| Téma: Méhes Akadémia |
|
| hulot |
|
Az az igazi, ha megosztjuk azt, amit megihatunk.
 |
|
| mackó |
|
|
Az a bor akkor egy nagyon jó szer. A gátlásoktól megszabadít. |
|
| Rendes Kis |
|
Realizálás !
A bor filozófiája nem azt jelenti, hogy filozofálunk a borról.
Azt jelenti, hogy megisszuk a bort, akkor és úgy és olyat és annyit, ahogy illik. |
|
|
| Rendes Kis |
|
Arisztotelész azt mondta: "az vagy amit megeszel".
Szerintem: "az vagy amiről beszélgetsz". |
|
| hulot |
|
"Vesd ki azt a lomot, ember!
Hadd legyen életed csónakja könnyű.
Ne hordozd, csak amire szükséged van: lakályos otthonodat,
egyszerű örömöket, egy vagy két olyan barátot,
aki ezt a nevet meg is érdemli, valakit, akit szeretsz,
és aki téged szeret, egy macskát, egy hű ebet, egy-két pipát,
elegendő ételt és ruhaneműt,
s az italból egy kicsit többet a szükségesnél,
mert a szomjúság veszedelmes dolog."
J.K.J.
|
|
| Rendes Kis |
|
"Az alapállás nem vallás, nem filozófia, nem tudomány, mert valamennyi alapja. Az
alapállás értelemteremtő tevékenység. Semmi sem marad meg, csak amit az ember saját
életében és életével realizál."
H. B.
... www.facebook.com/HamvasBela?fref=nf |
|
| Rendes Kis |
|
„Az őskorban a mérvadó szó és a tisztelet az érett emberé és a higgadt öregségé volt. Ez volt a példa.
Most a fiatal, testileg erőteljes ember részesült előnyben, mert a szellemi higgadtságra és érettségre
senkinek sem volt érzéke. A higgadtságot félretették, és helyébe a szenvedélyes mohóság lépett. A meggondolás
megszűnt, és helyét a lázongó forradalmiság követte. A gondolatra már senki sem hallgatott, mert az eszménykép
a forró vér lett. (...) A szemlélődő nyugalom után a cselekvés heve következett. A tett erejét kezdték csodálni.
A közösség példaképe nem a világos értelmű, érdektelen öreg bölcs lett, hanem a tevékenységében égő harcos.
A tudást, a nyugalmat, az önmegtagadást, az erényt felváltotta a becsvágy és a dicsőség után való szomjúság.
Azelőtt a magányos hallgatás volt az élet legmagasabb színvonala; ennek felelt meg (...): a szellemi fölény;
ennek felelt meg (...) a szent koldus. Most minden a nyilvánosság felé kezdett tolongani: verseny, látvány,
piaci vásár, színház: felület, történet lett az emberi lét.”
Hamvas Béla (Scientia Sacra)
... www.facebook.com/HamvasBela/photos/a.213165695442293.49498.191745284251001/69 ... |
|
|
| jojoba |
|
Hamvas nem a hétköznapi, mindennapi, mondhatnám egyszerű emberekről beszél...
Csak nem érintve érzed magad galambocskám? Persze nem hiszem, hogy egy elithez tartozó, itt, ezen a fórumon jártatná a lepcsest.(És ezt nem a fórum lebecsülése okán írom!)
Szóval ön hétköznapi, vagy a "fránya" elithez tartozik? |
|
| tiszavirág |
|
De persze a hétköznapi ember! Az bezzeg mindig az igazat mondja.
Csak az a fránya elit! Az soha.
Ha nem lenne, sokkal jobb lenne minden. |
|
| jojoba |
|
"A magyarországi társadalmi elit a nap 24 órájában folyamatosan hazudott a
társadalomnak, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali elitről volt vagy van szó."
Felesleges a múltidő, és felesleges csak kis hazánkat kiemelni.
A társadalmi elit mindég, mindenhol csak a hazugság talaján tud megélni. Persze ők ezt valamiféle misztikus, ködös, slejmmel magyarázzák, vagy próbálják magyarázni... |
|
|
| Rendes Kis |
|
A hazugság a kulcsszó
"Hamvas Béla írja, hogy politikának azt nevezik, amikor az ember mástól várja el azt, amit
neki magának kellene elvégeznie. Egzakt megfogalmazás. Ebben az értelemben a magyar vérbeli
politikus nemzet. A magyarországi társadalmi elit a nap 24 órájában folyamatosan hazudott a
társadalomnak, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali elitről volt vagy van szó.
