miként kell élnie. Szerintem pontosabb, ha ­Great Narrative helyett Great Scam-Narrative-ról beszélünk (vagyis a nagy narratíva helyett a nagy átverés narratívájáról).

Nekünk pedig nem lehet más dolgunk, mint hogy kidolgozzuk – minél előbb – a Great Counter-Narrative-ot (a nagy ellennarratívát). Hogy miért A Telihold dalát idézem: „Mivel most világunk / nagy holdfényben fürdik / S mi velünk történik / Azt máshonnan küldik.”

Fricz Tamás
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
... https://gondola.hu/cikkek/121340-A_globalizacio_halalos_mereg.html
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 30. 07:21 | Sorszám: 746
Javasolom, hogy növeljük 2-vel !...
gajo
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 29. 23:11 | Sorszám: 745
Vajha tudhatnánk az ott dolgozó magyarok számát!
negyven rabló
Olvasta: 5 | Válasz | 2021. december 29. 20:29 | Sorszám: 744
Rendben. Bár '14-odébb volt. Akkor sem ukránok mondták ezt.
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 29. 20:08 | Sorszám: 743
A donyecki iparmedence: Oroszország szíve (1921-es szovjet poszter)
... https://pangea.blog.hu/2014/03/06/ukrajnai_oroszok
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 29. 20:01 | Sorszám: 742
Ki tudja mi okból, a lengyelek vonakodnak a nekik járó területek visszaigénylésétől.
... https://parameter.sk/rovat/kulfold/2014/03/24/magyarorszagnak-adna-ukrajnabol ...
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 29. 19:54 | Sorszám: 741
Kárpátalja, lehet hogy itt az idő?
2014.03.01.
Minden hazafi készüljön, bármikor eljöhet az idő! Ha Ukrajnában kitör a háború, ismét lehetőséget kapunk Istentől, hogy országunk egy részét visszaszerezhessük! Ukrajna egy soknemzetiségű állam, amely a háború szélén áll — szétszakadás vár rá. Nem fogja megúszni, mert a történelem eddig sem kegyelmezett, egyetlen hasonló államnak sem. Aki figyeli az ukrajnai eseményeket, és bír némi történelmi rátekintéssel, valamint úgy általában képes helyesen megítélni a jellemző történelmi tendenciákat, aligha kételkedhet ebben. Rajtunk magyarokon áll, hogy ezúttal is kihagyunk-e még egy kedvező revíziós lehetőséget, miképp tettük azt a '90-es évek során a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlásakor, avagy épp a Koszovói háború idején.
... https://magyargerilla.blog.hu/2014/03/01/karpatalja_lehet_hogy_itt_az_ido
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 29. 19:42 | Sorszám: 740
Szerintem itt az ideje, hogy a 100 éve hasraütésre huzigált határokat visszaigazgassuk.
A lilát nekünk, a kéket a lengyeleknek, a sárgát az oroszoknak.
negyven rabló
Olvasta: 5 | Válasz | 2021. december 29. 18:40 | Sorszám: 739
Ez a fontos: Putyint nem diktátori ambíciói késztetik a csapatösszevonásra az ukrán határon, pusztán az, hogy nem akar nyugati csapatokat az előszobában.
Oroszország körbe van véve NATO támaszpontokkal. Melyik ország szeretné ezt?
Hm... kerestem a NATO bázisokat Európában, de csak ezt találtam:https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/nat ...
Az orosz katonai jelenlétr ezt kaptam: https://novekedes.hu/elemzesek/oriasi-orosz-katonai-eroatcsoportositas-a-nato ...
Térkép egyikre sincs.
Kérdés?
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 29. 17:37 | Sorszám: 738
Jók és rosszak
Ezúttal nem konkrét eseményeket tekintünk át, inkább a külpolitikai hírek megítéléséhez szükséges elvi alapokkal foglalkozunk, a geopolitika ugyanis beköltözött a mindennapjainkba. Egyrészt a koronavírus-járvány miatt, másrészt az újra kiéleződő, szinte a szomszédban zajló orosz–ukrán konfliktus miatt, soha nem látott érdeklődés kíséri a külpolitikai eseményeket.

