12:46:49
 Frissítés
Keresés | Új hozzászólás
 » Isten hozott, kedves Vendég ! Fórumlakók | GY.I.K. | Bejelentkezés | Regisztráció 
 » Műhely
Téma: Keresztény Állam (KÁ)
... Elejére 1. lap 
R.András
Olvasta: 6 | Válasz | 2018. november 16. 11:49 | Sorszám: 106
Csak Magyarország áll ki a keleti keresztények mellett

Legyenek azok iraki vagy szíriai keresztények, a magyar kormány segít rajtuk,
hogy a szülőföldjükön maradjanak.
2018. november 16. 10:36



Az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkárság meghívására
két éven belül ez már a harmadik alkalom, hogy Budapestre látogatott el
Nikodémusz Daúd Saraf, Moszul városának szír ortodox püspöke, akivel a
Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadása után beszélgetett
a s4c.news nevű portál munkatársa.

-Nem lehet és nem is szabad elválasztani a szír ortodoxokat a többi keresztény
testvéreinktől – mondta az interjú során az ortodox főpap. Nekünk közös a
sorsunk és közös az életünk. Amikor az Iszlám Állam megszállta hazánkat,
mindannyiunkat az arab “N” betűvel jelöltek meg, ezért az összes keresztény
felekezet nevében beszélek – tette hozzá a püspök.

Szaddám idejében sem volt könnyű, de mégis más volt

A főpap emlékeztetett rá, hogy 2003 előtt egy diktatúrában éltek, viszont
eben a diktatúrában léteztek az állami intézmények. Biztonság volt és egy
működő rendszer. A rendőrség jelen volt mindenhol, a segélyvonal hívása után
azonnal kijöttek és rendet teremtettek, ha szükséges volt. Igaz, Szaddám Huszein
diktátor, gyilkos vezető volt, az ő lelkén is szárad, hogy Irakban káosz alakult
ki, de a rendszere alatt legalább volt központi kormány, ami az állami intézményeken
keresztül működtette az országot.

-Szaddám rendszere alatt nekünk, keresztényeknek, ugyanolyan sorsunk volt,
mint a többi iraki etnikai és vallási közösségnek. Nem voltak kiváltságaink,
de legalább biztonságban éltünk. Nem szóltunk bele a politikába. Szaddám ideje
alatt, aki politizált és beszélt róla, az meghalt. Ma annyit beszélhetünk,
amennyit akarunk, mégis meghalunk – húzta alá Nikodémusz Daúd Saraf.

Megdöbbentő szenvedéseken mentek keresztül:

... https://gondola.hu/cikkek/111515-Csak_Magyarorszag_all_ki_a_keleti_kereszteny ...
R.András
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. augusztus 26. 23:57 | Sorszám: 105
Bayer: A keresztekről
A kereszt ma lázadás az Összes ellen. Az Összes ellen, ami egy és ami elviselhetetlen.
... https://www.facebook.com/gondola.hu/posts/1921015531312198?__xts__%5B0%5D=68. ...
Walaki
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. augusztus 17. 22:39 | Sorszám: 104
" 2018. augusztus 17. péntek 06:00
Őrültek háza
Gajdics Ottó

Ezt is megtudtuk hát. Magyarország nem keresztény, hanem pogány ország. Nagyboldogasszony napja volt épp, a legfontosabb katolikus Mária-ünnep. Amit Szent István király olyan fontosnak tartott, hogy ezen a napon ajánlotta hazánkat a Szűzanya oltalmába.

Ekkor bírta Heller Ágnes öreg, bigott kommunista filozófus – ahogy a kormányszóvivő nevezte – kivonni a kereszténységet a magyar kérdések köréből. Remek időzítés, akár a régi szép mozgalmi időkben. Nem idézném azokat, akik nem gondolják magukat pogánynak a környezetemben. De jó, ha tudja Heller, nehéz őt szeretni.