Ez az önámítás, ami együtt jár a másik ámításával is, átjárja az egész társadalmat."
Bajdázo: Lekapcsolom a villanyt a fejemben
... http://vs.hu/az-onamitas-atjarja-az-egesz-tarsadalmunkat-gyorffy-akos-kolto-0713
... www.facebook.com/HamvasBela?fref=nf |
|
|
| keresztkem |
|
"..„A hamvasizmus egyik legjellemzőbb vonása, hogy akiket magával ragadott ez a világkép, azok kritika nélkül mindent elfogadtak tőle – legyen az társadalmi kérdés, filozófiai probléma vagy egy műalkotásról alkotott vélemény. A hamvasi életmű biblia volt, a vonzáskörébe kerülők pedig jellegzetesen vallásos emberek, akik mindent elfogadtak vallásuk alapítójától.”
Azt hiszem a sok LÉNYEG között ez a "LEGLÉNYEG".
k.k. |
|
| panda |
|
súlyos egyén, csak 2,4 tonna..  |
|
|
|
| Rendes Kis |
|
A kiállításbezáró
Én a "realizálás" szót hoztam el onnat: Hamvas Béla egyáltalán nem szobafilozófus. A kérdések, amiket feszeget
nem valamiféle szőrszálhasogató részletkérdések, hanem a lényegre irányulnak, húsbavágóak, egzisztenciálisak.
A "realizálás"-t másképpen úgy mondhatnám, hogy: "élet". |
|
| Rendes Kis |
|
A 27 éves Kemény Katalin 1936 decemberében azért ment be a Fővárosi Könyvtárba, hogy személyesen mondja meg véleményét kritikusának, aki ízekre szedte nem sokkal korábban megjelent Rabelais-fordítását. Pedig a 39 éves Hamvas Béla nem is volt olyan szigorú, mint szokása volt. Kritikája szerint a fordítás olyan pontos volt, amilyet csak női kéz tud csinálni, és ebben felette áll a német és angol fordításoknak, ugyanakkor nem hozza vissza az eredeti mű könnyedségét. Ez a félig elismerő kritika annyira felbosszantotta a fiatal nőt, hogy bement a könyvtárosként dolgozó ismeretlen kritikus munkahelyére. Elmondta a férfinak, miért nincs igaza, aki újra elmagyarázta, mi volt a baja a középkori szöveg fordításával. A beszélgetés sokáig tartott, és másnap újra folytatták. Pár hónapos ismeretség után összeházasodtak.
Hamvas Béla a találkozás előtt alkotói és magánéleti szempontból is válságos időszakot élt meg. Kerényi Károllyal közösen indított folyóiratuk, a Sziget, érdeklődés hiányában megszűnt, házassága pedig zátonyra futott. Fiatalkora óta határozott elképzelése volt róla, milyen társ mellett akarja leélni az életét. Olyan partnert keresett, aki kellőképpen intelligens ahhoz, hogy szellemi partnere legyen, ugyanakkor nem túlságosan olvasott és kiművelt, hogy ő vezethesse be a tudás rejtelmeibe. Első felesége, Angyal Ilona nem felelt meg ennek a vágynak, egyáltalán nem érdekelte az a szellemi út, amit Hamvas ez idő tájt bejárt. Olyan szerelmi házasság volt ez, amelyben a felek közös ketrecbe zárt, egymásnak ugrani kész tigrishez hasonlítanak, – fogalmazott később Hamvas. Az feleség élete végéig nem értette meg, miért költözött el tőle 1935-ben a férje, akinek válásuk után is tovább viselte a nevét. „Nagyon boldogan éltünk, nem volt még két olyan boldog ember a világon, mint mi. Nyolc év után elváltunk, (...) de én nem tudtam őt elfelejteni, az ő felesége maradtam és maradok halálomig”, – nyilatkozta 1980-ban az idős Angyal Ilona. Hamvas úgy érezte ő felelős a válásért, és képtelen lesz társat találni.