Sajnos a mainstream, vagyis az uralkodó irányzatú sajtó hajlamos ezeket a külpolitikai folyamatokat az abszolút jó és rossz „játszmájaként” feltüntetni. Ami hellyel-közzel igaz volt a második világháború, vagy a globálisan hűvös, lokálisan azonban nagyon is forró hidegháború időszakában, az mára érvényét vesztette. Függetlenül attól, hogy minden józan gondolkodású ember szívesebben választaná életterének egy amerikai típusú demokráciát egy kínai vagy orosz autoriter rezsim helyett, ma már nem olyan egyszerű jókra és rosszakra osztani a világpolitikai szereplőket.

Magunkat vezetjük tévútra azzal, ha a világot és a benne zajló geopolitikai folyamatokat és döntéseket erkölcsi alapon értékeljük, ez a rózsaszín fátyol ugyanis elfedi előlünk a valódi mozgatórugókat – az államok önző érdekeit és az azokat meghatározó politikai, földrajzi, gazdasági és egyéb realitást.

Lássunk egy konkrét példát! Kényelmes lenne az oroszok kelet-ukrajnai jelenlétét megszállásként, Vlagyimir Putyin diktatórikus hajlamainak kifejeződéseként, egyfajta poszt-szovjet restitúciós kísérletként értelmezni. A nyugati sajtó egy része is hajlik erre, a határ mentén összevont orosz hadosztályokban, saját nézőpontjából, öncélú fenyegetést lát, ahelyett, hogy venné a fáradságot és kiterítené maga előtt Európa domborzati térképét.

Ahogy Tim Marshall külpolitikai újságíró írja a korábban hasábjainkon is emlegetett zseniális könyvében, nincs ország, amelyik ne vergődne legalább egy kicsit a földrajz fogságában.

Az Egyesült Államoknak például jó dolga van, mindössze két, katonailag jelentéktelen országgal osztja meg szárazföldi határait, ezzel szemben Oroszország keletről, nyugatról és délről is riválisokkal van körülvéve, ráadásul az oroszok pontosan tudják, a geopolitikában semmi sem állandó. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, de a Varsói Szerződés ’89-es szétesése után 15 évvel, 2004-re a szovjet utódállamokon kívül az összes volt tagállam az EU és/vagy a NATO tagja lett. Egy fél emberöltő elég volt ahhoz, hogy Oroszország kényelmes földrajzi biztonsága a semmivé legyen. Újabb tizenöt évvel később meg már ott tartunk, hogy az oroszok számára nemcsak földrajzilag, de történelmileg is létfontosságú terület, Ukrajna NATO-csatlakozása van napirenden.

Putyint nem diktátori ambíciói késztetik a csapatösszevonásra az ukrán határon, pusztán az, hogy nem akar nyugati csapatokat az előszobában.

Ugyanezt a gondolatsort, a megfelelő módosításokkal Kína, illetve a Csendes-óceán vagy épp az USA és Ukrajna viszonya kapcsán is levezethetnénk. Ha legközelebb megpróbálunk bármilyen geopolitikai esemény „mögé” nézni, gondoljunk arra, politikát, pláne külpolitikát „csinálni” csak a realitások szilárd talaján állva érdemes, nem rosszul értelmezett erkölcsi alapokon. A történelem mocsara telis-tele van olyan politikusokkal, akik későn tanulták meg ezt az alapvető szabályt.
... https://ma7.sk/tollhegyen/jok-es-rosszak
R.András
Olvasta: 4 | Válasz | 2021. december 29. 05:26 | Sorszám: 737

... https://mnl.gov.hu/angol/mnl/ol/virtualis_kiallitas/kik_vagyunk_magyarorszagi ...
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...