Téma: Amerika végnapjai? |
|
mamácska |
|
Oroszország kormánya utasításba adta a pénzügyminisztériumnak, gazdasági fejlesztési minisztériumnak, a föderációs vámhivatalnak, az energiaügyi minisztériumnak és a Rosszija Banknak, hogy kezdjék meg az előkészületeket az olaj és más természeti kincsek rubelben történő értékesítésére. Az átállást követően az exportra kerülő, Oroszországban kitermelt energiahordozókért csak rubelben lehet fizetni. A történtekről az Interfax hírügynökség számolt be, hozzátéve, hogy a kezdeményezés eredetileg a Szövetségi Versenyhivatal ajánlása volt.
A versenyhivatal szerint ez a lépés szükséges ahhoz, hogy a dollár monopolhelyzetét megdöntsék, ami a világgazdaságban mostanra komoly problémát jelent, és a korlátlanul, fedezet nélkül nyomtatott amerikai valuta monopolhelyzete a rubel versenyképességének elsődleges korlátozó tényezője. A hivatal szerint, ha az Oroszországban kitermelt természeti kincseknek csak 10%-át rubelben értékesítenék, az rákényszerítené a vevőket arra, hogy több mint 15 milliárd dollár értékben rubelt vegyenek, ami a központi bank beavatkozásával azonos hatékonyságú lépés lenne.
Oroszországban az utóbbi évek során aktív politikai vita zajlott arról, hogy a dollár használatával végleg fel kell hagyni. Az Állami Duma meghatározó politikusainak véleménye szerint az Eurázsiai Gazdasági Unió területének egészén be kell tiltani a dollár és euró használatát, hogy a világgazdaság ténylegesen is többpólusúvá váljon, és a dollár tartalékvaluta szerepe végleg megszűnjön. Oroszországban – kormánypolitikusok részéről – tavaly ősszel felmerült az a javaslat, miszerint az orosz tőzsdén minden orosz természeti kincs csak rubelben legyen értékesíthető. Ennek megfelelően az olaj árát nem dollárban, hanem rubelben fogják jegyezni, és az olajkereskedelem átállítását követően a földgázért is rubelben kell majd fizetni. Ennek egyenes következménye, hogy az Európai Unió a következő évek során szintén háttérbe kell szorítsa a dollár használatát, és Washington fennhatósága az Európai Unió felett gyengülni kezd.
Forrás: hidfo.ru
További részletek: http://komlomedia.hu/hir.php?hir=5662#ixzz3a6CBXoX5 |
|
|
orosz_hussalata |
|
Na, a clintonné próbálja az első kvótanő szerepében váltani az első kvóta feketét. |
|
Rendes Kis |
|
Francia hírszerzés: Moszkva nem készült háborúra Forrás: biztonsagpiac.hu
Az amerikaiak megpróbálták félrevezetni a szövetségeseket?
A NATO katonai hírszerzési információi, miszerint Oroszország Ukrajna megtámadására készült volna, nem feleltek meg a valóságnak – közölte a francia katonai hírszerzés főnöke, Christophe Gomart még március 25-én a francia Nemzetgyűlés Védelmi Tanácsának zárt ülésén. Az ülés szövegét a minap közzétették a Nemzetgyűlés honlapján – írja a Nyezaviszimaja Gazeta.