Arra vágyott, hogy nyugodtan, kötöttségek nélkül írhasson, egy hasonló életcélt követő partnrrel az oldalán. Ekkor jelent meg az életében a francia tanár végzettségű Kemény Katalin. Hamvas az első könyvtári beszélgetések után megérezte, hogy Katalin lehet az áhított egyenrangú alkotótárs az életében. Egyikük családja sem örült az egymásra találásának. Hamvas jobboldali, evangélikus lelkész-tanár apja és menyasszonya Erdélyből menekült, meggyőződéses kommunista apja gyanakodva nézték egymás családját. De nem csak ez volt a baj. Amikor Katalin bemutatta a szüleinek, Hamvas a vacsoránál kijelentette: „Milyen kár, hogy az ember negyvenéves korában nem mehet nyugdíjba, úgy, mint Svájcban.” Az anyósjelölt erre őszintén meglepődött: „Egy nyugdíjashoz fogsz férjhez menni?” Hamvas a konfliktusokat elkerülendő saját szüleinek csak utólag árulta el, hogy megnősült. Katalin apja aggódva írta egy barátjának: „H.B. Nagyon tanult, de nagyon reakciós gondolkodású ember, és pedig saját sorsa és saját érdekei ellenére is. (...) A jövő mutatja meg, hogyan tud összeharmonizálódni ez a két más-más fából faragott lélek.”
A harmónia hamar létrejött. A pár berendezkedett az olvasásnak és írásnak szánt életre. A férj napközben a könyvtárban dolgozott, este pedig hazatért Katalinhoz könyvtárrá alakított Remete-hegyi lakásukba. Felesége szerint 500 évre való feldolgozatlan jegyzetanyag született így. Hamvast a világháború kitörése után háromszor is behívták tartalékos tiszti szolgálatra, az orosz frontot is megjárta. Eközben írta egyik főművét, a Scientia Sacrát. Lelkiismereti okokból kétszer is kockára tette az életét: először akkor, amikor a parancsnoksága alatt álló zsidó munkaszolgálatosokat hazaengedte, másodszor pedig amikor megszökött Németországba vezényelt csapatától, hogy Budapesten ápolhassa betegeskedő feleségét. Nem sokkal később lakásukat bombatalálat érte, elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtáruk, valamint több ezer oldal kézirat is. Ezt Hamvas a háborúnál is nagyobb sorscsapásnak fogta fel. „Koldus lettem. A birtok világa megsemmisült. ... Igyekszem többé semmihez sem odaragadni. Koldusnak lenni nehéz, de jó...”
Valóban koldus évek következtek. Az író a háború után egy ideig szerkesztőként dolgozott, s még megjelenhetett feleségével közös műve, a Forradalom a művészetben is, de Lukács György kritikája után állásából felfüggesztették. Földműves-igazolványt váltott ki, és Katalinnal együtt egy kölcsönbe kapott szentendrei házba költözött, ahol a kertet művelte. Más talán száműzetésnek találta volna ezt az életformát, ők azonban boldogok voltak. Hamvas egy levelében „elíziumi”, csodálatos időszaknak nevezte ezeket az éveket, ahol nem remélt békében és termékeny atmoszférában alkothattak. „Ó, ha így élhetnék mindig! Sohase kívánnék meghalni” – írta.
Ebben az időben sokat beszélgettek arról, hogy egyszer talán felépül majd a saját közös otthonuk is. Az író egyszer séta közben, egy mohos kövön ülve le is rajzolta a porba, milyen lesz a házuk, amelyet „cirpelő csend” vesz majd körül. Közös vágyuk jelképeként két csészét vásároltak, amelyekből sosem ittak: „akkora tartogattuk, mikor 'majd a házban'”, – írta később Katalin. A számukra szegényen is idillinek tartott állapot azonban hamar véget ért. Hamvasnak, hogy ne számítson közveszélyes munkakerülőnek, állást kellett vállalnia. Az Erőműberuházó Vállalat vidéki építkezésein lett raktáros, s közben folyamatosan írt, szanszkritül tanult, latin, görög, héber, kínai szerzőket fordított. Munkatársainak fogalma sem volt róla, hogy koruk egyik legműveltebb embere adja ki nekik a szerszámokat minden nap. Ezekben az években csak kéthetente egy-egy hétvégére találkozott Katalinnal, egyébként 13 évig egyedül élt különböző ideiglenes munkásszállásokon.