Fontos ugyanakkor rávilágítani, mi serkentette erre az intenzív aktivitásra a nemrég még Demszky Gábor horvátországi birtokán sütkérező lukácsista tudós nőt. Nem más, mint az, amit gyűlölete tárgya, Orbán Viktor mondott arról, hogy mi a különbség a liberális nem demokrácia és a kereszténydemokrácia között. A balliberális megmondóemberek főideológusának úgy csenghetnek ezek a szavak, mintha eljött volna lelkéért a patás ördög, és az egyfolytában csak három szót suttogna a fülébe: Isten, haza, család."
....
Walaki
Olvasta: 7 | Válasz | 2018. augusztus 17. 22:36 | Sorszám: 103
ld. #99
dejszen
Olvasta: 8 | Válasz | 2018. augusztus 01. 21:57 | Sorszám: 102
Szóval, köhöm, biztos igazad van!
R.András
Olvasta: 9 | Válasz | 2018. április 09. 08:37 | Sorszám: 101
Egyedül Istené a dicsőség
... www.facebook.com/nandor.jankovich/posts/1993095500720373
dejszen
Olvasta: 10 | Válasz | 2018. április 02. 20:22 | Sorszám: 100
Hadházy, vagy sz@rházi, eben guba, egyforma ez mind!
Walaki
Olvasta: 9 | Válasz | 2018. február 17. 21:10 | Sorszám: 99
Dehogynem. Oda volt írva.
Magyar nyelven. Válaszul egy hsz.-re. :-)
dejszen
Olvasta: 10 | Válasz | 2018. február 17. 20:55 | Sorszám: 98
Nem utaltam senkire! Érthető?
Walaki
Olvasta: 9 | Válasz | 2018. február 17. 20:47 | Sorszám: 97
"Keresztény és a Ripost nevű kultúrlap a zászlóvivője!"

Mondom, akire te utaltál, az nem az a Hadházy, hanem az az elempés!!

dejszen
Olvasta: 9 | Válasz | 2018. február 17. 20:43 | Sorszám: 96
persze, a Feri, meg a Sanyi között váaszthatsz, kéne már egy PÁPA!
Walaki
Olvasta: 9 | Válasz | 2018. február 16. 21:56 | Sorszám: 95
ez a Hadházy nem az a Hadházy, hanem a Sanyi ....
dejszen
Olvasta: 9 | Válasz | 2018. február 16. 21:39 | Sorszám: 94
Keresztény és a Ripost nevű kultúrlap a zászlóvivője!
R.András
Olvasta: 9 | Válasz | 2018. február 16. 18:13 | Sorszám: 93

"Azt a kultúrát kell megtartani Magyarországon, amelyben minden magyar
ember otthon érzi magát, ezt pedig - függetlenül attól, hogy valaki vallásos
vagy sem - úgy hívják, hogy keresztény kultúra."
... www.facebook.com/hadhazysandor/posts/1848338302124661
R.András
Olvasta: 10 | Válasz | 2018. február 07. 16:50 | Sorszám: 92

... www.facebook.com/photo.php?fbid=10153600584389652&set=a.467395754651.253854.5 ...
R.András
Olvasta: 11 | Válasz | 2018. február 03. 12:22 | Sorszám: 91
Krisztus Királysága: “A” (jelző nélküli) Testvériség
... www.facebook.com/a.testveriseg/
R.András
Olvasta: 12 | Válasz | 2017. március 01. 15:16 | Sorszám: 90
Bakócz Tamás, az 1513-as pápaválasztás esélyese
A félezer éve zajlott konklávén komoly esélyei voltak a pápaságra a magyar
bíborosnak, Bakócz Tamásnak. Az 1513. március 11-én tartott választáson végül…
... www.facebook.com/magyarpatriotak/posts/1820024924916163
R.András
Olvasta: 12 | Válasz | 2017. március 01. 13:43 | Sorszám: 89
Pap Gábor - Szakrális Uralom
... www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1597667670248927&id=233859623296412
R.András
Olvasta: 12 | Válasz | 2017. február 22. 12:06 | Sorszám: 88
Orbán Viktor vendégül látta a szír ortodox pátriárkát
Orbán Viktor az Országházban látta vendégül II. Efrém Ignác szír ortodox
pátriárkát. A találkozón szóba került, hogyan lehet elősegíteni a közel-keleti
keresztények szülőföldön való megmaradását, illetve a felszabadított területekre
történő visszatérését. A miniszterelnök ehhez konkrét segítséget ígért.
A magyar támogatás Szíriában egyetemi létesítmények felépítését,
Irakban pedig a harcokban lerombolt falvak helyreállítását szolgálja.
... www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/orban-viktor-munkaebeden-latta-vende ...
menta
Olvasta: 12 | Válasz | 2017. február 07. 08:47 | Sorszám: 87
"Imádkozni jó dolog." Így van. És mindig csak ketten tudják, hogy mennyire igaz: Isten és az imádkozó, ez kettőjük titka. Hogy sokakban mennyire elsikkadt, ellaposodott, materializálódott - vagyis megszűnt- a szellemiség, mennyire nem értik ezt sokan már, az érzékelhető a különbségből, hogy Shakespeare még hogy fogta fel az imát - a párbeszédet Istennel.

Hamlet meglátja az imádkozó Claudiust, de nem öli meg.

"Most megtehetném, top! imádkozik.
És, most teszem meg: - akkor mennybe mén.
Így állok én bosszút? Megfontolandó.
Atyámat egy gazember megöli,
S én, ez apának egyetlen fia,
Azt a gazembert mennyországba küldöm."