Az oroszok a valóságban nem helyeztek el parancsnoki pontokat, tábori kórházakat a határon. A francia katonai hírszerzés úgy véli, problematikus a NATO számára, hogy az amerikai hírszerzés domináns szerepet játszik a szervezetben. Ezért Franciaországnak erősítenie kell a saját hírszerzését. ... http://erdely.ma/vilag.php?id=184676&cim=francia_hirszerzes_moszkva_nem_keszu ... |
|
Rendes Kis |
|
Újabb adódominó dől el Nyugat-Európában
Immár nemcsak Luxemburg az adóelkerülés elleni uniós harc célpontja, hanem Hollandia is. Az Európai Bizottság most közzétett első, átfogó versenyjogi vizsgálatából kiderül: a holland kormány úgy hozott kedvezőbb helyzetbe egy amerikai tulajdonú kávéházláncot, hogy alaposan alulértékelte a cég adóköteles jövedelmét, így a multinak jóval kevesebb adót kellett fizetnie. ... www.hirado.hu/2014/11/15/ujabb-adodomino-dol-el-nyugat-europaban/?source=hirk ... |
|
|
|
|
|
|
|
mandala |
|
2013. november 9., szombat 09:41 , forrás: MTI, szerző: TK Obama valamit lát Kubában
Kubai ellenzékiek egy csoportjával találkozott pénteken Barack Obama amerikai elnök, és egyebek között arról beszélt, hogy el kell gondolkodni a szigetországgal szembeni amerikai politika felülvizsgálatán. : http://mno.hu/kulfold/obama-valamit-lat-kubaban-1194470
ajjajj ebből háboróú lesz.....
|
|
|
hulot |
|
Mert az Iszlám az Iszlám.........
|
|
mandala |
|
Nem szállít több fegyvert Amerika a lázadóknak Forrás: MTI 2013. november 02., szombat 18:05
Sem fegyvereket, sem más segítséget nem várhat az Aszad-rezsim ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg az Egyesült Államoktól. Az USA a segélyezés leállításától azt reméli, hogy még novemberben tárgyalóasztalhoz ültetheti a lázadókat. Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
Felfüggesztette az Egyesült Államok az Aszad szír elnök kormánya ellen lázadó Szabad Szíriai Hadsereg katonai segélyezését – számolt be egy több ellenzéki csoportot tömörítő ernyőszervezet egyik parancsnoka a DPA német hírügynökségnek. : http://mno.hu/kulfold/nem-szallit-tobb-fegyvert-amerika-a-lazadoknak-1193353 |
|
|
|
|
mandala |
|
A görögök lehallgatták az amerikaiakat MTI 2013. október 29., kedd 12:43 |
Görögország is lehallgatott amerikai diplomatákat, mondta el egy volt miniszter a Vima FM nevű görög rádióadónak. „Nagyon jól szórakoztam, amikor Athénban dolgozó amerikai diplomaták egymás közti és az egyesült államokbeli központtal folytatott beszélgetéseit hallgattam, amelyeket a görög hírszerzés vett fel és játszott le" – mondta Theódorosz Pangalosz volt külügyminiszter. : http://index.hu/kulfold/2013/10/29/a_gorogok_lehallgattak_az_amerikaiakat/
|
|
mandala |
|
a mi kommunistáink majd jól lehallgatják a ti kommunistáitokat ..
|
|
|
|
alma |
|
Marginális? Az asszonynak még az van és semmi baja, probléma mentesen működik. ITT Nokia, kicsi a tokija. |
|
mpd |
|
Európa halott. Ahol egy volt FDJ-titkár lehet az első ember, ott harangoztak. |
|
orosz_hussalata |
|
Csak egy kis adalék a Merkel ügyhöz*, hogy az Európaiak elsősorban az unió, és annak (lefizetett?) bürokratái szó nélkül nézték, hogy a korábban vezető európai mobilgyártót, szétrohasszák, majd felvásárolják. Mára teljesen marginális szereplő lett az egykor dicsőséges Nokia. Ebben a most olyan fontos stratégiai ágazatban az usa és Ázsia kiszolgáltatottjai vagyunk. Persze a lehallgatás nem csak/elsősorban a készüléken múlik, de jól példázza a helyzetet. Mondjuk a német titkosszolgálat is elmehet a búsba, ha engedték, hogy Angéla kommersz rendszereken beszéljen meg tortarecepteknél komolyabb dolgokat. Hol vannak a felelősök? Nincs európai stratégia semmilyen téren, a sok túlfizetett szarházi meg ott bohóckodik Brüsszelben.
* Már látom, ahogy minden vezető kiadja az utasítást, hogy találjanak bizonyítékot a lehallgatására. Senki sem akar annyira jelentéktelennek tűnni, hogy őt ne hallgatnák le. ( avagy Bástya elvtársat már le sem akarják hallgatni) |
|