Hamvas az építkezésről ment nyugdíjba, élete utolsó éveiben a könyvei megjelenésének reménye nélkül, folyamatosan írt. Ebben az időszakban már erőt vett rajta a depresszió. „Melankóliámmal van sok baj, (...) belenyugszom és elviselem, csak környezetem (főleg Kató) szenved tőle. Hatvankilenc évig tűrhető élettárs voltam, de az idén február óta nehéz” – írta. 1968. november 4-én kapott agyvérzést. A kiérkező fiatal orvos rákiabált a félig bénultan ülő íróra: „Na, mi van papa?” Hamvas Béla a feleségére nézett, és többé nem szólalt meg. Elveszítette az eszméletét, és három nappal később a kórházban meghalt. Katalin 2004-ig élt, idős korában költőként talált magára. Szentendrén megépítette a kis házat, amelyről közösen álmodoztak, az építés történetét halott férjéhez címzett lírai esszében írta meg.
Hamvas tanítványai, életrajzírói kétfajta módon írnak az író és felesége viszonyáról. Az egyik olvasat szerint tökéletes társ, értő szellemi partner volt Hamvas mellett. A másik olvasat szerint rossz feleség volt, aki nem gondoskodott férjéről: Hamvast a munkásszállón nem látogatta meg, nem is telefonált, az író tiszta ruha és hazai koszt nélkül, csak könyvekkel tért vissza a hétvégi találkozásokról is. Alkalmasint mind a két olvasat igaz. Kapcsolatuk nem evilági volt, kéziratok lapjain teljesedett ki. „A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz”– írja Hamvas. „A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.” Rajtuk kívül más nem tudhatta, az ő kapcsolatuk a kettő közül melyik volt inkább.
... www.facebook.com/photo.php?fbid=10150697771279855&set=a.165101444854.116423.6 ...
... www.facebook.com/attila.botar.1 |
|
| Rendes Kis |
|
Hamvas Béla: A holnapban élünk
Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük- holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet.
Hamvas Béla: Az öröm beszennyezése
Sok millió előszobában folyik az emberi örömnek ez a beszennyezése.
Beszélhetsz neki mézről és virágról, a szerelemről és a csillagokról, és az öröm imájáról, amely előtt az égi csarnoknak minden kapuja kitárul.
Ez itt hivatal, itt nem szabad beszélgetni, és nem szabad kopogtatni, és várni kell, amíg az írnok bent a kenyérhéjat rágcsálja, és az ablakon kibámul, és el kell merülni a béna és sötét nemlétezésben, és tűrnie kell, hogy az örömre szomjas szívet megpörköljék, mindezt meg nem fellebbezhető hatalommal, évezredes hagyománnyal, a magasabb közérdek nevében.
Hamvas Béla: Barátság
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.
Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak viszontlátás.
Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.
Hamvas Béla: Bizalom?
Az ember azzal a bizalommal születik meg, hogy itt otthon lesz és magával hozott életét kedvére élheti.
Ehelyett valószínűleg életének első öt percében észreveszi, hogy nemcsak hogy nem élheti, hanem mintha a világ egész ereje arra összpontosulna, hogy a benne lévő életet kikezdje és aláássa, destruálja és megfojtsa, elnyomja és összetörje.
Hamvas Béla: Létrendszer és léthazugság
Egy rendszerben nem a kijelentések tényleges igazságtartalma a döntő, hanem, hogy a kijelentés az organizációban miképpen építhető be, vagyis, hogy az organizációt tökéletesebbé teszi, vagy sem. Egy kijelentés az abszolút igazságot is kimondhatja, de ha a rendszerbe nem illeszthető be, semmit sem jelent. És a rendszer valóságbázisa minél szűkebb, igazságbefogadó képessége annál csekélyebb. Idők folyamán a rendszerek rugalmasságukat és asszimiláló képességüket elvesztik, és semmiféle tőlük idegen gondolat befogadására nem képesek. Megújulási tehetségük nincs többé. Ez az a pillanat, amikor egy rendszer az igazsággal szemben negatív magatartást vesz fel, vagyis amikor a létrendszer léthazugság rendszerré válik.
Hamvas Béla: Optimizmus?
Mintegy száz évvel ezelőtt néhány költő és gondolkodó elkezdte hirdetni, hogy a lét szenvedés.
A tanítás régi volt, és mégis meglepő. Az elsők akik erről beszéltek: Byron, Leconte de Lisle, Schopenhauer, Poe, Kierkegaard, Baudelaire, azt mondták, amit az őskíniak, a hinduk, az egyiptomiak, a görögök, az őskeresztények.