*
Istenen kívül csak Claudius tudta, hogy mennyit ér Istenhez szóló imája:

Fölszárnyal a szó, eszme lennmarad:
Szó eszme nélkül mennybe sose hat.

My words fly up, my thoughts remain below:
Words without thoughts never to heaven go.


*
R.András
Olvasta: 12 | Válasz | 2017. február 07. 08:33 | Sorszám: 86
https://gondola.hu/cikkek/104045-De_mi_az_a_tuzkeresztseg_.html
alexander
Olvasta: 13 | Válasz | 2017. február 07. 02:33 | Sorszám: 85
Abszurd a demagóg szövege, megszégyeníti aki hallgatja...és azt is amit a szájára vesz.
tiszavirág
Olvasta: 13 | Válasz | 2017. február 07. 02:17 | Sorszám: 84
Nekem tetszik, hogy Balog Zoltán részt vett ezen az imareggelin és hogy ezt Magyarországon is megszervezi. Imádkozni jó dolog.

alexander
Olvasta: 13 | Válasz | 2017. február 07. 02:07 | Sorszám: 83
Ez a Balog egy balfácán galiciáner ripacs, átsüt belőle az állati humanitás hiánya, ami a buszbaleset cinikus tréfájából vagy freudi elszólásából kitűnt, amikor tűzkeresztségről fecsegett?
Ez egy pap? és miniszter?
Magyarfób kreatúra.
R.András
Olvasta: 13 | Válasz | 2017. február 03. 13:11 | Sorszám: 82
Balog Zoltán és Trump is a washingtoni imareggelin
2017. február 3. 11:37
Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője miután részt vett a csütörtöki imareggelin Washingtonban,
rövid, kötetlen beszélgetést folytatott a szerda este beiktatott új amerikai külügyminiszterrel.

Balog Zoltán az MTI-nek azt mondta: Rex Tillerson külügyminiszterrel azt a reménységét osztotta meg, hogy változni fog
az amerikai politika viszonya Magyarországhoz. Rex Tillerson hangsúlyozta: ő is ezt szeretné. Kifejtette, hogy az Egyesült
Államokban nem csupán az új elnök választói, hanem jóval szélesebb társadalmi rétegek bíznak abban, hogy Amerika valóban új
korszakba lép – idézte fel tárgyalópartnere szavait a magyar miniszter. „Mi azt szeretnénk, ha a magyar–amerikai kapcsolatok
lépnének új korszakba” – hangsúlyozta Balog Zoltán.

A magyar miniszter – aki ezúttal már harmadszor vett részt Washingtonban a nemzeti imareggelin – az MTI-nek kiemelte: erkölcsi
emelkedettséget és sajátos erőt sugároz, ha a világ minden részéről érkező több mint háromezer politikus és közéleti személyiség
együtt imádkozik. Még ha ez másként, más stílusban történik is, mint ahogyan az Magyarországon szokott. Hozzátette: „ez a közös
ima a politikai ellentétek fölé emeli legalább a közös imádság másfél-két órájára” a benne részt vevőket. Balog Zoltán
hangsúlyozta: „Egy amerikai elnöknek – függetlenül attól, hogy milyen hátországgal választották meg – el kell ismernie, hogy
a kereszténység ereje, a hitbéli erő nélkül ő sem érvényesülhet, nem lehet sikeres.”

Arra a kérdésre, hogy egy közös imareggeli a személyes kapcsolatoknak köszönhetően hozzájárulhat-e a megfontolt politikai
döntéshozatalhoz, Balog Zoltán kifejtette: ez deklarált célja is az imareggelinek, jóllehet a közvetlen politizálást kizárják.
„Nehezen tudom azonban elképzelni, hogy ha két politikus részt vesz egy közös imádságon, akkor utána sértegeti vagy gyalázza
egymást ”– fogalmazott.

A miniszter elmondta: ősszel tervezik megrendezni az első magyar nemzeti imareggelit ellenzékiek és kormánypártiak közös
szervezésében, és külföldi vendégeket is meghívnak majd. Ehhez most nemcsak tapasztalatot szereztek, hanem segítséget is kaptak.

Balog Zoltán közölte azt is, hogy a tavaszi budapesti második demográfiai világfórum és a családok világkongresszusa ügyében
tárgyalt Martha Roby republikánus kongresszusi képviselővel, az amerikai életvédő mozgalom egyik jeles szereplőjével.
... http://gondola.hu/hirek/200251-Balog_Zoltan_es_Trump_is_a_washingtoni_imaregg ...
Tovább ...
Jelmagyarázat    Van új hozzászólás
   Ezeket a hozzászólásokat már láttad
... Hibabejelentés | | | Gondola ...