A tanítás hamar terjedt, és az életöröm-felfogást rongyokra tépte. (...)
A dolog nem azon múlik, hogy arcunk megráncosodik, mint ötezer éve a kínaiaké; nem attól, hogy a boldogság használt el bennünket; szemünket megtörik, agyunk elfárad, gerincünk meghajlik, elkezdünk unatkozni, magunkra maradunk és meghalunk, mint a görögök, hinduk, régi keresztények.
Az öregasszony csontos, bütykös, aszott, száraz, remegő keze nem azért ilyen, mert sokat dolgozott.
A kéz az öröm után nyúlt.
Arc sosem tud ilyen megrendítően és megsemmisítően őszinte lenni. A kéz láttán a világ legoptimistább lénye is megszeppen.
Végül mindnyájunk keze ilyen lesz, ilyen szomorú, fáradt, tanácstalan, elhagyatott, szegény, öreg kéz. Az egyetlen, amit az ember tehet, mint Dosztojevszkij, leborul előtte és nyög: nem előtte, hanem az egész emberiség szenvedése előtt!
Amikor mintegy száz évvel ezelőtt újra észrevették, hogy az élet szenvedés, semmi egyebet nem vettek észre, mint az öregasszony kezét.
S a helyzet azóta csak annyiban változott, hogy az emberiség egy része kitart az optimizmus mellett, s mindenekfölött ragaszkodik annak látszatához, hogy az élet öröm.
Hamvas Béla: Oszd meg, amid van!
A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözültek közé.
Teljes napot tölthettek itt a boldogok között, napkeltétől napnyugtáig élhettek elíziumi életet.
- Az első bölcs az élményt nem bírta el, és belehalt;
- a második elméjében megzavarodott;
- a harmadik az élményt magába zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett boldogságot magának tartotta meg.
- Csak a negyedik bölcs távozott egészségesen és épen, mert a látottakat arra használta fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.
A szenvedés köréből mindenki szabadon kiléphet, ahogy tud, és a boldogságot elérheti. De azoknak, akik az üdvözültek világát megismerik, negyedrésze a nagy élményt nem tudja elviselni és belepusztul. Minden nap látni olyan embert, aki a mennyország kapujában összeesett és meghalt.
A másik negyedrész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus bolondot is látni eleget.
A harmadik negyed rész a boldogságot magába zárja és önmagának tartja meg, és nem ad belőle másnak...
A boldogságot csak a negyedik bölcs bírta el. Mert a gazdagságot, örömet, tehetséget meg szabad szerezni, de jaj annak, aki hozzá nem elég erős.
Egy része belehal, egy része eszét veszti, egy része a kincset magába ássa, és senkinek sem ad belőle. Az elíziumi kertek fénye benne sötétséggé változik.
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle...
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik...
Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.
Most eredj és élj, mert a világ a tied!
------------------------------------------
Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.
Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között. Miért csillag a barát? És miért barát a csillag? Mert olyan távol van, és mégis bennem él? (...) Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit? Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég? Nem lehet rá válaszolni. Nem is kell.
Tégy, amit akarsz. De mindig tudni fogod, mitől féltél. Félni annyi, mint meghalni. Annyi, mint mulasztani. Annyi, mint soha. Soha többé. Értsd meg, soha, soha többé. Életed parancsa nem az, hogy kell. Mert nem kell semmi. Nincs kényszer. De tudd meg, hogy ezt itt soha nem tudod megtenni többé. Amit nem teszel meg itt, ma, most, azt nem fogod tudni soha. Amit félsz megtenni most, azt elvesztetted örökre.
Barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek rám ragyogása.
A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő.
Nem az győz, aki kemény marad, hanem aki meglágyul és enged és befogad és felad és feloldja magát. Az önfeladás nem a gyengeség, hanem az erő jele.
(A szentendrei Hamvas-kiállítás meghívója) |
|
|
| Rendes Kis |
|
Ezt Czakó Gábor is írja, hogy hosszú és meglepő azoknak a névsora (de nem említ neveket),
akik Hamvas munkásságán élősködnek ... |
|
| tiszavirág |
|
Vajon ki kérte fel Spirót?
Más nem vállalkozott?
 |
|
|